Mel Gibson pont úgy durvul, ahogy szeretjük

Mel Gibson szakálla nagyobb, mint egy remetének, a lakókocsija nyomorúságosabb, mint a Halálos fegyverben, Hollywood egykori csillaga sosem volt még ennyire megtört. A karizmája és a szeméből áradó komiszság viszont változatlan, nagy öröm őt újra látni a nagyvásznon. Az utolsó emberig (Blood Father) egy stílusos és túlzásoktól mentes akciófilm, aminek még szíve is van. 

A nálunk Az utolsó emberig-re keresztelt akciófilmnek egy komoly hibája van, de azért nem Mel Gibson a felelős. A teljesen jellegtelen, Errol Flynn westernje és Bruce Willis Kuroszava-remake-je után harmadszorra is újrahasznosított magyar cím alábecsüli a film értékét és félrevezeti a közönséget.

Mel Gibson Az utolsó emberig című filmben Forrás: ADS Service

A közhelyes cím azt sugallja, hogy tucatmű érkezett a mozikba, amit ha kihagyunk, nem veszítünk semmit - Steven Seagal vagy Jean-Claude Van Damme minden évben forgat két ilyet Bulgáriában. A valóság ezzel szemben az, hogy bár Az utolsó emberig nem lépi át kategóriája határait – ízig-vérig B-filmről beszélünk –, de azon belül kiemelkedő alkotásnak számít, amely ügyesen idézi meg a hetvenes évek akciómozijainak poros, piszkos, bántó túlzásoktól mentes világát. Aki bírta a négy évvel ezelőtti Börtönregény-t (Get the Gringo), az Az utolsó emberig-et egyenesen imádni fogja.

Ráadásul ez a film még azoknak a figyelmét is lekötheti, akiket nem a shotgunt lóbáló Mel Gibson, hanem az elszökött lány és remeteként élő apa egymásra találása izgat a legjobban. Az utolsó emberig-nek nem csupán stílusa, hanem szíve is van, bár ezt szereti eltitkolni kietlen pusztaságok, nyomorúságos lakókocsik és agyontetovált bérgyilkosok mutogatásával.

A rettenthetetlen sztárja egy börtönviselt tetoválóművészt alakít, aki egy néhány lakókocsiból álló sivatagi tanyán tengeti az életét, és kikapcsolódásként az anonim alkoholisták gyűlésére jár. Lakókörnyezetét látva teljesen megalapozottnak tűnik a mogorvasága és a cinikus világképe. Sokéves hallgatás után a lánya (Erin Moriarty) is csak azért hívja fel, mert komoly bajba került: mexikói gengszterek akarják a halálát.

Erin Moriarty és Mel Gibson Az utolsó emberig című filmben Forrás: ADS Service

A karakterek a szokásosnál jóval kidolgozottabbak a filmben: a sokéves különélés után szellemes és hiteles módon zördül össze apa és lánya, menekülések közben pedig nem csupán ők ketten kerülnek egymáshoz közel, hanem mi is megkedveljük őket. A bűnt, az erőszakot és az alkoholt immáron kerülni próbáló John Linket és a rossz társaságba keveredett, nehezen kezelhető, de alapvetően jószívű Lydiát.

Újságíróként már legalább annyira unom Gibson múltjának a felhánytorgatását, mint amennyire a színésznek elege van a botrányaira irányuló kérdésekből. Az utolsó emberig esetében azonban mégis elő kell hozakodni a múlttal, ugyanis a filmbéli karakter, John Link több ponton is annyira hasonlít a média híreiből ismert Mel Gibsonra, hogy az már nem lehet véletlen.

Mel Gibson és Richard Cabral Az utolsó emberig című filmben Forrás: ADS Service

Link az első jelenetében, Gibson pedig egy ausztrál tévéműsorban vallott az alkohollal való küzdelméről, és arról, hogy hány éve nem nyúlt az üveghez. Link a mexikói vendégmunkásokra, Gibson a zsidókra tett sértő megjegyzést. A karakternek és a színésznek egyaránt sok van a rovásán, de mindketten azért küzdenek, hogy a múltat végleg lezárva új fejezetet nyissanak az életükben.

Hogy ez sikerült-e a karakternek, arról spoilerveszély miatt nem nyilatkozhatok, de a színészről és munkájáról örömmel mesélek.

Gibsonban még hatvanévesen is megvan az a karizma és komiszság, ami egykor Hollywood egyik legnagyobb sztárjává tette.

Nagy öröm újból a mozivásznon látni őt, ráadásul rendkívül szimpatikus az az alázat, ahogy John Link vezeklését ábrázolja. A remeteként élő, dús szakállú férfi saját sorsát elfogadva, fekete humorral felvértezve, az önsajnálat legkisebb jele nélkül viseli az élet terhét.

Mel Gibson és Erin Moriarty Az utolsó emberig című filmben Forrás: ADS Service

A film legnagyobb hibájáról már írtam, most a legnagyobb erényét is elárulom:

mindössze 88 perces.

Jean-Francois Richet rendező – aki a kétrészes Halálos közellenség-ben több mint négy órát szánt a híres francia gengszter, Jacques Mesrine életének feldolgozására – jól ítélte meg, hogy mennyi időt érdemel ez az egyszerű, eredetinek semmiképpen sem nevezhető történet, és arra a szabályra is emlékezett, milyen veszélyes tud lenni, ha egy B-film elbízza magát, és túllép a másfél órás időkereten.

Richet dinamikus, de sohasem kapkodó stílusa még azt is lehetővé tette, hogy az idővel road-movie-vá átalakuló Az utolsó emberig a börtönök és a motoros bandák világában is tegyen egy gyors és érdekfeszítő látogatást.

Jack T. Silliman és Mel Gibson Az utolsó emberig című filmben Forrás: ADS Service

Ha nem lettek volna a botrányok és a száműzetés az álomgyárból, ez a film egy meglepően szórakoztató széljegyzet lenne Mel Gibson karrierjében. Az elmúlt tíz év tükrében viszont felértékelődik Az utolsó emberig jelentősége: emlékeztet arra, mennyire tehetséges színész is Gibson, illetve hatásosan érvel amellett, hogy a vezeklő főhőssel egybemosódó egykori filmsztár megérdemel még egy esélyt Hollywoodtól.