Nem a szex az, ami igazán kielégít

A (sz)ex az oka mindennek
Vágólapra másolva!
Legnagyobb meglepetésünkre, egy idióta cím mögé rejtve bemutatták az év legszebb és legérzékenyebb romantikus vígjátékát. Hiába mutatják be benne, hogyan kell megujjazni egy üdítősüveget, A (sz)ex az oka mindennek valójában nem is a dugásról szól, és ez egyáltalán nem baj. Sőt.
Vágólapra másolva!

Hogy a magyar címeknek sosem szabad hinni, azt már rég megtanultuk, de A (sz)ex az oka mindennek (Sleeping with Other People) esetében még a trailer is hazudik: ez a film minden, csak nem egy szokásos, B-kategóriás romkom egy pasiról meg egy csajról, akik érzelmek nélkül szexelnek egyszer, majd barátok lesznek, és aztán kilencven perc izzadságszagú és enyhén ízléstelen viccelődés után menetrendszerűen mégis összejönnek egymással.

Minden, csak nem a szokásos - Alison Brie és Jason Sudeikis A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

Nem egy újabb Csak szexre kellesz vagy Barátság extrákkal - ha valami, akkor már Barátság extrák nélkül. De leginkább a hasonló hollywoodi romkomok hazugságainak érzékeny és vicces leleplezése, vagy az öngyilkos hangulatba kergető Ryan Gosling-film, a Blue Valentine depressziómentes, de hasonlóan életszagú verziója.

A sztori persze valóban hasonlít az álomgyári sablonokra: egy férfi és egy nő újra összefut tizenvalahány évvel azután, hogy elvették egymás szüzességét, majd másnap reggel el is tűntek egymás életéből. Mind a ketten problémákkal küzdenek: a férfi képtelen megmaradni egy nő mellett, és állandóan félrelép, a nő pedig nem képes elszakadni attól a férfitől, akibe még a főiskolán zúgott bele, hiába van az illetőnek menyasszonya, neki meg állandó barátja. Jake (Jason Sudeikis) és Lainey (Alison Brie) legutóbbi ballépéseik miatt épp úgyis meg akarnak változni, úgyhogy barátok lesznek, de abban megállapodnak, hogy nem fekszenek le egymással, mivel esetükben az lenne a zsigeri reakció. Márpedig a zsigeri reakciók hozták őket abba a helyzetbe, amiből épp ki akarnak szabadulni.

A nőnek pasija van, a fickónak menyasszonya - Alison Brie és Jason Sudeikis A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

Igen, a történet valóban nem olyan izgalmas, hogy már abból kiderüljön, miért is A (sz)ex az oka mindennek az év eddigi legjobb amerikai romantikus vígjátéka. Sőt, a cselekményben rejlik a film egyetlen igazi gyenge pontja is: Lesley Headland forgatókönyvíró-rendező annyira ragaszkodik a "márpedig mi nem fekszünk le egymással"-alapötlethez, hogy az egy ponton már túllép az életszerűség határain. Pedig épp ez, az életszerűség az, ami messze kiemeli a filmet az átlagból.

Egyrészt, ismerős sztori ide vagy oda, itt tényleg nincsenek meg a hollywoodi sablonok. És ebben nem is csak az a jó, hogy a történet így jóval kevésbé kiszámítható a sokéves átlagnál, hanem azért is, mert ettől sokkal felszabadítóbb ezt az egészet nézni.

Mert A (sz)ex az oka mindennek végre nem próbálja ráerőltetni a világ minden szituációjára a Hollywoodban megírt Nagy Szabálykönyv felszínes passzusait.

Hanem olyannak ábrázolja az életet, a párkapcsolatokat, az érzelmeket, amilyennek azt az átlagos emberek megélik és ismerik.

Üdítő a film életszerűsége - Jason Sudeikis és Amanda Peet A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

Például ha valaki beleszeretett egy mindenki más által szánalmas seggfejnek látott lúzerbe, és őt szerette éveken keresztül, akkor a való életben nem szokott eljönni az a pont, hogy az illető hirtelen rádöbben arra, hogy micsoda pöcs is az illető, hogy aztán egy jégkrém mellett visszamenőleges hatállyal együtt szörnyülködjön ő is a barátnőjével, mekkora balek is az illető.

Hanem mondjuk, mint ebben a filmben,

hiába van tisztában a másik rossz tulajdonságaival is, képtelen észérvekkel felülírni az érzéseit,

és ugyanolyan sokáig tart, és ugyanolyan fájdalmas túltenni magát rajta, mintha a Tökéletes Férfiba esett volna bele annak idején. A film legszebb és legokosabb jelenete is Lainey és a Lúzer Csávó utolsó találkozása: ez valami olyasmit mond el arról, hogyan is rakódik egymásra az emberben az újabb és újabb párkapcsolatok hordaléka, ami nemcsak, hogy romkomtól abszolút szokatlanul éleslátó gondolat, de még egy mélylélektani művészfilmben is simán elmenne.

A Lúzer Csávó - Adam Scott A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

És itt nem érvényesül a fent említett Szabálykönyv többi passzusa sem. Jake legjobb barátja például házas, gyerekei vannak, és így nem olyan vad a szexuális élete, mint Jake-é. Ugyanakkor ez végre nem valami, amin gúnyosan röhögni lehet, vagy amin a két jóbarát egy viszki mellett feltétlenül változtatni akar, hanem egy tökéletesen legitim életút, amelynek előnyeivel és hátrányaival mindenki tisztában van, és amivel ugyanolyan boldogan együtt lehet élni, mint az előszobában leszaggatott melltartók kanszenvedélyével.

Itt nem sunnyogva rejtegetett titkok leleplezése szolgáltatja a fordulópontokat a cselekményben,

hanem olyan önáltatások, önismereti félreértések feltárása, amelyek a főhősnek nagyobb sokkot okoznak, mint a vele épp szakító barátnőjének.

Úgy tűnik, ennyire egyszerű a jó romkom receptje: mivel minden ismerős és életszerű, ezért a jelenetek sokkal inkább hatni tudnak a nézőre, mint mondjuk egy nagyszabású, szimfonikus zenekarra írt nagy egymásra találás az esőben kacagva, rózsacsokorral a kézben. És hogy az ilyesfajta nagyjelenetek hiánya - amelyet még az olyan Judd Apatow-féle, elvileg szintén rendhagyó romkomokból sem tudnak kihagyni, mint legutóbb a Kész katasztrófa - ne legyen egyenlő az unalmassággal vagy általában a fékezett habzással, azért a remekül megírt forgatókönyv felel.

Sokkal jobban hat a nézőre - Jason Sudeikis és Alison Brie A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

Headlandnek ugyanis van tehetsége ahhoz, hogy akár egy egyszerű telefonbeszélgetést is úgy írjon meg, hogy az romantikusabb legyen, mint a Kész katasztrófa nagyjelenete a teljes mazsorett- és labdazsonglőr-csapattal. Vagy hogy két ember beszélgetése egy asztal két oldalán megindítóbb és felkavaróbb legyen, mint egy zokogás a esőverte ablakon kibámulva, miközben Chirs Isaak énekel. Mert ezek az igazán jó jelenetek, nem az olyan marketingfogások, mint a Harry és Sally orgazmusszínlelős jelenetének 2015-ös verziója, amikor Jake egy teásüvegen mutatja meg Laneynek, hogyan is kell kézzel kielégíteni egy nőt.

A filmnek ugyanakkor van még egy letagadhatatlan csodafegyvere: Alison Brie.

Jason Sudeikisszel sincs semmi gond, sőt ő is egy fokkal mélyebbre nyúl a megszokottnál, hogy megmutassa ezt az eleve eléggé rendben lévő, mégis többre vágyó, laza, de mégis érzékeny fickót. De Brie más kategória.

Oda kell figyelni rá - Alison Brie A (sz)ex az oka mindennek című filmben Forrás: Big Bang Media

Erre a leginkább csak a Mad Men és a Balfékek című tévésorozatokból ismert színésznőre nagyon érdemes lenne odafigyelnie a filmiparnak. Amit ebben a filmben csinál, olyat romkomban az elmúlt években nemigen lehetett látni. Ilyen finom eszközökkel, mégis ennyire kifejezően ábrázolt érzelmek, ilyen mélyen megélt krízisek,

ennyire önazonos, mégis iszonyú sokszínű karakterformálás ritkán jelenik meg ebben a műfajban.

Ha lenne igazság a földön, de legalább a filmiparban, A (sz)ex az oka mindennek elsöprő közönségsikere bebizonyítaná Hollywoodnak, hogy a bombasztikusságnál igenis többet ér a hihetőség és az életszerűség, a nagyszabású közhelyeknél az apró, de legalább ismerős rezdülések, a mindent elsöprő vászonszenvedélynél az emberi érzelmek. A romantikus komédia műfajának akkor lenne több értelme a kereskedelmi termelésnél, ha a műfaj filmjei valahol itt kezdődnének.