Angelina Jolie kínzáspornóban utazik

Hollywood első számú női sztárja második rendezésében egyszerre három filmet próbál lenyomni a torkunkon. A sportoló élettörténete és a háborús dráma korrekt és látványos, a kínzások nézőpróbáló részletességgel, halálosan komolyan vett bemutatása azonban csak azoknak fog tetszeni, akik kifejezetten erre pörögnek. 

Angelina Jolie egy okos nő, ehhez nem fér kétség. Kiválóan felmérte például, hogy negyvenhez közelítve már nem játszhatja tovább a dögös akcióamazon/szexdémont, a jó drámai szerepeket pedig mind lenyúlja Jessica Chastain, Amy Adams és Cate Blanchett. Van viszont egy rakás pénze, valamint témák, amelyeket fontosnak tart és szívesen filmre vinne, továbbá ismerősei, akik segítenek mindezt megvalósítani. Logikus lépés volt, hogy kipróbálja magát a kamera túloldalán. Mel Gibsonnak, Robert Redfordnak, Kevin Costnernek és Ben Afflecknek is bejött, miért ne sikerülhetne Hollywood első számú női sztárjának is?

Szerényen kezdett, mert három évvel ezelőtti első rendezését, a nagy részben Budapesten forgatott A vér és méz földjé-t sztárok (legtöbb férfi kollégájával ellentétben meg tudta állni, hogy ne saját magára bízza a főszerepet) és különösebb csinnadratta nélkül készítette el és témája miatt nem is számíthatott túl széles körű forgalmazásra.

A téma minimum Eastwoodért vagy Spielbergért kiált - Jack O'Connell a Rendíthetetlenben Forrás: UIP Dunafilm

A jó szándékú balkáni dráma nem is sikerült túl jól, bár első próbálkozásnak megtette, szégyenkeznie biztos nem kell miatta, mint mondjuk az első rendezése után ettől szakmától sürgősen eltanácsolt Johnny Deppnek vagy Ryan Goslingnak.

Másodjára azonban óriási szintet lépett: a Coen testvérek forgatókönyvéből dolgozott, operatőre a legendás Roger Deakins (Skyfall, Nem vénnek való vidék, A remény rabjai, stb.) a téma pedig minimum Eastwoodért vagy Spielbergért kiált. Ráadásul a Rendíthetetlen-t az Oscar-szezon egyik utolsó bemutatójaként pozicionálták, azt a hamis látszatot keltve, hogy az utolsó pillanatban majd átrendezi az egész díjmezőnyt és hazaküld mindenkit boyhoodostól-birdmanestől. Persze nem így lett és az irreális elvárásoknak nem tudott megfelelni az olimpiai futó, Louis Zamperini filmbiográfiájával, de a Rendíthetetlen ettől még érdemes a figyelmünkre.

Vasakaratot fejlesztett ki - Jack O'Connell a Rendíthetetlenben Forrás: UIP Dunafilm

Zamperini (a remek Jack O'Connell) a második világháborúban egy repülőszerencsétlenség után 47 napig hánykódott a tengeren, majd japán fogságba került. Visszaemlékezéseiből ismerjük meg, hogyan lett futó, hogyan jutott el az olimpiára és hogyan fejlesztett ki olyan vasakaratot, amit a legszadistább japán képregény-gonosz sem tud soha megtörni.

A Rendíthetetlen voltaképpen három film egyben:

1. a visszaemlékezések Zamperini kamaszkorára, futó karrierjére standard filmbiográfiaként működnek: érdekes, mert érdekes az ember maga
2. a háborús dráma profi munka; semmi olyan, amit még ne láttunk volna, de izgalmas és látványos, különösen a Pi életé-re emlékeztető tengeri túlélőtúra
3. a japán fogságban eltöltött idő viszont a film legproblematikusabb és meglehetősen nézőpróbáló része.

Utóbbiból lehet talán a leginkább kikövetkeztetni, hogy milyen rendező is szeretne lenni Angelina Jolie és nem minden következtetés pozitív. Az, hogy ezek a jelenetek mennyire kíméletlenek és sötétek jelzi, hogy Jolie nem akar "női rendező" lenni; nem riad vissza a háború borzalmainak kendőzetlen ábrázolásától, de ez a szándék végül visszájára sül el és huszadjára már senkinek nincs kedve nézni, hogyan vernek agyon valakit. Kivéve, aki kifejezetten az ilyen kínzáspornóra izgul.

Nem riad vissza a háború borzalmainak kendőzetlen ábrázolásától Forrás: UIP Dunafilm

Szinte hihetetlen egyébként, hogy a forgatókönyvet a Coen testvérek jegyzik, mert Jolie-nak sikerült a sztorit Coenék minden könnyedségétől és fekete humorától megfosztani. Egy Coen-filmben pont azért üt a sötétség, mert mindig ott bujkál benne a fényt jelentő cinikus, elképesztő humor. Jolie azonban halálosan komolyan veszi magát és a nézőpróbáló borzalmakat csak patetikus zenével és túláradóan szép képekkel tudja ellensúlyozni.

A szép képekre pedig tényleg nem lehet panasz, mert a mindig zseniális Roger Deakins néha olyan kompozíciókkal áll elő fénnyel és árnyékkal operálva, hogy tátva marad a szánk. Viszont ott van a Zamperinihez betegesen vonzódó, szadista japán börtönőr, Watanabe (a japán popsztár Miyavi), akiből lehetett volna egy Coen testvérekhez vagy Tarantinóhoz méltó, emlékezetes főgonosz, hiszen lányos arcával és gesztusaival éles kontrasztban van kegyetlensége, de Jolie valahogy mindent ziccert kihagy és Watanabe végül csak papírmasé gazember marad, motivációk, egyéniség és önirónia nélkül.

Lányos arcával éles kontrasztban van kegyetlensége - Miyavi a Rendíthetetlenben Forrás: UIP Dunafilm

Anton Chigurh vagy Hans Landa hiába voltak viccesek, mégis sokkal hátborzongatóbb és emlékezetesebb negatív hősök, Watanabe-vel kapcsolatban végül még az is lényegtelen, hogy miért tűnik fel újra, nyugodtan lehetne egy másik, arctalan japán vadállat. Pedig Zamperini történetének van meglepő csattanója, hiszen később megbocsátott kínzóinak, éppen ezért érdekes lehetett volna személyiséget is adni nekik a filmben.

Aki túlélte a túlélhetetlent

Ha nincs a második világháború, talán olimpiai bajnok lehetett volna Louis Zamperini. Az amerikai középtávfutó az 1936-os olimpián nyolcadik lett 5000 méteren, de hihetetlen hajrája Adolf Hitler figyelmét is felkeltette. A háborúban 47 napot élt a tengeren hánykolódva, majd két és fél évig japán fogolytáborban várta a szabadulást. A fiatalkorú bűnözőből amerikai hős lett.

Pincési László remek írása Zamperini kalandos életéről