Csáki László: Rajz közben jönnek az ötletek

Vágólapra másolva!
Csáki László rövidfilmje, A hangya és a tücsök egy fantasztikusan furcsa világot teremt, amelyben a tanmese kifordul a sarkából. A 31 éves rendezőjével saját világában barangoltunk, ahol nincsenek határvonalak animáció és élőszereplős film között, és amibe a dokumentumfilmtől a reklámfilmen át a képregényig minden belefér.(A hangya és a tücsök című rövidfilmet múlt szerdán vetítettük a Filmklubban az Érzékeny pont előtt, de most is megnézheted a cikkben lévő videoablakban.)
Vágólapra másolva!

- Hogyan kerültél a filmezés közelébe?

- A Győri Művészeti Szakközépiskolába jártam, ahol klasszikus képzés folyt, rengeteget rajzoltunk, én szobrász szakra jártam, és épületdíszítő szobrász szakmát kaptam. Aztán harmadikban a Mediawave Fesztiválra készítettünk először filmet az osztálytársaimmal, és nagyon megtetszett az egész. A Mediawave, és az ott látott munkák nagyon jó szellemi alapot jelentettek. Egyébként az operatőrség érdekelt a leginkább, csak akkor nyelvvizsgához kötötték a felvételit. Aztán rájöttem, hogy a képzőművészeti része még jobban érdekel, és így jött a képbe az akkori Iparművészeti Egyetem videó szaka.

- Mondtad a telefonban, hogy nagyon elfoglalt vagy egy projekt miatt.

- Egy pilotról van szó, egy rövid, 15-20 másodperces animációs sorozathoz, ami később egy tévécsatorna azonosítójaként működne. Megcsinálunk belőle hármat, amit megnéz egy tesztközönség, és ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor rendelnek belőle egy szériát. Ez azért nagyon jó, mert elég ritka ebben az országban, hogy valaki arra adja a fejét, hogy animációt gyártasson. Nagy reményeket fűzök hozzá.

- A diplomamunkád is egy pilot volt, a Halottimitátor.

- Igen, az egy élőszereplős sorozat első része, ami egy temetkezési vállalkozó mindennapjairól szól. Az egész egy szürreális, elemelkedett térben játszódik, a nappaliban, ami egyben a ravatalozó is. Ennek a munkának úgy álltunk neki, hogy nem volt ilyenfajta tapasztalatunk, szóval, mint film szerintem nem igazán működik, de a bizarr látványvilágára büszke vagyok, azt nagyon komplexen kitaláltuk.

- Olyan sokféle műfajban- animáció, élőszereplős kisfilm, kísérleti film, nagyjátékfilm, dokumentumfilm, stb.- alkotsz, hogy képtelenség téged felcímkézni. Ez előny vagy hátrány?

- Ráadásul képzőművész is vagyok, vannak képregényeim, képtörténeteim, fotóim. Szirtes János, aki a mesterem volt az egyetemen, azt mondta, hogy ezt nagyon hamar el kéne dönteni, és ráállni egy dologra, mert különben polihisztor jellege lesz az embernek, ami azt sugározza, hogy mindenbe csak belekap. De rájöttem, hogy hülyeség ezen rugózni, mert ha van valami, amit el akarok mondani, akkor azt olyan módon mondom el, ahogy tudom . És ha ez éppen képregényt kíván, vagy élőszereplőt, akkor abban a formában csinálom, persze lehet, hogy nem abban kéne. Nem tudom magam egy dologra beszűkíteni, mert abba valószínűleg nagyon hamar beleunnék. De szerintem azért a munkáim felfűzhetők egy ívre, még ha vannak is benne olyanok, amik nem tartoznak a fő csapásirányba, de úgy érzem, hogy tartok valami felé, amibe mindez belefér. Egyszerűen csak nem korlátozom le magam, hanem próbálok teret engedni mindennek, ami érdekel.


- A legnagyobb különbség talán az animációs és az élőszereplős filmkészítés között van, nem?

- Az animáció mellett, folyamatosan foglalkoztatott az élőszereplős film is, és sosem volt bennem határvonal a kettő között. Számomra egyik is film, másik is film. Annyi a különbség, hogy az animációban nagyobb a szabadságom, jobban tudom a film világát uralni, bármilyen furcsa dolgot egy pillanat alatt megcsinálok, ami lehet, hogy egy élőszereplős filmben fizikai képtelenség lenne, vagy csak rengeteg pénzbe kerülne. Az animációt akár egyedül is meg tudom csinálni, nem kell stábot mozgatni hozzá, az apró részleteket is ki tudom dolgozni, és minden az én kezemben összpontosulhat. Többek között ezért is szeretem piszkosul.

- És most itt van még egy, teljesen más világ és forma, a reklámfilm.

- Mindig is akartam reklámfilmet csinálni, és tök jó, hogy most nyáron forgathattam. Ez egy nagyon jó terep a kísérletezésre, mert elég gyorsan elkészül, mégis ugyanúgy át kell adnod vele egy üzenetet, és igényli, hogy újszerű legyen. Ezzel a reklámmal valószínűleg azért találtak meg, mert hasonló abszurd humora van, mint a filmjeimnek. Örülök, hogy ezzel kezdhettem, és nem egy mosópor reklámmal.

- Ha jól tudom nem ez volt az első alkalom, hiszen csináltál pár fiktív termékreklámot. (Tea, Hubertus card)

- Igen, azok jó előtanulmánynak voltak. Az Arc pályázati felhívására készültek, szerintem az egy nagyon jó kiírás volt. Néha pörög az ember agya olyan termékeken, amikről tudja, hogy nem léteznek, mégis jó lenne reklámot készíteni nekik.

- Mennyiben más megrendelésre, valódi termékeknek reklámfilmet készíteni?

- Hát annyira persze nem érzed magad jól, mint mikor kitalálsz egy akkora hülyeséget, mint a fiktív reklámok, és végig vihogsz rajta miközben csinálod. Itt komolyan alkalmazkodni kell bizonyos szempontokhoz, és védened kell az érdekeidet. Viszont elképesztően professzionális, minden ott van, amit akarsz, és azokkal dolgozol, akikkel akarsz.

- Hogyan találnak meg ezek a lehetőségek?

- Folyamatosan tendereken veszek részt, ahol rendezői koncepciókat kell írni egy forgatókönyvre, majd ezeket versenyeztetik más rendezők terveivel. Ebben még nincs sok rutinom, és ha beleszeretek egy elképzelésbe, akkor azt nagyon keményen fogom, és mindenképpen meg akarom csinálni. Tulajdonképpen úgy készít az ember filmet, hogy nagyon akarja. Csak hát van olyan, hogy nem te nyersz, és akkor azt nem igazán érted. Mert hát, ők hogy nem látják, hogy te ezt mennyire akarod? Volt egy ilyen, amit nagyon szerettem volna, és kurva jó kihívás is lett volna. Már hozzám nőtt, a részemmé vált az ötlet, és nehéz volt megérteni, hogy nem készíthetem el. Közben meg persze kit érdekel, mert biztos lesz majd másik lehetőség. Szóval, valószínűleg túlságosan szívből csinálom ezt is, lehet, hogy nem kellene ennyire. Eddig még sosem csináltam semmit csak azért mert le akartam tudni, és semmi sem kötött hozzá. Talán nem is lehet ezt másképp, mert sokszor szorított körülmények között kell dolgoznod, és ha te nem akarod igazán, akkor másnak sem tudod elmagyarázni, hogy miért fontos.

- Mit értesz szorított körülmények alatt?

- Mondjuk nincs rá elég pénz. Például ott van a Fluxus hajfény, ami az első 35mm-re forgatott kisjátékfilmem, 2004-ben csináltuk, és ötszázezer forintból készült. Egy ilyen kamerát kibérelni egy napra minimum százezer forint, négy forgatási nappal számolva az négyszázezer csak a kamera, de hol van még a nyersanyag, a stáb, az utazás, a színészek, a labor. Végül úgy sikerülhetett, hogy sokan eljöttek segíteni szívességből. Ahhoz, hogy ez megtörténjen az kell, hogy ők is bízzanak benned, és ugyanúgy szeressék a filmet, mint te. Szóval csak úgy lehet csinálni, ha nagyon komoly elképzelésed van róla, és ezt jól át is tudod adni azoknak, akikkel ezt megvalósítod.

Nézd meg A hangya és a tücsök című kisfilmet!


- Beszéljünk A hangya és a tücsök-ről! Az első pillanattól kezdve élőszereplős kisfilmnek képzelted el?

- Nem. Szemző Tibortól kaptam meg a Hajnóczy Péter novellát, mondván, hogy látta a krétafilmjeimet, és szerinte ez egy tök jó kréta animációs alap lehet. Iszonyatosan megtetszett a novella, aztán elolvastam tőle mindent, és a többi írása is nagyon tetszett. Aztán rájöttem, hogy ahhoz túl realista a történet, hogy animációban csináljam meg. És nem is láttam benne akkora kihívást, mint élőszereplőkkel, egy stilizált díszletben leforgatni. Kitaláltuk, hogy építünk egy olyan világot, ahol az emberi és az állati dolgok keverednek, például, hogy a lakásba nem vízszintesen mennek be, hanem függőlegesen.

- Mi fogott meg a novellában?

- Ha elkezded olvasni, akkor pont azt nem várnád, ami bekövetkezik. Hihetetlen a csavar a végén. És van benne szerintem egy ránk jellemző keserűség is. Mikor először olvastam, nagyon jót röhögtem rajta, és arra gondoltam, hogy ez egy olyan párbeszéd, amit az utcán két ember beszélgetéséből is simán el tudsz csípni. Ez annyira mi vagyunk, annyira magyar. Ráadásul az egész poént egy olyan történetbe építi bele-a hangya és a tücsök meséjébe-, ami benne van a köztudatban, és nem kell senkinek magyarázni.

- Az erős párbeszéd a csattanóval egy jó alap, de hogyan lett ebből film?

- A világtól, amit köré teremtettünk, és a két karaktertől, akiket a cselekedeteik alapján építettünk fel. A hangya egy teljesen értelmetlen, és monoton munkát végez, míg a tücsköt kreatív tevékenység közben látjuk. Az elektromosság, mint szervező elem összeköti a két figurát, hiszen míg a hangya villanykörtéket ellenőriz, a tücsök merülőforralót készít. Ráadásul a film eleji snittel lemegyünk a föld alá, ahol nagyon nagy értéke van a villanynak.

- Honnan jött a merülőforralós ötlet?

- A merülőforraló készítését gyufaszálak, drótok és penge összeillesztéséből egy orosz dokumentumfilmben láttam, ahol ezt valós időben mutatták több percig, és végig fenntartotta a figyelmet, hogy nem tudtad mi a fene lesz belőle a végén. Akkor eldöntöttem, hogy ezt, egy az egyben átlopom. Ráadásul tök jól jellemzi a tücsköt, aki a kávé elkészítésébe is, ami másnak csak egy napi rutin, belevisz egy kis pluszt.


- Mik voltak a szempontjaid a színészválasztásnál?

- A koncepció az volt, hogy olyan embereket találjunk, akik hasonlítanak ezekre a rovarokra. Így lett a hangya Máthé Zsolt, a tücsök pedig Katona László. Párokat próbáltunk összeállítani, akik jól működnek együtt. Sokak szerint jól választottunk, mert a hangyának pont ilyen demagógnak kell lennie, aki úgy beszél, mintha kántálna, és mikor a gyárban meglátjuk először, már akkor kilóg a sorból ezzel az okostojás, törtető karakterével.

- A film látványvilága hihetetlenül kidolgozott, ami nagyon erős, és egyedi atmoszférát eredményez. Hogy állt össze ez a világ?

- Sokan azt mondták, hogy ez arra ment ki, hogy nagyon olcsón csináljunk nagy látványokat, pedig ez hülyeség, mert eleve úgy lett kitalálva, hogy mindenki által ismert, meglévő dolgokat rakjunk bele, csak kicsi átalakítva, fűszerezve. Ha utazol a vonaton, és kinézel az ablakon rengeteg a nejlonsátor, és ezeknek nagyon állatias a látványa a rudakkal. Az volt a cél, hogy ilyen elemeket emeljünk be a filmbe. Az egész belső térben, egy csarnokban készült, és éjszaka forgattunk. Abszolút vállaltuk, hogy látszódni fog, hogy egy csarnokban vagyunk, hiszen az egész egy annyira stilizált világ, ráadásul így még zártabb a tér. A film díszlettervezőjével, Ágh Mártonnal akkor dolgoztunk először, és neki ez a stilizált, minimalista világ csípőből jön. A nejlonsátor és a villanykörte is az ő ötlete volt. Mondjuk megőrültünk mire találtunk ennyi villanykörtét. Egy ilyen látvány kitalálásánál az alap az, hogy leülsz, és elkezded lerajzolni, és sokszor rajz közben jutsz el bizonyos ötletekig.

- A csarnok hátsó falán, a filmbeli város szélén egy festmény zárja le a teret. Ez kinek az ötlete volt?

- Az a kép még a storyboardban sem volt benne, viszont éreztük, hogy azt a teret le kell zárni, de nem úgy, hogy építünk oda valamit. Óriásplakátszerűt akartunk, ami jelzi, hogy az utca ott tovább folytatódik. Végül a képet ketten festettük Árpival (Horváth Árpád, a film operatőre - a szerk.), egy nap alatt. Árpi egyébként nagyon fontos, ő minden filmemnek az operatőre, és több annál, minthogy eljön és felveszi a jeleneteket, mert ezeket általában iszonyatosan kitaláljuk, együtt rajzoljuk a storyboardot, és a világítást is már ezen a szinten megbeszéljük. Szóval benne van az előkészítésben, és nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni, mert nem a forgatáson kell mindent kitalálnunk, és neki is a fejében van, hogy mi miután következik.


- Rengeteg apró részletből áll össze ez a világ, minden egyes újranézéssel újabb és újabb momentumokra csodálkozik rá az ember.

- A Vespa, amivel a hangya jár, azért van benne, mert fölül nézetből olyan mint egy darázs, gyönyörű szép, és ez is az ízeltlábúakra utal. A lakások dobozszerű épületek, de a bejáratuk például kerek. A hangya munkahelyén a futószalag is a látvány miatt fut középen. Makro felvételből például azért van benne nagyon sok, mert előtte pont korai Scorsese filmeket néztem, amiket az újhullám jegyében készített Amerikában. A Ki kopog az ajtómon?-ban van egy ágyjelenet, aminek a kezdetén látod a párt kistotálban, de onnantól kezdve, hogy ledőltek az ágyra, és szeretkeznek, mindent makróban látsz, és ez elképesztő dimenziót ad neki. Tudtuk, hogy A tücsök és a hangya egy furcsa világot akar megmutatni, ahol használni kéne a makrót.

- A filmben a hangoknak és a zajoknak fontos szerep jut az atmoszférateremtésben. Szeretsz ezzel játszani?

- Nagyon. Ez olyan rétege a filmnek, amire persze nem mondod, ha kijössz a moziból, hogy "hű, de marha jó zörejek voltak benne!", ez csak tudat alatt hat. Erre először akkor jöttem rá, mikor Zányi Tamással dolgoztam a Napok, melyeknek értelmet adott a félelem című animációs filmen, aminek ő volt a hangmérnöke. Volt ott egy szobabelsőben játszódó jelenet, én meg mondtam, hogy jó ez így, majd lekopogjuk a lépéseket. A Tomi meg mondta, hogy ez így nagyon üres, tegyünk alá egy városmorajlást. Alátette, és hihetetlenül elkezdett élni az egész. A hangya és a tücsök-nél iszonyat sokat próbálgattuk, hogy ha lemegy a kamera a föld alá, akkor milyen hangok vannak, ahogy pattognak a gyökerek, meg ilyesmi. Ezzel nagyon jó volt foglalkozni. A Kék bársony-ban van egy gyönyörű rész, ami sokat inspirált minket. Mikor a srác apja szívinfarktust kap, és a kamera lemegy a fűbe. Ez a kép azt mutatja meg, hogy van egy világ, amiben élünk, ahol minden rendben van, csiripelnek a madarak, mennek a locsolók, de közben lent a fűben komoly küzdelem van, és az ott egy másik világ. Itt is ezt akartam megmutatni.

- Két éve készült a film. Ennyi idő elteltével milyennek találod?

- Már el tudom engedni, és látom azokat a hibáit, amiket akkor még nem lehetett. A párbeszédet például biztos, hogy most másképp csinálnám. Kicsit természetesebbé, életszerűbbé kellett volna tenni ezt a részt. De ettől függetlenül a dolgaim közül messze ez a legösszeszedettebb, és legpontosabb. Itt volt rá idő is, és meg is követelték, hogy minden ki legyen találva. Ez egy aránylag drága film, 15 millióból készült, nagy stábbal, nagyon gyorsan leforgattuk, és rengeteget tanultam belőle.

- Filmjeid a Hipokaloric Group cégére alatt futnak. Kiket takar ez a név?

- Ez egy alkotó csoport, Pálfi Szabolcs, Bánóczki Tibor, és én hoztuk létre. Együtt jártunk az egyetemre, és mikor voltak közös projektek, akkor kitaláltuk, hogy ez fusson egy közös csoportnéven. Ez a név egy közös gondolkodást jelöl. Maga a szó, egy ízfokozó neve, kitaláltunk neki egy logót is, aztán ezt leegyszerűsítettük.


- Eljutnak a filmjeitek a közönséghez?

- Nem nagyon. Mondjuk a Filmszemlén mindegyik ott volt, az animációk meg Kecskeméten. A Fluxus hajfény ment a Tamara előtt, A hangya és a tücsök meg a Bajnokok előtt a mozikban, ezeket talán többen láthatták Fesztiválokra is sokat hívtak, a kréta animációkat nagyon szerették A hangya és tücsköt most megvette a Canal+, a Fluxus hajfény-t pedig meghívták egy olaszországi Paul Auster fesztiválra. Itthon a Duna TV megvette szinte az összes rövidfilmünket. A filmjeink közül ennek ellenére a legtöbben biztos a Péterfy Bori-klipet, és a Titanic-szpotot látták.

- Kiállításokon is szoktál szerepelni.

- A Magyar Agár, amit Pálfi Szabolccsal készítettünk, kétszer volt látható, nemrég pedig a Műcsarnokban volt egy kortárs kiállítás, a Na, mi van?, ahova Horváth Árpival csináltunk közösen egy fotósorozatot. Kilenc egyszer egy méteres színes fotóból áll, amelyeken az ismerőseink láthatók. A címe Nagy történetek, apró rezzenések, és arról szól, hogy az általuk nekünk elmesélt nagy történetek egy pillanatát azzal az emberrel, aki ezt nekünk elmesélte visszafotózzuk. Például a Buharovnak (Szilágyi Kornél) volt egy nagy találkozása Bohumil Hraballal Prágában. Úgy volt, hogy találkoznak egy kocsmában, és beszélgetnek, és a Kornél vitt neki egy fából készült szalvéta tartót ajándékba. Már régóta vártak, leitták magukat, de az öreg csak nem jött. Kornél elment a mosdóba, a szalvétatartóval a farzsebében, és végül ott találkoztak össze. Mi azt a pillanatot fotóztuk le, ahogy a wcben átadja neki a szalvéta tartót. Ezen a képen látszik két ember valami furcsa szituációban, és mellette leírtuk a történetet, ezzel összeáll az egész. A cél az, hogy a kép felkeltse annyira az érdeklődést, hogy elolvasd a történetet. Szóval a lényeg, hogy egy emblematikus fotón megfogd az egész történetet. Ezek a sztorik egyébként azóta is gyűlnek, és szeretnénk, ha a kiállításnak lenne folytatása.

- Az imdb szerint a legutolsó filmed az Idegen szokás.

- Igen, ez a rövidfilm idén készült, volt is a Szemlén, a dohány elterjedéséről szól a világban. Van benne animáció, és élőszereplő is, a forgatókönyvet Zomborácz Virág írta. Elmondtam neki, hogy mit szeretnék, és a Virág nagyon jól megírta. Szerintem iszonyú fontos, hogy vannak jó forgatókönyvírók, mert nem tarthatsz mindent a kezedben, és nem is kell.

Forrás: [origo]