Vágólapra másolva!
A Rómeó és Júlia, illetve a Moulin Rouge! után egy Baz Luhrmann filmen azt kifogásolni, hogy túl giccses olyan, mintha arra panaszkodnánk, hogy a szaunában túl meleg van. Ettől függetlenül ez az epikus lovestory maximum élvezhető, de minőségben olyan messze van példaképeitől, mint Ausztrália Casablancától.
Vágólapra másolva!

Baz Luhrmannról sok mindent el lehet mondani - hogy megalomán, vonzódik a giccshez és a harsány színekhez, filmjei dagadnak a meleg büszkeségtől, stb. - de az biztos, hogy mindössze három filmmel a háta mögött jellegzetes és egyedi rendezői stílust alakított ki. Nem mindenkinek jön be, de neki ez a stílus a védjegye és filmjein azt kifogásolni, hogy túl giccsesek, olyan, mintha arra panaszkodnánk, hogy a rockkoncert túl hangos, vagy a szauna túl meleg.

Ennek megfelelően az Ausztráliá-ban folyamatosan vanília vagy tutti-frutti színű az égbolt, minden félmeztelen test csillog az olajtól, csodálatos paripák szökellnek a végtelen tájon és Hugh Jackman lassított felvételen mosakszik. Ez persze el is várható attól az embertől, aki korábban mézeskalács Eiffel-torony előtt Elton John és Madonna slágereket énekeltetett hőseivel és Hawaii-inget adott Rómeóra. Luhrmann megígérte, hogy nagybetűs EPOSZT rendez az Elfújta a szél és a Távol Afrikától stílusában, szerelemmel, háborúval és kengurukkal. Ígéretének eleget tett, de többnyire élvezetes filmjén érződik az erőlködés; a szerelem és a háború is műfaji kötelező körnek tűnik, pedig ahhoz, hogy példaképeivel egy napon említhessük az Ausztráliá-t, nagyon sok hibát kellett volna kiküszöbölni.

Elsőként rögtön a forgatókönyvről: rossz. Luhrmann tényleg valahogy úgy képzelhette el az egészet, mint egy "új Elfújta a szél", hiszen két fő részre tagolódik a történet:

1. Lady Ashley (Kidman) megérkezik ausztráliai birtokára, ahonnan egy marhacsordát kell Darwinba terelnie egy dögös cowboy (Jackman) és egy cuki gyerek társaságában,

2. a cuki gyerek eltűnik és a II. világháborús darwini bombázás közepette kell megtalálni.

Forrás: [origo]
Hugh Jackman és Nicole Kidman


Nem vagyok a két óránál hosszabb filmek nagy barátja, de pontosan az Elfújta a szél mintájára mindkét rész megérdemelt volna két-két órát, közte szünettel, hogy kidolgozott és hatásos legyen az egész film. Így viszont egy kulcsfontosságú epizód (hogyan jutnak át a soha-sohaországnak becézett sivatagon) teljesen kimaradt, a két fő részt pedig egy National Geographic vágóképekre és erotikus tusfürdő-reklámokra emlékeztető zenés montázs köti össze. Noha Luhrmannak állítólag megadatott a rendezői változat joga, mégis gyanús, hogy belefoglalhatták a szerződésébe, hogy köteles 3 órás játékidő alatti munkát leszállítani.

Ráadásul az embernek végig az az érzése támadhat, hogy az Ausztrália nem is a finnyás úrhölgy és a borostás tehénpásztor románcáról akar szólni, hanem az ausztrál történelem egyik gyalázatos jelenségéről, az ún. ellopott nemzedékekről, azaz a félvér gyerekek államilag koordinált kiszakításáról családjaikból. Ennek megfelelően az igazi főszereplő lehetne a félvér kissrác, Nullah (Brandon Walters) is, és az a szál, hogy a hűvös angol hölgy örökbefogadja, lehetne maga a film. Ezt alátámasztja, hogy ő a narrátor, valamint a legviccesebb (ahogy Kidman a Somewhere Over The Rainbow-t kornyikálja, még szinkronnal is parádés) és a legmeghatóbb jelenetek is kettőjükhöz fűződnek. De nem! Muszáj a szerelem meg a háború, mert anélkül nem romantikus eposz a romantikus eposz.

Forrás: [origo]
Nicole Kidman és Hugh Jackman


Ez a döntés okozza a film és női sztárja vesztét is. Egyrészt, mert kilencszámjegyű költségvetéssel lehetetlenség profitot termelni, másrészt pedig újra nyomatékosítják a nézőkben azt, amit már a Hideghegy láttán is gondolhattak: Nicole Kidmannek nem való ez a műfaj. Sokat hallottunk arról, hogy eredetileg Russell Crowe-é lett volna a férfi főszerep, de ő már túl dagi is lenne hozzá, és Jackmannel semmi baj nincs - nem egy Rhett Butler, de sármos, izmos és hiteles. Kidmannel viszont nem izzik fel köztük a levegő; nem látszik miért szeretnek egymásba, és nem látszik, hogy mit látnak egyáltalán egymásban. Sokan persze a művésznő nyilvánvaló Botox-kezeléseinek számlájára írják, hogy túl fagyos romantikus hősnőnek, de szerintem ő továbbra is remek színész, csak sokkal jobb fura, bizarr karakterek bőrében (Dogville, A szépség és a szőr, Születés, Majd megdöglik érte), a hollywoodi romantikázás nem az ő asztala. A film első negyedét ennek megfelelően Moulin Rouge!-üzemmódban végigripacskodja, utána pedig csak a gyerek-pótanya viszonyban tud kicsit villantani, egyébként bele van fagyva egy nem neki való szerepbe, amit muszáj volt elvállalnia Baz Luhrmann és Ausztrália iránti szolidaritásból.

Forrás: [origo]
Hugh Jackman


Mindezek ellenére az Ausztrália élvezhető, látványos film, ami hosszú játékideje során végig leköti a nézőt. Szerencsés, hogy pont karácsonykor mutatják be, mert olyan moziélmény, amire érdemes elvinni a szülőket, nagyszülőket és az elvált nagynénit is. Persze utána mindannyian fel fognak emlegetni egy-egy klasszikust ebből a műfajból, ami sokkal jobb volt.