Antal Nimród: Már nem akarom más történetét elmesélni

A Kaliforniában élő Antal Nimród a Ragadozók magyarországi premierje alkalmából hazalátogatott, és elmesélte nekünk, hogy három megrendelésre készült amerikai film után duzzad az elszántságtól, hogy végre saját forgatókönyvből rendezzen angol nyelvű filmet. És ha az megvan, jöhetnek a magyar szarvasgomba-vadászok is.

- Menjünk vissza az Elhagyott szoba előtti időszakig. Azután, hogy Magyarországon jártál a Színművészetire és itt csináltad meg a Kontroll-t, hogyan kezdted el építeni az amerikai karrieredet?

- Borzasztóan nehéz volt. A Kontroll ajándék volt, egy olyan film, amit szívvel-lélekkel csináltunk, teljesen szabadon. Nem volt senki fölöttünk, aki bármilyen nyomást gyakorolt volna ránk. A kinti filmek nehezen jöttek, az Elhagyott szoba nem kimondottan olyan film volt, amit szerettem volna, de az élet belépett és bizonyos felelősségeim lettek.

- Az első gyereked születésére gondolsz?

- Igen, a két gyerekemről beszélek, általuk megváltozott az elképzelésem arról, hogy hogyan kell megközelíteni ezt a pályát. Elsősorban megélni kellett, és az Elhagyott szoba csupán ezért született. De annak köszönhetem, hogy a következő film jött, annak pedig az azutánit. Tehát ha nem is nekem, de valakinek volt egy terve ezzel, és hálás vagyok, hogy így sikerült.

- De konkrétan hogyan indultál el az úton?

- Amikor a Kontroll-lal kimentünk Cannes-ba, megkeresett engem egy amerikai ügynök, és attól kezdve az ő cégével vagyok. Ő folyamatosan küldte a forgatókönyveket, de azokat, amik bejöttek nekem, mások kapták. Volt egy saját filmötletem, és azzal elmentem több stúdióba. Forgatókönyv még nem is létezett, csak egy angol nyelvű koncepció, amit körbevittem, és szerencsére a Focus Features látott fantáziát benne, és kifizették a forgatókönyv megírását. Megírtam, de ők kicsit sötétnek találták, valami vidámabbra számítottak, ezért nem jött létre a film. Vártam, harcoltam, aztán eljött az a pillanat, ahol úgy döntöttem, hogy ha filmes vagyok, akkor a filmekből kell megélnem, még ha nem is olyan az a film, amire elsőre azt mondtam volna, hogy "na, ezt akarom megcsinálni!".

Antal Nimród | Fotó: Tuba Zoltán

- Az a meg nem valósult filmterved a Paraffin, amiről mostanában azt nyilatkoztad, hogy a következő filmed lesz?

- Nem, a Paraffin-t közvetlenül a Kontroll után akartam volna megcsinálni, de még nem volt kidolgozva az ötlet. A másik egy srácról szól, aki kutyákat lop, megvárja, amíg kikerülnek az elveszett kutyákról hírt adó plakátok az utcára, aztán visszaviszi a kutyát a gazdáinak. Azt hiszed, hogy anyagi okokból csinálja, de kiderül, hogy azért a szeretetért, amit akkor kap, amikor hősként megérkezik a kutyával. Most a Paraffin-t szeretném megcsinálni, de még erről se mondtam le. Közben nem zárom ki mások forgatókönyveit sem, de amik nekem tetszenek, azokat általában még mindig nagyobb cápák viszik el.

- Nem akadályoz a továbblépésben az, hogy Amerikában úgy indultál el a pályán mint megbízásra dolgozó rendező? Nem ragad bele ebbe a skatulyába az ember?

- De, van egy ilyen veszély, és próbálok is védekezni ellene. Már nem akarom más történetét elmesélni, szeretném újra a sajátomat. Nagyon-nagy akarat van bennem ez iránt, és ez ugyanaz az akarat, ami a Kontroll-t is létrehozta: évekig fagyasztottzöldség-reklámokat csináltam, hogy azt össze tudjam hozni. Ezért abban reménykedek, hogy most is elég erős és ügyes leszek, hogy véghezvigyem. Most csőstül kapom a horrorfilm-, a vámpírfilm- és űrlényfilm-forgatókönyveket, de addig próbálkozom a sajátommal, amíg van pénzem, és megengedhetem magamnak. De ha három-négy évig nem sikerül, akkor újra be kell ugranom mást csinálni.

- Elsősorban kinek köszönheted, hogy a Ragadozók-at te kaptad?

- Robert Rodrigueznek és Drew Crevellónak a Foxnál, aki nagyon hitt bennem. De Roberten múlt a döntés. Nem tudom pontosan, hány ember pályázott a munkára, csak pletykákat hallottam, de voltunk páran. Találkoztam Roberttel néhányszor, és utána kivitt Texasba, a stúdiójába, ahol leültünk a munkatársaival és csináltunk egy vizuális prezentációt a stúdiónak arról, hogy hogyan képzelem el a dolgot.

Antal Nimród | Fotó: Tuba Zoltán

- Ezt több emberrel is megcsinálta vagy már csak veled?

- Nem tudom. Amikor megkaptam a munkát, annyira örültem, utána meg annyira szorongtam, hogy nem kérdeztem meg tőle.

- A szereplőválogatás már a te színrelépésed előtt elkezdődött vagy csak utána?

- Amikor én csatlakoztam, még nem volt meg egyik színész sem. Volt pár színész, aki nagyon izgatott, köztük Walt Goggins, aki Stanst játssza. Vele már több éve próbálok összehozni egy filmet, itt végre sikerült. Laurence Fishburne-nel is nagyon jó kapcsolatban vagyunk már A szállítmány óta, Adrien pedig magától jelentkezett, nagyon akarta a szerepet.

- A forgatókönyvben le volt írva Royce fizikai megjelenése?

- Nem, ilyenekbe nem mentünk bele. Nyilván egy zsoldosról van szó, aki sok mindent látott és sok rosszat tett életében, de egy olyan tehetség, mint Adrien, mindent el tud játszani, úgyhogy emiatt nem is nagyon aggódtunk. Ért minket pár támadás amiatt, hogy Schwarzenegger után egy kevésbé izmos embert választottunk a szerepre, de ha egy Schwarzeneggerhez hasonló típust választottunk volna, akkor azért támadtak volna minket, hogy miért majmoljuk az eredetit. Próbáltunk realisták maradni: ha a mai világban megnézed a katonákat, 95%-uk úgy néz ki, mint Adrien, és a többi, aki unatkozik és súlyokat emel, az néz ki talán úgy, mint Schwarzenegger.

- Mielőtt Brody bejelentkezett, már nézegettetek másokat a szerepre?

- Sok-sok ember szóba jött, de nem fogok neveket mondani.

- Az egész csapatból kivel jöttél ki a legjobban?

- Walt Gogginst nagyon-nagyon szeretem, és Laurence-szel is barátok vagyunk, velük összejárok néha.

Antal Nimród | Fotó: Tuba Zoltán

- A főhősök minden filmedben be vannak zárva valahova, itt a dzsungelbe. Nem lehet véletlen, hogy pont ezekre a történetekre esett a választásod. Esetleg te magad vagy klausztrofóbiás?

- Nem vagyok klausztrofóbiás, bár egyszer elmentem barlangászni, és ott szorongtam egy kicsit. Nem tudom, miért alakult így, azt hiszem, most túl közel állok a dologhoz ahhoz, hogy hátra tudjak lépni és rálássak erre. De talán az egyszerűségük miatt tetszenek annyira az ilyen történetek. Az egyik kedvenc íróm Harold Pinter, és mindig izgatott az a feszültség, ami ki tud alakulni két ember közt egy zárt helyen. De a Ragadozók-nál inkább a The Most Dangerous Game című, embervadászatról szóló novella inspirált, és persze a ragadozó-karakter.

- Amikor először felbukkan az álcázott, láthatatlan ragadozó a filmedben, felülről nézi az embereket. Ez a jelenet egy az egyben megidézi az 1987-es film egyik jelenetét, a továbbiakban viszont nem hagyatkozol a ragadozók láthatatlanságára, nincs bujkálás, hanem nagyon hamar megmutatod őket. Miért?

- Az első filmnek pozitívuma volt, hogy nagyon sokáig nem mutatták meg a szörnyet, és inkább a feszültségkeltésre alapoztak. Mi is ezt a feszültséget és szorongást akartuk visszahozni, de most más a helyzet, mert az első film idején még nem ismertük a szörnyet. Az emberek már pontosan tudják, hogy néz ki a ragadozó, és már elvárják, hogy lássák. Mi nem tehettük meg, hogy egy órán keresztül bújtassuk. Azt akartuk, hogy visszaköszönjön az eredeti hangulata, de valami újjal is akartunk szolgálni. Ezt az egyensúlyt nehéz eltalálni, de azt hiszem, hogy sikerült.

- Említetted a két ember közti feszültséget, de eddig majdnem minden filmednek egy csoport állt a középpontjában. Nem vágysz arra, hogy egy főhősöd legyen, akinek részletesen felépítheted a karakterét?

- De, nagyon vágyom erre. Van egy saját ötletem, ami két szarvasgomba-vadászról, egy jófiúról és egy rosszfiúról szól, és más nem szerepel benne.

- Hogy lehet a szarvasgombára felépíteni egy filmet?

- Van egy barátom, aki szarvasgomba-vadászattal foglalkozik, és olyan szenvedéllyel mesélt nekem róla, hogy engem is nagyon elkezdett érdekelni a téma. Elmesélt egy történetet egy óriás albínó szarvasgombáról, amit találtak és több százezer dollárért adtak el. Mivel ennek ilyen értéke van, felmerül a kérdés, hogy egy ember mit képes megtenni egy másikkal azért, hogy hozzájusson.

Antal Nimród | Fotó: Tuba Zoltán

- A Paraffin-ról tudnál még mesélni?

- Magyarországról sokan elmenekültek 1956-ban és 1969-ben, de Kubától kezdve sok más ország is van a Földön, ahonnan az emberek valamilyen nyomás miatt menekülni akarnak. Vagy veszélyben van az életük, vagy egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy boldogan, normálisan éljenek. Ha ezt a gondolatot világszintre emeljük, akkor azt mondhatjuk, hogy a bolygónk úgy ahogy van szemétteleppé vált, ahonnan el kell menekülni. Erről szól a Paraffin.

- Hol akarod leforgatni?

- Ezt a történetet elvileg bármilyen országban le lehetne forgatni, mert úgyis kreálni kell hozzá egy világot, mivel sci-fi. De szeretnék egy "angol nyelvű Kontroll-t" csinálni, amit én írok, ami belőlem jön. És ha ez egyszer sikerül, akkor könnyebbé válik a helyzetem, kikerülök abból a szerepkörből, amiről korábban beszéltünk.

- Gondolkodsz abban, hogy valaha visszajössz Magyarországra forgatni?

- Igen, a szarvasgombás történet például mindenképp magyar lenne és van pár egyéb ötletem is, amit itthon tudnék megvalósítani. Az első most az angol nyelvű film, de szeretnék Magyarországon is forgatni, illetve nem csak szeretnék, hanem fogok. Ha élek addig, fogok.

Antal Nimród | Fotó: Tuba Zoltán

- De most nem pályázol az MMKA-nál?

- Per pillanat nem, de az MMKA fog majd hallani rólam a közeljövőben, és ezt vehetik fenyegetésnek.

- Mennyire követed, hogy mi történik itthon a filmes életben?

- Követem és kedvelem a fiatal filmesek munkáját, például Pálfit, Mundruczót, Török Ferit. Hajdu Szabi is nagyon tehetséges, Fliegauf Dealer című filmje nagyon tetszett, Dyga Zsombort azért tisztelem, mert egymás után pumpálja ki a filmeket, ilyen munkatempót és elszántságot ritkán lehet látni. A nyomozó-t még nem láttam, de azt hallottam, hogy remek film. És nyilván most kihagytam egy csomó embert.

- Szerinted közülük kinek lenne esélye Amerikában befutni?

- Minden magyar filmesnek van esélye, ha hajlandó olyan kompromisszumokat kötni, mint én. Ha azt mondod, hogy most nem vagyok művész, hanem elmesélem másnak a történetét, akkor ott engedni kell egy csomó dologban.