Minden kezdet nehéz

Vágólapra másolva!
A héten mutatták be a mozikban a Superbad című vígjátékot, amelynek középpontjában három kamaszsrác égető problémája áll: hogyan veszítsék el még érettségi előtt a szüzességüket és tegyenek szert annyi szexuális tapasztalatra, amellyel felvértezve már nem ciki belevágni a főiskolás életbe? A szüzesség és annak elveszítése számos filmben központi téma - és persze nem csak tinivígjátékokban. Összeszedtünk fél tucat emlékezetes filmet, amelyben fontos szerepet játszik a főhős(ök) szüzessége és az attól való megszabadulás humoros vagy akár tragikus formája.
Vágólapra másolva!

Öngyilkos szüzek (The Virgin Suicides, 1999) + Marie Antoinette (Marie Antoinette, 2006)
Rendező:
Sofia Coppola
Főszereplők: Kirsten Dunst, Josh Hartnett, James Woods, Kathleen Turner + Kirsten Dunst, Jason Schwartzman

Sofia Coppola eddig három filmet készített, mindegyik fiatal lányok felnőtté (nem) válásáról szólt. Legtitokzatosabb közülük első alkotása, a hetvenes években játszódó Öngyilkos szüzek, amelyben öt túlvédett, világtól elzárva nevelt lánytestvér végez magával. Egyikük, Kirsten Dunst figurája éppenséggel már nem szűz halálakor: egy futballpálya közepén veszíti el szüzességét a suli szívtiprójával (Josh Hartnett), aki az együttlét után szó nélkül faképnél hagyja, és ezután az állandó szobafogságban élő lány a család háza tetején adja oda testét a helyi srácoknak. A többi testvér csak ártatlan üzengetésekig jut a fiúkkal, és bár csoportos öngyilkosságukra sosem kapunk magyarázatot, az az érzésünk, hogy nem csak szüleik szigora miatti elkeseredésükben végeztek magukkal, hanem nagyon is tudatosan döntöttek úgy, hogy inkább ártatlanul halnak meg. (Thomas Vinterberg Kedves Wendy!-je végén láthatjuk ugyanennek a problémának az ugyanilyen szélsőséges, de fiús megoldását.)

Forrás: [origo]
Jelenet az Öngyilkos szüzek-ből, balra: Kirsten Dunst

Az Öngyilkos szüzek-ben is van jó adag fekete humor, de a szüzesség kérdése Coppola legutóbbi filmjében, a Marie Antoinette-ben még viccesebben jelenik meg. A történelmi tényt, miszerint a francia királynénak és XVI. Lajos királynak hét évig nem született gyermeke Lajos szexuális problémái miatt, a rendezőnő bájos esti jeleneteken keresztül tálalja: Marie Antoinette (Kirsten Dunst ismét) és a király (Jason Schwartzman) fekszenek egymás mellett, de a "geek-király", nyilván szexuális bizonytalanságát maga előtt is leplezendő, teljesen elmélyülten magyaráz ifjú feleségének különböző hobbijairól, ahelyett, hogy inkább szexuális téren jeleskedne. Megjelenik persze a filmben, hogy a trónörökös hiánya milyen fenyegetést jelent Marie Antoinette számára, de ebben a szűziesen rózsaszín alkotásban ez sincs túl komolyan véve.