Itt a Filmszemle programja

Vágólapra másolva!
Kihirdették a május 5. és 8. közt zajló, rövidített Filmszemle programját. A játékfilmes versenyben csak négy olyan film lesz, amit még sehol nem lehetett látni.
Vágólapra másolva!

A Magyar Filmszemle hivatalos honlapján ma közzétették a 42. Filmszemle programját. Financiális nehézségek miatt az idei Szemlét a szokásosnál rövidebb időtartamban, május 5. és 8. közt rendezik meg az Uránia, a Corvin és a Puskin moziban, valamint a Gödörben (korábbi cikkünkben filmesek nyilatkoztak arról, érdemes-e egyáltalán idén Szemlét tartani). A rendezvény februárról májusra halasztása miatt a Szemlén bemutatásra kerülő filmek többsége már korábban eljutott a mozikba.

Forrás: Mozinet
Egy kocka a Pál Adrienn című filmből

A tizenegy, versenyprogramba beválogatott nagyjátékfilm közt csak négy olyan van, amely nem kerül moziba/tévébe a Szemle előtt: Dyga Zsombor Utolér című thrillere (beszámolónk a forgatásról), Hules Endre A halálba táncoltatott lány című táncos filmje, az elsőfilmes Vécsei Márton Diamond Club-ja, amely egy budai úrilány (Tenki Réka) és egy öngyilkosságra készülő művész (Uglár Csaba) viszonyáról szól, valamint az operatőrként ismertebb Vecsernyés János Nyár utca, nem megy tovább című munkája.

A versenyfilmek mellett a nagyjátékfilmeknek lesz egy bemutató szekciója is, amelyben tíz filmet vetítenek. Itt olyan nemzetközi koprodukciókat is bemutatnak, amelyek csak kis részben magyarok, levetítik például Walter Carvalho Budapest című alkotását és a dán Kasper Holten Juan című operafilmjét is.

Nagyjátékfilmek - versenyszekció:

Bodzsár Márk, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs, Török Ferenc: East Side Stories
Dézsy Zoltán: Az ügynökök a paradicsomba mennek
Dyga Zsombor: Utolér
Hules Endre: A halálba táncoltatott lány
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
Miklauzic Bence: A zöld sárkány gyermekei
Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés - A Frankenstein terv
Pozsgai Zsolt: A föld szeretője
Rudolf Péter: Üvegtigris 3
Vécsei Márton: Diamond Club
Vecsernyés János: Nyár utca, nem megy tovább

Nagyjátékfilmek - bemutató szekció:

Alberto Negrin: Emlékszem Anna Frankra
Arantza Ibarra, Alfonzo Arandia: A bosszúállók
Csupó Gábor: Holdhercegnő
Elek Judit: Visszatérés
Fliegauf Benedek: Womb
Jakab-Benke Nándor: Antigoné - avagy Erdélyben, filmet, együtt
Jasmin Durakovic: Ballada Karimért
Kasper Holten: Juan
Marian Crisan: Morgen
Walter Carvalho: Budapest

Tévéfilmek - versenyszekció:

Babos Tamás: Fehérnyíl
Cserhalmi Sára: Hajónapló '89-09 /Vadhuss
Dettre Gábor: Antigoné
Esztergályos Károly: Szégyen - töredékek a huszadik századból
Gothár Péter: Hangyatérkép
Horváth Lili: Hajónapló '89-09 / Hazafelé
Mátyássy Áron: T.Ú.K. - Tanár úr kérem!
Miklauzic Bence: Éji séták és éji alakok
Sipos József: Titkos szám
Reisz Gábor: Judith Keith
Sára Júlia: Bulvár
Török Ferenc: Apacsok
Zsigmond Dezső: A botcsinálta doktor

Hosszú animációs filmek - versenyszekció:

Ballai Tóth Roland: Ára 2,70 Ft
Békés Rozi: Villamos
Bertóti Attila: Ariadné fonala
Farkas Júlia: Izmos királylányok
Hegedüs 2 László: Rögtön jövök
M Tóth Éva: Zenit
Molnár Tünde: Simon vagyok
Rófusz Kinga: A sellő és a halász
Szederkényi Bella: Orsolya
Tóth Roland: Gondolatok a pincében
Wonház Annamária: Falun

A magyar animáció mesterei:

Cakó Ferenc: Érintés
Gyulai Líviusz: Az őrangyal
Jankovics Marcell: Az ember tragédiája
Richly Zsolt: Kőműves Kelemen
Rófusz Ferenc: Ticket/ Freedom
Szoboszlay Péter: 100 éve történt - A világot jelentő deszkák

Animációs filmek - gyerekfilmek:

AlbenaPetrova: Bóbita (Weöres Sándor: A tündér)
Antali Gabriella: Becsinált leves
Bakos Barbara: Bárányok
Bakos Barbara, Horváth Molnár Panna: Manófi
D.Tóth Kriszta, Lenhardt László: Lolamesék - Jövős-menős karácsony
Gellár Csaba: Béka-parti
Gellár Csaba: Sötétség
Gelley Bálint: Hogyha nékem Laci bátyám
Horváth-Molnár Panna: Csillagszedő Márió
Kis-Kéry Bea: Száncsengő
Kiss Andrea: A hazudós egér
Kreif Zsuzsanna: Hajmosás - Buborék
Ruska László: Egy műveletlen kispók balladája
Tompa Borbála: Ágóbágó álma
Vácz Péter, Egely Kati: Patakiskola
Végső Ágota: Négy nyulak

MOME - egyetemi filmösszeállítás:

Bucsi Réka, Varga Petra: Mime Appétit
Fekti Balázs: Öt, hat, hét
Jurik Kristóf, Tóth Luca: Mézes-mázos
Kádár Róbert: Ill Nino - Finger paiting
Kiss Virág: Változás
Kreif Zsuzsanna: Szent Péter Daciája
Szabó Dorottya: Sodrás - Corriente
Tari Zsófia: Szofita land
Tóth Balázs: Freeze

Dokumentumfilmek - versenyszekció:

Balog Gábor: A falak őrzői (I-II.)
Domokos János: Magyar Riszájköl
Erdélyi János: Tisztaberek
Fuzik János: Farkaslyuk
Györffy Szabolcs: Kodály generációk
Hajdú Eszter: Vivien
Hartai László: Szélnek eresztve
Herner Dorka: Mentés másként - Kiutak a hajléktalanságból
Jelenczki István: A hatalom cinizmusa - I-II. (Papp Lajos professzor szívútja)
Kálmán Gábor: Egyszer volt
Kékesi Attila: MOTALKO - Egy benzinkút krónikája
Kollár Róbert: Holtak országa
Lovasi Zoltán: Ennél jobb már nem is lehet
Novák Tamás, Skrabski Fruzsina: Bűn és büntetlenség
Németh Gábor Péter: Ásó, kapa, nagyharang - Ároktő
Pálos György: Ahogy te akarod
Papp Gábor Zsigmond: Az ellenség köztünk van
Pelsőczy Petra: Játék a tér
Sós Ágnes: Láthatatlan húrok - a tehetséges Pusker nővérek
Szalay Péter: Szekondlájf
Szekeres Csaba, John Oates: Örvény
Szomjas György: Keleti szél: A film
Tóth Tamás: Guru
Varga-Kabarcz Zsófia: Varázslatos gladiátorok
Zsigmond Dezső: Az óperenciás tengeren is túl

Dokumentumfilmek - kiemelt információ:

Csukás Sándor, Oláh Kata: Romazsaruk
Dessewffy Zsuzsa: Fejjel, falnak!?
Gamma Bak: Fejnátha
Kinyó Ferency Tamás: "Gyilkosság, lövés által..."
Kisfaludy András: A szellem filozófusa - Fülep Lajos
Merényi Dávid: Napozz holddal: A Kispálfilm
Németh Gábor Péter: Otthonról haza
Szakály István: Kard helyett bilincset kapott

Dokumentumfilmek - tematikus összeállítás:

Cseke Eszter, S. Takács András: Walk With Wim
Nemes Gyula: Negatív magyar filmtörténet
Viktoria Remetey: Gyarmathy Lívia portré - Eine völlig in sich festgeklebte Welt
Egyetemisták filmjei:
Akar Péter: A hatos épület
Marton Krisztián, Gaszner Veronika: Foglalt ház
Szőcs Petra: Jól vagyunk
Zurbó Dorottya: Hát ki az én életem?

Dokumentumfilmek - információ:

Badár Sándor: Magyarok menni Bamako
Dusan Trancik: Optimista
Marton László: Eszembe jutottál - főhajtás Cseh Tamás előtt
Szomjas György: Dumafilm

Kisjátékfilmek - versenyszekció:

Ágh Márton: A kutyákat elengedtem
Bagota Béla: Tiszta kézzel
Béres Dániel: Waiting
Csukás Sándor: Születésnap
Dankó István, Keresztes Gábor: Nekem lőttek
Erdélyi Dániel: Magasfeszültség
Felméri Cecilia: Végtelen percek
Herpai Sára: Teher
Igor és Iván Buharov: Kormányeltörésben
Janisch Vera: Közel
Juhász Kata: Maya
Kárpáti György Mór: Erdő
Lóránt Gergely: Frame
Papp Barnabás: Ásó, kapa...
Politzer Péter: Kilenc vágás
Reisz Gábor: Külalak
Salamon András: Nightfall
Schwechtje Mihály: Porcukor
Simonyi Balázs: Finale
Szabó Réka: Árnyékfilm
Till Attila: Csicska
Túri Bálint Márk: Tiki
W. Pluhár Attila: Kiraboltak
Zomborácz Virág: Valami kék
Zsemberi Zsófia: Kemény csajok nem álmodnak
Prikler Mátyás: Köszönöm, jól

Kisjátékfilmek - kiemelt információ:

Csuja László: 3 emlék
Herczeg Attila: Paul & Suzy
Kerékgyártó Yvonne: Pinkwater
László József: A gödör
Ráday Péter: Végállomás
Szabó Csilla: Tune
Szőllősi Dániel: Langbeat
Tóth Barnabás, Simonyi Balázs: (terep)Szemle 2.
Török Tihamér: A klinika
Lóth Balázs: Epilógus

Kisjátékfilmek - információ:

Kapronczai Erika: Kút a nap alatt
Mayer Bernadette, Góbi Rita: Négy bukfenc
Török Áron: Marriage 082910

Tudományos-ismeretterjesztő filmek - versenyszekció:

Czapáry Gabriella: Zegzugos történetek - a szegedi Boldogasszony meséi
Katona Zsuzsa: "A herceg"
Kormos Gyula Krisztián: kult_ur.hu
Kóthy Judit, Topits Judit: Az óriás - Magyarok az orenburgi gáztávvezeték építésén 1975-79
Lakatos Iván: Majális után
Mosonyi Szabolcs: Visszatérés Bharatpurba
Nagy Attila János: Kételkedem, tehát vagyok!
Simon Judit: Innováció az emberért
Thernesz Vilmos: Lüktetés és hullámzás
Török Zoltán: Vad Magyarország - A vizek birodalma

Tudományos-ismeretterjesztő filmek - kiemelt információ:

Bartal Csaba: Fedák - Számüzetésben
Garai Cintia, Kiss Ágnes, Stodulka Gábor: A hangyák mindent tudnak
Kútvölgyi Katalin: Margat lovagjai
Mucsányi János: Három hazában hontalan
Nagy Kata: A Nagy Imre-per, 1958
Rák József: A szén nanocső
Vékás Péter: A magyar zongora