Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim

Aaron Ryder amerikai filmproducer, interjú
Vágólapra másolva!
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott Brad Pitt-tel, Julia Robertsszel és Hugh Jackmannel is. A nagyrészt Magyarországon forgatott A holló stábvetítésére Budapestre látogató hollywoodi filmproducerrel, Aaron Ryderrel beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Az első munkád producerként a Memento volt. Te szúrtad ki és vásároltad meg a forgatókönyvet. Mondhatjuk, hogy te fedezted fel Christopher Nolant?

Felfedezni Christopher Nolant körülbelül olyan, mintha valaki felfedezne egy nagy gyémántot a homokban. Én csak elsőként találtam meg. Nagyon közeli barátom, és elsősorban inkább barátok vagyunk, és csak azután munkatársak. Közel lakunk egymáshoz, hasonló korúak a gyerekeink, akik ráadásul ugyanabba az iskolába járnak. Ha megnézed az első filmjét (A Csapda), nem nehéz észrevenni Christopher tehetségét. Amikor a Mementó-t írta, egy lakásban laktunk. Fantasztikus forgatókönyv volt, az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Korábban még nem csináltam filmet, és úgy éreztem, hogy ha valamiért van értelme harcolni, akkor az ez a film.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=T6eOjiGRsnmZC3jK
Részlet a Memento című filmből

Sok nehézségbe ütköztetek, amikor meg akartátok csinálni azt a filmet?

Persze. Akárhányszor elkészül egy film, az egy kisebbfajta csoda. A későbbi filmjeimhez viszonyítja nem ez volt a legnehezebb, gyorsabban megvalósult, mint néhány másik. Bonyolult forgatókönyv volt, tapasztalatlan rendezővel, mozisztárok nélkül, független forrásokból finanszírozva. Nagy kihívás volt. Talán 1999-ben egy kicsivel könnyebb volt, mint ha most kellene ugyanezt megcsinálni.

Producerként mindig ugyanaz a feladatod, vagy filmenként változik?

Négy dolgot kell csinálnom: megtalálni az alapanyagot, előteremteni a pénzt, kiválasztani a rendezőt és a színészeket, majd ezt a három összetevőt menedzselni egészen a folyamat végéig. Végigkövetem a film útját a forgatókönyvtől egészen addig, amíg kijön DVD-n. A producer az egyetlen olyan ember, aki ott van a legelejétől a legvégéig. Nagyon komolyan veszem a feladatomat, már a forgatókönyv fázisban komolyan belekapcsolódom a munkába, és a forgatáson is mindennap kint vagyok. Persze az én elképzelésem arról, hogy mit csinál egy producer, sokban különbözhet attól, ahogy egy másik producer látja a munkáját. De én csak így tudok filmeket csinálni.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Aaron Ryder producer | Fotó: Magócsi Márton

A Donnie Darko készítése alatt is ott voltál már a kezdetektől?

Nem, az talán az egyetlen kivétel. Ott egész későn csatlakoztam be. Már leforgott a film, és én akkor szálltam be, amikor a pótforgatást tervezték. Újra kellett vágni a filmet, és szükségük volt valakire, aki friss szemmel tud ránézni, és találni neki egy forgalmazót. Egyikünk sem tudta, hogy milyen film van a kezünkben. Senki nem gondolta volna, hogy ilyen kultusz övezi majd pár évvel később.

Csalódott voltál, hogy amikor bemutattátok, alig nézte meg valaki?

Borzasztóan. Nem találta meg a közönségét. Aztán kijött videón, és akkor sem érdekelt senkit. Furcsamód hat hónappal később egyszer csak egyre több kezdett el fogyni a DVD-ből. Erre bemutattuk a rendezői változatot a mozikban, és megint nem ült be rá senki. Csalódások teljes sorozata volt az a film.

A Donnie Darko azon kevés filmek egyike, amelynél a rendezői változat jelentősen rosszabb, mint az eredeti verzió. Szájbarágós, mindent túlmagyaráz, kiöli a filmből a talányt.

Nem rajongok a rendezői változatokért. Szerintem a legtöbbször a film eredetileg bemutatott verziója a lehető legjobb verzió. Ez így volt a Szárnyas fejvadász, az Apokalipszis most, és A bolygó neve: Halál esetében is.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0NDD6z0yRyrQ0QO8
A Donnie Darko rendezői változatának első jelenete

Te beszélted le a rendezőt arról, hogy az ő verziója kerüljön először a mozikba?

Többen is győzködtük, de mondhatom, hogy kulcsszerepem volt ebben.

A következő filmed A mexikói volt Julia Roberts és Brad Pitt főszereplésével.

Egy darabig úgy volt, hogy Brad Pitt lesz a Memento főszereplője, de aztán úgy döntött, hogy mégse. Akkor odaadtam neki A mexikói-t. Ez volt Gore Verbinski második rendezése, aki utána óriási sikereket ért el A Karib-tenger kalózai-sorozattal. Olyan fiatal voltam még akkor, úgy tűnik, mintha száz éve lett volna. Egy barátom írta a forgatókönyvet, Brad eleinte egy kicsit bizonytalan volt, hogy elvállalja-e, de aztán leszerződtünk Juliával, és ez meggyőzte Bradet is. Hiába vannak benne ezek az óriási sztárok, függetlenfilm jellege volt. Amikor bemutatták a mozikban, a közönség nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Nem hasonlított egy hollywoodi romantikus komédiára, és az emberek azt várták egy Brad Pitt/Julia Roberts-filmtől. A díszbemutató óta nem láttam ezt a filmet, kíváncsi vagyok, hogy még mindig jónak tartanám-e.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=J2rONhkzk37bxJfs
Részlet A mexikói című filmből

Amikor azt olvasom, hogy ez a film 57 millió dollárba került, és 66 milliót hozott, az azt jelenti, hogy csak mérsékelten volt sikeres?

Nem, az óriási siker volt. Eleve nem 57 millióba került, hanem csak 47-be, és a 66 milliós bevétel csak Amerikára vonatkozik. A nemzetközi piacon még több mint 80 milliót hozott.

Az a bevétel is hozzátok vándorol be, amit külföldön termel egy film?

A nagy része igen.

Ezután jött a The Moguls és a TV játék. Ezek között van némi hasonlóság, ugyanis az egyik a filmiparról, a másik pedig a tévébizniszről szólt. Abban is hasonlítanak, hogy mindkettő csúnyán megbukott. Ebből azt szűrted le, hogy ezek a témák egyszerűen nem érdeklik az embereket?

Ez a két film nagyon kedves a szívemnek, mindkettőt imádom. A The Moguls számomra nem is annyira a filmkészítésről szól, hanem inkább a barátságról: kisvárosi emberekről, akik törődnek egymással. A TV játék-ra pedig kifejezetten büszke vagyok. Ha valaki megkérdezi, hogy melyik filmemet nézze meg, mindig a TV játék-ot mondom először. A kreatív folyamatról szól, és arról, hogy a céges gondolkodás hogyan szivárog be ebbe a folyamatba, és hogyan változtatja meg teljesen a végeredményt. Ott vagyunk mi producerek, rendezők, írók. Tesszük a dolgunkat, megpróbáljuk a lehető legjobb dolgokat létrehozni, de az üzleti világ olyan nyomást gyakorol ránk, ami nagyon megnehezíti ezt a folyamatot. Nekem ezt mondja az a film.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=98N8Z4pYkOkanwxI
Részlet a TV játék című filmből

2006-ban megint Christopher Nolannel dolgoztál a Tökéletes trükk című filmen. Ezt a forgatókönyvet már 2001-ben megvetted, hogyhogy csak ilyen sokára lett belőle film?

Úgy volt, hogy 2004-ben leforgatjuk, de pont amikor elkezdtük volna, Chris lehetőséget kapott megcsinálni a Batman: Kezdődik!-et. Tehát a Tökéletes trükk-öt még két évre jegeltük, aztán új szereposztást találtunk ki hozzá, és végül 2006 elején tudtuk leforgatni. A Tökéletes trükk forgatókönyvét Jonathan Nolan (Christopher Nolan öccse - a szerk.) kezdte el írni, aztán Chris átírta. Nagyon bonyolult film volt, ami rengeteg előkészítést igényelt. Talán ez a kedvenc filmem az összes közül, amiben részt vettem.

Gondolom, a Batman-film után Christian Bale sokkal nagyobb gázsit kért, mint amennyit előtte kellett volna neki fizetni, viszont a neve is sokkal ismertebb volt már akkor.

Ez így van. Mindig azt a színészt próbálod megtalálni, aki a legalkalmasabb a szerepre, megfizethető, és rá is ér. Christian az egyik legnagyszerűbb színész most Amerikában. Ha megnézed azt az alakítást, egyszerűen nincs még egy színész, aki azt úgy meg tudta volna oldani. Imádtam azt a szereposztást! Egyik oldalon ott van Christian, aki ugyan akkor már túl volt a Batman-en, de a független filmek felől jött, és hihetetlenül erőteljes színész. És akkor melléraktuk Hugh Jackmant, aki meg inkább egy populista színész. Mindketten hoztak valamit magukból azokba az alakításokba.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HNSZPG0Ms5thy7RO
A Tökéletes trükk előzetese

A Hamlet 2 című filmed arról híres, hogy a premier után egymást ölték érte a forgalmazók, és végül majdnem a legnagyobb összeget kaptátok érte, amit filmért valaha fizettek Sundance-en. Ez a fő célod, hogy minél több pénzért elpasszold egy film forgalmazási jogait?

Akkor az volt a fő célom. Amikor nagy stúdiónak csinálsz filmet, akkor természetesen nem ez a cél, mert olyankor már megvan a forgalmazó. Máskor meg leforgatod a filmet, és reménykedsz benne, hogy el tudod majd adni jó pénzért. A Hamlet 2-nél pont ez volt a helyzet. Hihetetlenül izgalmas volt az az este ott Sundance-en, Istenem, mennyire élveztem! Nincs is jobb érzés egy producer számára, mint amikor ilyen sok pénzért el tud adni egy filmet. Viszont ennek az ellentétét érzed, amikor aztán bemutatják a mozikban, és meghal a pénztáraknál. A Hamlet 2-re egyszerűen nem volt kíváncsi a közönség. Nem tudom, miért, pedig szerintem nagyon vicces film. Lehet, hogy rossz volt a címe.

De miután te már megkaptad érte a 10 millió dollárodat, nem mindegy neked, hogy aztán sikeres-e a mozikban?

Ne bolondozz, egyáltalán nem mindegy! Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim. Muszáj, hogy sikeresek legyenek, mert csak akkor lesz lehetőséged további filmeket csinálni. Minél többet hoz a filmed, annál többet fogsz kapni a következőre. A filmgyártás keményen kapitalista vállalkozás, ha ezt a részét nézzük, abban aztán semmilyen varázslat nincs. Színtiszta közgazdaságtan. Ha nem hoz sok pénzt a filmed, akkor gyorsan a padlóra kerülsz.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wwSsQJf9FJFU2989
Részlet a Hamlet 2 című filmből

Melyik filmed sikerén vagy sikertelenségén lepődtél meg a legjobban?

Egy filmmel kapcsolatban sem éreztem még azt, hogy úristen, ez több pénzt hozott, mint vártam. Imádnám, ha olyan gondokkal kéne megküzdenem, hogy nem tudok mit csinálni a sok extra bevétellel. De az biztos, hogy sosem tudod előre, hogy milyen sikeres lesz egy film. Álmomban sem gondoltam volna, hogy még 11 évvel később is a Donnie Darkó-ról fognak kérdezni. Ahogy azt se, hogy a Hamlet 2 megbukik, vagy hogy a Tökéletes trükk nem nyeri meg a legjobb filmért járó Oscart, és nem hoz több százmillió dollárt. Mert úgy érzem, az a film többet érdemelt volna. De hát ettől szórakoztató ez a szakma.

Viszont például a Memento meglepően sikeres volt, főleg ahhoz képest, hogy még véletlenül sem nevezhető popcornmozinak.

Igen. Nehéz is egy olyan filmmel elkezdeni a karrieredet, mint a Memento. Sokszor érzem úgy, hogy annak a filmnek az árnyékában élek, pedig már eltelt 12 év.

Annál a filmben semmilyen kompromisszumot nem kellett kötnötök?

Semmilyet. Egy kockát nem kellett megváltoztatnunk rajta valaki más kedvéért. Beleraktuk a szívünket-lelkünket, és ha beteszed a DVD-t, akkor pontosan azt a filmet látod, amit meg akartunk csinálni.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Aaron Ryder producer | Fotó: Magócsi Márton

Pár évvel később jött a Sanctum című film, amelynek a másik producere James Cameron volt.

Az volt az első 3D-s film, amelyet csináltam. Ott voltunk Ausztráliában a gyönyörű tengernél, építettük a díszleteket, röpködtünk a helikopterrel, képzelheted, hogy mennyire élveztem. Kemény munka volt, de egyben kalandos is.

Személyesen is dolgoztál együtt James Cameronnal?

Igen. James olyan, ha beszáll valamibe, akkor rajta tartja a kezét a szálakon. Ő az egyik legnagyszerűbb filmes, aki valaha is élt, és döbbenetes, hogy milyen energiával tudja belevetni magát a munkába.

Mondtad korábban, hogy nagyon komolyan veszed a munkádat. Milyen volt szembetalálkozni valakivel, aki aztán tényleg sokkal komolyabban vesz mindent, mint bárki más?

Hihetetlen! James könnyen megengedhetné magának, hogy egész hátralevő életében csak pihenjen. Ehhez képest most éppen azzal van elfoglalva, hogy lemerül a föld legmélyebb pontjára. Őhozzá képest mindannyian szánalmas lazsálók vagyunk.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=V4eyu6cMVL0ux5rg
Részlet a Sanctum című filmből

A következő filmed a House at the End of the Street című horror lesz, amelyben Jennifer Lawrence játssza a főszerepet. Őt még az Oscar-jelölése, az X-Men-film és az Éhezők viadala előtt sikerült leszerződtetned. Óriási mázli?

Hatalmas. A Winter's Bone után találkoztam Jenniferrel, csak egy sima meeting volt az irodámban. Tudtam, hogy őt fogom megkeresni ezzel a forgatókönyvvel, és nagyon szerettem volna, hogy elvállalja. A rendezővel azt gondoltuk, hogy ő a legalkalmasabb a szerepre. Jennifer bejött egy meghallgatásra, és még aznap szerződést ajánlottunk neki. Nagyon szerencsések voltunk, mert óriási filmsztár lett belőle: először az X-Men - Az elsők-kel, de aztán különösen az Éhezők viadalá-val. Most ő a legnagyobb filmsztár a világon. Szeptemberben mutatjuk be a filmet, nagyon izgatott vagyok.

Lawrence nem úgy gondol erre a filmre, mint valamire, amit még akkor csinált, amikor ismeretlen volt, és kellett neki a pénz? Büszke rá? Segíteni fog a promócióban?

Abszolút. A House at the End of the Street egyszerű horrorfilmnek tűnik, de igazából egy nagyon intelligens thriller. Leginkább Hitchcock Psychó-jához tudnám hasonlítani.

A House at the End of the Street előzetesében a Mementó-hoz hasonlóan fordított sorrendben követik egymást a jelenetek. Ez a filmben is így lesz?

Nem, ez csak egy ötletes előzetes volt. De pár hét múlva kiadunk egy másik előzetest, amely jóval hagyományosabb lesz.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rwvi92WfYiwsgjqu
A House at the End of the Street előzetese

Te találtad ki ezt a megoldást az előzeteshez?

Bárcsak mondhatnám, hogy én voltam, de a marketingeseink találták ki.

A Mud című filmetek bekerült az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Ennek a filmnek a rendezője, Jeff Nichols pár évvel ezelőtt itt járt a Titanic filmfesztiválon az első filmjével. Érdekes látni, hogy mennyire megindult vele a szekér azóta.

Most amíg én itt vagyok, ő lakik a Los Angeles-i házamban. Nichols egy kivételes rendező, és még sokat fogunk hallani róla. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd a közönség a Mud-hoz, szerintem fantasztikus film.

Nichols eddigi két filmje közép-amerikai kisközösségekben játszódik, egyszerű emberekről szól, és úgy tűnik, hogy a Mud is ezt a sort folytatja majd. Most, hogy felfigyelt rá Hollywood, filmsztárok akarnak dolgozni vele (a Mud két főszereplője Matthew McConaughey és Reese Witherspoon - a szerk.), szerinted meg tudja őrizni azt a hitelességet, ami az eddigi filmjeinek egyik fő erénye volt?

Szerintem igen. Minden egyes filmje egy kicsivel nagyszabásúbb volt, mint az előző, és kíváncsi vagyok, hogy mit fog csinálni ezután. Még csak négy év telt el az első filmje óta, de már most nagyon érdekes utat járt be a karrierje. Épp ezért mondom, hogy sokat fogunk még hallani róla. Nichols nem kispályás rendező, és majd látod, hogy a Mud jóval kommerszebb film, mint a korábbi kettő.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aMP54CSU1HUXmdYZ
Részlet a Mud című filmből

A Tökéletes trükk után miért nem dolgoztatok többet együtt Christopher Nolannel? Mondtad, hogy barátok is vagytok...

Tudod, neki vannak ezek a kis Batman-filmek, amelyeket szeret csinálgatni, és amelyek aztán rengeteg pénzt hoznak. Miért akarnék én ilyesmivel foglalkozni? Utálom a pénzt, allergiás vagyok rá. (nevet) Mivel Chris most ezekkel a nagyszabású filmekkel van elfoglalva, nehéz sorra kerülni nála. Remélem, hogy lesz még alkalmunk együtt dolgozni, mert jó móka filmet csinálni a barátaiddal. James McTeigue (A holló rendezője - a szerk.) is közeli jó barátom, Jeff Nichols pedig - mint mondtam - valószínűleg épp a konyhámban üldögél. Mindig szerencsés, ha sikerül jó kapcsolatokat kialakítani azokkal, akikkel együtt dolgozol.

Vannak ezek a híres rendező-producer párosok, akik mindig együtt dolgoznak, mint például Spielberg és Kathleen Kennedy, Almodóvar és a bátyja, vagy Tarantino és Lawrence Bender. Te nem szeretnél kialakítani ilyen folyamatos partnerséget valakivel?

De látod, most a Django Unchained-ben Tarantino sem Benderrel dolgozik. Nem hiszem, hogy Nolannel ezt szeretnénk csinálni: megvannak a saját projektjeim, és neki is az övéi. És neki egy nagyszerű producere van a felesége személyében, aki eddig minden filmjében részt vett. Emma Thomas (Christopher Nolan felesége - a szerk.) szerintem az egyik legjobb producer a szakmában, úgyhogy nem érzem, hogy különösebb szüksége lenne rám. A Tökéletes trükk idején Emma a három kisgyerekükkel volt elfoglalva, valószínűleg emiatt is kellett nekem beszállnom. Partnerként tekintek az összes rendezőre, akivel együtt dolgoztam, de nem kizárólagos partnerként, mert egy csomó különböző filmet szeretnék csinálni, ezért nem akarom lekötni magam csak egy rendezővel.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Aaron Ryder producer | Fotó: Magócsi Márton

Volt olyan rendező, akivel nem sikerült jó viszonyt kialakítanod? Van, akivel nem szívesen dolgoznál újra együtt?

Nem hiszem. Eddig nagyon szerencsés voltam ebben a tekintetben, de ha lenne is ilyen, biztos nem árulnám el neked.

A holló nagy részét Magyarországon forgattátok. A vetítés előtt mondtad, hogy mielőtt ide jöttél, nem tudtad, hogy mire számíts. Hollywoodban milyen a híre Magyarországnak mint forgatási helyszínnek?

Most már nagyon jó híre van, mert abban a két évben, ami eltelt azóta, hogy mi idejöttünk, nagyon felkapott helyszín lett, rengeteg film forgott itt. Korábban nem tudtam sokat az országról, de fantasztikus élmény volt a forgatás. Az infrastruktúra és a magyar stáb is első osztályú, és szeretnék is visszajönni ide. Most állítom össze néhány film költségvetését, és számolok Magyarországgal, mint helyszínnel.

Mennyire vonzóak egy itteni forgatás költségei? Olcsóbb, mint a környező országokban?

Amiatt, hogy ilyen népszerű lett idejönni hollywoodi filmet forgatni, az árak is elkezdtek egyre feljebb menni, de még mindig elég versenyképesek. A helyszínek bérleti díjai is nőttek, az emberek is egy kicsit többet kérnek, de ez természetes, hogy ha nagy a kereslet, akkor az emberek is merészebben kezdik el kérni a pénzt. Remélem, a magyarok nem hagyják majd, hogy túlságosan elszabaduljanak az árak, mint az történt Prágában néhány évvel ezelőtt, mert akkor a filmesek fogják magukat, és továbbállnak. Mindig van egy másik ország, amelyik szívesen befogadja ezeket a produkciókat, legyen az Szerbia vagy Románia, és akkor ők lesznek az új felkapott helyszín. De egyelőre nem gondolom, hogy Magyarország veszítene a népszerűségéből.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ubj957o3OwVX272x
A holló című film előzetese

Amikor először hallottam A holló-ról, főszereplőként még olyan sztárokról volt szó, mint Robert Downey Jr. és Johnny Depp, majd később emlegették Jeremy Rennert, Ewan McGregort és Joaquin Phoenixet is. Te végigkövetted ezt a folyamatot, aminek a végén John Cusacknél kötöttetek ki?

Igen, nyolc éve dolgozom ezen a filmen, és rengeteg színésszel beszéltünk, de például Robert Downey Jr. és Johnny Depp nem volt közöttük. De már jó pár élete volt ennek a filmnek, rendezők cserélődtek, különböző stúdióknál volt. A sors aztán úgy rendelte el, hogy ez legyen belőle. Én nagyon örülök, hogy végül John Cusack játszotta el Poe-t.

Ha ilyen sok ideig dolgozol egy filmen, mire megvalósul, egyáltalán emlékszel arra, hogy hogyan képzelted el először?

Nem. Rengeteget változott a forgatókönyv, színészek jöttek-mentek, és olyankor mindig újra elképzeled a filmet, és ez a kép annyit változik az idők során, hogy már fogalmad sincs arról, hogy hogyan gondoltál rá eleinte. Ez olyan, mint amikor egy festményen dolgozol, szöszölsz a kis részletekkel, és nem lépsz hátra, hogy megvizsgáld normális nézőpontból. Nehéz felidézni, hogy milyen akart lenni egy film, és még nehezebb aztán megnézni. Amikor látom a végén, csak olyanokra tudok gondolni, hogy ja, az volt az a helyszín, vagy hogy azt ott miért is nem csináltuk máshogy. Ebből a szempontból a szüléshez hasonlít: olyan fájdalmas, hogy nem is akarsz rá emlékezni.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Aaron Ryder producer | Fotó: Magócsi Márton

Woody Allen szokta mondani, hogy amikor megnézi a kész filmet, az mindig csalódás ahhoz képest, ahogy a fejében látta.

Én nem mondanám azt, hogy csalódás, csak egyszerűen akkor már nem látod a filmet. És ez mindig így van. Mire befejezed, már nem tudod filmként nézni, nem tudod beleélni magad. Főleg a vígjátékoknál van ez így: nehéz viccesnek tartani valamit, amit már negyvenszer láttál.

Esetleg ez változik, ha évekkel később nézed újra?

Van egy olyan szabályom, hogy a premier után sosem nézem meg a filmjeimet. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert például a Mementó-t megnéztük a tízéves évfordulóján Jonathan Nolannel és Guy Pierce-szel. Ültünk ott a moziban, és mondogattuk egymásnak végig: te, ez egész szórakoztató!

Forrás: AFP
Guy Pierce, Aaron Ryder és Joe Pantoliano a Memento tízéves jubileumi vetítésén 2010-ben

Mennyire kell ismernünk Edgar Allan Poe művészetét ahhoz, hogy élvezni tudjuk A holló-t?

Szinte semennyire, viszont szerintem azok is élvezni fogják, akik ismerik Poe munkáit. Igazából senki sem ismerte Poe-t, csak azt tudták róla, hogy egy sérült, problémás művész. Ez nem egy életrajzi film, nem arról szól, hogy milyen volt Poe, hanem egy szórakoztató film, amelynek Poe a főszereplője. Olyan filmet akartunk csinálni, ami bárki számára befogadható, és remélhetőleg akik megnézik, utána fogják magukat, és elővesznek egy Poe-könyvet. Poe nevét mindenki ismeri, de ez a mi verziónk arról, hogy mi történhetett az élete utolsó napjaiban.

Milyen filmet csinálsz ezután?

Most készítem elő a Premature című vígjátékot, ami egy srácról szól, aki folyamatosan újraéli azt a napot, amelyiken elveszítette a szüzességét. Egészen addig, amire végre rendesen összehozza a dolgot.

Tehát olyasmi, mint az Idétlen időkig?

Igen, mintha az Idétlen időkig-et kereszteznénk a Superbad-del.