A Bosszúállók rendezője fejezi be Az Igazság Ligáját

Az Igazság Ligája
Vágólapra másolva!
Családi tragédia miatt Zack Snyder rendező és felesége, Deborah Snyder, aki producerként vett részt a szuperhősfilm készítésében, nem fejezik be Az Igazság Ligája utómunkálatait, helyettük Joss Whedon csiszolja készre a szuperprodukciót. Snyder lánya, a húszéves Autumn Snyder öngyilkosságot követett el márciusban. A hírt csak most jelentették be, azzal párhuzamosan, hogy a Snyder-házaspár úgy döntött, minden idejüket a családjuknak szentelik. Deborah Snyder és Zack Snyder a Suicide Squad londoni díszbemutatóján 2016 augusztusábanForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Ik Aldamamiddleon71794786 Whedon a Bosszúállók című alkotással kóstolt bele a szuperhősfilmek rendezésébe, a folytatást is ő jegyezte, majd átigazolt a DC-hez, és egy Batgirl-filmen dolgozik. Az Igazság Ligájá-hoz eredetileg új jeleneteket írt, de ezeket most már ő fogja megrendezni, illetve ő fogja levezényelni a film utómunkálatait. Joss Whedon a Zsivány Egyes Los Angeles-i premierén 2016 decemberébenForrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Windlemiddleon55683712 „A rendezői munka minimális, és illeszkednie ahhoz a stílushoz és hangvételhez, amit Zack kigondolt a filmhez” – mondta a Warner stúdió vezetője, Toby Emmerich a The Hollywood Reporternek. A filmes szaklapnak Snyder is nyilatkozott: „Arra gondoltam, hogy katartikus hatása lesz, ha beletemetkezem a munkába, és megnézem, hogy így fel tudom-e dolgozni a történteket. Ez a munka sokat követel, egy teljes embert kíván meg. Az utóbbi két hónapban arra jutottam… azt a döntést hoztam meg, hogy elengedem a filmet, és inkább a családommal, a gyerekeimmel leszek, akiknek nagy szükségük van rám. Nehéz időket élnek meg, és nekem is nehéz ez az időszak.” Az Igazság Ligája premierdátumán nem változtattak, a szuperhősfilm november 17-én debütál Amerikában. Keményen berúgja az ajtót Az Igazság Ligája új előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170325-az-igazsag-ligaja-elozetes-ben-affleck-gal-gadot-zack-snyder-jason-momoa-ezra-miller.htmlBatmanék most már tényleg csak zúznakhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170425-batmannek-sok-gondot-okoznak-az-igazsag-ligaja-tagjai-ben-affleck-zack-snyder-gal-gadot.htmlBen Affleck félig kiszállt a Batman-filmbőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170131-ben-affleck-felig-visszalepett-a-batman-filmtol-warner-az-ejszaka-torvenye-justice-league.html
Vágólapra másolva!