A Keira Knightley-t lealázó rendező már szégyelli magát

Család, Keira Knightley
Vágólapra másolva!
Két éve jött ki a mozikban a Szerelem hangszerelve című zenés romantikus vígjáték, John Carney rendező valamiért most érezte szükségét annak, hogy durván beleszálljon az egyik főszereplőbe, Keira Knightley-ba. Rögtön az angol színésznő védelmére keltek más rendezők, végül Carney is újból megszólalt. A kemény szavakat önostorozás és bocsánatkérés követte.
Vágólapra másolva!

A Szerelemre hangszerelve című film rendezője, John Carney valamiért most érezte szükségét, hogy az egyik főszereplőt, Keira Knightley-t pocskondiázza. „Szerintem színészként nem mutathatsz félelmet attól, hogy a kamera előtt fedezd fel, ki is vagy valójában. Keira viszont inkább elrejtőzött, amit szerintem egy színész nem engedhet meg magának” – savazta a színésznőt az Independentnek adott interjújában.

Keira Knightley és John Carney a szerelemre hangszerelve sajtótájékoztatóján New York-ban, 2014 júniusában Forrás: AFP/2014 Getty Images/Stephen Lovekin

És ezt még csak bemelegítésnek szánta, később arról mesélt, hogy hollywoodi sztárok helyett ő inkább rátermett és nyitott színésznőkkel szeret dolgozni, Knightley szerinte nem állt készen a szerepre, és egyébként is,

megtanulta, hogy ne forgasson többé szupermodelekkel.

A válogatott sértéseket a TVGO cikkében olvashatja el csorbítatlan formában, magyarul.

Az alázásra Knightley nem reagált, viszont több olyan rendező is védelmébe vette, akinek már szerepelt a filmjében. „Minden tekintetben csodálatos élmény volt a közös munka Keira Knightley-val” – írta ki a Twitterre a Későnérők-et jegyző Lynn Shelton. „Öröm volt volt együtt dolgozni Keirával” – szállt be a dicséretfolyamba a Míg el nem választ a világvége rendezője, Lorene Scafaria.

Mark Romanek a Ne engedj el! című filmet forgatta együtt a színésznővel, és ő sem érti miről beszélt Carney. Knightley sztárallűrjét is cáfolta, konkrétan azt a vádat, hogy a saját sleppjét is hozná magával a forgatásra.

Négy nappal az interjú megjelenése után végül John Carney is megszólalt az ügyben. Nyilvánosan a Twitteren kért bocsánatot Keira Knightley-tól, illetve a rajongóitól, barátaitól és mindenkitől, akit megbántott. Elmondta, hogy természetesen külön bocsánatkérő levelet is írt a színésznőnek.

Keira Knightley a Szerelemre hangszerelve című filmben Forrás: A Company Hungary

Carney szégyelli magát amiatt, hogy „kicsinyes, rosszindulatú és bántó” dolgokat nyilatkozott Knightley-ról. „A saját munkámban próbáltam hibákat találni, végül mást hibáztattam értük. Ez nem csupán rossz rendezői hozzáállás, ez már hitványság, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Arrogáns voltam és tiszteletlen” – ostorozta magát nyilvánosan, majd rátért a színésznő teljesítményére: