Daniel Day-Lewis egy szerencsés ember

Vágólapra másolva!
Már akkor álomszereposztást emlegettünk, amikor először hallottunk Rob Marshall készülő musicaljéről. A Fellini 8 és fél-je által inspirált Nine azóta számos helycserén ment keresztül és a hízelgő, csábító asszonyaitól gutaütést kapó rendező személye is megváltozott; a friss Oscar-díjas Javier Bardem helyét a friss Oscar-díjas Daniel Day-Lewis vette át, ami ha lehet, még nagyobb szám, hiszen Day-Lewis az utóbbi tíz évben mindössze három ízben állt kamera elé. Ráadásul a három film (New York bandái, Jack és Rose balladája, Vérző olaj) mindegyikében eléggé aszexuális karaktereket formált meg, pedig ő az a férfi, akiért anno Michelle Pfeiffer és Winona Ryder vetélkedett Az ártatlanság korá-ban, Juliette Binoche és Lena Olin pedig A lét elviselhetetlen könnyűségé-ben.Day-Lewis kegyeiért versengő asszonyokból ezúttal nem lesz hiány: (a friss Oscar-díjas) Marion Cotillard lesz a felesége, Penelope Cruz a szeretője, Nicole Kidman pedig a múzsája. Az idősebb korosztályt két élő legenda, Judi Dench és Sophia Loren képviselik. Az illusztris hölgykoszorúhoz a múlt héten Kate Hudson is csatlakozott, akitől pontosan nyolc éve várjuk, hogy végre beváltsa a Majdnem híres után hozzá fűzött reményeket. Karaktere egy sikkes újságírónő az olaszországi Vogue-tól, akinek a kedvéért egy új dalt is írtak a színpadon már sikerrel játszott musicalhez. Sajnos a tökéletes szereposztásba egy szépséghiba is csúszott a Black Eyed Peas után idegesítő szólóénekesi pályafutásba kezdett Fergie (Stacy Ferguson) személyében. Ő nagy meglepetésünkre egy rikácsoló prostituáltat fog megformálni a Nine-ban.
Vágólapra másolva!