27 film, amit látni kell idén

27 film, amit látni kell idén, A nő, Olivia Wilde
Vágólapra másolva!
Múltkor bemutattuk, melyek lesznek szerintünk 2014 legnagyobb kasszasikerei, de bevalljuk, minket elsősorban nem szuperhősök, majmok és robotok vonzanak a moziba. Izgatottan várjuk azonban a fékezhetetlen agyvelejű Johnny Deppet, Woody Allen és Wes Anderson kosztümös dilijeit, David Fincher új krimijét, Scarlett Johanssont, amint kizárólag a hangjával bezsongat egy pasit, illetve, hogy mi a fityfenét művel Ryan Gosling a kamera másik oldalán - meg még vagy két tucat remeknek ígérkező filmet. Nem bávatag lilulás egyik sem, hanem egyszerűen csak azok a filmek, amikért szerintünk érdemes elslattyogni a moziba idén. (Cikkünkben a legkevésbé várt filmtől haladunk a legjobban vártig.) 
Vágólapra másolva!

27. Maps to the Stars
Rendező: David Cronenberg

A Cosmopolis kiábrándítóan bénán sikerült, és gyanús, hogy a Maps to the Stars-ban David Cronenberg megint azt készül elmagyarázni, hogy mi is a gond az észak-amerikai társadalommal, ezért csak óvatosan várjuk ezt az alkotást.

Julianne Moore és Sarah Gadon a Maps to the Starsban Forrás: SBS Productions

Viszont az is tény, hogy a sztori és a szereplőgárda nagyon izgalmas: a film egy sikeres hollywoodi családról szól, ahol az apuka (John Cusack) óriási vagyont keresett az önsegítő könyveivel, az anyuka (Olivia Williams) a tinédzser fiuk sztárságának menedzselésével van elfoglalva, a lányukat (Mia Wasikowska) pedig épp most engedték ki egy szanatóriumból, ahol piromániáját kezelték. A fontosabb figurák közé tartozik még egy színésznő (Julianne Moore) is, aki az apa egyik kliense, és álmában folyton halott anyját látja, akinek épp az ikonikus filmjét szeretné remake-elni. (BB)

+ + +

26. A Million Ways to Die in the West
Rendező: Seth MacFarlane
Magyarországi mozibemutató: május 29.

Neil Patrick Harris, Amanda Seyfried, Charlize Theron és Seth MacFarlane az A Million Ways to Die in the Westben Forrás: UIP Dunafilm

Miután a mocskosszájú, füvező, csajozó játékmackót felvonultató Ted című vígjátéka sokak meglepetésére közel 550 millió dollárt szedett össze a világ mozipénztáraiban, Seth MacFarlane rendező gyakorlatilag bármilyen filmtervére azonnal kapott volna pénzt Hollywoodban. Ő ezt a westernkomédiát akarta megcsinálni, amelyben egy pipogya birkatenyésztőt játszik, aki kihátrál egy párbajból, és ezért szakít vele a csaja (Amanda Seyfried). Ezután kénytelen összeszedni minden bátorságát, mert olyan nővel (Charlize Theron végre megint vígjátéki szerepben) hozza össze a sorsa, akinek a férje (Liam Neeson) egy legendás, forrófejű gazember. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány igazán vicces westerkomédia készült eddig, remélhetőleg az A Million Ways to Die in the West-ről inkább a Fényes nyergek, és nem mondjuk az Elég a vadnyugatból! jut majd eszünkbe. (VF)

+ + +

25. Frank
Rendező: Lenny Abrahamson
Világpremier: januárban a Sundance filmfesztiválon

Lenny Abrahamsonnak a Frank már a negyedik nagyjátékfilmje (az előzőt, a Mit tettél Richard?-ot a tavalyi Titanicon vetítették), de eddig kisléptékű, ír sztorikat mesélt el, amelyekkel nem vált széles körben ismertté, most viszont majd sokan megtanulják a nevét, mert pályája során először sztárokkal dolgozott: Michael Fassbender, Maggie Gyllenhaal és Domhnall Gleeson játsszák a főszerepeket új filmjében.

Maggie Gyllenhaal, Michael Fassbender és Domhnall Gleeson a Frank című filmben Forrás: Film4

Gleeson egy feltörekvő zenész, aki beáll a Fassbender által megformált Frank bandájába, de rájön, hogy túlvállalta magát. Látatlanban az a legérdekesebb és legfurcsább a filmben, hogy Frank mindig egy méretes műanyag fejet visel a nyakán. Ennek oka, hogy a karaktert részben a műfejű Frank Sidebottom ihlette, a Chris Sievey nevű komikus által megszemélyesített figura, aki Angliában a 80-as, 90-es években roppant népszerűségnek örvendett. (BB)

+ + +

24. The Trip to Italy
Rendező: Michael Winterbottom
Világpremier: januárban a Sundance filmfesztiválon

A pár évvel ezelőtt készült The Trip című film koncepcióját nem bonyolították túl: két brit komikus (Steve Coogan és Rob Brydon) ellátogat pár észak-angliai faluba, végigzabálják a menüt a helyi luxusétteremben, és dumálnak kaja közben. Két forralt borban marinált kacsamáj és Michael Caine-paródia között megtudjuk, milyen problémákkal küszködnek az ötven felé közeledő főhősök, improvizáltnak tűnő beszélgetéseik mindig nagyon viccesek.

Rob Brydon és Steve Coogan a The Trip to Italy című filmben Forrás: IFC

A második részben annyit csavarnak a dolgon, hogy Olaszországba küldik a fiúkat, ahol a szellemes szópárbajokon kívül a kulturális különbségek is feltehetően sok humorral szolgálnak majd. A hazájában már húsz éve szupersztárnak számító Steve Coogan a tavalyi Philomená-val nemzetközi szinten is ismertté vált, így a The Trip to Italy-nak is megvan az esélye, hogy szélesebb közönséget szólítson meg. (VF)

+ + +

23. Turist
Rendező: Ruben Östlund

Ruben Östlund svéd rendező legutóbbi két filmjével (a 2008-as Akaratlanul-lal és különösen a három évvel későbbi Play - Gyerekjáték?-kal) bizonyította, hogy olyan eredeti látásmóddal rendelkező alkotó, aki bármilyen témához is nyúljon, a végeredmény garantáltan érdekes lesz.

Turist Forrás: Origo

A francia Alpokban játszódó Turist főhőse egy apa, aki gyáva módon a saját bőrét menti, amikor egy sítúrán lavina temeti maga alá a családját. A rendező elárulta, hogy három célja van a filmmel: vászonra vinni minden idők leglátványosabb lavinabalesetét, növelni a válások számát, illetve elvenni az emberek kedvét attól, hogy az Alpokban sieljenek. A főszereplő barátját Kristoffer Hivju alakítja, aki a Trónok harca sorozat Óriásvész Tormundjaként lehet ismerős. (VF)

+ + +

22. Ex Machina
Rendező: Alex Garland

Alex Garland forgatókönyvíróként már bizonyított: a 28 nappal később, és különösen a Ne engedj el okosan ötvözte a valódi drámát a sci-fivel, és rendezői bemutatkozása is hasonlóan izgalmas műfajhibridet ígér. A filmben egy internetes vállalatnál mesterséges intelligenciát kutató kísérlet zajlik, amelynek során egy csodaszép lány alakját felvevő robot és két férfi között szerelmi háromszög alakul ki.

Oscar Isaac Forrás: AFP

Az elmúlt évek két felfedezettje, Domhnall Gleeson és Alicia Vikander mellett a film fő vonzereje, hogy az az Oscar Isaac játszik benne, akibe az égvilágon mindenki belezúgott, aki csak látta a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című, szépségesen szomorú alkotását. Ha a forgalmazók végre nekünk is megmutatnák a tavalyi év legcsodálatosabb filmjét, garantáltan itt is mindenki beleszeretne. (PE)

+ + +

21. A Most Wanted Man
Rendező: Anton Corbijn
Világpremier: januárban a Sundance filmfesztiválon

Az amerikai című legutóbbi filmjével Anton Corbijn rendező jól megtréfálta a közönséget: az előzetes alapján feltehetően egy pörgős akció-thrillerre számítottak, ehhez képest másfél órán át nézhették George Clooney-t, amint ráérősen szerelgeti a puskáit.

Rachel McAdams és Philip Seymour Hoffman az A Most Wanted Manben Forrás: Senator Film Produktion

A John le Carré regénye (magyarul Az üldözött címmel jelent meg 2009-ben) alapján készült A Most Wanted Man egy illegálisan Hamburgban letelepedő csecsen muzulmán férfiról szól, aki terroristákat, kémeket, valamint egy fiatal brit bankárt és egy ügyvédnőt is érintő szövevényes ügybe keveredik. A német titkosrendőrség fejét játszó Philip Seymour Hoffman mellett szerepel még a filmben Rachel McAdams, Robin Wright, Willem Dafoe és Daniel Brühl is. Le Carré-adaptációk tekintetében a 2011-es Suszter, szabó, baka, kém igen magasra tette a lécet, most is ahhoz hasonló zsenialitást várunk. (VF)

+ + +

20. The Cut
Rendező: Fatih Akin

Fatih Akin Forrás: AFP

Az éppen tíz éve készült Fallal szemben, és a 2007-es A másik oldalon után hamarosan láthatjuk Fatih Akin trilógiájának utolsó darabját. A török-német rendező időközben forgatott könnyedebb darabot (Soul Kitchen) és elkötelezett öko-dokumentumfilmet (Garbage in the Garden of Eden), de már éppen ideje volt, hogy egy tőle megszokott ütős drámával álljon elő. Főszereplőnek ráadásul az utóbbi évek egyik francia felfedezettjét, A prófétá-ból és A múlt-ból ismert, minden szerepében magával ragadó, karizmatikus Tahar Rahimot nyerte meg. (PE)

+ + +

19. How To Catch A Monster
Rendező: Ryan Gosling

Ryan Gosling és Matt Smith a How To Catch A Monster forgatásán Forrás: Warner Bros.

Fogalmunk sincs, mi az a fantasy thriller, csak annyit tudunk, hogy állítólag ez Ryan Gosling első rendezésének műfaja. A főhőst Matt Smith (Ki vagy, Doki?, Méh) játssza, a női főszerepekre Gosling a kedvenc csajait szedte össze: a (talán már csak volt) barátnőjét, Eva Mendest és Drive-beli partnernőjét, Christina Hendrickset. Utóbbi egy egyedülálló, kétgyermekes anyát alakít, akinek misztikus, földöntúli teremtményekkel kell megküzdenie, ha meg akarja védeni családját. Ez annyira hülyén hangzik, hogy muszáj mielőbb látnunk. (PE)

+ + +

18. Animal Rescue
Rendező: Michaël R. Roskam

Aki látta, nem felejti a flamand bikatenyésztők világában játszódó, hihetetlenül sötét, ütős Bikanyak-at. Rendezője sok más európai művészfilmeshez hasonlóan most lehetőséget kapott arra, hogy Hollywoodban bizonyítson, és kabalaként magával hozta nagy sikert hozó filmjének sztárját.

Noomi Rapace, Tom Hardy, Michaël R. Roskam és Matthias Schoenaerts az Animal Rescue forgatásán Forrás: Fox Searchlight Pictures

A Bikanyak sebzett állatként élő izomemberét megformáló Matthias Schoenaerts mellett olyan sikeresen Hollywoodba dobbantó európai sztárok szerepelnek majd a bűnügyi drámában, mint Tom Hardy és Noomi Rapace. Szomorú aktualitása a filmnek, hogy ebben láthatjuk utoljára a nemrég elhunyt James Gandolfinit. (PE)

+ + +

17. Calvary
Rendező: John Michael McDonagh
Világpremier: januárban a Sundance filmfesztiválon

Az ír John Michael McDonagh (az Erőszakik és A hét pszichopata és a si-cu rendezőjének, Martin McDonagh-nak a bátyja) elég későn, 43 éves korában rukkolt elő első nagyjátékfilmjével, A guardista című sötét humorú, bájos westernféleséggel. Második filmjében megtartotta főszereplőjét, Brendan Gleesont, aki most egy ír papot alakít, akivel egy ismeretlen fickó gyónás közben közli, hogy meg fogja ölni. A pap egy hetet kap arra, hogy elrendezze a dolgait, amit arra használ, hogy végiglátogatja kis közössége híveit, és megpróbál rájönni, ki tör az életére.

Kelly Reilly és Brendan Gleeson a Calvary című filmben Forrás: Lipsync Productions

A Calvary állítólag filozófiai, vallási kérdéseket is feszegető, súlyosabb film, mint a McDonagh-fivérek eddigi munkái, de azért ebbe is jutott bőven fekete humorból. Külön kényeztetés számunkra, hogy szerepel benne Chris O'Dowd is, akibe a Koszorúslányok óta menthetetlenül szerelmesek vagyunk. (BB)

+ + +

16. Serena
Rendező: Susanne Bier

Susanne Bier dán filmjeit (Testvéred feleségét..., Esküvő után) sokkal jobban szeretjük, mint amikor Hollywoodban dolgozik (A tűz martaléka). Bár a Serena amerikai, úgy tűnik, egy kifejezetten kemény film lesz, ami már abból is sejthető, hogy az alapjául szolgáló Ron Rash-regényt Steinbeck és Cormac McCarthy írásaihoz hasonlítják.

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper a Serena című filmben Forrás: 2929 Productions

A két főszerepet Jennifer Lawrence és Bradley Cooper játssza, akik már a Napos oldal-ban és az Amerikai botrány-ban is dolgoztak együtt, most egy friss házaspárt alakítanak a harmincas évek Amerikájában, akik az észak-karolinai hegyekben próbálnak boldogulni. Egy ideig minden nagyon jól megy, de amikor kiderül, hogy a nő nem eshet teherbe, kezdenek eldurvulni a dolgok. A filmet még 2012 tavaszán forgatták, de állítólag nem azért késlekedik a bemutatása, mert gondok vannak vele, csak azért, mert Biernek nagyon soká tartott a vágás. (BB)

+ + +

15. The Raid 2: Berandal
Rendező: Gareth Evans
Világpremier: januárban a Sundance filmfesztiválon

The Raid 2: Berandal Forrás: XYZ Films

Túlzás lenne állítani, hogy A rajtaütés-sel Gareth Evans rendező megújította az akciófilmek műfaját, de mindenképpen új színnel gazdagította a palettát. Kiiktatta az olyan felesleges hívságokat, mint a fordulatos cselekmény, a kidolgozott jellemek vagy az emlékezetes dialógok, és csakis a lényegre koncentrált: a virtuóz módon előadott könyörtelen akcióra. A második részben Rama (Iko Uwais) beépül a dzsakartai maffiába, ami lehetőséget biztosít számára, hogy a legkülönfélébb helyszíneken agyalja a gazembereket. Akinek nem pezsdíti fel a vérét az alábbi észbontó előzetes, azzal komoly gondok vannak. (VF)

+ + +

14. Foxcatcher
Rendező: Bennett Miller

Már nagyon várjuk Bennett Miller harmadik filmjét, egyrészt, mert a Capote és a Pénzcsináló is szuper volt, másrészt, mert az ígéretesnek tűnő Foxcatcher eredetileg már a múlt év végén mozikba került volna, de aztán elhalasztották a bemutatását.

Steve Carell és Channing Tatum a Foxcatcherben Forrás: InterCom

A film egy meglehetősen bizarr megtörtént esetet dolgoz fel: John du Pont multimilliomos ornitológus és sportrajongó volt, aki sok sportolót támogatott, és birtokán létrehozott egy edzőhelyet birkózók számára. A felkaroltjai közé tartozott Dave Schultz és öccse, Mark, akik olimpikon birkózók voltak, egészen addig, amíg a később paranoid skizofréniával diagnosztizált Du Pont váratlanul le nem lőtte Dave-et. Steve Carell szinte sosem játszik drámai szerepet, ezért különösen izgalmas választásnak tűnik Du Pont megformálására (amelyhez jókora műorrot szereltek a fejére), a Schultz testvéreket pedig Mark Ruffalo és Channing Tatum játsszák. (BB)

+ + +

13. Deux jours, une nuit
Rendező: Luc és Jean-Pierre Dardenne

A Dardenne testvérek egyáltalán nem szoktak sztárokkal dolgozni nehéz körülmények közt élő figurákról szóló, dokurealista filmjeikben, most mégis Marion Cotillard-t választották, aki máris kijelentette, hogy karrierje legnagyobb élménye volt a közös munka a testvérekkel.

Marion Cotillard Forrás: Origo

Cotillard egy gyári munkást alakít, akit el akarnak bocsátani, mire ő a férjével (Fabrizio Rongione, Dardenne-ék egyik rendszeres színésze) együtt nyakába veszi a várost, hogy egyenként meggyőzze a kollégáit, hogy mondjanak le a bónuszukról azért, hogy ő megtarthassa az állását. Cotillard még sosem volt olyan jó, mint zsíros hajú, szétesett nőkét a Rozsda és csont-ban, úgyhogy minden okunk megvan remélni, hogy itt is csodálatos lesz. (BB)

+ + +

12. Manglehorn
Rendező: David Gordon Green

David Gordon Green-ügyben Magyarország kissé le van maradva: nálunk februárban még csak a Prince Avalanche (kritikánk) kerül majd a mozikba, amelynek a világpremierje egy teljes évvel ezelőtt volt a Berlinalén, azóta Velencében bemutatták Green következő filmjét, a Nicolas Cage főszereplésével készült Joe-t (kritikánk) is, mi pedig már az év végén leforgatott Manglehorn-t várjuk.

Al Pacino Forrás: Origo

A rendező Cage után most Al Pacinót vette rá, hogy ismét vegye magát komolyan színészként: a sztoriról annyit tudni, hogy Pacino egy excentrikus fickót alakít, aki megpróbál szembenézni saját bűnöző múltjával, amely szerelme elveszítéséhez vezetett. Green izgalmasan vegyes szereplőket gyűjtött Pacino köré: Holly Huntert, Harmony Korine rendezőt és Chris Messinát, aki mostanában a The Mindy Project című sitcomban bűvöli a nézőket. (BB)

+ + +

11. Magic in the Moonlight
Rendező: Woody Allen

Marcia Gay Harden és Emma Stone a Magic in the Moonlight című filmben Forrás: Sony Pictures Classics

Semmi ok arra, hogy ne helyezzük teljes bizalmunkat a mester legújabb művébe: az 1920-as években fog játszódni, és az Éjfélkor Párizsban a legjobb bizonyíték arra, hogy Allen milyen könnyedén, mennyi humorral, játékossággal és szeretettel képes ábrázolni ezt a korszakot. Emma Stone imádnivaló, Colin Firth szintén, az angol vidéket pedig akárhányszor el lehet nézegetni. (PE)

+ + +

10. Mr. Turner
Rendező: Mike Leigh

Timothy Spall a Mr. Turner című filmben Forrás: Film4

Meglepő, hogy a brit valóság, a kendőzetlen realizmus, a nyílt, de sohasem kegyetlen őszinteség mestere most a nagy romantikus festő, William Turner életéről forgatott filmet. Talán jobb is, hiszen még egy olyan gyomorszorítóan fájdalmas drámához, mint amilyen a Még egy év volt, gyűjteni kell az erőt. Az azonban valószínű, hogy nem egy ódivatú, poros, unalmas életrajz vár ránk, hanem annál valami sokkal izgalmasabb. (PE)

+ + +

9. Eden
Rendező: Mia Hansen-Love

A kilencvenes évek elektronikus tánczenei szcénáját még nem sok filmben dolgozták fel (a legjobban talán a Human Traffic és a Non-stop partiarcok utolsó harmada nyúlt eddig a témához), de most ez lesz a tárgya a fiatal francia rendezőnő, Mia Hansen-Love (Gyermekeim apja, Viszlát, első szerelem) új alkotásának.

Képek az Eden című film forgatásáról Forrás: CG Cinéma

Az Eden-ben egy Paul (Félix de Givry) nevű DJ pályafutását követhetjük szemmel a kilencvenes évek elejétől egészen napjainkig, ahogy a maroknyi embert megmozgató rave-partiktól eljut a világsikerig, és a Daft Punk, a Justice és Cassius nevével fémjelzett French Touch-mozgalom kulcsfigurájává válik. A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató produkciónak sikerült megnyernie a jelenleg két legmenőbb amerikai függetlenfilmes színészt, Greta Gerwiget (Frances Ha) és Brady Corbetet (Simon Killer), a legutóbb a Szilvás csirké-ben játszó szépséges iráni Golshifteh Farahanit, valamint a Helyes kölykök-ben feltűnt Vincent Lacoste-ot, de még a Daft Punk titokzatoskodó tagjai is beugranak egy cameo erejéig. (VF)

+ + +

8. Transcendence
Rendező: Wally Pfister
Magyarországi mozibemutató: április 24.

Johnny Depp karrierjére nagyon ráférne már egy újraélesztés. Ha rápillantunk az elmúlt években készült filmjeinek listájára, könnyen elszomorodhatunk. Volt két fáradt blockbuster (A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, Alice Csodaországban), két balul elsült személyes projekt (Éjsötét árnyék, Rumnapló) és két ordas nagy bukta (A magányos lovas, Az utazó), egyedül a 21 Jump Street-beli vicces jelenése miatt nem mondtunk még le róla teljesen.

Johnny Depp a Transcendence című filmben Forrás: Pro Video

Nem csoda tehát, hogy óriási elvárásokkal tekintünk a Transcendence elébe, amelyben a Depp által alakított tudóst csaknem meggyilkolja egy anarchista csoport, de a tudatát beletöltik egy önálló gondolkodásra képes számítógépbe. Az agyas sci-fi magán viseli egyik producere, Christopher Nolan kéznyomát: Nolan állandó operatőre, Wally Pfister rendezi, és Depp szereplőtársai között is olyan Nolan-kedvenceket találunk, mint Rebecca Hall (A tökéletes trükk), Morgan Freeman (A sötét lovag-trilógia) és Cillian Murphy (Eredet). (VF)

+ + +

7. Knight of Cups
Rendező: Terrence Malick

Terrence Malick meglehetősen kiszámíthatatlan alkotó, aki 38 év alatt csak öt filmet csinált, a 2011-es Az élet fája után viszont beindult, 2012-ben bemutatták To the Wonder című, rendhagyó szerelmesfilmjét, és még abban az évben leforgatott további kettőt, amelyek befejezésén Christian Bale állítása szerint gőzerővel dolgozik, úgyhogy elvileg mindkettőt bemutathatják még az idén.

Christian Bale és Natalie Portman a Knight of Cupsban Forrás: Waypoint Entertainment

Nagy a titkolózás, de annyit tudni, hogy a Knight of Cups a hollywoodi filmiparról, közelebbről a hírnévről és a kísértésekről szól Bale, Natalie Portman és Cate Blanchett főszereplésével, a másik, egyelőre cím nélküli film középpontjában pedig egy szerelmi sokszög áll, és az austini zenei szcénában játszódik. Malicknél mindig kérdéses, hogy hány sztárt vág ki végül a filmjéből (Bale ebben a másik filmben is forgatott néhány napot, de szerinte ki fogják vágni), de úgy tűnik, itt Rooney Mara és Ryan Gosling kulcsszerepet játszik, mellettük többek közt Michael Fassbender, Cate Blanchett, Natalie Portman, Val Kilmer és Holly Hunter dolgozott a forgatáson. (BB)

+ + +

6. A Pigeon Sat on a Branch Reflecting on Existence
Rendező: Roy Andersson

A Pigeon Sat on a Branch Reflecting on Existence Forrás: Roy Andersson Filmproduktion AB

Ha szöszölésről van szó, Roy Andersson még Terrence Malicken is túltesz. A svéd rendező három évvel korábban kezdte a szakmát amerikai kollégájánál, de eddig még csak négy filmjét mutatták be. Teljesen egyedi stílusát reklámfilmeken csiszolta tökéletesre: nála soha nem mozdul meg a kamera, hosszú percekig kitartott kistotálokban szemléli fehérre meszelt képű, groteszk figuráit. Állandó operatőrével, Borbás Istvánnal olyan aprólékosan dolgozzák ki a beállításokat, hogy egy-egy snitt felvétele hetekig, néha hónapokig tart. A Dalok a második emeletről-lel elkezdtett és a Te, aki élsz-szel folytatott trilógiájának záródarabja is már vagy négy éve készül, és feltehetően ugyanarról fogsz szólni, mint az előző két remekmű: hogy milyen rémes, de mégis csodás az élet itt a Földön. Már a film címe is varázslatos: A galamb egy ágon ülve tünődött el a létezésen. (VF)

+ + +

5. A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel)
Rendező: Wes Anderson
Magyarországi mozibemutató: március 20.

A Grand Budapest Hotel Forrás: InterCom

Biztosan sokan vannak, akiknek már elegük van Wes Anderson sajátos, stilizált világából, és mi tagadás, a rendező minden filmjében ugyanazt a már-már paródiába hajlóan édes, bájos, elszállt miliőt teremti újra. Mi viszont arra szeretünk inkább gondolni, hogy művei egyfajta rehabilitációs terápiát jelenthetnek színészei számára: minden egyes Anderson-film minden egyes kockájából az süt ugyanis, hogy az összeterelt sztárhad (amely most minden eddiginél népesebb) mekkorákat mókázik, milyen felszabadultan játszik a forgatáson. Ha ők örömmel készítik ezeket a bájos filmeket, amelyektől pár percre tényleg szebb az élet, mi miért fanyalognánk? (PE)

+ + +

4. Boyhood
Rendező: Richard Linklater

Richard Linklater egészen egyedi filmes projektet folytatott 2002 óta: minden évben forgatott egy kicsit Ethan Hawke-kal, Patricia Arquette-tel és egy Ellar Coltrane nevű fiúval. A cél egy olyan film létrehozása volt, amely elsős általános iskolás korától az egyetem kezdetéig követi egy srác életét.

Ethan Hawke és Richard Linklater Forrás: AFP

Hawke, aki a fiú apját alakítja, úgy nyilatkozott, hogy "még a Mielőtt-sorozatnál is furcsább" volt tizenegy éven át dolgozni ezen a filmen, ami úgy készült, mintha évente egy rövidfilmet forgattak volna együtt. Az utolsó epizódot tavaly vették fel, és mivel Linklater menet közben dolgozott a vágáson, már el is készült a film. A rendező már évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a kész film legalább két és fél órás lesz, ami nem meglepő annak fényében, hogy tizenkét részből áll, de ez viszonylag újszerű lesz a legtöbbször kompakt kis filmeket készítő Linklatertől. (BB)

+ + +

3. Holtodiglan (Gone Girl)
Rendező: David Fincher
Amerikai mozibemutató: október 3.

Kevés örömtelibb filmes hírt tudunk elképzelni, mint amikor kiderül, hogy David Fincher megint egy titokzatos bűneset körül bonyolódó filmet csinál. A Hetedik, A Zodiákus és A tetovált lány rendezője most Gillian Flynn 2012-es, sötét és csavaros krimijét filmesíti meg Ben Affleck és Rosamund Pike főszereplésével.

Ben Affleck a Holtodiglan című filmben Forrás: Twentieth Century Fox

Egy házaspárt alakítanak, akik New Yorkból egy kisvárosba költöznek, miután a férj elveszítette újságírói állását, és nyitnak egy kocsmát. Az ötödik házassági évfordulójuk napján azonban nyoma vész a feleségnek, és az érzelemmentesen viselkedő férj rögtön gyanúsítottá válik. A regényből maga Flynn írta a forgatókönyvet, aki úgy nyilatkozott, hogy az elbeszélés szerkezetét teljesen megváltoztatták a filmhez, és más lesz a sztori végkifejlete is, mint a könyvben. (BB)

+ + +

2. A nő (Her)
Rendező: Spike Jonze
Magyarországi mozibemutató: február 6.

Alig várjuk, hogy lássuk Joaquin Phoenixet Spike Jonze mesés-melankolikus világában, mert annyira evidensnek tűnik, hogy csodálatosan passzol oda. Phoenix egy magányos, elvált férfit játszik a közeli jövőben, aki megvesz egy mesterséges intelligenciával rendelkező, azaz tanulni és fejlődni képes operációs rendszert, ami női hangon kommunikál vele. A Samantha névre hallgató program Scarlett Johansson híresen szexi hangján beszél, így nem is túl meglepő, hogy a pasi egyre szorosabb kapcsolatba kerül a virtuális nővel. Mellette azért hús-vér nők is felbukkannak, úgy mint Rooney Mara a volt feleség, Olivia Wilde egy lehetséges új partner, Amy Adams pedig egy régi jó barát szerepében.

Joaquin Phoenix A nő című filmben Forrás: InterCom

Johansson idén egyébként egy másik érdekesnek hangzó filmben, Luc Besson Lucy-jében is szerepel, ahol egy drogcsempészt alakít, akinek véletlenül bekerül a szervezetébe a kábítószer, és ennek hatására szuperképességekre tesz szert. Kicsit reménykedünk abban, hogy Besson ezzel visszatér régi, tökös önmagához, de annyi csalódást okozott nekünk az elmúlt években, hogy azért túlságosan nem éljük bele ebbe magunkat. (BB)

+ + +

1. Beépített hiba (Inherent Vice)
Rendező: Paul Thomas Anderson

Paul Thomas Anderson és Joaquin Phoenix első együttműködéséből a zseniális The Master jött létre, ami önmagában bőven elég ok lenne arra, hogy nagyon-nagyon várjuk a következő közös filmjüket, de még azzal is fokozzák őrült várakozásunkat, hogy Thomas Pynchon "pszichedelikus noir"-nak titulált Beépített hiba című regényének az adaptációját készítik el.

Joaquin Phoenix a Beépített hiba forgatásán Forrás: Origo

A '69-70-ben játszódó regény főhőse egy Doc Sportello nevű, marihuánakedvelő magánnyomozó (Phoenix), akit egyik régi szerelme egy ingatlanmilliomost érintő ügy felgöngyölítésével bíz meg. Ez egy szövevényes nyomozáshoz vezet, amely Los Angeles hippijei és bűnözői közt zajlik, sok korabeli zenével és kábítószerrel.

A filmben szerepel Josh Brolin mint Sportello Los Angeles-i rendőrségen dolgozó nemezisze, továbbá Jena Malone, Reese Witherspoon, Owen Wilson, Benicio Del Toro és Anderson élettársa, Maya Rudolph is. A résztvevők egyelőre meglehetősen szűkszavúak a filmmel kapcsolatban, de Brolin nemrég egy interjúban elejtette, hogy a forgatás "totál káosz" volt, amit úgy értett, hogy király, hogy Anderson a legváratlanabb őrültségeket dobja be munka közben. (BB)