Jennifer Lawrence nálunk pucérkodhatott először

Vörös veréb
Vágólapra másolva!
Azt mondják, a Vörös veréb lesz Jennifer Lawrence következő nagy dobása, és eddigi talán legjobb szerepe, amelyben kibonthatja egy kényszerpályán haladó kém lelki drámáját, de közben kedvére csábíthat, és talán pőre szexjelenete is lesz a filmben. Érdekes kulisszatitkok és felcsigázó vélemények érkeztek a szinte teljesen Magyarországon forgatott kémthrillerről.
Vágólapra másolva!

Még majdnem fél év van a bemutatóig, de már elkezdődött a hájp Jennifer Lawrence új filmje körül. A Popsugar újságírója volt olyan szerencsés, hogy megnézhetett egy húszperces vágott anyagot a Vörös veréb-ből, és nem volt rest megírni, mennyire tetszett neki. Szerinte ebben a durva és dögös thrillerben kapta a színésznő az eddigi legjobb szerepét, ami tele van vérrel, szexszel, és mindenféle izgalmakkal, amit egy jó kis kémfilm tartogathat.

Az előzetes tényleg pofásan nézett ki, titok rejlett minden sarokban, a hangulat egyszerre igézett és fojtogatott, szóval egyelőre bemondásra elhiszem, hogy a Vörös veréb bevállalós film lesz, a veszekedés véres, az erotika fülledt, a szex pedig kihívó. A beszámoló szerint maximálisan kiérdemelték a piros karikát, stílusban pedig olyan nyers bűnfilmet képzelhetünk magunk elé, mint amilyen A tetovált lány volt.

Jennifer Lawrence és Joel Edgerton a dunaújvárosi uszodában a Vörös veréb előzetesében Forrás: InterCom

A történet nem túl bonyolult, de talán csavarnak rajta: Dominika Egorova orosz balett-táncos, aki egy nap a bokájával együtt a karrierjét is eltöri, és mivel otthon egy súlyosan beteg édesanyját kell ápolnia, nem marad más lehetősége, mint jelentkezni az orosz kémakadémiára. Hivatásos csábítónak képzik ki, aki a testével manipulálja a célpontjait, de aztán beleszeret a kiszemelt CIA-ügynökbe (Joel Edgerton), és azt fontolgatja, kettős ügynöknek áll.

A színésznő az Utazók-ban vállalt először szexjelenetet, de ott inkább a jó ízlést tartották szem előtt, nem az erotikát, és a szép hollywoodi színészek igencsak visszafogottan meztelenkedtek. Az anyám! még szégyenlősebb volt, amikor szexre került a sor: bár előtte és utána egészen letaglózó borzalmakkal traktálta a nézőt Aronofsky, a házastársi együttlét alatt diszkréten elfordította kameráját Javier Bardemről és Jennifer Lawrence-ről, pedig az az aktus dramaturgiailag is fontos szerepet kapott a történetben, ebből merített ihletet a válságba került Költő (Bardem).

Chris Pratt és Jennifer Lawrence az Utazók című filmben Forrás: InterCom

A Vörös veréb ezen a téren is fordulatot hozhat Lawrence karrierjében: ha a film valóban annyira bevállalós, akkor a csábítást is meg kell mutatni a maga piszkos erotikájában, már csak azért is, hogy érzékeltesse, milyen pszichológiai nyomás nehezedik a kémpályát csak kényszerből választó nőre.

A Popsugar szerzője szerint élete nagy alakítását nyújtja a filmben Lawrence, mert olyan sokoldalú a karaktere: az anyjáról gondoskodó lányként, a traumáit elfojtó nőként, szuperszexi végzet asszonyaként, és halálos kémként is láthatjuk majd. A legapróbb érzelmi rezdülést is óriási erővel jeleníti meg, amin mondjuk az anyám!-ban látott, elképesztően intenzív játéka után nem csodálkozunk.

Jennifer Lawrence a Vörös veréb című filmben Forrás: Fórum Hungary

Azon viszont nagyon is, hogy állítólag az orosz akcentusa sem válik nevetségessé. Az előzetes ügyesen eltitkolta, hogyan fog beszélni Lawrence, talán mert kevés színész tudja elérni, hogy törje is az angolt, de ne rajzolja át karikatúrává a szerepét (erről Tom Hardy is tudna mesélni A 44. gyermek óta). Francis Lawrence rendező azt találta ki, hogy a színésznő összes párbeszédét rögzítette egy olyan orosz nővel, akinek csak enyhe akcentusa van, Jennifer Lawrence pedig ezt a felvételt (is) használta, hogy memorizálja a dialógusait – úgy tűnik, nagyon is ügyesen.

Jennifer Lawrence és Charlotte Rampling a Vörös veréb című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az amerikai színészek orosz akcentusa olyan kardinális kérdés, amin akár a film sikere is múlhat hazájában – a Vörös veréb sikerén pedig az, hogy milyen fordulatot vesz Jennifer Lawrence karrierje az elkövetkező években. Ha nem sikerül megszólítani a nézőket, és az X-Men-ből is kiiratkozik hamarosan, akkor sürgősen találnia kell magának egy franchise-t, amivel továbbra is a legnépszerűbb és legjobban kereső színésznő maradhat Hollywoodban.

Amióta véget ért Az éhezők viadala, Lawrence küszködik azzal, hogy bevonzza az embereket a moziba. Az Utazók-kal csak kiizzadni tudta a sikert, a kritikák belekötöttek a forgatókönyv egyik fura húzásába, a nézők pedig világszerte mindössze 303 millió dollárt áldoztak rá, ami egy ekkora költségvetésű filmnél (110 millió) nem a legjobb papírforma. Az anyám! pedig csúnyán elhasalt az amerikai mozikban, a nézők nem díjazták Lawrence rendező pasija, Darren Aronofsky elborult művészet- és vallásallegóriáját.

Jennifer Lawrence és Darren Aronofsky az anyám! forgatásán Forrás: UIP Dunafilm

És hát a Vörös veréb-bel sem a legnépszerűbb zsánert választotta magának. Az egészen hasonló témájú és hangulatú - és szintén Magyarországon forgatott - Atomszőke nem robbantotta fel éppen a kasszákat Amerikában, a tűsarkúval gyilkoló Charlize Theron hidegháborús kémthrillere otthon nem tudta megduplázni a 30 millió dolláros költségvetését (bár világszinten 95-öt hozott). Kérdés, egyáltalán mennyire lehet sikeres a Vörös veréb a felnőtteknek szóló besorolással és a durvább stílusával?

Charlize Theron az Atomszőke című filmben Forrás: Freeman Film

A szintén egy orosz kém kettős ügynökösködéséről szóló Salt ügynök-öt sem könyvelte el a legjobb húzásának a Columbia, pedig az közel 300 millió dollárra váltotta a befektetett 110 milliót, és ezzel minimálisan, de hasznot is hozott Angelina Jolie kémkedése a stúdiónak. A felső határt ezeknél a thrillereknél a 400 millió jelenti, ennyit szoktak keresni a Bourne-filmek is, de azokat úgy vágják össze, hogy a brutális verekedések ellenére is csak PG-13-as besorolást kapjanak, vagyis 13 éves kortól nézhessék a gyerekek szülői felügyelettel.

Angelina Jolie a Salt ügynök című filmben Forrás: InterCom

A Vörös veréb sem két fillérbe került (80 millió a nem hivatalos büdzsé), úgyhogy 200 millió körül kéne hoznia a konyhára, hogy nyereséget termeljen, de még akkor sem kezdenék el rögtön körmölni a folytatást. Ebből 20 milliót egyébként a színésznőnek fizettek ki, ráadásul előre, ami ritkaságnak számít manapság Hollywoodban. Előre általában csak pár milliót kapnak a színészek (Emma Watson például hármat A szépség és a szörnyeteg-ért), majd a bevételekből részesednek bizonyos százalékban (Watson így megkeresett majdnem húszmilliót az elképesztően sikeres Disney-musicallel).

Emma Watson, A szépség és a szörnyeteg Forrás: Fórum Hungary

Jennifer Lawrence viszont most a legkapósabb fiatal színésznő Hollywoodban, erős az alkupozíciója, de ez csak addig fog így maradni, amíg megéri befektetni a filmjeibe. A Fox a maga részéről mindent megtesz, hogy eladja a filmet, el is csúsztatták fél évvel a bemutatóját, mert március elején kisebb lesz a konkurencia: egyelőre csak az Alphá-t, egy nem túl izgalmasnak tűnő, jégkorszaki túlélőfilmet kéne lenyomnia, és a Game Night-ot, Rachel McAdams és Jason Bateman vígjátékát. Az egy héttel később, március 9-én érkező Disney-film, az Időcsavar valószínűleg nem fog túl sok nézőt elszipkázni előle, és lesz még két hete Lawrence-nek, hogy becsábítson mindenkit a mozikba a Tomb Raider előtt.

Jennifer Lawrence a Vörös veréb című filmben Forrás: InterCom

A magyarokra viszont biztosan számíthat majd a színésznő, hiszen kíváncsian várjuk, mekkorát alakít Charlotte Rampling vagy épp Joel Edgerton mellett Magyarország. Hazánk értelemszerűen Oroszországot játssza a történetben, az előzetesben már jó pár hazai helyszínt kiszúrtunk. Az viszont már a március elsejei premierre marad, hogy az orosz nagykövetet játszó Anger Zsoltot vagy a testőrökként izmozó Árpa Attilát és Szabó Simont is felfedezzük a filmben.