Adjátok vissza a Pókembert!

A csodálatos Pókember minden idők egyik legszerethetőbb képregényfilmje volt, olyan vívódásokkal, amik a lelke mélyén minden örök kamaszt foglalkoztatnak. A harmincas fanatikus képregénygyűjtőket főként. A folytatásban ez a hangulat elveszik, mintha sose lett volna, az őrületig fokozott akciójelenetek legfeljebb a tinifiúknak fognak bejönni. 

Összesen hatszáznegyvenhárom Pókember-képregényem van. Tegnap összeszámoltam, az elmúlt huszonöt évben ennyit sikerült összegyűjtenem. Nem mondom, hogy ez sok, vagy ilyesmi, de a mentségemre szóljon, hogy a kilencvenes évek elején szinte csak magyar nyelvű képregényt vettem, külföldre pedig ritkán jutottam el.

Mostanában sokkal tudatosabban gyűjtök, Brian Micheal Bendis és Dan Slott füzeteire például előfizetek. A Roger Stern-féle sorozatot pedig apránként szedem össze, már beszereztem a A kölyök, aki gyűjtötte a Pókembert eredeti kiadását is 1984-ből. Kicsit dohos ugyan, de az enyém.

A csodálatos Pókember 2 Forrás: InterCom

Az egészet csak azért írtam le, hogy mindenki számára világos legyen: fanatikus rajongó vagyok. Ezzel a puttonnyal ültem be A csodálatos Pókember 2-re. Idén ezt a filmet vártam a legjobban, az első részt imádtam, egy héten belül háromszor is megnéztem. Számomra nem Tobey Maguire volt a tökéletes Pókember, hanem Andrew Garfield a hosszú végtagjaival, meg az állandó dilemmáival. Jól állt neki a kapucnis pulcsi, és pontosan tudta, mit akar, pont úgy, mint a főszereplője annak a több száz füzetnek, amelyet az évek során átrágtam.

Emma Stone pedig egyszerűen imádnivaló volt. Nagyjából akkor zúgtam bele, amikor a csokiházról magyarázott, majd Garfield felé fordulva elfintorodott. Kettejük közös jelenetei szépen vitték előre a filmet, hiszen a képregény is akkor működik igazán, ha Peter Parker van előtérben, nem pedig a Pókember.

Az első rész már a nyitóképeivel megfogott. Szívbemarkoló, ahogy a kissrác bolyong a lakásban, a szülők hirtelen megrémülnek valamitől, és a nagybátynál hagyják a gyereket. A kissrác szomorúan néz a szülei után, majd a tükörképe fokozatosan átalakul, megjelenik Andrew Garfield a gördeszkájával, és egy olyan Peter Parkert kapok, hogy majd eldobom agyam.

A második rész ugyanezzel a jelenetsorral nyit, csak a szülők szemszögéből, és megtudjuk, miért menekülnek, mi lett velük. Az ötlet akár érdekes is lehetne, tényleg, mi a franc történt velük? De amennyire kreatív az első rész nyitánya, a folytatásban ez pont annyira fásult. Hosszú akciójelenet kapunk, feltámadó gonosszal, aztán meg egy fájlt próbálnak robbanások közepette letölteni. Engem sajnos itt el is veszített a film.

A csodálatos Pókember 2 Forrás: InterCom

Utána hiába drukkoltam végig, hogy kapjam vissza az első rész családias sufni-hangulatát, ugyanaz történt, mint a Transformers vagy a Star Trek folytatásainál, követhetetlen akciósorozatba torkollik minden, a szereplők pedig a különböző konfliktusos szituációkat legalább háromszor elismételték, hogy mindenki megértse. A párhuzam nem véletlen, a forgatókönyvet ugyanazok (Alex Kurtzman, Roberto Orci) jegyzik, akik a Sötétségben - Star Trek-et, illetve a Transformers: A bukottak bosszújá-t is írták.

És most senki ne jöjjön azzal, hogy egy képregénytől, főleg a Pókembertől nem szabad mélységet várni. A Kraven utolsó vadászatában hat részen keresztül boncolgatják a reménytelenséget, apátiát, ami végül öngyilkossághoz vezet, a '70-es években pedig hosszasan bontották ki, hogyan alakul át Peter és Mary Jane barátsága szerelemmé. Az alapanyagból igenis többet ki lehetett volna hozni.

Jamie Foxx A csodálatos Pókember 2-ben Forrás: InterCom

A Bosszúállók után meg végképp nem tudnak levenni a lábamról az olyan mondatokkal, hogy "rettenetes halálod lesz, senkinek nem fogsz hiányozni", meg hogy "Pókember, erre nem számítottál". Robert Downey Jr. Vasembere tuti röhögne az egészen, persze Pókember-rajongóként én ilyesmit nem teszek, csak bosszankodom magamban. Nem értem, hogy a karakterek miért ragadnak le ugyanannál a problémánál, mint például Jamie Foxx magában motyogó Elektrója, aki állandóan ismételgeti, hogy ő nem fontos senkinek. Ezen a dilemmán balesete után sem képes túllépni, egyszerűen gonosszá válik. Hasonlóképpen elfelejtették árnyalni a másik főgonosz, a Zöld Manó figuráját is.

Talán ha mindkét filmet ugyanazok írják, akkor előre átgondolhatták volna, hogy a következő részben mit akarnak kezdeni az egyes szereplőkkel, ahogy tette Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiában. Akkor nem lenne olyan érzésem, hogy a képregényből bizonyos szereplőket csak azért emeltek be a filmbe, hogy egyszerűen letudják őket.

Andrew Garfield és Emma Stone A csodálatos Pókember 2-ben Forrás: InterCom

Néhány dolog ennek ellenére szuperül működik a filmben, Marc Webb rendező (500 nap nyár) még mindig az emberi kapcsolatokhoz ért a legjobban. Garfieldet és Stone-t öröm nézni, ahogy egymással foglalkoznak, kitalálják a másik gondolatait. A legszebb jelenetük talán az, amikor átdumálják a kapcsolatukat, és közben a srác arra kéri a lányt, hogy ne matasson a kezével, ne mosolyogjon, mert az iszonyú szexi.

Telitalálat az is, amikor Garfield és Dane DeHaan (Túl a fenyvesen) a folyóparton beszélget, a két srác úgy nevet és beszéli ki a csajokat, hogy tényleg elhiszem, ősidők óta haverok. Peter Parker talán az előző részhez képest kicsit visszaszorul, pedig elnéztem volna, hogy boldogul az egyetemmel, milyen a Hírharsona, ahol dolgozik. A Pókember ábrázolására viszont nem lehet panasz, óriási már az első megjelenése is, ahogy ejtőernyősként zuhan lefelé, a szél belekap a piros-kék kezeslábasba, majd az utolsó pillanatban kilövi a hálóját.

Andrew Garfield és Dane DeHaan A csodálatos Pókember 2-ben Forrás: InterCom

Ezek sajnos nem mentik meg a filmet, ettől én még csalódottan baktattam ki a moziból. Azért volt fájdalmas az egész, mert két éve pont az első rész miatt vettem rá magam, hogy újra előfizessek az Amazing Spider-Man-re, ne pedig kókler módjára válogassak a képregények közül. A régi előfizetésemet még 2004-ben mondtam le, megpróbáltam átnyargalni a Batmanre, de beláttam, hiba volt. Mostanában viszont baromi jó Pókember-gyűjtőnek lenni, nem csak az Amazing cím, de az Ultimate is remek, júliusban pedig indul a Spider-Man 2099. Azt írtam már, hogy megszereztem A kölyök, aki gyűjtötte a Pókembert eredeti angol nyelvű kiadását?