Justin Timberlake-en és Rowan Atkinsonon nevetünk ősszel

friends with benefits
Vágólapra másolva!
Annyi film érkezik ősszel a mozikba, hogy három adagban dolgozzuk fel a szezon kínálatát. A vígjátékokkal kezdünk: lesz céltalan szex Mila Kunisszal és Justin Timberlake-kel, párizsi varázslat Woody Allennel, gyagyáskodás Rowan Atkinsonnal és erőltetett humor Sarah Jessica Parkerrel. A bemutatók időpontjai tájékoztató jellegűek, még változhatnak.
Vágólapra másolva!

Őrült, dilis, szerelem. (Crazy, Stupid, Love.)
Bemutató:
szeptember 1.

Mi ugyan már négy éve megmondtuk, hogy Ryan Gosling tehetsége elől nincs menekvés, de lassan a világ is kapcsolt, és egy hónap leforgása alatt három filmjét is bemutatják a magyar mozikban. Az első volt a Blue Valentine, a harmadik a Drive lesz, a kettő közt pedig megkapjuk ezt a könnyedebb darabot. Gosling egy csajozásban abszolút profi fickót alakít, aki jó tanácsokkal látja el idősebb barátját (Steve Carell), aki házassága felbomlása miatt ismét visszatér a csajozás terepére. Közben Gosling figurája megismerkedik egy szexi kis csajjal (Emma Stone), aki előszeretettel használja a "döngetni" kifejezést, viszont úgy fest, a fickónak ennek ellenére mélyebb érzései támadnak iránta.

* * *

Pótpasi (The Extra Man)
Bemutató:
szeptember 15.

Ezt a filmet azért vártuk nagyon, mert Shari Springer Berman és Robert Pulcini rendezte, akik az iszonyúan bájos Sikersztori-t csinálták. Ha a Pótpasi nem is sikerült olyan jól, mint az, azért bőven van mit szeretni ezen a kedves kis filmen, amelyben Kevin Kline egy idős hölgyek szórakoztatásáról gondoskodó férfiprostituáltat alakít, Paul Dano pedig egy írókarrierről ábrándozó ifjút, aki kivesz egy szobát (inkább csak egy felet) Kline-nál. Az idősebb férfi bevezeti a naiv fiatalt az excentrikus New York-i milliomosok és kevésbé milliomosok elképesztő világába, ami néha már kicsit túl sok is, de azért kellemes érzésekkel távozunk a filmről.

* * *

Happy Happy (Sykt lykkelig)
Bemutató:
szeptember 15.

A Sundance-nyertes vígjáték a vidéki Norvégiában játszódik karácsony idején. Az egygyerekes házaspár, Kaja és Eirik szomszédjába költözik Elisabeth és Sigve, egy másik pár, szintén egy gyerekkel (a két srác később rászokik egy igen nyugtalanító játékra). Ahogy megismerkednek egymással, kiderül, hogy egyik házasság sincs teljesen rendben, és Kaja viszonyt kezd Sigvével. Az előzetesből úgy tűnik, a film kellemesen ötvözi a skandináv filmekre jellemző enyhén bizarr humort és a kedvességet. Bónusz, hogy Till Attila egészen más hangot megütő, de remek Csicská-ja lesz a kísérőfilmje.

* * *

Johnny English újratöltve (Johnny English Reborn)
Bemutató:
szeptember 15.

A világ legidétlenebb titkosügynöke 2003-as akciója után ismét itt van (Ázsia egy rejtett zugából kaparják elő), hogy megmentse a világot egy mindent romba döntő merénylet megakadályozásával. Natalie Imbruglia ezúttal nem bukkan fel a színen, helyette megkapjuk Rosamund Pike-ot, aki a Halj meg máskor-ban már gyakorolta, hogyan kell titkosügynökökkel bánni. Mit is mondhatnánk? Akinek bejön Rowan Atkinson idióta humora, annak feltehetően nem fog csalódást okozni a film.

* * *

Barátság extrákkal (Friends with Benefits)
Bemutató:
szeptember 22.

Idén már kaptunk egy romantikus komédiát, amelyet arra fűztek fel, hogy egy vonzó pasi és egy hasonlóan vonzó csaj szexközpontú kapcsolatot létesít ilyen-olyan lelki okokból, aztán persze több lesz belőle. Most nagyjából ugyanezt a sztorit Natalie Portman és Ashton Kutcher helyett Mila Kunis és Justin Timberlake tálalja, és ha hiszünk a külföldi kritikáknak, Portmanék viszik el a pálmát, de azért könnyed kikapcsolódásnak ez is bőven jó lesz, legalábbis biztosan jobb, mint a filmben kifigurázott Katherine Heigl-remekek.

* * *

Csak tudnám, hogy csinálja (I Don't Know How She Does It)
Bemutató:
szeptember 29.

A jó hír, hogy Sarah Jessica Parker így ötven felé közeledve lassan maga mögött hagyja a koktélhabzsoló szingli figuráját, és átvedlik kétgyerekes dolgozó anyává. A kevésbé jó hír, hogy az előzetes alapján igencsak bárgyúnak és sablonosnak tűnik a film humora ahelyett, hogy egy kicsit beletúrna, tényleg mi mindennel kell egyszerre zsonglőrködnie egy nőnek, aki karriert épít, férje és gyerekei vannak, és a munkahelyén vonzó férfiakkal találkozik.

* * *

Midnight in Paris
Bemutató:
október 20.

Woody Allen egymás után lakja be a csodás európai városokat: London és Barcelona után Párizsban forgatta legutóbbi filmjét, amely szó szerint a város varázslatosságáról szól (nem lőjük le, miként). Egy fiatal pár (Rachel McAdams és Owen Wilson) a lány szüleivel Párizsba utazik, ami teljesen elbűvöli és inspirálja a férfit, aki író, de kiderül, hogy kalandos elképzelései nem egészen egyeznek a nő jövőképével. Allen amúgy is remek formában volt az elmúlt években, de erről a filmről még legszigorúbb kritikusai is csak elismerően tudtak nyilatkozni.

* * *

Számos pasas (What's Your Number?)
Bemutató:
november 10.

A sztori maga nem túl épületes: egy lány, aki egyik rossz kapcsolatból esik a másikba, egy női magazinban olvasott cikk alapján úgy dönt, felkeresi a volt pasijait, hátha köztük van az igazi. Természetesen egy teljesen plátóinak induló, ámde kisportolt segítőtársa is akad a küldetés során, és hát sejtjük, hogy mi lesz a történet vége. Amitől ez a film mégis sokkal jópofábbnak tűnik, mint egy átlagos, kiszámítható limonádé, hogy a lányt a lehengerlően vicces Anna Faris (Horrorra akadva, Elveszett jelentés, Besütizve) alakítja, aki sosem fél hülyét csinálni magából. Ha ő bohóckodik száz percen át az exeivel, azt látni akarjuk.

* * *

Testcsere (The Change-Up)
Bemutató:
november 24.

A csajozós agglegény Ryan Reynolds és a családos szorgos Jason Bateman belepisil egy varázsszökőkútba, minek következtében testet cserélnek, és elkezdik egymás életét élni. Ez nyilván rengeteg bonyodalomhoz és vicces helyzethez vezet, legalábbis a forgatókönyvírók reményei szerint. Ebben a filmben őszintén szólva kíváncsibbak vagyunk a női mellékszereplőkre, mint a pasikra: Leslie Mann Bateman feleségét játssza, akivel hirtelen Reynoldsnak kell együtt élnie, Olivia Wilde pedig Bateman vonzó munkatársát alakítja, akivel a haverja bőrébe bújt házas férfi végre elmehet randizni.

----------

Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!