Hat év börtönbüntetésre ítélték Dzsafar Panahi iráni filmrendezőt

Vágólapra másolva!
Hat év börtönbüntetésre ítélték Dzsafar Panahi nemzetközileg is elismert iráni filmrendezőt, s emellett megtiltották neki, hogy az elkövetkezendő húsz évben filmet forgasson, forgatókönyvet írjon, vagy elhagyja Iránt - jelentette be Faride Kejrat, a férfi ügyvédje hétfőn, hozzátéve, hogy a döntés ellen fellebbezni fognak.Panahit kérték fel a februárban tartandó 61. Berlinale zsűrielnökének, és idén Cannes-ban is várták a zsűri tagja közé, de akkor sem mehetett, mert éppen őrizetben volt. A rendező 1996-ban A fehér léggömb című filmjével Arany Kamera-díjat nyert Cannes-ban, négy évvel később A kör című alkotása elnyerte a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. 2006-ban a Pályán kívül című filmje a Zsűri Nagydíját kapta a berlini filmfesztiválon. Ez utóbbi alkotás iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre.Panahin kívül Mohammad Raszulov ellenzéki filmrendező is hat évet kapott. A vád mindkét esetben a rendszer aláásása volt. Raszulov és Panahi az ellenzéket támogatta a 2009. júniusi vitatott iráni elnökválasztások során, és részt vett annak összejövetelein. Egy harmadik ellenzéki filmes is fogságban van: Mohammad Nurizad jelenleg három és fél éves börtönbüntetését tölti kormányellenes propaganda terjesztéséért és az ország vezetőinek megsértéséért.
Vágólapra másolva!