Penélope Cruz nem csak dögös, vicces is

Vágólapra másolva!
Jerry Bruckheimer producer interjút adott az MTV blogjának, amelyben A Karib-tenger kalózai nyáron forgó negyedik részéről is ejtett pár szót. Kiderül, hogy az ifjúság forrását kereső Sparrow kapitány dolgát egy Blackbeard (Feketeszakáll) nevű gonosz kalóz akadályozza majd, és hogy Penélope Cruz az ő vadóc lányát játssza, aki nem meglepő módon romantikus viszonyba keveredik Sparrow-val. Bruckheimer kiemelte, hogy a latin temperamentum mellett Cruz figurája humoros színezetet is visz majd a filmbe. Blackbeardet a Deadwood című sorozatból ismert Ian McShane játssza majd, mellette több új, fiatal szereplő is feltűnik a filmben, akik válogatása jelenleg folyik. Ami a régi szereplőket illeti, Johnny Depp mellett Geoffrey Rush is visszatér a negyedik részben.Penélope Cruz az idei Oscar-díjkiosztónMint korábban megírtuk, Penélope Cruz a kalózok miatt nem tudta elvállalni Lars von Trier Melancholia című lélektani katasztrófafilmjének a főszerepét, de a dán rendező már pótolta is: Charlotte Gainsbourg állhat a spanyol színésznő helyére. A Playlist blog megjegyzi, hogy ezek szerint Von Trier kíméletlen módszerei kicsit finomodhattak, különben Gainsbourg az Antikrisztus után aligha vállalta volna ismét a közös munkát vele.
Vágólapra másolva!