Cannes: A forradalom elbukott

Vágólapra másolva!
Mike Tyson, Roman Polanski és Lajkó Félix után újabb legenda elevenedik meg az idei cannes-i filmfesztivál vásznain. A dél-amerikai forradalmár, Che Guevara korábban is kedvelt filmkarakternek bizonyult, de élettörténetének eddigi legambíciózusabb filmrevitelével most az amerikai független film csodagyerekét, Steven Soderbergh-et bízták meg. Az utolsó pillanatban lett kész, ha egyáltalán késznek nevezhetjük, és az idei cannes-i szemle legkeservesebb csalódásának bizonyult - a Che egy grandiózus baklövés.
Vágólapra másolva!

1989-ben Steven Soderbergh filmtörténelmet írt itt Cannes-ban, amikor a Szex, hazugság, videó elnyerte az Arany Pálmát és beszabadította a művészfilmeket (vagy nevezzük őket vonzóbb nevükön független filmeknek) a kommerszmozikba. Stílusos, bár egyben szomorú is, hogy ennek a tendenciának a hattyúdalát is ő szolgáltatja. Az egész idei cannes-i fesztiválon szembetűnő volt, hogy a filmművészet újra kezd elszakadni a közönségétől és olyan alkotók új munkáit éltetik a Croisette-en, akik jó ha párszázas nézőszámot tudnak produkálni egy-egy nagyvárosban - ha egyáltalán bemutatják filmjeiket. Soderbergh persze a minőségen kívül a bankókat is letette már az asztalra, gondoljunk csak az Ocean's 11-12-13 szériára, így nem véletlenül rendelkezik páratlan művészi szabadsággal. Ezt a szabadságot pedig ezúttal arra használta, hogy egy 4 és fél órás, spanyol nyelvű, szinte nézhetetlen duplafilmet készítsen minden bazári pólóárus kedvencéről, Che Guevaráról.

A cannes-i szervezők persze tudják, hogy sokat köszönhetnek Soderbergh-nek, így nem meglepő, hogy a Che-nek látatlanban is helyet biztosítottak a versenyprogramban. Pedig ez a tegnap többszörös teltház előtt levetített film nyilvánvalóan nincs kész, és a bajok nem a vágószobáig, hanem már az alapkoncepcióig vezethetők vissza. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a legendás dél-amerikai forradalmár kalandos élettörténetét nem lehet egy (illetve két) mozifilmbe belezsúfolni, először mégis úgy tűnik, hogy Soderbergh nekifut, és az első tizenöt percben vagy hatszor ugrik ide-oda az időben. A folyamatos dátumkiírásoknál már csak az egy az egyben idézett beszédek jelentenek nagyobb büntetést a néző számára és a zaklatott történelemóra folyamában egyetlen filmkarakter sem tud megszületni, csak összekeverhető szakállas bábuk szaladgálnak fel-alá. Ernesto, azaz Che viszont iszonyatosan jó fej, az kiderül: igazságos (és önálcázásban nagyon erős), mint Mátyás király, betyáros, mint Rózsa Sándor és szociálisan érzékeny, mint Orbán Viktor.

Forrás: [origo]
Benicio Del Toro a Che című filmben

A pólóbálvány négy és fél óra elteltével sem lesz sokoldalúbb és árnyaltabb, ami azért is szégyen, mert Benicio Del Toro alapjában véve remek választás a szerepre, de természetes karizmáját (talán az ENSZ-ben elmondott beszédét leszámítva) elvesztegeti a film. Az eddig leírt kifogások elsősorban az első filmhez (ami a The Argentine alcímet kapta) kapcsolódnak, de a második két és fél órában Soderbergh újabb kellemetlen meglepetéssel szolgál: Kuba és az USA után a bolíviai hegyekbe kirándulunk Ernestóval és gerilláival (Guerrilla az alcím) és addig bizony ki nem keveredünk onnan, amíg Che él. Az itt már lineárissá szelídülő szerkezet elviselhetetlenül unalmas és gyakran még a címszereplőről is megfeledkezik. Van viszont sok hiteltelen Terrence Malick-koppintás (neki szánták eredetileg ezt a történetet), egy értelmetlen Matt Damon-cameo, egy elvesztegetett női karakter (Franka Potente mit keres itt?), lelkesítő tábortüzes beszéd a híveknek és egyre gyakoribb giccses zene.

Miért csak három eseményre koncentrál a film Che politikai karrierjéből? Miért van teljesen elnagyolva a magánélete? Mi értelme van a két filmre bontott szerkezetnek, ha alapvetően egy csomó jelenettől meg lehetne szabadulni? Rengeteg a kérdőjel. A legnagyobb talány mégis az, hogy mi lesz a Che sorsa a cannes-i bukta (ezzel kapcsolatban persze nem árt óvatosnak lenni - vannak akiknek tetszett) után? Külön filmként sem a The Argentine, sem a Guerrilla nem állja meg a helyét, ráadásul az első igen sokakat eltántorítana a második film megtekintésétől. Egyben levetítve nemhogy a nézők, de a mozik nagy része sem kérne a négy és fél órás maratonból, főleg a feliratfóbiás USA-ban. Marad talán a kőkemény vágóolló, bár az is kétséges, hogy kétórányi értékelhető Che Guevarát össze lehetne-e nyiszálni a 60 millió dolláros költségvetésű projektből. Egy biztos; a Che hiába volt a fesztivál legnagyobb várakozásokkal övezett bemutatója, jelenlegi formájában moziforgalmazásra alkalmatlan.