Iszonyatosan király az új Star Wars-előzetes

Zsivány Egyes
Vágólapra másolva!
A Zsivány Egyes új előzetese megadja azt az édes, bizsergető érzést, amit csak egy Star Wars-trailer nyújthat az embernek. Nem tudom, meddig lehet ezt fenntartani úgy, hogy már évente érkeznek az újabb Star Wars-filmek, de egyelőre még tökéletesen működik a dolog. A friss előzetesben egy bizonyos nehéz légzésű régi ismerős is tiszteletét teszi.
Vágólapra másolva!

Július közepén, a Star Wars Celebration nevű rajongói dzsembori idején csak egy csodaszép plakát és mutatós werkfilmel szúrták ki a szemünket, de most befutott végre a Zsivány Egyes című első különálló Star Wars-film második előzetese. A hihetetlenül látványos, kétperces ízelítőt először az amerikai NBC tévécsatornán adták le, majd azonnal felkerült a Star Wars hivatalos YouTube-csatornájára.

Az időben a harmadik és a negyedik epizód között játszódó Zsivány Egyes a lázadók egy csoportjáról szól, akik lehetetlen küldetésre indulnak: a Halálcsillag terveit kell ellopniuk. Tehát a film gyakorlatilag a Csillagok háborúja elején futó felvezető szöveg első néhány mondatában leírt eseményeket dolgozza fel:

Javában dúl a polgárháború. Titkos támaszpontjukról a felkelők először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Galaktikus Birodalom ellen. Az ütközet során hírszerzőik megkaparintották Birodalom csodafegyverének titkos terveit.

Felicity Jones és Diego Luna a Zsivány Egyes című filmben Forrás: Fórum Hungary

A főhős az Oscar-jelölt Felicity Jones által játszott Jyn Erso nevű piti bűnöző, aki a múltban a birodalmiakkal és a lázadókkal is összerúgta a port. Most az utóbbiak fogságában van, és a küldetés elvállalásával a büntetését szeretné kisebbíteni.

Ismerje meg az idei Star Wars-film szereplőit!

Már a nevét és rövid jellemzését is ismerjük annak a néhány vakmerő embernek, aki a Zsivány Egyesben elindul, hogy megszerezze a Halálcsillag tervrajzait. Már most biztosra vehető, hogy sok lesz a súrlódás a csapattagok között. Felicity Jones dacos lázadója tartótisztet kapott maga mellé, alkalma lesz összeszólalkozni egy forrófejű pilótával, egy durva modorú droiddal és egy vak harcművésszel is. Küldetésük során egy régebbről ismert Star Wars-szereplővel is találkoznak majd. Olvassa el összeállításunkat!

Egy hónappal ezelőtt megszavaztattuk olvasóinkat arról, vajon felbukkan-e majd Darth Vader is az új előzetesben. A többség arra voksolt, hogy a Sith nagyúrnak csak a jellegzetes szuszogását halljuk majd, de végül nem nekik lett igazuk: a trailer legvégén egy pillanatra meglátjuk Vadert hátulról, és egyet szusszant is.

Darth Vader a Zsivány Egyes előzetesében Forrás: Fórum Hungary

A nagyúr hangját - ahogy az eredeti trilógiában és A Sith-ek bosszújá-ban - ebben a filmben is a 85 éves James Earl Jones szolgáltatja.

Két halálosztagos a Zsivány Egyes című filmben Forrás: Fórum Hungary

A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet-et a Godzillá-t is jegyző Gareth Edwards rendezte, a filmet december 15-én mutatják be a magyar mozik.

Ez az első Star Wars-film aminek nem John Williams, hanem az Oscar-díjas Alexandre Desplat szerezte a zenéjét. Persze ennek ellenére ugyanúgy hallhatjuk majd az ismerős Williams-dallamokat a Zsivány Egyes-ben is, ahogy azok már a trailerben is felcsendülnek.