Jake Gyllenhaal megérinti a világ tetejét

Everest
Vágólapra másolva!
Híres színészek mennek neki a Föld legmagasabb hegyének az Everest című hegymászófilmben, és híres színésznők várnak rájuk aggódva az otthonaikban. Jake Gyllenhaalt, Josh Brolint, Jason Clarke-ot és John Hawkest láthatjuk eltökélten felfelé baktatni, Keira Knightley és Emily Watson gondterhelt arca pedig néha bevillan vágóképként. Az első, rögtön magyarul beszélő előzetes hozza az ilyen életveszélyes túrával járó izgalmakat - eufóriát és halálfélelmet egyaránt -, illetve drámai mondatokban foglalja össze, milyen is lehet nyolcezer méter magasan.A nevek alapján azt hihetnénk, hogy Gyllenhaal a film főszereplője, de csak néhány rövid, igaz emlékezetes pillanata van az előzetesben. Ő lesz a laza srác, aki az Everest megmászását is egy jó bulinak fogja fel. Jason Clarke karaktere ellenben felfogja a helyzet komolyságát, és a csoport felelősségteljes vezetőjeként mindent megtesz az életben maradásukért.Jason Clarke az Everest című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleoff775550Az igaz történeten alapuló Everest-et szeptember 17-től vetítik a magyar mozik, a Vérvonal-at, a Csempészek-et és a 2 kaliber-t jegyző Baltasar Kormákur rendezte. Nem ez lesz az első filmje a túlélésről, a Dermesztő mélység-ben a főszereplőnek sikerül a partra evickélnie, miután a hajó elsüllyedt.Hosszú idő után az Everest lesz az első olyan film, amelynél lehet értelme a 3D-nek. A magashegységi táj monumentalitását hangsúlyozhatja ki a 3D-vel járó fokozott mélységérzet.Az Everest plakátjaForrás: UIP Dunafilmmiddleon10131500Jake Gyllenhaal ezért gyúrta szénné magáthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150327-jake-gyllenhaal-ezert-gyurta-szenne-magat-rachel-mcadams-forest-whitaker-antoine-fuqua-50-cent.htmlJake Gyllenhaalt kaptam szülinapomrahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/kozelrol/20120215-jake-gyllenhaal-kaptam-szulinapomra-berlinale-lea-seydoux.htmlSophie Marceau és Jake Gyllenhaal megnéznek egy magyar filmethttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150421-sophie-marceau-es-jake-gyllenhaal-megnez-egy-magyar-filmet-cannes-zsuri.htmlJake Gyllenhaal sötétben szeret szexelnihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20130923-elozetes-denis-villeneuve-enemy-cimu-filmjehez-jake-gyllenhaal-melanie-laurent-sarah-gadon.html
Vágólapra másolva!