Az üvegezés eggyel rizikósabb

Megdönteni Hajnal Tímeát
Vágólapra másolva!
A Társas játék szívdöglesztő Simon Kornélja gimiben még csatakos hosszú hajat és Jethro Tull-pólót viselt, a jelenleg nemzetközi színésznői karriert építgető Osvárt Andrea szürke kisegér volt garbóban, Szabó Simon meg állandóan "be volt szórakozva", ellenben most példás családapa. A múlt héten bemutatott Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjáték három főszereplőjét kérdeztük végig, ők milyenek voltak gimisként, paráznak-e a saját osztálytalálkozójuk előtt, és mennyire bíznak a film sikerében. Jófiú, szexi csaj és a gorilla. 
Vágólapra másolva!

SZABÓ SIMON

Az Első generáció című tévésorozatban dolgoztál először Osvárt Andreával 14 évvel ezelőtt. Milyen embernek ismerted meg akkor?

Csendes, szép modell-lánynak, akiről semmit nem tudok. Különösebb kapcsolatunk nem volt, járkáltunk egy-két buliba, mert volt közös barátunk, de ennyi. Ez a kilencszázas évek végén volt, amikor szinte minden napot félig mámoros állapotban töltöttem. Volt olyan jelenetem, hogy nem vettem észre, hogy csókolóztam Király Évivel. Utána mondták, hogy felvettük, kész.

Szabó Simon tablóképe a Megdönteni Hajnal Tímeát főcímében Grafika: Nyolczas István - Focus Fox Studio

Most, hogy újra találkoztatok, mit gondolsz, előnyére változott?

Az a jó, hogy semmilyen allűrje nincs, tök normális. Kevesen tudnak ilyenek maradni, miután megjárták Amerikát.

Neked szokott lenni érettségi találkozód?

Van érettségim, de találkozóm egy olyan osztállyal szokott lenni, amibe nem jártam, csak ők voltak a barátaim. Ők bródysok voltak, én meg az utca szülötte. Az érettségi banketten is ott ültem velük abban az étteremben, ahol egyébként a nagybátyám volt az üzletvezető, csak annyira be voltunk szórakozva, hogy ez nem is jutott eszembe. Sajnos a legutóbbi találkozóra nem tudtam elmenni, mert dolgoztam. Az igazi érettségiző osztályom 2004-től 2006-ig tartott a Terézvárosi Esti és Levelező Dolgozók Gimnáziumában, ők annyira nem járnak össze. Onnan két-három arccal tartom a kapcsolatot, meg egy-két tanárral össze szoktam futni, nagyon jó fejek voltak. Ha valaki le akar érettségizni, akkor oda menjen, mert életem legjobb iskolaélménye volt.

Szabó Simon Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A ti osztályotokban ki volt a Hajnal Tímea?

Hát igen, mindenhol van egy Hajnal Tímea. Általános iskolában alsó tagozatban a Csont Szandra, felső tagozatba már két iskolába is jártam, úgyhogy osztódtak a Hajnal Tímeák. Mindenhol megvannak azok a lányok, vagy lány, akire az egész osztály fiúhadserege hajt.

És te mennyire voltál sikeres ebben a küzdelemben?

Nem nagyon, alsóban inkább. Akkor évente cserélődött, hogy Nyári Dávidnak vagy nekem jöttek össze a dolgok.

Milyen dolgok jöhettek össze alsóban?

Csókolózás sötétben a házibulin, ami úgy valósul meg, hogy kitalálod a Csont Szandrával, hogy "beszélgessünk sötétben, jó?". És akkor az egész gyereksereg ül egy szobában, lekapcsoljuk a villanyt, mindenki hülyeségeket beszél, mi meg csókolózunk. Az üvegezést is nyomattuk, de ott bárkivel bármi történhet, azért az eggyel rizikósabb dolog. A sötétben beszélgetés érdekesebb, csak ott meg a féltékeny másik csávó állandóan felkapcsolja a villanyt.

Szabó Simon a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben Forrás: InterCom

Ha a 18 éves önmagad láthatná, hogy mi lett belőled mostanra, mit szólna hozzá?

Sok mindent nem értene meg. Például 18 évesen nem tudtam elképzelni, hogy nekem 34 évesen családom lesz, gyerekem, nem cigizek, és nem csinálok semmi olyat, amit nem szabad. Nem bulizom éjszaka, hanem alszom. Ez micsoda hülyeség! Azért nekem 18 évesen erősen az volt a napi rutin, hogy reggel öt előtt ne nagyon feküdjek le aludni, de délután kettő előtt ne is keljek fel, és amikor ébren vagyok, akkor, amiből amit csak lehet, fogyasszuk el, és érezzük jól magunkat. Ezt most már hál' istennek nem is kívánom, mert túl vagyok rajta.

Mikor színészkedtél utoljára a magánéletben?

Picit mindennap színészkedik az ember. Amikor nem akarsz felkelni a gyerekhez, akkor megy a "jaj, még olyan fáradt vagyok". Ennek nagyon hitelesnek kell lennie, hogy ne kelljen felkelned. Meg nekem a derekam rossz, arra is szoktam sok mindent fogni.

Mekkora nézőszámmal lennél elégedett?

Ha van 180 ezer ember, akinek nem tetszik, de megnézték, akkor az örömteli? Viszont ha 15 ezer embernek meg tetszik, és éjjel-nappal erről beszélnek, akkor most melyik a jobb? Anyagilag nyilván a 180 ezer. Én azt szeretném, ha minél több embernek tetszene, és ezek valós emberek legyenek, ne statisztikai adatok.

Melyik az a film, amitől mindig nagyon jókedved lesz?

Az aktuális filmek közül az Életrevalók-on tudok szakadni. Aztán ott van az Igazából szerelem, amit csak a feleségem miatt néztem meg, de tökre szórakoztatott. Nem mindegyik szál tetszett benne, de az a rocksztár forma zseniális.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Boy A. Régi film, de csak most tudtam megnézni.

A Wall Street farkasa bejött?

Az be. Ha most nem adnak Leonardo DiCapriónak Oscart, akkor tényleg elásom az egész Akadémiát.

- - -

OSVÁRT ANDREA

Az Első generáció-ban dolgoztál először Szabó Simonnal. Milyen embernek ismerted meg akkor?

Amennyire emlékszem rá, ugyanilyen volt. Eléggé hozta önmagát akkor is, ő az életben is egy karakter, egy igazi erős egyéniség, és ezt viszi be a szerepeibe.

Osvárt Andrea tablóképe a Megdönteni Hajnal Tímeát főcímében Grafika: Nyolczas István - Focus Fox Studio

Előnyére változott azóta?

Komolyodott. Azóta már egy felelősségteljes családapa életét éli.

Te milyen arc voltál a gimnáziumban?

Nagyon szürke, észrevehetetlen kisegér. Szürke garbóban, vastag pulóverben, farmerben és bakancsban jártam iskolába, és egy idő után már nagyon vágytam arra, hogy vegyenek észre. És később tettem is ezért, de nagyon későn. Gimnázium végén jött a modellkedés, és az egyetem alatt kezdtem el színiiskolába járni. És akkor elkezdtem kiállni magamért.

Egy érettségi találkozó előtt min szoktál parázni?

Semmin, én alig várom. Nekem is most volt szeptemberben a 15 éves, már hónapokkal előtte készültem rá, be volt írva fixen a szerződéseimbe, hogy aznap nem forgatok. Nagyon fontos volt nekem a gimi, meg az ottani barátaim. Nem azt mondom, hogy még mindig napi kapcsolatban vagyunk, de van, akivel igen, és akivel meg csak félévente, évente találkozunk, azzal is olyan, mintha nem telt volna még el 15 év.

Osvárt Andrea Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A ti osztályotokban ki volt a Hajnal Tímea?

Tudtommal engem senki nem akart megdönteni, de most, hogy volt az érettségi találkozónk, valószínűleg én voltam a legérdekesebb számukra, mert, akárcsak a filmben Hajnal Tímea, én voltam az egyetlen híres ember az osztályban.

Az osztálytársaid meglepődtek azon, hogy ez lett belőled?

Nem lepődtek meg, mert 16 évesen a modellkedés miatt egy évig magántanuló voltam. Tehát már akkor elkezdtem kamera és fényképezőgép előtt dolgozni, és sejthető volt, hogy a reflektorfényre vágyom. Az osztálytársaim ismerték már ezt az oldalamat akkor is.

Ha a 18 éves önmagad láthatná, hogy mi lett belőled mostanra, mit szólna hozzá?

Nem hinné el szerintem, mert kicsit túl messzire mentem. De biztos nagyon örülne, gratulálna.

Osvárt Andrea a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben Forrás: InterCom

Mikor színészkedtél utoljára a magánéletben?

Az egyik legjobb barátommal beszélgettem erről, ő mondta, hogy egy párkapcsolatban mindig játszmák vannak. Ha nekem valami rosszul esik, akkor azt nem mondom, hanem megsértődök, és nem szólok a másikhoz. Na, ez már színészkedés. Akkor a páromnak ki kell találnia, hogy mit csinált rosszul, mit mondott rosszul. Néha az embernek jólesik, ha a másik kitalálja, hogy éppen mire vágyik.

Melyik az a film, amitől mindig nagyon jókedved lesz?

Az Idétlen időkig. Vagy A férfi, aki túl keveset tudott szintén Bill Murrayvel.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Persze, az Augusztus Oklahomában szuper volt. Nekem az Amerikai botrány nem annyira tetszett.

A Wall Street farkasa bejött?

Igen, az is nagyon jó volt.

- - -

SIMON KORNÉL

Milyen arc voltál a gimnáziumban?

Gitáros. Mindenkinek volt beceneve, engem úgy hívtak, hogy Lompos. Iszonyú gyorsan nőttem húsz centit, ezért nagyon görbén jártam. Legkisebbként kerültem be, és körülbelül a legmagasabbként távoztam. Hosszú hajam volt, amit általában söprögettem el a szememből, fekete cuccokban és katonai hátizsákkal jártam.

Simon Kornél tablóképe a Megdönteni Hajnal Tímeát főcímében Grafika: Nyolczas István - Focus Fox Studio

Milyen zenét szerettél?

Kizárólag Jethro Tullt hallgattam egész gimnáziumban. Akkor még kazetták voltak és walkmanek. Iskolába jövet, menet, ebéd előtt és után, elalváshoz és fölébredéshez csakis Jethro Tull. Tegnap este nem tudtam elaludni, és a változatosság kedvéért betettem egy kis Jethro Tullt. Oyan jó emlékek jutottak eszembe: megyünk Szentesen a hóban, és szól a fülemben a Jethro Tull... Á, szuper volt! A mai napig nagyon szeretem.

Ha a 18 éves önmagad láthatná, hogy mi lett belőled mostanra, mit szólna hozzá?

Azt mondaná, úristen, mekkora köcsög lett! Vagy nem is tudom. A diákszínjátszás és az alternatív színház felől érkeztem, és még ma is ezt a vonalat kedvelem a legjobban. Tizennyolc évesen még pszichológus akartam lenni, és később azt gondoltam, hogy nem szeretnék hivatásszerűen a magyar kőszínházi rendszerben színészként részt venni. Ez ugye másként alakult, most benne vagyok a fejem búbjáig. Lehet, hogy az a 18 éves hosszú hajú srác a szememre vetné, hogy mit keresek én a Belvárosi Színházban, vagy egy olyan könnyű vígjátékban, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát. Lehet, hogy rám pirítana picit – mint ahogy néha rám is pirít belülről.

Simon Kornél Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A ti osztályotokban ki volt a Hajnal Tímea?

Szentesre jártam, a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi és dráma szakán érettségiztem 1995-ben. Nálunk több Hajnal Tímea is volt, akikre mindenki fente a fogát. Neveket most nem mondanék.

És te sikeres voltál ezekben az ügyekben?

Úgy érted, hogy megdöntöttem-e azokat a lányokat, akikre mindenki fente a fogát? Azt hiszem, hogy igen. Határozottan igen.

Egy érettségi találkozó előtt min szoktál parázni?

Hogy legyen elég nyitottságom befogadni mindenkinek a sorsát. Előbb-utóbb telítődsz információval, de fontos, hogy kíváncsi maradjál mindenkinek az életére. Teljességében megpróbálni befogadni ezt az egészet. Az ember egója óhatatlanul az előtérbe tolakodik, legalábbis az enyém biztosan. Sajnos. Amikor utoljára komolyan és igazán együtt voltunk masszívan négy éven keresztül, akkor még gyerekek voltunk. És ha ugyanez a gyerek felébred az emberben, akkor képes azt mondani, hogy de engem hallgassatok meg, mert az iszonyú fontos, ami velem történt. Ezt az egót kell lecsitítani, és készen állni figyelni a többiekre.

Simon Kornél a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben Forrás: InterCom

Szerinted mi történik a figuráddal a film vége után? Boldogan él, amíg meg nem hal?

Mindenképpen szerencsés lezárni valamit, ami hazugság, és azt mondani, hogy ez nem kell, bármennyire is vonzó és kényelmes, és inkább a kényelmetlent és a nehezet választani. A könnyű nem feltétlenül egyenlő a jóval. Az is lehet, hogy nehéz lesz az ő életük, de azt gondolom, hogy ez a két ember komoly lépést tesz a boldogság felé.

Mekkora nézőszámmal lennél elégedett?

Minél többel nyilván, milliók jöjjenek. Azt remélem, hogy a nézőszám lineárisan emelkedik. Elindult A nagy füzet-tel, aztán jött az Isteni műszak és a Coming out, bízom benne, hogy mi egy következő lépcsőre jutunk. Hogy ezeknek a filmeknek a sikere vagy hírverése egyre magasabb platformra helyezi a magyar filmet. Ha annyit, vagy egy picit többet tudnánk hozni, mint a Coming out, annak nagyon örülnék.

Melyik az a film, amitől mindig nagyon jó kedved lesz?

Ha nagyon rossz passzban vagyok, akkor a Feketeország-ból a villanyszerelős jelenetet szoktam megnézni. Amiben Mucsi, Terhes, Rába és Katona László gyakorlatilag csak káromkodásokkal beszélnek. Attól mindig kicsit jobb kedvem lesz.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Igen, az Isteni műszak címűt. Nekem nagyon tetszett.

A Wall Street farkasa bejött?

Még nem láttam sajnos.