Vágólapra másolva!
2017. február 10-én érkezik a mozikba A szürke ötven árnyalata folytatása, A sötét ötven árnyalata. A filmet még el sem kezdték forgatni, sőt, egyelőre a rendezőjét sem választották ki (az első részt jegyző Sam Taylor-Johnson nem kívánt élni a lehetőséggel), de azért egy teaser előzetest már összedobtak hozzá, ami az első rész DVD- és Bluray-kiadására került fel. Hatalmas izgalmakat ne várjunk az ízelítőtől, annyi történik benne, hogy Christian Grey előbb felveszi a zakóját, majd egy fekete álarcot húz a szeme elé.A negyvenmillió dolláros költségvetéssel készült A szürke ötven árnyalata óriási siker volt, összesen 569 millió dollárt gyűjtött be a világ mozipénztáraiban, Magyarországon is több mint 350 ezren ültek be rá. A filmkritikákat összesítő Rotten Tomatoes elemzése alapján a kritikusok 75 százaléka utálta a filmet, mi is szidtuk, mint a bokrot.A második résszel kapcsolatban annyit biztos, hogy a két főszerepet játszó Dakota Johnson és Jamie Dornan kénytelen lesz visszatérni, illetve, hogy a forgatókönyvet a regények szerzőjének férje, Niall Leonard írja. A produkciót pénzelő Universal stúdió egyik fejese, Donna Langley azt nyilatkozta, hogy A sötét ötven árnyalata "inkább thriller lesz".Jamie Dornan és Dakota Johnson A szürke ötven árnyalatábanForrás: UIP Dunafilmmiddle Frank Drebinnel vicces igazán A szürke ötven árnyalatahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150405-frank-drebinnel-igazan-vicces-a-szurke-otven-arnyalata-leslie-nielsen.htmlA meztelenkedés miatt nem vállalta A szürke ötven árnyalatát a folyton meztelenkedő színésznőhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150326-a-meztelenkedes-miatt-nem-vallalta-a-szurke-otven-arnyalatat-a-folyton-meztelenkedo-szineszno.htmlAz igazán durva A szürke ötven árnyalata még csak most jönhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150324-uj-befejezest-kap-a-szurke-otven-arnyalata-dakota-johnson-e-l-james-sam-taylor-johnson.htmlSokkal több pénzt akarnak A szürke ötven árnyalata sztárjaihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150312-sokkal-tobb-penzt-akarnak-a-szurke-otven-arnyalata-sztarjai-dakota-johnson-jamie-dornan.html
Vágólapra másolva!