Olyan, mint az Oscar, csak nyalóka van a szájában

Kis Hajni, Szép alak
Vágólapra másolva!
1746 film közül válogatták be a legjobb hét közé az ő filmjét: Kis Hajni huszonöt éves, frissen végzett rendező, és csak hajszál választja el attól, hogy Oscar-díjat kapjon Szép alak című kisfilmjéért. Igaz, egyelőre az aranyszobornak csak a kis testvérét, a diák-Oscart nyerheti el, de ha az megvan, a nagy Oscar-versenybe is meghívást kap. Kis Hajni még a Sparban is folyamatosan vizslatja az embereket, elképzeli az életüket, így született meg a leszbikus takarítónő figurája is, aki reménytelenül belezúg egy csinos diáklányba. Napokon belül kiderül, lesz-e a magyaroknak újabb Oscarjuk. 
Vágólapra másolva!

Tudta, hogy az ön filmjét nevezi ebben az évben a Színművészeti Egyetem a diák-Oscar-versenybe?

Nem tudtam. Nem avattak be, mert nem akarták, hogy beleéljem magam.

Kis Hajni Fotó: Hirling Bálint - Origo

És hogyan értesült végül arról, hogy a Szép alak is a jelöltek közé került?

A Kálvin téren ültem, és épp nagyon neki voltam keseredve. Nem haladtam jól az új filmemmel, nem láttam értelmét annak, amit csinálok. Akkor hívott fel Osváth Gábor (producer, a Szép alak fesztiváloztatója – a szerk.), hogy most költözött új irodába, és nincs-e kedvem átugrani. És amúgy mond valami érdekeset.

Átmentem, néztem az irodát, és tökre nem értettem, hogy mit csinálok ott, miközben a filmemen kéne dolgoznom. És akkor Gábor megkérdezte, hogy tudom-e, hogy diák-Oscarra jelöltek? Azt hittem, ez valami trollkodás. Eleve mi az, hogy diák-Oscar? Életemben nem hallottam ilyenről.

Mutatta az oldalt, aminek oscars.org-gal kezdődött az URL-je.

Katartikus érzés fogott el, de nem az öröm a jó szó rá, hanem a sokk.

A Szép alak a diák-Oscar-díj jelöltjei között az Amerikai Filmakadémia hivatalos honlapján Forrás: oscars.org

Elsírta magát?

Nem sírtam. Az volt az elképesztő, hogy Gábor pókerarccal nézett. Mondom, csinálj már valamit. Aztán hívtam anyumat, hogy van egy jó hírem. És még a közvetlen kollégáimat, akik a filmben fontosak voltak.

Kérdezik tőlem sokan, hogy mi lesz a díjjal. De nem szeretném beleélni magam.

Majd lesz díj, vagy nem lesz díj, tök mindegy. Örülök, hogy jelölték a filmet, ezt most megbecsülöm. Ez nekem egy visszajelzés arról, hogy van értelme annak, amit csinálok.

És sikerül nem beleélni magát? Ilyenkor az ember hajlamos előreszaladni fejben, és azon kapja magát, hogy már az Oscar-köszönőbeszédét fogalmazza.

Egy pillanatra egyszer végigfutott az agyamon, hogy kiknek köszönném meg. A rengeteg ember, aki dolgozott rajta, aki tett érte. Rengeteg energiát tettek bele az életükből, a szabadságukból. De nagyjából a következő gondolatom az volt, hogy ezt nagyon gyorsan elengedem, és inkább a következő projektemre fókuszálok.

Mi az a diák-Oscar?

A díjat 1972-ben alapította ugyanaz az Amerikai Filmakadémia, amelyik a világ legrangosabb filmes elismerését is kiosztja. A filmes iskolák minden évben nevezhetnek egyet a diákjaik kisfilmjei közül a diák-Oscar-díjra. Ebből az amerikai zsűri válogatja ki a legjobbnak tartott munkákat. Hét kategória van, négy amerikai, három nemzetközi, minden kategóriában három győztest is hirdetnek, egy arany, egy ezüst és egy bronz fokozatút. Kis Hajni Szép alak című alkotását az idegen nyelvű narratív film kategóriájában jelölték, ahol hat másik alkotás pályázik még díjra. A győztest bármelyik pillanatban kihirdethetik (tavaly augusztus 25-én jelentették be a nyerteseket), a hivatalos díjkiosztó Los Angelesben lesz, szeptember 22-én. A kategória mindhárom fokozatú győztese automatikusan jelölhetővé válik a következő évi Oscar-díjra. Eddig egyetlenegyszer díjaztak magyar filmet, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című 22 perces dokumentumfilmjét. Legutóbb 1994-ben kapott jelölést magyar film, Fésős András Az eltűnt mozi című alkotása.

Látta Nemes Jeles László Oscar-köszönőbeszédét?

Persze. Nagyon szimpatikus volt, hogy bármikor, amikor kiállt, mindig a filmre hívta fel a figyelmet. Azt sugallta, hogy nem ő a fontos, hanem az, amit csinált.

Bármelyik pillanatban bejelenthetik a diák-Oscar-díj nyerteseit. Milyen idegállapotban telnek a napjai?

Mivel naponta keresnek emiatt, elég nehéz megfeledkezni róla. Pedig őszintén teszek érte, hogy ne ezen kattogjak, mert a sikerbe beleragadni, az meg tudja mérgezni az elmét.

Kis Hajni Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ha díjat nyer a diák-Oscaron, az mivel jár pontosan?

Az biztos, hogy akkor kiutazhatnék Los Angelesbe a szeptember 22-i díjátadóra. De például azt sem tudom, hogyan néz ki a díj. Lehet, hogy ugyanúgy, mint az Oscar, csak egy nyalóka van a szájában. És még azzal is jár a díj, hogy akkor

Hét filmet jelöltek, abból három fog nyerni, tehát elég nagy esély van a győzelemre. Mit fog csinálni, ha nyer?

Fogalmam sincs. Nekem már az is csodálatos lenne, ha kimennék Los Angelesbe, és körbenéznék. Az élmény, amit tényleg szívesen átélnék, hogy nagyvásznon, rengeteg ember előtt levetítsék a filmemet. Az jobban esne, mint bármilyen díj.

Kis Hajni Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Szép alak története összefoglalható egy rövid mondatban: a takarítónő belezúg a suli egyik menő diáklányába. Ez volt meg először?

Nem. Második évben volt egy feladat, karakterfilmet kellett csinálni, öt-hat percben, pár jelenetben felépíteni egy karaktert. Akkoriban több olyan karakter futott a fejemben, aki érdekelt. Ez így működik nálam: gondolkozom, hogy épp ki érdekel, milyen figurában mélyednék el szívesen.

Mondok egy példát. Most voltam a Sparban, és ki van rakva egy tabló az alkalmazottakról: áruházvezető, áruházvezető-helyettes, pénztáros, árufeltöltő stb. Ott kiszúrtam magamnak az egyik képen egy áruházvezető-helyettest, le is fotóztam, mert nagyon megtetszett. Gondolkoztam, milyen élethelyzetben lehet. Vajon szeretne áruházvezető lenni? Ez a hosszú távú célja? Vajon van belső hatalmi harc? Nagyon szeretem az embereket, és sokat figyelem őket.

Nagyon érdekel, hogy ki vagy, mi vagy, miért csinálod azt, amit csinálsz.

Akkor is valahogy így volt. Megkaptuk ezt a feladatot, és én kíváncsi voltam, hogy kiben tudnék elmélyedni. Akkor futottam össze a főszereplőt játszó Egyed Brigittával egy buszon. Szóba elegyedtünk.

Elsie (Egyed Brigitta) a Szép alak című filmben Forrás: SZFE

Ön szólította le?

Nem, ez volt a legviccesebb benne, hogy ő szólított le engem. Ültünk egymással szemben, és pont telefonáltam. Valakivel beszélgettem egy filmről, és miután leraktam, megkérdezte, hogy filmes vagyok-e. Mondtam, hogy igen. Kiderült, hogy ő színész. Mondtam, hogy adja meg a telefonszámát, mert lehet, hogy majd felkérem valamelyik filmembe szerepelni. Ő aztán biztos elfelejtette ezt, de én nem, mert pont nagyon kerestem, hogy min induljak el. Ő eltolt egy irányba, és asszociációsan elkezdtem jeleneteket írni róla.

Kitaláltam, hogy takarítónő. Az első dolog, ami megvolt, hogy egy folyosón takarít, és zenét hallgat. Játékos lénynek láttam, érdeklődőnek. Elgondolkodtam, hogy én mit tennék takarítónőként, illetve elképzeltem, ő mit csinálna takarítónőként, és a kettő ötvözetéből született meg a figura.

Egy takarítónő ugrott be rögtön róla?

Inkább azt képzeltem, hogy nagyon szarul van az életében, az anyjával lakik, kénytelen takarítani, és különösebben nem szereti ezt csinálni, de próbál túlélni.

Így készült el a karakterfilm, amiben már benne volt az a szál is, hogy ő a lányok iránt érdeklődik. Megvolt már Luca. És utána az volt a feladat a második félévben, hogy ezekkel a karakterekkel fejlesszünk tovább egy kisjátékfilmet.

Luca (Milovits Hanna) a Szép alak című filmben Forrás: SZFE

A címe már akkor megvolt?

Igen. Arra szokott mindenki gondolni, hogy a szép alak, az ugye a diáklány. A főszereplő számára az is, de nekem nem. Alkotóként

Amikor felhívta Brigittát, mit mondott neki?

Hogy még érdekli-e a szereplés. Mondta, persze. Akkor találkoztunk, és barátkoztunk. Kíváncsi voltam rá, hogy amúgy ő milyen, és csak később említettem meg ezt a konkrét szerepet. Előtte nem játszott filmben, csak kőszínháznál.

Nem tartott attól, hogy a kamera előtt esetleg nem fog működni?

Ha beszélgetsz egy színésszel, vagy akár egy civillel, abból sok mindenre lehet következtetni. Hogy mennyire önazonos, természetes vagy őszinte. Megfogott Brigi lénye, vakon hittem, hogy ő jó lesz, és ha sok is, abból én vissza tudok venni.

Nincs utalás arra a filmben, hogy a fiatal lány is meleg lenne. Ez amiatt van, mert ezzel is még reménytelenebbnek akarta beállítani a takarítónő közeledését, vagy egyszerűen nem tartotta fontosnak?

Dilemma volt, hogy megmutassuk-e, hogy van olyan fiú, aki iránt érdeklődik, hogy még reménytelenebbnek tűnjön a helyzet. De azt éreztem, attól csak szájbarágósabb lenne. Anélkül is el tudjuk képzelni, hogy ő valószínűleg a srácok iránt érdeklődik.

Ahhoz képest, hogy mennyit SMS-eznek az emberek manapság, filmekben ez nagyon ritkán jelenik meg, mert nehéz izgalmasan bemutatni. A Szép alak-ban van egy hosszú SMS-ezős jelenet. Sokat gondolkozott azon, hogyan lehetne ezt filmszerűvé tenni?

Igen, féltem ettől a jelenettől. Nem voltam biztos benne, hogy elég érdekes lesz. Csináltam rá próbafelvételt is, és megnéztem, hogyan oldják meg más filmekben. Azt láttam, hogy tud ez működni, és a feszültség fenntartása nem képi truvájokon múlik, hanem azon, hogy elég izgalmas-e a beszélgetés. Mint bármilyen dialógusnál. Eleinte ez nem volt ennyire egyértelmű, de arra jöttem rá, hogy minél egyszerűbben kell megmutatni.

Amikor először néztem a filmet, a felénél le kellett állítanom, hogy erőt gyűjtsek a befejezéshez, mert annyira kínos irányba robogott. Szereti zavarba hozni a nézőt, vagy azt, ha nézőként önt hozzák zavarba?

Abban a félévben az is a feladatunk volt, hogy feszültségfilmet csináljunk. Szóval komoly motivációm volt, hogy feszültséget teremtsek, de ez ne egy külső feszültség legyen, hanem egy belső, lelki vívódás.

viszont érdekel, hogy meddig lehet elmenni egy szereplővel, meddig lehet tolerálni, és hol lök már le. Hol van a határ. Az ölés aktusa című dokumentumfilm egy jó példa erre. A legaljasabb emberek beszélnek abban a filmben, mégis van valami izgalmas a személyiségükben, ami visz.

Sajnálhatunk egy tömeggyilkost?

Egykori rémtetteiket a saját maguk által forgatott játékfilmen lelkesen újrajátszó, nevetgélő, nosztalgiázó, táncoló, bulizó tömeggyilkosok Az ölés aktusa főszereplői. Az amerikai Joshua Oppenheimer alkotásáról a legendás Werner Herzog azt állítja, hogy "példa nélküli a mozi történetében". Ritkán ül be az ember ekkora elvárásokkal moziba, de még ritkább, hogy a mű még a várakozást is messze felülmúlja. Kritikánk Az ölés aktusáról.

Felmerült önben, hogy érdemes lenne a Szép alak-ot még tovább bővíteni egy nagyjátékfilmmé?

Igen, többen kérdezték, hogy tervezem-e. Magamban gondolkoztam azon, hogy merre építeném tovább, mert sok irányt indít el, lenne benne potencia. El tudom képzelni nagyjátékfilmként, de nem tudom, hogy ha nagyjátékfilmet csinálhatnék, akkor ezt vinném-e tovább.

Az öt évvel ezelőtt végzett rendezőosztályból eddig csak egy ember, Reisz Gábor csinált nagyjátékfilmet, az eggyel korábbi osztályból pedig ketten, Császi Ádám és Cserhalmi Sára. Ön az idén végzett. Milyenek a kilátások?

Nagyon motiváló és megindító például az, ahogy Reisz Gábor minimális költségvetésből megcsinálta a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t. Vagy most Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál-t.

És ez csodálatos.

Kis Hajni Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az a rövid távú célja, hogy nagyjátékfilmet csináljon?

Most, hogy befuccsolt az előző projektem, elgondolkodtam, hogy mit csinálnék meg nagyjátékfilmként. De lehet, hogy túl korai lenne, ez is egy dilemmám.

Mi a vonzó a nagyjátékfilmben?

Leginkább az motivál, hogy sokkal nagyobb érdeklődés övezi, és sokkal több emberhez jut el.

Lavina Forrás: Cirko Film

Látott valami jó filmet mostanában?

Nem annyira mostanában, de a Laviná-t megnéztem háromszor-négyszer is. Zseniális film, le a kalappal. Olyan finoman játszik a groteszk drámai humorral, hogy egyszerre sírsz és nevetsz. És olyan emberismeret van mögötte, olyan pontos elemzése a legtöbb családi drámának, a pitiáner helyzeteknek, hogy az valami elképesztő.