Vágólapra másolva!
Ha eddig nem volt időd figyelemmel kísérni a díjátadószezont, most cikkünkből gyorsan képbe kerülhetsz a hétfőn, hajnali 2-kor kezdődő 83. Oscar-díjkiosztóról. Eláruljuk, hogy melyik díjra ki a legesélyesebb, hogy kik azok a sztárok, akik feltűnnek majd a színpadon, és még azt is, hogy milyen újítások lesznek az idén a show-ban.
Vágólapra másolva!

Melyik film kapta az idén a legtöbb jelölést? Tom Hooper A király beszéde című filmje vezet 12 jelöléssel, a Coen testvérek A félszemű-je 10 jelölést kapott, David Fincher Social Network-je és Christopher Nolan Eredet-e 8-8 jelöléssel a harmadik. Az Oscar történetében eddig 14 jelölés volt a csúcs, ennyit a Beszéljünk Éváról!-nak és a Titanic-nak sikerült begyűjtenie.

Forrás: AFP
Ezek az Oscar-szobrok a vörös szőnyeget díszítik majd hétfő hajnalban

És melyik fogja megkapni az Oscart? Tavaly óta nem öt, hanem tíz alkotás verseng a legjobb film díjáért. Az idén valószínűleg A király beszéde című kosztümös film lesz a befutó, mert a szakmai kamarák többsége (amelyek tagsága javarészt azonos az Oscarról döntő Amerikai Filmakadémia tagságával) ezt a filmet díjazta, hiába kapott David Fincher Social Network-je rengeteg kritikusi díjat és Golden Globe-ot.

Forrás: [origo]
Geoffrey Rush, Tom Hooper és Colin Firth A király beszéde forgatásán

Ki lesz a legjobb színész? Colin Firth végigtarolta a díjátadószezont A király beszédé-vel, borítékolható, hogy hazaviszi a szobrot. Természetesen a színészi kamara díját is ő kapta. Utoljára 2004-ben fordult elő, hogy a kamara és az Akadémia díjazottja a férfi főszereplő kategóriában nem egyezett: akkor a kamara Johnny Deppet ismerte el A Karib-tenger kalózai-ért, Oscart viszont nemigen lehet nyerni részeges kalózok megformálásával (az Akadémia Sean Pennt választotta a Titokzatos folyó-ért). Christian Bale szerencséje, hogy nem a fő-, hanem a mellékszereplők kategóriájában jelölt, így az idén valószínűleg ő is (az aktuális alakításával és az eddigi pályájával is nagyon megérdemelt) szoborral mehet haza a The Fighter-ért.

Forrás: [origo]
Colin Firth A király beszédé-ben

És a legjobb színésznő? Natalie Portman, Natalie Portman, Natalie Portman. Nemcsak a díjátadókon söpört végig egyre gyarapodó pocakjával, hanem a magazinok címlapjait és a közbeszédet is ő dominálta. Oscar-esélyeinek egyáltalán nem tett rosszat, hogy a Fekete hattyú mellett négy másik filmjét (Csak szexre kellesz, Thor, Hesher, Király!) is bemutatták/bemutatják nemsokára, hiába tartozik ezek többsége a blődli kategóriájába, gondoskodtak arról, hogy Portmanről az utóbbi hónapokban senki se feledkezhessen meg egy pillanatra sem. Győzelmével kapcsolatban egyetlen igazi kérdés maradt: az állapotos színésznő, aki egy 24-ei rendezvényen már egy leginkább függönyre emlékeztető kreációban jelent meg, vajon milyen ruhában veszi át a szobrot hétfő hajnalban?

Forrás: [origo]
Natalie Portman a Fekete hattyú-ban

Szóval semmi meglepetés? Meglepetések mindig beüthetnek, ha például Roger Ebertnek lesz igaza, akkor abban a kellemetlen meglepetésben lehet részünk, hogy az éjszakát végignyerő A király beszéde még Bale Oscarját is megfúrja, és Geoffrey Rush viszi el a szobrot. A női mellékszereplő kategóriája is képlékeny valamelyest: bár a legesélyesebb kétségtelenül a The Fighter zseniálisan otromba anyukája, Melissa Leo, vannak, akik arra tippelnek, hogy az ugyanazért a filmért jelölt Amy Adamsszel kiütik egymást. Mi a magunk részéről szeretünk hinni a csodákban, úgyhogy az utolsó pillanatig drukkolni fogunk, hogy a legjobb rendező borítékjából David Fincher neve bukkanjon elő.

Forrás: [origo]
David Fincher a Social Network forgatásán

Kik lesznek a házigazdák? Anne Hathawayjel és James Francóval fiatalítanak az idén a show szervezői, nyilván abban a reményben, hogy ők a fiatalabb nézőket is a képernyő elé szögezik majd. Az elmúlt hetekben promóvideók sokaságával próbálták beleverni a fejünkbe, hogy a két színész őrületesen vicces lesz. Amit viszont - szemben némelyik elődjükkel - biztosan nem csinálnak majd: nem fognak énekelni. Legalábbis James Franco tuti nem, róla ugyanis a próbák során kiderült, hogy fahangja van.

Billy Crystal már sosem tér vissza? Dehogynem. Az idén Crystal is beugrik a show-ba, állítólag a filmiparról ad majd elő egy - remélhetőleg fergeteges - monológot.

Forrás: AFP
Billy Crystal

Kik adják át a díjakat? Az este első díjátadója Tom Hanks lesz, aki a látványtervezés és az operatőri munka Oscarját adja át. Ha ezeket netán máris A király beszéde kapja, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy a film végigtarolja az egész gálát. Az utolsó színpadra lépő Steven Spielberg lesz, aki a legjobb film díját adja át magyar idő szerint hétfőn 6.30 tájban. A többi díjátadó hétfő hajnalban: Justin Timberlake, Mila Kunis, Javier Bardem, Josh Brolin, Russell Brand, Helen Mirren, Reese Witherspoon, Kirk Douglas, Nicole Kidman, Hugh Jackman, Matthew McConaughey, Scarlett Johansson, Marisa Tomei, Cate Blanchett, Jake Gyllenhaal, Amy Adams, Oprah Winfrey, Robert Downey Jr., Jude Law, Jennifer Hudson, Hilary Swank, Cathryn Bigelow, Annette Bening, Jeff Bridges, Sandra Bullock.

Forrás: AFP
Tom Hanks átadja a legjobb film díját Kathryn Bigelow-nak a 2010-es Oscar-díjkiosztón

Ugye nem kell megint végighallgatni az összes Oscar-jelölt betétdalt? De bizony. A Deadline blog megszerezte a ceremónia forgatókönyvét, amely szerint az idén elvetik azt a tavalyi, nézőkímélő megoldást, hogy a betétdalokból csak egy-egy rövidke részletet játszanak be, és megint mindet előadják élőben.

De legalább Céline Diont megússzuk? Hát nem. Ő énekel majd a film tavalyi halottaira visszaemlékező klip alatt. Ez lesz a hatodik oscaros fellépése.

Forrás: AFP
Céline Dion a 2007-es Oscar-díjkiosztón

Mi a frász az a virtuális díszlet? Ezt most még senki se tudja pontosan, de némi támpontot nyújt ez a kurta kis videó, amelyben James Franco és Anne Hathaway a Grease legendás zárójelenetét imitálják egy home videoszerű felvételen.

Banksyt tényleg kitiltották a díjátadóról? Nem. Korábban az Akadémia elnöke úgy állapodott meg Banksy filmjének, a dokumentum kategóriában esélyes Exit Through the Gift Shop-nak a producerével, hogy az inkognitóját őrző Banksy a győzelme esetén nem fog maszkban a színpadra lépni, hanem a producer veszi át a nevében a szobrot, azonban az elnök később úgy nyilatkozott Banksyről, hogy "nem fogok az útjába állni, ha felbukkan". Drukkolunk, hogy a majommaszkos graffitiművész így tegyen.