Családja alig ismert rá, úgy átformálták a szép szőke színésznőt

Dutch Actress and model Sylvia Hoeks poses during a photocall for the movie "Blade Runner 2049", on September 19, 2017 in Rome
Vágólapra másolva!
Ő alakítja a második legfontosabb női szerepet a Szárnyas fejvadász 2049-ben, Jared Leto vak főgonoszának Luv nevű asszisztensét: Sylvia Hoeks kemény munkával hét kiló izmot pakolt magára a filmhez, amiben végül, bár nem szándékosan, megidézte egy elhullajtott könnycseppel a sci-fi első részében játszó honfitársát, Rutger Hauert is. A holland színésznőt jó pár külföldi újságíró kolléga társaságában faggattuk: megkérdeztük, kellett-e verekednie Ryan Goslinggal, és sírt-e, amikor megnézte az elkészült filmet. Kiderült, annyira átalakították a külsejét a legendás sci-fi folytatásához, hogy a családja kis híján japánnak nézte. Interjú.
Vágólapra másolva!

Nagyon máshogy néz ki az életben, mint a filmben. Hogy élte meg, hogy egy teljesen más embert faragtak önből?

Hát igen, fel kellett szednem úgy hét kiló izmot, ehhez egy héten hatszor napi hat órát edzettem. Ez így ment három hónapig a forgatás előtt, aztán Budapesten már csak napi két és fél órákat nyomtam. Emellett pedig meg kellett tanulnom verekedni, ahhoz is mindennap volt edzés. Ez nyolc hónapon keresztül tartott.

Sylvia Hoeks a berlini Hotel Adlon tetején az interjú előtt másfél órával Forrás: ©2017 Alcon Entertainment, LLC All Rights Reserved./Sebastian Reuter

És a haja?

Az tényleg a saját hajam a filmben, nem paróka! Éjfeketére festették, és frufrut vágtak. Tényleg egészen máshogy éreztem magam. Színészként rengeteget számít, hogy milyen a külsőm egy filmben, plusz még az, hogy ennyire izmos lettem, adott nekem egy különös nyugalmat, de közben rengeteg erőt is.

Vicces volt, amikor a Comic-Conon levetítettek pár részletet a filmből, és senkinek nem esett le, hogy az én voltam a vásznon. Az első rész forgatókönyvírója, Hampton Francher sem ismert fel. Kérdezte: te mivel foglalkozol? Én meg mondtam, hogy mármint a színészeten kívül? Fél órával később leesett neki.

Sylvia Hoeks a Szárnyas fejvadász 2049-ben Forrás: InterCom

A családja megismerte?

Ők azt mondták, úgy nézek ki, mintha saját magam japán verziója lennék.

Azért kellett a harcművészeti edzés, mert a figurája konkrét verekedésbe keveredik a filmben?

Igen, több verekedős jelenetem is van.

Elárulja, hogy kivel verekszik?

Nem tehetem, sajnálom.

Alkalma nyílt megverni Ryan Goslingot?

Ki tudja…

Sylvia Hoeks Ryan Gosling után ered a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

Ön látta már a kész filmet?

Igen.

És?

Eldobtam tőle az agyamat.

Sírt rajta?

Igen, a végén sírtam.

Mennyire nagy az ön szerepe benne?

A forgatás alatt az én nevem volt a negyedik a diszpón, tehát Ryan Gosling, Harrison Ford és Ana de Armas után az enyém a negyedik legnagyobb szerep a filmben.

Ana de Armas, Ryan Gosling, Harrison Ford és Sylvia Hoeks a berlini Hotel Adlon tetején az interjú előtt másfél órával Forrás: ©2017 Alcon Entertainment, LLC All Rights Reserved./Sebastian Reuter

Úgy tűnik, mintha ebben a filmben erősebbek lennének a női karakterek, mint az előző részben. Ez tényleg így van?

Ez fontos része a filmnek. Denis nagyon jó ebben, csak meg kell nézni a Sicarió-t vagy az Érkezés-t. Ő aztán tudja, hogy rakjon egy erős nőt a vászonra. Azt hiszem, ennél a filmnél mindannyiunknak az volt a célja, hogy a teljes palettát megmutassák a női figurák. Ne csak az legyen, hogy az egyik szexi, a másik a szomszéd csaj, a harmadik meg a főhős barátnője, hanem mindenkiben legyen mindenből egy kicsi.

Hogyan készült fel a Szárnyas fejvadász 2049-beli szerepére?

Imádom a munkának ezt a szakaszát: még semmi sincs felvéve, most kell begyűjtenem minden létező információt. Egy csomó dokumentumfilmet néztem olyan emberekről, akiknek problémájuk van a kapcsolatteremtéssel vagy a kapcsolatok fenntartásával. Illetve megfigyeltem olyan szupersztárokat, mint Taylor Swift és Selena Gomez, akik a sikerük csúcsán vannak, és mostanra szinte átalakultak a virtuális verziójukká.

Selena Gomez és Taylor Swift a 2016-os Grammy-díjkiosztón Forrás: AFP/Valerie Macon

A virtuális életük vált a valódi életükké, mintha felfalta volna őket a népszerűségük. Bármit tesznek, mindenki figyeli őket a neten, az összes konfliktusuk ott zajlik mindenki szeme láttára. Ezt nagyon hasznos volt figyelni, sok mindent tudtam belőle felhasználni az alakításomban.

Izgult a forgatás alatt?

Persze, hogy stresszeltük magunkat, hiszen egy legendás film folytatását forgattuk, de Denis annyira merészen és magabiztosan tartotta egyben a dolgokat, és mutatta az irányt, hogy az mindenkit megnyugtatott. Meg olyan iszonyú fáradt voltam mindig a folyamatos edzéstől, hogy különösebben nem volt energiám stresszelni.

Gondoljon bele, mennyi tehetséges emberrel dolgoztam együtt! Hát nem elképesztő?! Annyira hihetetlenül lelkes voltam ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy amikor a forgatásra értem, az olyan volt, mint amikor egy kisgyerek beszabadul az édességboltba.

Ana de Armas, Ryan Gosling és Sylvia Hoeks egy barcelonai sajtóeseményen Forrás: AFP/2017 Getty Images/Robert Marquardt

Hány évesen látta először a Szárnyas fejvadász első részét?

Pontosan nem emlékszem már, de nagyon fiatalon, a családommal néztem meg. Nagyon vártam, hogy megnézhessem, mert

Hollandia nagyon kis ország, ő volt a nagy hősünk, csodálatos alakítást nyújtott benne. Néztem, és arra gondoltam, hogy remélhetőleg élni fogok még akkor, amikor játszódik a film, és vajon tényleg ilyen lesz-e az élet 2019-ben. Ezen sokat morfondíroztam utána, de igazából túl fiatal voltam ahhoz, hogy mindent megértsek benne.

Sylvia Hoeks egy másik interjúban elmesélte, hogy első körben a produkció egy olyan castingvideót kért tőle, amiben azt a jelenetet adja első az első filmből, amiben Roy Batty (Rutger Hauer) először - és hát utoljára - találkozik a megteremtőjével, Eldon Tyrell-lel. A tél közepe volt, éppen egy német forgatott, és egy 15 órás munkanap végén csinálta meg magáról a videót a lakása előszobájában, amit telerakott lámpákkal és gyertyákkal, hogy elég világos legyen a felvétel. Jól sikerülhetett.

Láttunk egy olyan jelenetet a filmből, amiben egyetlen könnycsepp jött ki a szemén. Azt hogy csinálta?

Nem tudom, csak megtörtént, és aztán azt rakták be a filmbe. Nem szándékosan csináltam, nem az szerepelt a forgatókönyvben, hogy „egyetlen könnycsepp gördül ki a bal szeméből”.

Sylvia Hoeks könnyezik a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

Azt hittem, hogy ezzel Rutger Hauer híres jelenetét akarták megidézni.

Nem, az csak megtörtént, és mentünk is tovább. A legelső napomon a forgatáson a legelső jelenetemet Robin Wrighttal csináltam, az egy nagy, őrült jelenet volt, és igazából akkor született meg Luv figurája.

Volt még abból az időszakból olyan film, ami nagy hatást tett önre?

Először B.A. Baracusba voltam szerelmes A szupercsapat című sorozatból. Annyira cukinak találtam Mr. T-t, mert olyan nagy volt, és teleaggatta magát azokkal az aranyláncokkal, viszont közben meg félt a repüléstől. Úgy éreztem, ha ki tudnám gyógyítani ebből a parájából, akkor megtenném. Nyolcéves voltam.

Aztán négy-öt évvel később láttam az Ollókezű Edward-ot, és Johnny Depp elrabolta a szívemet a sebezhetőségével. Iszonyú jóképű srác volt, de ezt ritkán használta ki, mert sokszor teljesen átalakult egy-egy szerep kedvéért. Például az Ed Wood-ban is, vagy a Gilbert Grape-ben. Ezek az alakítások ámulatba ejtettek, mert itt láttam először, hogy egy színész teljesen átváltoztathatja magát egy másik figurává.

Johnny Depp az Ollókezű Edwardban, Mr. T A szupercsapatban Forrás: Mokép / Universal Television

Van olyan színésznő, akire szeretne hasonlítani?

Isabelle Huppert a bálványom, őt bármiben megnézem. A kedvencem A zongoratanárnő, gyönyörű film, és ő is fantasztikus benne. Greta Garbóra is felnézek, rejtélyes nő, tele erővel, mindig van valami megfejthetetlen titok a szemében. Aztán ott van Tilda Swinton, aki kaméleonként alakul át egy-egy szerep kedvéért, magasról tesz a konvenciókra, hogy nőiesnek vagy szexinek kéne lennie. Ők hárman állnak ahhoz a legközelebb, amit én a színészetről gondolok, és amit próbálok magam is elérni.

Isabelle Huppert és Benoit Magimel A zongoratanárnő című filmben Forrás: Budapest Film

Jared Leto is egy olyan színész, aki teljesen ki tud bújni a bőréből. Milyen volt vele együtt játszani?

Jared egy ún. method színész, és én korábban még sosem dolgoztam senkivel, akinek ez lenne a munakmódszere, tehát már csak emiatt is nagyon érdekes tapasztalat volt. A forgatás előtt nem is találkoztunk, először akkor szóltunk egymáshoz, amikor már forogtak a kamerák. Én Luvként mutatkoztam be neki, ő pedig Niander Wallace-ként nekem.

Szerintem ez hozzátett az alakításunkhoz egy olyan kényelmetlenséget és távolságtartást, ami nagyon jól működött a filmben. Jared teljesen karakterben volt, amikor először láttam, és egész végig nem is lépett ki a szerepéből. Még nem láttam ilyet.

Sylvia Hoeks és Jared Leto a Szárnyas fejvadász 2049-ben Forrás: InterCom

Tehát nem csúfolta ki, mint Laurence Olivier Dustin Hoffmant a Maraton életre-halálra forgatásán*?

Eszembe sem jutott kicsúfolni, mert tisztelem azokat az embereket, akik ilyen messzire képesek menni egy alakítás kedvéért. Én sosem tudnám megcsinálni, hogy egész nap karakterben vagyok, mert néha muszáj kilépnem a szerepemből, és kívülről ránézni arra, amit csinálunk. Autós hasonlattal úgy tudnám mondani, hogy alapból egyesben vagyok, és amikor elkezdünk felvenni egy jelenetet, akkor négyesbe vagy ötösbe rakom magam.

* A híres anekdota szerint, amikor Dustin Hoffman a Maraton életre-halálra forgatásán elújságolta partnerének, Laurence Oliviernek, hogy a korábban felvett jelenet kedvéért, amiben a filmbéli figurája már 72 órája nem aludt, ő maga is fent volt már több mint három napja, a legendás brit színész így reagált: "Édes fiam, miért nem próbálsz meg inkább színészkedni?"

Meztelen voltam, amikor Harrison Ford először meglátott

A kerek arcú Ana de Armas játssza Ryan Gosling szerelmét a Szárnyas fejvadász 2049-ben, vagyis pontosan nem is tudjuk, kit játszik, akkora még a titkolózás a film körül. A 29 éves kubai színésznő elragadtatottan beszélt Ridley Scott legendás sci-fijének folytatásáról, ami szerinte egyszerre lett akciódús és érzelmes. Elmesélte nekünk, hogy készültek fel Goslinggal a jeleneteikre, és mennyire sokat jelentett neki az az öt hónap, amit Budapesten töltött a forgatáson. Anát az új Penélope Cruzként kezdik emlegetni Hollywoodban, és bár csak két éve játszott először angol nyelvű filmben, azóta már olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Robert De Niro, Keanu Reeves és Jonah Hill. Olvassa el az interjúnkat!