Vágólapra másolva!
Kedden délután, miközben a fél ország a Mindenki című magyar kisfilm Oscar-jelölését ünnepelte, egy titokzatos plakát bukkant fel az interneten. A poszter a Félvilágot és A berni követet jegyző Szász Attila-Köbli Norbert páros Örök tél című új filmjét hirdeti, amiben öt menő fiatal színésznő mellett Csányi Sándor is szerepelni fog. Mostanáig egy szót sem hallottunk erről a projektről, az alkotók némaságba burkolóznak, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy vad találgatásba kezdjünk.
Vágólapra másolva!

Eddig azt gondoltuk, hogy a Félvilág és A berni követ rendezője, Szász Attila az idén teljes erővel az első mozifilmjére, a második világháború vége után játszódó Apró mesék-re fog koncentrálni, de most kiderült, hogy Köbli Norbert forgatókönyvíróval egy másik közös projekten is dolgoznak. Az Örök tél című filmről akkor hallottunk először, amikor a teaser plakátja hirtelen felbukkant a Félvilág Facebook-oldalán – ez ráadásul pont azon a kedd délutánon történt, amikor mindenki a Mindenki című magyar kisfilm Oscar-jelölésével volt elfoglalva.

Az Örök tél teaser plakátja Forrás: Szupermodern

Próbáltunk információt szerezni a filmről az alkotóktól, de sem Szász, sem Köbli nem volt hajlandó elárulni semmi továbbit, viszont biztosítottak minket arról, hogy a február 3-ra összehívott sajtótájékoztatón mindenre fény derül majd. Egyelőre tehát csak abból tudunk kiindulni, amit a Félvilág, a Szürke senkik és az Oscar-jelölt Mindenki poszterét is jegyző Frank Rizzo által tervezett fenti plakátról le lehet olvasni.

Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura és Szász Attila a Félvilág forgatásán Forrás: A Company Hungary

A téli tájban vicsorgó farkas zord körülményeket sejtet, és ha ehhez hozzáadjuk, hogy a plakát sarkára odaírták, hogy a film részben a Gulág Emlékbizottság támogatásával készült, máris arra lehet következtetni, hogy az Örök tél egy szovjet munkatáborban fog játszódni. A Szász–Köbli páros ismét egy történelmi filmmel jelentkezik, amelyhez kiváló színészgárdát állítottak össze.

Éppen ideje volt már, hogy a mostanság csak színházban, illetve a Csak színház és más semmi című tévésorozatban látható Csányi Sándor visszatérjen a vászonra – a kétezres évek legnagyobb mozisztárja a 2013 végén bemutatott Coming out óta nem szerepelt mozifilmben.

Csányi Sándor a Coming out című filmben Forrás: Takács Attila (Megafilm)

A főszereplők közül egyedül Döbrösi Laura dolgozott már korábban a Szász–Köbli alkotópárossal, ő játszotta a naiv szobalányt a Félvilág-ban. Farkas Franciska az Aranyélet című tévésorozattal lett népszerű, amelyben Döbrösi barátnőjét alakította.

A többi főszerepben a Szabadesés-ben meztelenül sétálgató Gera Marina, az általunk nyolc évvel ezelőtt a magyar Tilda Swintonnak kikiáltott Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet, Munkaügyek) és a Kút-ban szexmunkást játszó Kurta Niké fog feltűnni. A színésznők nagy számából arra tippelünk, hogy egy női munkatáborban játszódik majd az Örök tél.

Gera Marina a Szabadesésben Forrás: Vertigo Media

A Félvilág-ot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatta, az Apró mesék-re a Filmalap adott pénzt, az Örök tél viszont egy ezektől eltérő konstrukcióban fog megvalósulni. Annyi biztos, hogy a premier 2018 februárjában várható.