Ott is vannak magyarok, ahol nincsenek

The Man Who Was Thursday
Vágólapra másolva!
Négy magyar vonatkozású film is lesz az edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál programjában. A június második felében zajló rendezvényen végre kiderül, milyen lett a Dragomán György sikerregényéből készült A fehér király, levetítik Edelényi János Angliában, és Robert Pattinson Magyarországon forgatott filmjét, illetve megtartják Juszt Balázs misztikus thrillerjének világpremierjét is.
Vágólapra másolva!

Szerdán jelentették be a június 15-én kezdődő edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál programját. A 69. alkalommal megtartott rendezvény válogatásába már számos alkalommal került be magyar film, legutóbb tavaly a Liza, a rókatündér, de vetítették ott a Kontroll-t, A londoni férfi-t és Goda Krisztina Szabadság, szerelem című '56-os drámáját is. Az idén nem lesz magyar film Edinburgh-ban, de a programot átböngészve négy olyan alkotást is találtam, aminek több magyar vonatkozása van.

Lorenzo Allchurch és Jonathan Pryce A fehér király című filmben Forrás: Fortissimo Films

Skócia fővárosában tartják például a Dragomán György népszerű regénye alapján készült A fehér király világpremierjét. A könyv egy kiskamasz szemszögéből mutatta meg a nyolcvanas évek Ceausescu-diktatúrájának világát, a Magyarországon forgatott film azonban már nem egy valódi helyszín jelenik meg. A főhős (Lorenzo Allchurch) a pártban egykor magas rangot betöltő nagyapját a Brazil-ból vagy A Karib-tenger kalózai-ból ismert Jonathan Pryce alakítja, a fiú anyját A titánok harcá-ban Aphrodité-t játszó, egykori szupermodell Agyness Deyn formálja meg.

Agyness Deyn A fehér király című filmben Forrás: Fortissimo Films

A fesztivál Best of British elnevezésű szekciójába került A fehér király, és ugyanott vetítik majd az Edelényi János (Príma primavéra) által rendezett JutalomJáték (The Carer) című alkotást is, ami Angliában, és főleg brit színészek közreműködésével forgott, de a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatta 150 millió forinttal. A JutalomJáték egy színésznőnek készülő Dorottya nevű fiatal lány (a magyar származású Coco König) és az egykor ünnepelt sztárszínész Sir Michael Gifford (Brian Cox) találkozásának történetét meséli el.

Brian Cox és Coco König a JutalomJáték című filmben Forrás: Mythberg Films

Az ismert tévés műsorvezető, Juszt László 33 éves fia, Juszt Balázs néhány rövidfilm után állami támogatás nélkül, kétmillió dollárból, Magyarországon forgatta le az első nagyjátékfilmjét. A G.K. Chesterton nálunk is megjelent Az ember, aki Csütörtök volt című krimiregényéből készült misztikus thriller nemzetközi szereplőgárdájában olyan neveket találunk, mint a Borgiák-ból ismert kanadai François Arnaud, a több hollywoodi filmben is látott spanyol Jordi Mollà, valamint Ana Ularu román színésző, aki legközelebb a Tom Hanks-féle Infernó-ban fog gonoszkodni. A The Man Who Was Thursday világpremierje június 21-én lesz a fesztivál European Perspectives nevű válogatásában.

Egy kocka a The Man Who Was Thursday című filmből Forrás: Ritter Doron/Ritter Doron

Robert Pattinson második Magyarországon forgatott filmje (az első a 2012-es Bel Ami - A szépfiú volt) is a European Perspectives szekcióban kerül az edinburgh-i közönség elé. Az 1919-ben, a párizsi békekonferenciák idején játszódó a The Childhood of a Leader főhőse egy egy hét éves kisfiú (Tom Skeet), akinek egyre kezelhetetlenebbé váló viselkedése a totalitárius eszmék 20. századi térnyerését szemlélteti.

A történelmi pszichodrámaként aposztrofált filmben az Alkonyat-sorozat sztárja mellett szerepel A nimfomániás-ban Charlotte Gainsbourg fiatalkori verzióját alakító Stacy Martin, a Trónok harca Tengerjáró Davosaként ismert Liam Cunningham, illetve A némafilmes-ért Oscar-díjra jelölt Bérénice Bejo is.