Csodát tesz a magyar rendőr golyója

Felesleges ember
Vágólapra másolva!
Már közel egy hónapja forog Mundruczó Kornél új filmje, a Felesleges ember, de csak most derült ki, pontosan miről fog szólni a Cserhalmi György és Balsai Móni főszereplésével, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készülő menekültválságos dráma.  
Vágólapra másolva!

A Cannes-ban díjazott Fehér isten-t is jegyző Mundruczó Kornél sűrű hónapok elé néz. Mielőtt még belevágna első hollywoodi filmjébe a Másnaposok sztárjával, Bradley Cooperrel, Magyarországon készíti el a Felesleges ember című, mesei elemekkel átszőtt drámáját. A forgatás május 23-án kezdődött el Budapesten, a film történetéről viszont egészen mostanáig csak keveset lehetett tudni.

Mundruczó Kornél 2014 májusában Fotó: Magócsi Márton - Origo

„A Felesleges ember központi témája az ember csodához való viszonya egy hitehagyott világban. A film egy különleges képességekkel rendelkező fiú és egy orvos barátságának történetét meséli el korunk migrációs válságának idején” – fogalmaztak szűkszavúan a filmről kiadott sajtóközlemények. A Cineuropa cikkéből viszont már egyértelműen kiderül, hogyan kapcsolódik össze a szuperképességgel bíró fiú és a menekültválság:

„A Felesleges ember a holnap Európájában játszódik, és egy tizenhét éves fiúról, Arielről szól. A srác illegálisan próbál belépni Magyarország területére. A szökési kísérletei sikertelennek bizonyulnak, és egy agresszív rendőr golyót ereszt bele. A sebesülés következtében különleges képességre tesz szert a fiú: úgy tud lebegni, mintha egy angyal lenne. Következő nap Stern, a menekülttábor cinikus és illúzióit vesztett orvosa vizsgálja meg a fiút, és felismerve Ariel egyedülálló képességét, kicsempészi a táborból, hogy aztán a saját érdekei szerint használja fel őt. Hamarosan a tábor vezetője is üldözőbe veszi őket.”

Egy menekült fiú egy kupac égő szemetet ugrik át a görög–macedón határon lévő táborban (A kép csak illusztráció) Forrás: AFP/Tobias Schwarz

A Cineuropa cikke szerint a film szereposztását egyelőre titokban tartják, Mundruczó azonban a 168 órának május közepén adott interjújában már elárulta, hogy a Felesleges ember főbb szerepeit Cserhalmi György (megkockáztatjuk, hogy ő lesz az orvos) és a Liza, a rókatündér-ből ismert, legutóbb a Tiszta szívvel-ben aggódó anyát alakító Balsai Móni játsszák. Továbbá, hogy egy csecsen fiú formálja majd meg Arielt, illetve egy grúz–orosz színésznek is fontos szerep jutott a filmben.

Cserhalmi György és Balsai Móni Forrás: Origo

A menekülttáboros felvételekhez sok emberre van szükség, „és mivel jelenleg nincsenek menekültek Magyarországon, Németországból kell hoznunk migránsokat statisztának” - mondta a rendező a 168 órának. Mundruczó kijelentése minimum meglepő, mivel több menekülttábor is működik Magyarországon, például Körmenden és Kinkunhalason, és ezekben jelenleg is több ezer ember tartózkodik.

A Felesleges ember forgatókönyvét a rendező Wéber Kata színésznővel írta közösen, a film német–magyar koprodukcióban a Magyar Nemzeti Filmalap 700 millió forintos támogatásával valósul meg.