Daniel Craig ötödszörre is eljátssza James Bondot

Daniel Craig
Vágólapra másolva!
Kedden adtunk hírt róla, hogy bejelentették a 25. Bond-film premierdátumát, az amerikai mozikban 2019. november 8-án fog debütálni a 007-es legújabb kalandja. A nyúlfarknyi hivatalos közlemény nem tért ki Daniel Craigre, így jobb híján a bulvárlapok híreire kellett hagyatkozni. Két éve még az érfelvágást választotta volna Bond helyett, annyira kimerítette a forgatás, mostanság viszont már nem zárkózik el a titkos ügynök szerepétől. Daniel Craig a Spectre francia premierjénForrás: AFPmiddleon24001597 Craig visszatéréséről szóló pletykákat a New York Times erősítette meg, tehát végre nem csak a bulvár, de egy komoly lap is az állítja, a brit színész ötödszörre is a világ megmentésére indul. A New York Times-nak kettő, a produkcióhoz közel álló forrás is azt mondta, hogy Craig elkötelezte magát a film mellett. A színész a Casino Royale-ban játszotta el először James Bondot, komor és szigorú játékával új irányt adott a franchise-nak. A 2005-ös filmet A Quantum csendje, majd a Skyfall követte. Az utóbbi film világszinten 1,1 milliárd dollárt termelt, és ezzel a sorozat legsikeresebb része lett. Craiget legutóbb a 2015-ös Spectre-ben láthattuk a brit szuperkém szerepében, ez az epizód bevételben és minőségben sem tudta megközelíteni a Skyfall-t. Premierdátum és főszereplő már van, a film címét és  rendezőjét azonban még mindíg homály fedi.
Vágólapra másolva!