Náci mutter lányát egy zsidó megfogta

A 16 éves Lore négy kistestvérét viszi a nagymamához az erdőben. Csakhogy 1945 májusában, Németországban járunk. Szüleik náci vezetők, éhezés és erőszak övezi útjukat, és még egy koncentrációs táborból szabadult zsidó fiú is sertepertél körülöttük. Ez a Titanic fesztivált nyert Lore című film alaphelyzete.

A Lore című német-ausztrál film áprilisban megnyerte a budapesti Titanic filmfesztivált, besöpört korábban is néhány díjat, és tényleg erős film, meg olyan zsűrinek is való. Programja van, tanítani akar, és ehhez jól megtervezett képeket használ.

1945 tavaszán, Hitler öngyilkossága iddjén játszódik, Németországban. Valaki elszámol a nyitó jelenetben tízig. Épp úgy, ahogy ez Lars von Trier nagyszerű világháborús drámájában, a szintén 1945-ben és Németországban játszódó Európa című film legelején. A Lore is a borzalomból ocsúdó németekről szól. Akármilyen kemény ez a film is, kedvesebb mint nagy elődje, amelynek felidézésével az elején adózik. Cate Shortland ausztrál filmrendezőnőnek ez a második nagyjátékfilmje, és ahogy előző, Cigánykerék című művének, úgy ennek is a főszereplője egy kamasz lány, aki botladozik a nővé érés idején. Itt a próbatétel brutális, de a jó megoldás egyértelmű: el kell utasítania a nácizmust.

A Lore játszik a jól ismert fordulatokkal, hogy egy kicsit csavarva rajtuk újszerű legyen ez a háborús film. Öt testvér bolyong a háború végét járó Németországban, magas rangú náci szüleik elhagyták őket, útjukat hullák, durva emberek, rémisztő hírek és még egy zsidó fiú is keresztezik. Ha nem ennyire valóságos térben és időben lennének, akkor a Grimm testvérek Jancsi és Juliskája lenne a kézenfekvő előkép. Elhagyott gyerekek bolyonganak a német erdőben, és még egy boszorkánnyal is találkoznak, akinek ugyan nincs vasorra, de Hitler portréját azért dédelgeti.

A film éles kontrasztokkal hat. Sokszor a tavasz csodás természeti képeit, és a kamaszlány bimbózását látjuk: az első jelenetében például hajat mos, vízcseppek nagytotálban csorognak a bőrén, ahogy később a harmat teszi ezt a rügyeken. Még többször pedig a háború halálszagú rothadását látjuk: bogarak zabálják a véres hullát a pajtában, koldus szoptatja az árva csecsemőt aranyékszerért a pályaudvaron. Az erotika és a szenvedés, a tavasz és az elmúlás libikókázik sokáig, és ez a vonal teszi igazán érdekessé a filmet. Ettől a csavartól válik az egyébként elég didaktikus történet feszültséggel teli és magával ragadó művé. És a sok kegyetlenség ellenére ettől lesz mégis bizakodó hangulata a filmnek, üzenve, hogy amíg van élet, addig van szépség is, az újjászületés ott liheg a halál nyomában.

A nyers brutalitás és a lírai emelkedettség játéka néha paródiává is válik: a német kisgyerekek náci indulóra játszanak a kertben, és ők rettegnek, hogy anyát és apát el fogják vinni az amerikaiak, akik állítólag ártatlanokat vetnek táborba, ahol a kisgyerekeket rögtön megölik. Aztán össze kell hogy álljon a kép, de ennek sok szenvedés az ára. Szenvedéstörténet is a film, ahol a megváltást egyedül kell megtalálni. A frissen mosott ruhácskák rühesek, az ápolt kezecskék pedig feketék lesznek, mire a sok könny öntudatra ébreszt.

A Lore című filmben az üldözők és az üldözöttek kicsit szerepet cserélnek, hirdetve a szenvedés egyetemességét. De ez lecke is, aminek a tanulságát a végén le kell vonni. A Lore tudott új nézőpontot találni a második világháborús filmek hosszú sora után. De fölé azért nem nőtt Von Trier Európájá-nak.