Vágólapra másolva!
Ha színésznő vagy, és harmincéves korodig nem jelöltek Oscar-díjra, akkor egyre kevesebb az esélye, hogy ez még valaha megtörténik. Julia Robertset, Charlize Theront és Natalie Portmant kétszer, Kate Winsletet pedig négyszer jelölték Oscarra a húszas éveiben, míg Hilary Swank már a második szobrát vihette haza 30 évesen. Áttekintjük az utóbbi tizenöt év legszerencsésebb filmcsillagait, akiket nagyon fiatalon megtalált a filmvilág legnagyobb elismerése.
Vágólapra másolva!

Kettő vagy több jelölés:

Kate Winslet

A sort egyértelműen vele kell kezdeni, hiszen 33 éves koráig kellett várnia, hogy hatodik nekifutásra (A felolvasó 2009) győzzön, de előtte csak saját rekordját döntögette: 22 évesen már ő volt a legfiatalabb kétszer, 26 évesen a legfiatalabb háromszor, 29 évesen pedig a legfiatalabb négyszer jelölt színésznő, és így tovább - máig tartja a csúcsot. Titka sokáig az volt, hogy az Amerikai Filmakadémia szívéhez meglehetősen közel álló kosztümös dráma műfajában jeleskedett és pirospozsgás arcát és telt idomait kifejezetten klasszikus "angol rózsa" szerepekben tudták elképzelni. Talán éppen a beskatulyázástól tartva vállalta el Michel Gondry elborult szerelmes filmjének a színpompás frizurájú női főszerepét - az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-ért kellett volna az első Oscarját megnyernie.

Forrás: [origo]

Oscar-jelölései:

1996, mellékszereplő - Értelem és érzelem (20 éves) - győzött: Mira Sorvino (Hatalmas Aphrodité)
1998, főszereplő - Titanic (22 éves) - győzött: Helen Hunt (Lesz ez még így se)
2002, mellékszereplő - Iris (26 éves) - győzött: Jennifer Connelly (Egy csodálatos elme)
2005, főszereplő - Egy makulátlan elme örök ragyogása (29 éves) - győzött: Hilary Swank (Millió dolláros bébi)
2007, főszereplő - Apró titkok (31 éves) - győzött: Helen Mirren (A királynő)
2009, főszereplő - A felolvasó (33 éves)


Élet 30 és az Oscar után:
A szerepvállalásai alapján semmi okunk azt feltételezni, hogy pár éven belül ne gyűjtené be hetedik, nyolcadik, stb. Oscar-jelölését. Igényesen válogat a rendezők és a szerepek között is,i és nem fél felvállalni a korát. Az idei szezonban a tévés díjátadókat tarolta végig a Mildred Pierce címszerepével.

- - -

Michelle Williams

A gyereksztárok és az ismert tévés arcok előtt is példaként lebeghet Michelle Williams karrierje. A Dawson és a haverok melankolikus tinilánya kezdettől fogva a független filmek világát célozta meg, és szinte kizárólag izgalmas, szerzői megközelítést alkalmazó rendezőkkel dolgozott együtt. Az igyekezet hamar megtérült díjak terén is, hiszen pont mostanra, harmincéves korára jutott el oda, hogy minden új munkája automatikusan díjesélyesnek számít. Első jelölését a Brokeback Mountain mellékszerepéért kapta, ami magánéleti fordulópontot is jelentett számára, hiszen a forgatáson szerettek egymásba filmbéli férjével, Heath Ledgerrel (szintén Oscar-jelölt volt a filmért), akinek gyermeket is szült.

Forrás: [origo]

Oscar-jelölései:

2006, mellékszereplő - Brokeback Mountain (25 éves) - győzött: Rachel Weisz (Az elszánt diplomata)
2011, főszereplő - Blue Valentine (30 éves) - győzött: Natalie Portman (Fekete hattyú)
2012, főszereplő - Egy hét Marilynnel (31 éves)

Forrás: [origo]

Élet 30 és az Oscar után: Úgy tűnik, most érkezett el igazán a karrierje csúcsára, bár már panaszkodott, hogy szeretne több időt szentelni a kislányának. Mindenesetre nem csodálkoznánk, ha jövőre újra az Oscar-jelöltek között szerepelne a neve, például a Sarah Polley által rendezett Take This Waltz-ért.

- - -

Natalie Portman

Ahhoz képest, hogy Natalie 13 éves kora óta a pályán van, akár meglepőnek is nevezhetnénk, hogy 23 évesen jelölték először Oscarra, főleg, hogy azon kevés gyereksztárok közé tartozott, akik nagyjából folyamatosan Hollywood élvonalában maradtak. Sokáig a szemérmesebb színésznők között tartottuk számon, így nem csoda, hogy Oscarnak is mindkétszer akkor esett le tőle az álla, amikor félredobta a szendeségét. A tavalyi az ő éve volt, a Fekete hattyú főszerepében pedig nemcsak a 2010-11-es szezon, de a kétezres évek egyik legizgalmasabb női alakítását tette le az asztalra.

Forrás: InterCom

Oscar-jelölései:

2005, mellékszereplő - Közelebb (23 éves) - győzött: Cate Blanchett (Aviátor)
2011, főszereplő - Fekete hattyú (29 éves)


Élet 30 és az Oscar után: Ő most tart ott, hogy nagyjából bármit megtehet, a stúdiók támogatni fogják. Ennek örömére elsőként jól akarta érezni magát pár könnyed filmben (Csak szexre kellesz, Király!, Thor), majd szülési szabadságra ment. A jövőt illetően viszont nem viccel; rögtön két Terrence Malick-filmre szerződött le.

- - -

Hilary Swank

Őt többnyire negatív példaként szokás emlegetni, miszerint "Hilary Swanknek kettővel több Oscarja van, mint Julianne Moore-nak, Glenn Close-nak, Annette Beningnek, Jennifer Jason Leigh-nek, Michelle Pfeiffernek, Naomi Wattsnak (stb.) együttvéve". Noha két nyertes főszerepénél valóban nem volt sokkal több emlékezetes alakítása, mindkétszer jó helyen volt, jó időben és sem A fiúk nem sírnak-ért, sem a Millió dolláros bébi-ért nem tűnt vad ötletnek a díjazása, főleg, hogy utóbbi elképesztő véghajrában a 2005-ös év legjobb film Oscarját is bezsebelte.


Oscar-jelölései:

2000, főszereplő - A fiúk nem sírnak (25 éves)
2005, főszereplő - Millió dolláros bébi (30 éves)


Élet 30 és az Oscar után:
A kétezres évek második felében meredeken lefelé tartó karrierje valóban megkérdőjelezi, hogy megérdemli-e helyét a kétoscaros színésznők elitklubjában Meryl Streep, Jessica Lange, Jodie Foster vagy Sally Field mellett. Neve nem garancia az anyagi sikerre, így a közönségfilmek világában hiába próbálkozik, a nívós díjesélyes filmek világában pedig harmadjára már nem volt szerencsés sem az Amelia - Kalandok szárnyán, sem a Conviction című filmekkel. Arra tippelnénk, hogy egy-két éven belül feltűnik a televízióban valami ügyvédes vagy rendőrös sorozatban.

- - -

Charlize Theron

Hilary Swankhez hasonlóan Charlize Theron is nagyon hirtelen és gyorsan került be az Oscar-nyertesek körébe egy nem éppen közönségbarát függetlenfilmmel (A rém), amelyben a felismerhetetlenségig csúfították. Két év múlva azonban újra ott volt a jelöltek között, bár divatlapokba illő külsejét ismét háttérbe kellett szorítania a szerep kedvéért.

Forrás: [origo]


Oscar-jelölései:

2004, főszereplő - A rém (28 éves)
2006, főszereplő - Kőkemény Minnesota (30 éves) - győzött: Reese Witherspoon (A nyughatatlan)


Élet 30 és az Oscar után:
Ügyesen válogat szerepeket; a Megváltás és a tavalyi Pszichoszingli kapcsán is szóba került a neve az Oscar-esélyesek között, miközben a közönségfilmeket sem hanyagolja el (Prométheusz, Hófehér és a vadász). A következő 5-10 évben még biztosan számíthatunk rá, hogy megragad a hollywoodi élvonalban, és újra Oscar-közelbe kerül.

- - -

Angelina Jolie

Hollywood nem hivatalos királynője nem szorul bemutatásra, bár az tény, hogy celebként, jótékony földanyaként, tökös akciócsirkeként és újabban ambiciózus rendezőként többet hallunk róla, mint komoly színésznőként. Éppen ezért nem csoda, hogy két Oscar-jelölt alakítása közül egyik sem termelt számottevő bevételt, és sokkal kevesebb ember hallott róluk, mint a Mr. és Mrs. Smith-ről vagy a Wanted-ról. Mégis, egyáltalán nem meglepő, hogy első nekifutásra elnyerte az Oscart, az Észevesztő-ben ugyanis mellékszereplőként uralta a filmet, minden pillanatot feldobott a jelenléte, és azonnal kíváncsivá tette a nézőt, hogy mi mindent tudna még szabadjára engedni ez az őrült és egyben őrülten vonzó lány.

Forrás: [origo]

Oscar-jelölései:

2000, mellékszereplő - Észvesztő (24 éves)
2009, főszereplő - Elcserélt életek (33 éves) - győzött: Kate Winslet (A felolvasó)


Élet 30 és az Oscar után: Ismertségén és népszerűségén valószínűleg semmit nem változtatnak a további díjak, ugyanakkor érezhető a választásain a folyamatos bizonyítási kényszer: bármikor hajlandó harisnyatartóba rejtett pisztollyal akciózni, de az évi egy komoly drámának is ott kell szerepelnie a filmográfiájában, lehetőleg a való életben is sulykolt anyatigris imidzsével szinkronban. Az Eastwood-féle Elcserélt életek-ben valóban remek volt, de még jobban szerettük Michael Winterbottom Hatalmas szív-ében. Az idő előrehaladtával valószínűleg a dögös akciócsajszerep-ajánlatok apadnak el a drámai anyakarakterek javára, így ha tartja a színvonalat, hamarosan jöhet egy főszereplői Oscar is.

- - -

Julia Roberts

Angelina Jolie voltaképpen Julia Robertset váltotta Hollywood trónján, noha Roberts sokkal inkább a romantikus komédiák mosolygós sztárszereplőjeként futott be, és kerülte a szexi démon skatulyát. Óriási mosolyát és szerethető szerepválasztásait azonnal értékelte az Akadémia két egymást követő jelöléssel, bár a győzelemmel megvárták első komoly drámai alakítását. Az Erin Brockovich egyébként minden szempontból álomszerep volt számára; öntudatos, intelligens és független nőt alakított, aki kicsit jobbá teszi a világot, de közben istenien is néz ki hozzá. Komikusi adottságai számos idézhető sorral és mókás pillanattal gazdagították az alapvetően drámai szerepet, ráadásul a sokoldalú Steven Soderbergh kamerája előtt, akinek egy időre a múzsájává is vált az együttműködéssel.

Forrás: [origo]

Oscar-jelölései:

1990, mellékszereplő - Acélmagnóliák (22 éves) - győzött: Brenda Fricker (A bal lábam)
1991, főszereplő - Micsoda nő (23 éves) - győzött: Kathy Bates (Tortúra)
2001, főszereplő - Erin Brockovich (33 éves)


Élet 30 és az Oscar után: Az Oscarral mintha beteljesedtek volna színészi ambíciói, és sokkal inkább a családra koncentrál. Az utóbbi tíz évben alig vállalt főszerepeket, a rom-kom stafétabotot önként átengedte Sandra Bullocknak, Reese Witherspoonnak és Kate Hudsonnak, az Erin Brockovich-hoz fogható okos és szórakoztató még egy főszerep pedig nem találta meg azóta. A Közelebb! és a Charlie Wilson háborúja által jelzett irányvonal hozhatja újra díjközelbe, és az sem hátrány, hogy a következő filmjében Meryl Streep lányát alakítja majd a Tony-díjas August: Osage County színdarab filmváltozatában.

- - -

Samantha Morton

Némileg kakukktojás Hollywood hercegnői között ez a tenyeres-talpas angol lány, aki szépen zsonglőrködik a kommerszfilmek (Különvélemény, John Carter), a kosztümös drámák (Elizabeth: Az aranykor, Rochester grófja) és a legvadabb rétegfilmek (Mister Lonely, Morvern Callar, Kis-nagy világ) között. Az Akadémia számára Woody Allen fedezte fel, de négy év múlva meglepetésjelöltnek számított Jim Sheridan bevándorló-drámájának (Amerikában) főszereplőjeként.

Forrás: [origo]

Oscar-jelölései:

2000, mellékszereplő - A világ második legjobb gitárosa (23 éves) - győzött: Angelina Jolie (Észvesztő)
2004, főszereplő - Amerikában (27 éves) - győzött: Charlize Theron (A rém)

Élet 30 és az Oscar után: Igényesen válogatja a szerepeit, nem riad vissza a kockázatoktól, ráadásul a húszas évei alatt is kortalan kisugárzása volt. Oscar-közelbe két éve került utoljára A harcmező hírnökei mellékszereplőjeként, de akkor nem volt szerencséje. Az idén David Cronenberg Cosmopolis-ával, jövőre pedig Spike Jonze és Charlie Kaufman várva-várt újabb együttműködésével kerülhet újra reflektorfénybe.

+ + +

Egyszeri jelöltek, akikkel még találkozhatunk újra:

Carey Mulligan

2010, főszereplő - Egy lányról (24 éves) - győzött: Sandra Bullock (A szív bajnokai)

Forrás: [origo]

Carey Mulligan bemutatkozása Lone Scherfig ellenállhatatlan filmjében igazi sztárcsináló jutalomjáték volt, és elég volt egy pillantás a színésznő óriási őzikeszemeibe, hogy tudjuk, neki mindent el fogunk hinni. Nem is lett másképp azóta, ráadásul makulátlanul választ szerepeket, és inkább háttérbe vonul egy-egy remekmű szolgálatában (Drive - Gázt!, Shame - A szégyentelen, Ne engedj el!), minthogy feltétlenül főszerepben cukiskodjon. Pár év, és övé az Oscar.

- - -

Jennifer Lawrence

2011, főszereplő - Winter's Bone (20 éves) - győzött: Natalie Portman (Fekete hattyú)

Forrás: [origo]

Jennifer Lawrence titokzatos macskaszemeire már akkor felfigyelhettek az igazán szemfülesek, amikor Charlize Theron karakterének kamaszlánykori változatát formálta meg a Megváltás-ban. A nagy áttörésre azonban még várni kellett két évet; a 2010-es Sundance fesztiválon azonban már mindenki azt akarta tudni, hogy ki is ez a csaj. A briliáns Winter's Bone alapján azonnal lecsaptak Lawrence-re a szereposztók, és már úgy várhatta a tavalyi Oscar-díjkiosztót, hogy két pénzcsináló franchise-ra (X-Men - A kezdők, Az éhezők viadala) is leszerződött. Reméljük, ez a vonal nem foglalja le minden idejét, hiszen a Like Crazy-ben (újabb Sundance-siker) és a Mel Gibson-féle A hódkóros-ban ismét meggyőződhettünk a tehetségéről.

- - -

Rooney Mara

2012, főszereplő- A tetovált lány (27 éves)

Forrás: [origo]

Vannak, akik azt állítják, hogy Stieg Larsson regényhősnője, Lisbeth Salander annyira parádés szerep, hogy bármely kicsit is tehetséges színésznőnek meghozta volna az Oscar-jelölést (valóban elhangzott az Oscar szócska az első, svéd feldolgozás főszereplőnőjével, Noomi Rapace-szal kapcsolatban is). Ezzel annyiban érdemes vitatkozni, hogy a biszexuális hackerlány könnyedén paródiává silányulhatott volna egy kevésbé tehetséges színésznő (és egy kevésbé tehetséges rendező) kezei között, Mara előadásában azonban olyan sokoldalú és többdimenziós, amilyennek a regényt olvasva képzelhettük: egyszerre ravasz, sebezhető, szexi, antiszociális, pimasz és ellenállhatatlan. Ha csak fele ilyen izgalmas szerepekben láthatjuk a továbbiakban, már annak elégnek kell lennie ahhoz, hogy Hollywood A ligájában maradjon.

- - -

Ellen Page

2008, főszereplő - Juno (21 éves) - győzött: Marion Cotillard (Piaf)

Forrás: [origo]

A Juno nagyszájú címszereplőjeként mindenkit levett a lábáról a feltehetően az életben is hasonló stílusú Page, de azóta mintha egy helyben toporogna, és balszerencséjére a rá szabottnak tűnő A tetovált lány főszerepét sem kapta meg. Az óriási sikert aratott Eredet-ben az ő karaktere bizonyult a legunalmasabbnak, azon kívül pedig mintha nem tudnák a szereposztók, hogy gyereklányt vagy nőt lássanak benne. Remélhetőleg Woody Allen idei filmje (Nero Fiddled) eldönti a kérdést.

- - -

Anne Hathaway

2009, főszereplő - Rachel esküvője (26 éves) - győzött: Kate Winslet (A felolvasó)

Forrás: [origo]

Egy ideig úgy tűnt, hogy Hathaway lehet Julia Roberts és Sandra Bullock örököse a romantikus vígjátékok műfajában, de szerencsére pont a Rachel esküvőjé-vel tette kétségtelenné, hogy nem feltétlenül szeretne megragadni a bájos szomszédlány skatulyában. Az Akadémia tagjai meglátták a gyönyörű lányt táskás szemekkel és zsíros hajjal, és azonnal ikszeltek a neve mellé. Az idén az Egy nap-pal nem sikerült újráznia, de a Tom "A király beszéde" Hooper-féle Nyomorultak-feldolgozással biztosan újra a jelöltek közt üdvözölhetjük majd.

- - -

Reese Witherspoon

2006, főszereplő - A nyughatatlan (29 éves)

Forrás: [origo]

Egy ritka gyenge mezőnyben, egyes vélemények szerint mellékszereplői alakítással is első nekifutásra nyerni tudott, noha egyébként sokkal inkább könnyed, vígjátéki szerepekkel szokott biztosra menni. Az Oscar sem sokat változtatott az ízlésén, továbbra is megbízhatóan szállítja a popcornzabálóknak szánt középszert, ezekben a hetekben éppen a Kémes hármas-t.

- - -

Kate Hudson

2001, mellékszereplő - Majdnem híres (22 éves) - győzött: Marcia Gay Harden (Pollock)

Forrás: [origo]

Kate Hudson valószínűleg azokból a szerepekből él, amelyeket még Reese Witherspoon is visszadobott, pedig nagyon ígéretesen kezdett. Cameron Crowe varázslatos rock-"dramedy"-jében olyan bájt sugárzott, ami majdnem meg is hozta neki azonnal az Oscart. Későbbi választásai fényében viszont jobb, hogy nem, mert most legalább annyit rontana az Oscar-díj presztízsén kimondani, hogy "az Oscar-díjas Kate Hudson", mint azt, hogy "az Oscar-díjas Sandra Bullock".

- - -

Keira Knightley

2006, főszereplő - Büszkeség és balítélet (21 éves) - győzött: Reese Witherspoon (A nyughatatlan)

Forrás: [origo]

A modell külsejű brit lányt sokkal inkább dús ajkai és szupervékony alkata alapján kezdték el foglalkoztatni, de három kalózkaland után rövid úton világossá tette, hogy a színészet érdekli, nem a sztárság. Szerencséjére közben egy nagyon tehetséges rendező, Joe Wright meglátta benne a fantáziát, múzsájává tette, és ő rendezte első, majd kis híján második (Vágy és vezeklés) Oscar-jelöléséig. Hamarosan újra együtt támadnak, ráadásul a színésznők szerepálmai között Hamlet-szintűnek tartott Anna Karenina új feldolgozásával. Keira az idén is az Oscar-esélyesek között szerepelt, noha a Veszélyes vágy-ban nyújtott alakítása enyhén szólva is megosztóra sikeredett.

- - -

Anna Kendrick

2010, mellékszereplő - Egek ura (24 éves) - győzött: Mo'Nique (Precious - A boldogság ára)

Forrás: [origo]

Akár meglepőnek is tarthattuk volna, hogy a nem éppen igényes színészi alakításokról híres Twilight-széria rövid időn belül Oscar-jelöltet is tudhatott a szereplőgárdájában, ráadásul olyat, aki nem Kristen Stewart, de Anna Kendrick az Oscar-díj színházi megfelelőjén, a Tony-átadón minden idők második legfiatalabb jelöltje volt a High Society című előadásért. Valószínűleg itt figyeltek fel rá Jason Reitman emberei is, és bíztak benne, hogy megállja a helyét (a karriercsúcsát nyújtó) George Clooneyval szemben az Egek urá-ban. Azóta egyelőre eljátszott egy nagyon hasonló karaktert a Fifti-fifti-ben, de a következő két évre tele van a naptára.

- - -

Chloë Sevigny

2000, mellékszereplő - A fiúk nem sírnak (25 éves) - győzött: Angelina Jolie (Észvesztő)

Forrás: [origo]

A Larry Clark botrányos Kölykök-jében felfedezett színésznő következetesen túl fura maradt az amerikai közízlés számára, és sikerült egy olyan filmmel Oscar-jelölést szereznie, amely teljesen beleillett a filmográfiájába, és nem jelentett semmiféle alkotói kompromisszumot. Persze a jelölést követően ahelyett, hogy dobbantott volna pénzesebb munkák felé, még furább projektek vonzották, pl. Lars von Trier krétadíszletei (Dogville, Manderlay) vagy a karrier-öngyilkossággal is felérő A barna nyúl. Utóbb a televízióban (Hármastársak) sikerült rehabilitálnia, illetve konszolidálnia a karrierjét, de csodálkoznánk, ha egyhamar újra az Oscar-jelöltek között találkoznánk a nevével.

- - -

Gwyneth Paltrow

1999, főszereplő - Szerelmes Shakespeare (26 éves)

Forrás: [origo]

Az Oscar-mágus Harvey Weinstein a kilencvenes évek második felében úgy döntött, hogy Hollywood hercegnőjévé teszi a színészcsaládból származó Gwyneth Paltrow-t, és jobbnál jobb Miramax-filmek főszerepeivel dobta meg. Paltrow tartotta a lépést, és az Emmá-ban, illetve A tehetséges Ripley-ben is parádés alakítást nyújtott, de az némileg túlzásnak tűnt, hogy Cate Blanchett (Elizabeth) ellenében kikampányolták neki a főszereplői Oscart a Szerelmes Shakespeare-ért (ami a legjobb filmek között is lenyomta a nagyobb esélyesnek tartott Ryan közlegény megmentésé-t). A végigbömbölt köszönőbeszéde mindenesetre a legendás Oscar-pillanatok egyikévé vált, bár tizenkét év távlatából, rocksztárfeleségként már inkább azt sirathatja, hogy hova lett az ígéretes karrierje.

+ +

Egyslágeres csodák:

Az esetek kilencven százalékában az Amerikai Filmakadémia az angolszász színészelit sztárjainak teljesítményét ismeri el, és nagyon ritka, hogy ismeretlen vagy éppen külföldi színészek is bekerüljenek a legjobb színésznők kategóriájába. Ellenpélda, amikor a film maga is erős főkategóriás jelölt, mint például Gabourey Sidibe - Precious - A boldogság ára (2010 - 26 éves) vagy Rinko Kikucsi - Bábel (2007 - 26 éves) esetében. 2004-ben viszont kisebbfajta csodaként egy kolumbiai Sundance-siker, a Maria Full of Grace tudta a legjobb színésznő Oscar-kategóriáig repíteni 24 éves, ismeretlen főszereplőnőjét, Catalina Sandino Morenót.

Forrás: [origo]

Itt emlékezünk meg az utóbbi tizenöt év gyerekszínész Oscar-jelöltjeiről is, akik esetében természetesen megvan az esély, hogy Anna Paquinhoz (11 évesen nyert Oscart A zongoralecké-vel és az idén nagyon megérdemelt volna egy jelölést a Margaret-ért) hasonlóan felnőttkorukban is díjakra érdemes alakításokat tesznek majd le az asztalra. Keisha Castle-Hughest 2004-ben 14 évesen jelölték A bálnalovas főszereplőjeként, noha mellékszereplőként kampányolták, de ugyanez a korrekció nem történt meg tavaly A félszemű aprócska főszereplője, Hailee Steinfield esetében, aki szintén 14 évesen izgulhatott a mellékszereplők mezőnyében.


Mellékszereplővé fokozták le A család kicsi kincse címszereplőjét, Abigail Breslint is 2007-ben, 11 évesen, Saoirse Ronan pedig egy évvel később a Vágy és vezeklés tini cselszövőjeként (14 évesen) nyúlta le a show-t, és gyűjtötte be nagy meglepetésre a film egyetlen színészi Oscar-jelölését. Ő egyébként azóta újra bizonyított Joe Wright kamerája előtt, a Hanná-ban már főszereplőként lett volna díjra érdemes.

- - - - - -

Az összeállítást hamarosan folytatjuk a férfi színészekkel, akik közül lényegesen kevesebben jutottak Oscar-jelölésig 30 éves koruk előtt, de a lista mégis illusztris, hiszen szerepel benne Ryan Gosling, Heath Ledger, Edward Norton és Jude Law.