Vágólapra másolva!
Ben Affleck rablóhaverja, a Mad Men letaglózó reklámszakembere, az önjelölt szuperhős, az Eredet vidám színfoltja, az új Pókember és egy kereskedelmi tévé egykori kreatív igazgatója. Az év legátütőbb pasijai a vásznon.
Vágólapra másolva!

Aaron Johnson
Született:
1990. június 13.

Forrás: [origo]
Aaron Johnson a Kick-Ass-ben

Igaz, hogy Aaron Johnson már kisiskolás korában fellépett színházban, aztán tévés szerepeket is kapott, a 2006-os A mágus-ban pedig Edward Norton figurájának fiatalkori mását alakította, a legtöbb embernek mégis az volt a benyomása, hogy a semmiből került elő, amikor tavaly eljátszotta a Nowhere Boy-ban a fiatal John Lennont. A filmet az idei Sundance-en is bemutatták, de Nagy-Britanniában különösen nagy figyelem irányult rá egyrészt témája miatt, másrészt azért, mert elsőfilmes rendezője az elismert angol képző- és fotóművész, Sam Taylor-Wood. Bár a film kedvező kritikai fogadtatásban részesült, többen is úgy találták, hogy Johnson figurája eltörpül a nagynénjét játszó Kristin Scott Thomas és az anyját alakító Anne-Marie Duff mellett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=55dBlprfHR8cHB1A
A Nowhere Boy előzetese

A Nowhere Boy legtöbbet emlegetett hozadéka persze, hogy a tizennyolc éves Johnson összejött a forgatás közben a negyvenegy éves Sam Taylor-Wooddal, és húszéves korára háromgyerekes apa lett: a Taylor-Wood korábbi házasságából származó két kislány mellé júliusban megszületett első közös gyermekük is. Afférjukat olyannyira nem takargatták, hogy a Vogue-ban félmeztelen fotók jelentek meg róluk Taylor-Wood terhessége alatt. A filmes áttörés viszont még ezután jött, amikor Johnson megkapta a Kick-Ass főszerepét, és eljátszhatta Dave Lizewskit, az átlagsrácot, aki úgy dönt, hogy szuperhős lesz. Matthew Vaughn rendező legalább annyit köszönhet Johnsonnak, mint fordítva: már épp arra készült, hogy elhalassza a forgatást, mert nem találta meg a főszereplőjét, amikor Johnson betoppant a szereplőválogatásra. Vaughn csak elragadtatottan tud beszélni színészéről: szerinte ő a következő Robert Downey Jr. Idén láttuk még őt Cannes-ban, A kör-filmek rendezőjének, Hideo Nakatának az új Chatroom (kritikánk) című tinithrillerjében, de a nevetségességbe fúló darabot maximum azok a tinilányok fogják megnézni, akik már Aaron Johnsonnal plakátozták ki a hálószobájukat.

* * *

Jeremy Renner
Született:
1971. január 7.

Jeremy Renner a kétezres évek elején vetette észre magát - legalábbis amerikai független filmes körökben. A magyarul Kannibál címen futó, 2002-es Dahmer-ben Jeffrey Dahmert, a nekrofil, kannibál sorozatgyilkost formálta meg, és állítólag Kathryn Bigelow emiatt az alakítása miatt osztotta rá A bombák földjén főszerepét. De ne szaladjunk ennyire előre: előtte még dolgozott számos nagy indie-névvel, például Asia Argentóval a The Heart is Deceitful Above All Things-ben, Michael Cuestával a Kegyetlen kölykök-ben és Baltasar Kormákurral az Út a mennyországba című filmben. Aztán feltűnt a 28 héttel később-ben és a Jesse James meggyilkolásá-ban is.

Forrás: [origo]
Jeremy Renner A bombák földjén-ben

A kisköltségvetésű A bombák földjén pályája nem volt egy sétagalopp. Már a jordániai forgatás is nehéz körülmények közt zajlott; a legnehezebb Rennernek volt, aki különböző fertőzéseket kapott és állítása szerint három nap alatt leadott hét kilót - még szerencse, hogy ez úgysem látszott attól a mintegy negyvenkilós bombahatástalanító szerkótól, amit Rennernek a legtöbb jelenetben viselnie kellett. A filmet bemutatták a 2008-as velencei filmfesztiválon, utána viszont majdnem egy évig pihent, mire 2009 nyarán mozikba került az USA-ban. A híre fokozatosan nőtt, és a díjátadó szezonra hatalmas lendületet kapott, akkorát, ami elég volt kilenc Oscar-jelölésre, amelyek közül egy Rennernek jutott a legjobb férfi alakításért. Ezt ugyan pont nem sikerült díjra váltani, de hat másikat igen, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését, amit nő ezelőtt még sosem kapott meg. Az Avatar meg kulloghatott haza három technikai díjjal.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZLkvyiSRcILaH7CE
A bombák földjén előzetese

A szerepajánlatok ezután persze özönlöttek, és egyelőre úgy tűnik, Renner nagyon okosan válogat. Még az Oscar előtt szerződött le Ben Affleck nálunk október 21-től látható Tolvajok városá-jára, aztán pedig igent mondott Paul Thomas Andersonnak a Philip Seymour Hoffmannal tervezett új, szcientológia által inspirált filmjére, igaz, sajnos úgy fest, egyelőre ezt mégsem tudják leforgatni. És közben Renner a kommerszet sem veti meg: hamarosan Jennifer Garnerrel játszik a Better Living Through Chemistry-ben, aztán a Mission: Impossible 4-ben villog, majd A bosszúállók Sólyomszeme lesz.

* * *

Jon Hamm
Született:
1971. március 10.

Forrás: [origo]
Jon Hamm a Mad Men-ben

Ő az igazi késői befutó: már gyerekkorában is érdekelte a színészkedés, de meglehetősen lassan sikerült beverekednie magát a pályára. A húszas évei elején pincérkedett és drámát tanított egykori iskolájában, Missouriban, aztán huszonöt évesen Los Angelesbe költözött. Harminc éves koráig adott magának időt, hogy profi színésszé váljon, addig pincérkedésből tartotta fent magát. Évekig elég reménytelenül festett a dolog, de aztán kapott egy apró szerepet a Csók, Jessica Stein-ben (ami azért is jelentős esemény az életében, mert itt ismerkedett össze Jennifer Westfeldttel, akivel '98 óta együtt vannak), játszott egy egymondatosat az Űrcowboyok-ban, a harmincadik születésnapját pedig már a Katonák voltunk forgatásán ünnepelte, és itt végleg eldőlt, hogy nem kell visszamennie pincérkedni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WBsS9K6MWwW72nuP
A Tolvajok városa előzetese

Volt egy tizenhat epizódos szerepe Az ügyosztály-ban, amit szerinte inkább "tíz cici és egy farok"-nak kellett volna nevezni, hiszen ő volt szinte az egyetlen férfiszereplő a sorozatban, de az áttörés csak harminchat éves korában, a Mad Men-nel jött el. 2007 nyara óta Jon Hamm egyet jelent Don Draperrel, a múltjában súlyos titkot hordó, egyszerre sármos és hideg reklámszakemberrel. Hatszor vagy hétszer kellett visszamennie meghallgatásra a szerepért, amiről azt gondolta, hogy úgysem fogja megkapni, mert "annak az öt fickónak a valamelyikére osztják, akik úgy néznek ki, mint én, csak filmsztárok". A Mad Men évi öt-hat hónap intenzív munkát jelent, ami mellett csak korlátozottan van lehetősége filmszerepeket vállalni, de már látszik, hogy ez nem fogja visszatartani: idén a Tolvajok városá-ban látjuk majd Ben Afflecket űző FBI-ügynökként, jövőre pedig felbukkan Zack Snyder Sucker Punch-ában és a Bridesmaids című komédiában, amihez Hamm szereplése mellett azért fűzűnk némi reményt, mert Paul Feig, a Különcök és stréberek (Freaks and Geeks) egyik atyja rendezi.

* * *

Tom Hardy
Született:
1977. szeptember 15.

Forrás: [origo]
Tom Hardy az Eredet-ben

A Sólyom végveszélyben-ben játszotta az első filmszerepét, kicsit később jött a Torta, közben színházban is dolgozott, meg eltöltött némi időt alkohol- és crackfüggőséggel is, de a karrierjét még az sem igazán indította be, amikor Guy Ritchie Spíler-ében megformálta Handsome Bobot, a Gerard Butler figurájára izguló meleg gengsztert. A kritikusok ingerküszöbét igazából a tavalyi Bronson-nal sikerült átlépnie: Nicolas Winding Refn életrajzi filmjében a Nagy-Britannia legveszélyesebb foglyának kikiáltott Charles Bronsont játszotta. Bronson egy normális családból származó fickó, aki fiatalon kirabolt egy postát, ezért hét évre lecsukták, de a börtönben olyan agresszív viselkedést tanúsított, hogy büntetése egyre nőtt és nőtt, és a 70-es évek óta alig pár hónapot töltött szabadlábon. A szerep kedvéért alaposan kigyúrt és harcsabajszot öltő Hardy alakításától szinte mindenki elájult, és innen már könnyebb volt a Hollywood felé vezető út is.

http://www.youtube.com/v/KKC-FKGMeCY?fs=1&hl=hu_HU
A Bronson előzetese

Idén eljátszotta Eamesnek, a "hamisítónak" a szerepét az Eredet-ben: a csapatból az ő feladata, hogy egy másik személyiséget magára öltve megvezesse Cillian Murphy figuráját, az akciójuk célpontját. Hardyé az a hálás szerep, hogy a film komikus színfoltja legyen ("merj nagyobbat álmodni!") Joseph Gordon-Levittel párban, akivel végig könnyed rivalizálást folytatnak. Hardy azóta eljátszotta a főszerepet a Warrior című sportfilmben is, jelenleg pedig McG This Means War-ját forgatja, ahol Chris Pine-nal két jó barátot alakítanak, akik háborút indítanak egymás ellen, amikor beleszeretnek ugyanabba a nőbe (Reese Witherspoon). Igaz, hogy ezt a szerepet Hardy csak azért kapta meg, mert senki másnak nem kellett, de a jövő még rózsásabbnak tűnik: fontos szerepet játszik Tomas Alfredson részben nálunk forgó Tinker, Tailor, Soldier, Spy-ában (ez meg Michael Fassbender levetett szerepe, de kit érdekel?), és ami a fő, ő játssza a Mel Gibson által legendássá tett főhőst a jövőre készülő új Mad Max-filmben.

* * *

Andrew Garfield
Született:
1983. augusztus 20.

Forrás: [origo]
Andrew Garfield a Social Network című filmben

Ugyan Amerikában született, de hároméves korától Angliában élt a családjával, és színészi karrierje is itt indult először a színházban, aztán a vásznon is. Szemben a világ többségével, a britek pár éve már ismerik, főképp a Boy A és a Red Riding-trilógia miatt. Előbbiben Garfield egy börtönből frissen szabadult fiút alakít, aki gyerekkorában megölt egy kislányt, és most megpróbál új életet kezdeni. Aki látta a minden tekintetben kiváló, érzékeny filmet, annak aligha kell bizonygatni Garfield tehetségét. Nem okozott csalódást a nyomasztó Red Riding-ban sem, ahol egy riportert játszott, aki lényegében bekattan a szövevényes gyilkossági ügytől, amin dolgozik.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pbGm2nptA2oWHhbo
A Never Let Me Go előzetese

Idén két nagy dobása is van: az egyik a Never Let Me Go, amiben ő játssza Tommyt, a fiút, aki Keira Knightley és Carey Mulligan figurájával is szoros viszonyba kerül a bentlakásos iskolában, ahol szervdonornak nevelik őket. Garfield tökéletes választásnak tűnik az indulatos, érzékeny Tommy megformálására. Fontos szerepe van David Fincher Social Network-jében is, ahol Eduardo Saverint, a Facebook egyik alapítóját játssza, aki kezdetben Mark Zuckerberggel együtt dolgozott a közösségi oldalon, de később perifériára szorult és pereskedésbe is kezdett Zuckerbergékkel. Szerintünk már ennyi is bőven elég a berobbanáshoz, de ahhoz képest még csak a kezdet, hogy júliusban ráosztották a megújuló Pókember-sorozat Peter Parkerjének szerepét. A forgatás az év végén elkezdődik, de Garfieldot majd csak 2012 nyarán láthatjuk kezeslábasban.

* * *

Árpa Attila
Született:
1971. november 17.

Forrás: [origo]
Árpa Attila és Kecskés Karina a Cabiria éjszakái próbáján

Az RTL Klub egykori kreatív igazgatójának tevékenysége és rovatunk tematikája az elmúlt években igazándiból csak egy ponton találkozott: ez volt az Argo nevű borzalom. Kiszörnyülködtük magunkat, továbbléptünk. Aztán az idei Filmszemlén nagyon meglepődtünk, amikor megnéztük Dömötör Tamás Czukor Show-ját, amelyben Árpa alakította a film középpontjában álló talkshow túlpörgetett producerét. A filmben Árpa nyújtotta a legjobb és legszórakoztatóbb alakítást. Elintézhettük volna annyival, hogy könnyű dolga volt, lényegében saját magát kellett alakítania (nem mintha a legtöbb ember el tudná játszani saját magát egy filmben), de az már végképp gyanús volt, hogy Árpa teljesen korrekt alakítást nyújtott a The Kiss Goodnight című rövidfilmben is mint Dobó Kata elhidegült férje.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=n4paOCN0rZhPHGET
A Czukor Show előzetese

A Czukor Show-t követően Árpa újra kedvet kapott a színészkedéshez, összerakott egy showreelt, és úgy tűnik, beindultak a dolgai: azóta szerepelt már a részben nálunk forgatott Monte Carlo című filmben és a The Borgias-tévésorozatban is. A Twitteren 27-én este azt írta, Bukarestben van: Jean Claude Van Damme Weapon című akciófilmjében játssza az egyik, "strici spicli" rosszfiút. A bukaresti forgatás közepébe beékelődött egy másik színészi feladat is, ami legfeljebb annyiban hasonlít a legtöbb eddigi szerepére, hogy negatív figurát kell játszania: a Mészáros Márta rendezte Cabiria éjszakái-ban kétszer is alkalma nyílik kisemmizni szerencsétlen Kecskés Karinát. Az előadás nem éppen ihletett (minek hozzányúlni egy mesterműhöz, ha az ember nem tud vele/róla mondani semmi újat?), de Árpa ebben is jó. Olyannyira, hogy aznap este, amikor láttuk, a közönség meglepő, de nem teljesen indokolatlan módon minden jelenetet megtapsolt, amiben Árpa szerepelt. Mi megvettük színésznek.