Alázz, vigyázz!

Igen, fontos lenne, hogy készüljenek magyar ifjúsági filmek. Igen, nem árt, ha a meghatározó magyar irodalmi művekből filmadaptáció készül. Igen, ezeket nem lenne szabad fusimunkával, kompromisszumok tömkelegével összetákolni, mert akkor nem érhetik el a céljukat. Sajnos a Tüskevár új filmváltozata is csak ezt bizonyítja.

Ha a Tüskevár nem volna nagy magyar klasszikus, amelyet nem árt újra filmre vinni; ha a filmadaptáció ideális körülmények között készült volna, és nem hét év alatt, dacolva minden nehézséggel és minimális állami támogatással; és ha Balogh György rendező megszállottsága nem volna tiszteletet parancsoló, akkor most olyan egyszerűen le tudnám írni, hogy az új Tüskevár nem jó film. De így nem tudom, és nem akarom. Mert számtalan hibája, esetlensége és szakmai hiányossága ellenére is nemes küldetés volt.

Tüskevár | Kovács Lajos és Nagy Marcell

Egy dolog zavart iszonyatosan. A többin - a komédiába illő zenén, a képről leváló hangon és a következetlen, eklektikus stíluson - még talán felülemelkedtem volna. Mégpedig egy olyan jelenség, amelyet a végefőcím és benne a köszönetnyilvánítás dr. Hoffmann Rózsának, csak még inkább aláhúzott, ha az államtitkár asszonynak egész más okból voltak is hálásak a film készítői. Ez pedig nem más, mint a magyar iskolarendszer hű - és a végletekig elkeserítő - ábrázolása a filmben, amelynek egyenes következménye a film két gyerekszereplőjének teljesítménye.

A Tüskevár első jelenete egy budapesti középiskola osztálytermében játszódik, amelyben a fiatal, izmos tanár bácsi (Rékasi Károly) lassan lezárni készül a tanévet. A nebulók lapítanak a padban, ahogy az lenni szokott, a tanár pedig - dacára annak, hogy viszonylag fiatal, és nem egy kiégett karakter - egyetlen módot talál a velük való kommunikációra: a megszégyenítés és a fenyítés eszközét. Egyértelmű, hogy nem tekinti őket partnernek, sem értelmes embereknek, akikhez normális hangon lehet beszélni. Valakinek elkalandozik a figyelme? Porig kell alázni érte. Hogy képzeli a kamasz? Miután Tutajos - mert ő volt, aki ki mert bámulni az ablakon - összeszedi magát, még olyat is tesz, amire egyébként a magyar iskolákban senki nem biztatja: kezdeményez. Óra után odamegy az osztályfőnökhöz, és megkéri, hogy javíthasson. Mi a válasz? Természetesen: nem. Miért is engedné a tanár, hogy valaki önszántából bizonyítson?

Tüskevár | Nagy Marcell és Kovács Lajos

Ez a jelenet igazán csak egy kis semmiség a filmben. Egy felvezető, hiszen az iskola csak a keretét adja a valódi történetnek, amely a természetben játszódik. A tanulság az lenne, hogy az ingerszegény környezetben cseperedő városi gyerek micsoda jellemfejlődésen megy keresztül a falusi környezetben, ahol közvetlen kapcsolatba kerül a természettel. A városi életből azonban csak ez maradt: a poroszos iskolarendszer. És ezúttal nem az a baj, hogy nem hiteles. Hanem hogy nagyon is az - noha kétlem, hogy az alkotók kritikának szánták volna. Dehogyis. Csak ők is így emlékeznek az iskolára. Ilyen, és kész. Hogy utána az osztályfőnök feleltetés nélkül, csupán "jófejségből" mégis javít az év végi jegyen, egyáltalán nem javít a helyzeten. Megint csak a tanári önkény nyilvánul meg benne.

És hogy mi köze ennek a két gyerekszínész alakításához? Mikor láttunk utoljára felszabadult, önfeledt, természetes gyerekeket magyar filmben? Jó ideje figyelem, és szomorkodom rajta, mennyi beidomított, befeszült, illedelmes alakításra futja csak ezen a fronton - miközben a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek gyerekszínészei legendásak. És ez természetesen nem a mai gyerekek hibája. Hogyan legyenek felszabadultak, ha az iskolában csak akkor kérdezhetnek, ha engedélyt kapnak rá, válaszolni pedig pontosan azt kell nekik, amit a tanár hallani akar. Ott is elgyötört, türelmetlen felnőttek stresszelik őket, és sok esetben otthon is. Ezek után nem csoda, ha pontosan ennek megfelelően viselkednek a forgatáson is. Szinte hallani a jelenet előtt elhangzó rendezői instrukciót, és látni az arcokon a koncentrációt, amint a végszóra várnak, vagy arra figyelnek, hogy még véletlenül se történjen más, mint ami a papírra le volt írva. Nincs egy önálló gesztus, egy véletlen mosoly, egy belülről jövő, őszinte félmondat. És ha valaki azt állítja, hogy ennek semmi köze az iskolai neveléshez, akkor nézze meg a Lazhar tanár úr-at.

Nagy Marcell és Kovács Lajos a Tüskevár forgatásán

A másik lehetőség viszont az, hogy mindent túljátszanak. Pontosabban, mórikálják magukat, mert valahonnan - sitcomokból, szappanoperákból, ki tudja, honnan - arra következtettek, hogy a színészet egyenlő a bohóckodással. Ezt is rossz látni, hiszen egy ennyi idős gyereknek honnan lenne elképzelése arról, mi hogyan fog mutatni a vásznon.

Mindkét esetért egyértelműen a rendező felelős. Neki kellene olyan helyzetbe hozni a gyerekszereplőit, hogy azok elhiggyék: elég, ha magukat adják. Nem kell sem visszafogni magukat, sem rátenni egy lapáttal, mert ez a történet róluk szól, az övék. Éljék meg, és tegyék magukévá - ez lenne a cél.

Nagy Marcell és Kovács Lajos a Tüskevár forgatásán

Persze a rendezőnek nemcsak a gyerekszereplők terelgetése okozott nehézséget, hanem a felnőtt szereplőké is. Nála mindenki azt csinálja, amit ő maga elképzelt. A legtehetségesebb színészeink, de most mintha mindannyian valaki mást utánoznának - és mindenki egy másik filmből. Pogány Judit olyan, amilyen Fónay Márta volt az ötvenes évek filmjeiben. Eperjes Károly Makláry Zoltánt idézi a negyvenes évekből. Kovács Lajos pedig westernhőst játszik, de pechjére a plánokat nem onnan koppintották, úgyhogy szúrós pillantását folyamatosan ellenpontozza a mackós test esetlensége.

Az egész történetet nem sikerült átélhetővé tenni. Nem érezzük át, milyen hatalmas élmény először kifogni egy halat, meglőni egy kacsát, és egy szótlan, de mindentudó bácsi mellett lassan megtalálni a helyünket. Ott az a rengeteg csodálatos kép a természetről, de valahogy nem mi szeljük át a bozótot, nem mi ragadunk bele a mocsárba, nem mi szagoljuk a tábortűz illatát. Nem kerül közel, nem lesz érzéki élmény. Viszont kiabál a vászonról néhány egyértelmű mesterségbeli hiba: kitör az óriási vihar, de mire elkezdhetnénk izgulni a védtelenül maradt szereplőinkért, elvágják a jelenetet, és a következő snittben már az ágyban gyengélkednek. Mi van? Kihagyták volna az egyetlen éles helyzetet, amely a legnagyobb kihívást jelentette a főszereplőknek?

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1fOCI9W9ZDpYtOES

A Tüskevár előzetese

A gondolataikba viszont egyszer csak bepillantást nyerünk, de egyrészt nem tesz hozzá sokat, másrészt nincs rendesen kitalálva, és következetesen megoldva. Itt is az érvényesül, ami végig a filmben: az egyik gyereknek mintha elfelejtettek volna szólni, hogy a gondolatait is alámondják, a másik meg túljátssza. Mindkettőnek jut viszont egy ügyes klip - az egyik Tutajos lázálmáról, a másik Bütyök romantikus kalandjáról. Utóbbiban végre felbukkan egy helyes lány is a maga természetességében. Végre valaki, akin nem érezni az erőlködést.

Aztán visszakerülünk a jó kis komfortzónánkba, az iskolapadba, ahol immár új tanárnő fenyeget a régi módszerekkel. Tutajos állítólag megerősödött, és felnőtt valamelyest, de nem biztos, hogy ez kedvez a magyar iskolarendszernek, ahol újra le lesz ugatva. Ha köpenybe nem is bújtatták, valami egyenruhafélét kapott ő is, akár a többiek. Köszönet érte Hoffmann Rózsának.