Káel Csaba rendezi meg minden idők legdrágább magyar filmjét

Vágólapra másolva!
Káel Csaba (Bánk bán) filmet rendez Munkácsy Mihály 19. századi festő életéről Dallos Sándor A nap szerelmese című életrajzi regénye alapján. A filmterv még viszonylag kezdeti stádiumban van, jelenleg zajlik a Fonyódi Tibor (Tűzvonalban, Géniusz, az alkimista) által írt forgatókönyv fejlesztése, de azt már tudni lehet, hogy ha az alkotók elképzelése megvalósul, minden idők legdrágább magyar filmje lehet A nap szerelmese.Káel CsabaA film producere, Dér Tamás megkeresésünkre elmondta, hogy kb. 12 millió euróból - azaz csaknem 3,4 milliárd forintból - szeretnék megvalósítani A nap szerelmesé-t, amelynek költségvetését részben közvetett magyar állami támogatásból, részben szponzorációkból, részben európai - jelenleg úgy néz ki, francia, német és angol - koproducerek bevonásával szeretnék előteremteni.Bár pontos számok nem állnak rendelkezésünkre, az eddigi legtöbbe kerülő magyar film valószínűleg a - szintén nemzetközi koprodukcióban megvalósult - Sorstalanság volt, amely összesen kb. 2,5 milliárd forintból készült.Dér elmondta, hogy a szereplőválogatást még nem kezdték el, de mivel nemzetközi piacra szánják a filmet, terveik szerint angol nyelven, nemzetközi szereplőgárdával forgatnak majd. A Munkácsy Mihályt alakító színészről Dér még csak annyit mondott, hogy "ígérem, nem Franco Nero lesz". Terveik szerint a filmet az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos fényképezi.Munkácsy Mihály Golgota című festménye a Krisztus-trilógiábólBár a történet helyszínei közt szerepel Ausztria, Franciaország és az Egyesült Államok is, az alkotók megpróbálják a teljes produkciót Magyarországon tartani és a külföldön játszódó jeleneteket is itthon leforgatni, egyrészt a 20%-os adó-visszaigénylés lehetősége miatt, másrészt, mint Dér mondja, mert "Magyarország érdeke is, hogy ez a film elkészüljön".Ha a film rendezőjének, Káel Csabának a neve ismerősen cseng, az nem véletlen: ő volt a Fidesz kampányát 1994-ben és 1998-ban szervező Happy End Kft. és az Orbán Viktor külföldi útjait dokumentáló Ezüsthajó Kft. alapítója. A filmjeiért összesen 460 millió forintban részesült kft. ügyében nyomozást folytattak, azonban törvénytelenséget nem állapítottak meg.Káel legutóbb 2009 végén került a sajtóérdeklődés középpontjába, amikor nyilvánosságra hozták, hogy a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) megnyitóünnepségének megszervezésére kiírt, mintegy 80 millió forintos közbeszerzési pályázatot az ő cége nyerte. Az EKF keretében jelenleg Pécsett látható Munkácsy három nagyméretű festményből álló Krisztus-trilógiája, melyet Debrecenből szállítottak át az EKF miatt.
Vágólapra másolva!