Kate Winslet átmegy ripacsba - előzetes

Vágólapra másolva!
Roman Polanski Carnage című filmjének az előzetese szinte megdöbbentő: Kate Winslet, Jodie Foster és John C. Reilly egymás után demonstrálja a túlzásba vitt, rossz színészkedést. Egyedül Christoph Waltz őrzi meg a méltóságát, de nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy a film végére ő is elveszíti a hidegvérét és lenyom egy sikítófrászt.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AV7WCsApNNIMYb8H Az öldöklés istene című színdarabon alapuló film arról szól, hogy két házaspár (Winslet és Waltz, illetve Foster és Reilly) egy délután összejön, hogy megbeszéljék a gyerekeik közt nap közben lezajlott konfliktust, de a civilizáltnak induló beszélgetés egyre inkább elfajul. Szerintünk ez még nem indokolja a klipben látható ripacskodást. A Carnage világpremierje az augusztus 31-én kezdődő velencei filmfesztiválon lesz.
Vágólapra másolva!