Hajdu Szabolcsék beszállnak az Oscar-versenybe

Ernelláék Farkaséknál
Vágólapra másolva!
A múlt héten írtuk, hogy a Karlovy Varyban duplán díjazott Ernelláék Farkaséknál jó eséllyel pályázik arra, hogy Magyarország nevezettje legyen a jövő évi Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint ehhez többek között az kell, hogy Hajdu Szabolcs filmjét 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. között legalább egy hétig folyamatosan vetítsék egy magyarországi moziban. Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című filmbenForrás: Big Bang Médiamiddleon1200786 Az Ernelláék Farkaséknál hazai forgalmazója most bejelentette, hogy a film magyarországi mozibemutatója szeptember 29-én lesz, de a forgalmazó munkatársa az Origo kérdésére azt is elárulta, hogy ez nem jelenti azt, hogy lemondanának az Oscar-nevezésről, ugyanis meg fogják oldani, hogy a premier előtt már fusson a film egy hétig valamelyik hazai moziban. Ez az a film, ami után évek óta ácsingózunkA Fehér tenyér rendezőjének kamaradrámája elgondolkoztató, szórakoztató és minden manírtól mentes. Végre nem egy román filmben, hanem egy magyarban ismerhetünk saját magunkra és a világra, amelyben élünk. Olvassa el kritikánkat!Forrás: Big Bang MédiaHajdu Lujza az Ernelláék Farkaséknál-ban Az Ernelláék Farkaséknál egymástól eltávolodott rokonok újra találkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket. A magyar Oscar-nevezett filmet az Andy Vajna kormánybiztos által felkért héttagú bizottság fogja kiválasztani szeptember végéig, az Ernelláék Farkasékkal mellett esélyes még a megtiszteltetésre Till Attila Tiszta szívvel című kerekesszékes gengszterfilmje, illetve Fekete Ibolya családi drámája, az Anyám és más futóbolondok a családból. Még izgalmasabb lett a magyar Oscar-versenyhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160722-meg-izgalmasabb-lett-a-magyar-oscar-verseny-ernellaek-farkaseknal-tiszta-szivvel-anyam-es-mas.htmlMagyar film kapta a fődíjat Karlovy Varybanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160709-magyar-film-kapta-a-fodijat-karlovy-varyban-ernellaek-farkaseknal-hajdu-szabolcs-tiszta-szivvel.htmlNe az legyen, hogy mindig mást okolunk a bajainkért - interjúnk Hajdu Szabolccsalhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160709-hajdu-szabolcs-interju-ernellaek-farkaseknal-karlovy-vary-torok-illyes-orsolya.html
Vágólapra másolva!