Vágólapra másolva!
Felújított képpel, vágatlan változatban vetítik ismét a magyar mozik a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Ennyinek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy mindenki rohanjon megvenni a jegyét, de a biztonság kedvéért azért felsorolunk öt okot, hogy miért tartjuk a világ egyik legjobb filmjének Sergio Leone búcsúját a Vadnyugattól. Felidézzük Henry Fonda és Charles Bronson méltóságteljes haláltáncát, megemlékezünk a film elfeledett hőseiről, és azt is megmutatjuk, milyen forrásokból dolgozott az olasz rendező.
Vágólapra másolva!

A Volt egyszer egy Vadnyugat a világ egyik legjobb filmje

Mert tökéletes egységet alkot benne a zene a képekkel

Amikor Miskolcon megkérdeztük Claudia Cardinalét, hogy szerinte mi a film titka, ő rögtön rávágta, hogy a zene. És valóban,

az örökkévalóságig el lehet nézni, ahogy a hallgatag revolverhősök Ennio Morricone taktusaira járják méltóságteljes haláltáncukat.

A zene már a forgatáson is szólt, így az a színészek legapróbb mozdulataival is szinkronban van – Fonda még a kabátját is ütemre ejti a földre a párbajra készülve.

Méltóságteljes haláltánc - Henry Fonda és Charles Bronson a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmben Forrás: Mokép

Minden szereplőnek megvan a maga belépődallama, így elég azt meghallani, illetve belenézni a karakter szemébe, és máris mindent tudunk, amit tudni érdemes az adott szereplőről. A zene ráadásul nemcsak az érzelmi hatás fokozásáért felel, hanem az információkat késleltetve adagoló történetmesélésnek is szerves része. Cheyenne ezt szóvá is teszi, szerinte Harmonika beszéd helyett játszik a hangszerén, és amikor játszania kellene, akkor beszél.

Mert egy nő körül forog minden benne

A western hagyományosan férfiközpontú műfaj, ám Claudia Cardinalénak elég volt annyi, hogy leszálljon a vasútról, és várakozóan körbenézzen, és máris mindent elhomályosított, ami addig történt.

Ő áll az események gyújtópontjában, Charles Bronson, Henry Fonda és Jason Robards bolygókként keringenek körülötte.

A férfiak elhullanak, Jill McBain az egyetlen, aki alkalmazkodni tud a változó körülményekhez. Feltalálta magát a New Orleans-i bordélyban, a törvényen kívüli Vadnyugaton, és a vasúttal megérkező új világban is otthonosan mozog.

Itt éppen ő forog, de ez kivétel - Sergio Leone és Claudia Cardinale a Volt egyszer egy Vadnyugat forgatásán Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Claudia Cardinale a 8 és ½ mozicsillagaként, A párduc női főszereplőjeként és a Szerencsevadászok elrabolt feleségeként is lélegzetelállítóan szép volt, de talán ebben a filmjében a leggyönyörűbb. Sok ábrándos tekintetű ember sóhajthat fel még ma is annál a résznél, amikor Cheyenne arra kéri Jillt, ne csináljon ügyet abból, ha a fenekére csapnak. Én még nem éltem a hetvenes években, de jó okom van azt feltételezni, hogy akkoriban Magyarországon is tömegek rajongtak CC-ért: két emberről is tudok, akit Cardinale miatt neveztek el Claudiának. Az egyikük nem más, mint Liptai Claudia.

Mert gonosztevőt csinált Henry Fondából

Sergio Leone a negyedik westernjével ért el arra a szintre, hogy együtt dolgozhatott álmai színészével.

Henry Fonda évtizedeken át a moziba járó közönség csalhatatlan erkölcsi iránytűje volt,

ő állt a törvényesség oldalán A fiatal Lincoln-ban, Wyatt Earpként ő hozta el a rendet Tombstone városába. és ő volt az egyetlen, aki nem volt biztos a vádlott bűnösségében a Tizenkét dühös ember-ben. Képzelhetjük, mekkora volt a megdöbbenés a mozikban, amikor a Volt egyszer egy Vadnyugat-ban lelőtt egy ártatlan gyereket.

Kék a szeme, arca csupa gonoszság - Henry Fonda a Volt egyszer egy Vadnyugatban Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

A rendezőt dicséri, hogy meglátta a gonosztevőt Fondában, a színészt pedig azért illeti dicséret, mert elvállalta a karrierjét újraíró szerepet. Közismert anekdota, de van olyan jó, hogy mi is elismételjük: Fonda is tudta, hogy színészként ő egy hősideál, ezért külsejét elváltoztatva jelent meg a forgatáson. Amikor Leone meglátta a barna kontaktlencsét viselő és arcszőrzetet növesztett Fondát, majd felrobbant a dühtől. Neki a színész híres kék szemei kellettek, hogy minél inkább sokkolhassa a közönséget.

Mert mágikus kapcsolatot létesített az amerikai és az olasz western között

Nem Sergio Leone volt az első, aki westernt forgatott Spanyolországban, viszont az Egy maréknyi dollárért című filmjével ő tette híressé Almeriát, miatta kezdtek ott százával spagettiwesterneket készíteni. Három filmmel később, az egyre növekvő költségvetésből már arra is tellett Leonénak, hogy mágikus kapcsolatot létesítsen a spanyol tájak és a Monument Valley, vagyis a műfaj kinézetét leginkább meghatározó amerikai helyszín között.

Mozimágia a javából - Monument Valley a Volt egyszer egy Vadnyugat elején Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Claudia Cardinale első feltűnésével szédítő utazás veszi kezdetét a filmben. A New Orleansból induló vonat a spanyolországi Guadix mellett felépített Flagstone díszletvárosába fut be. Kicsivel később már az Arizona és Utah állam határán fekvő Monument Valleyben kocsikázik Cardinale, hogy aztán betérjen egy fogadóba, aminek a belső terét a római Cinecitta stúdióban építették fel. Megint egy kis Monument Valley következik, végül Cardinale megérkezik az Almériában felhúzott McBain-farmra. Ez bizony filmmágia a javából.

Mert ha látta a Vadnyugatot, akkor látta az összeset

Ha először a Volt egyszer egy Vadnyugat-ot nézi meg, és utána kezdi el az amerikai klasszikus westerneket felfedezni, az a különös helyzet állhat elő, hogy rendszeresen déjà vu érzése lesz. Sergio Leone és szerzőtársai ugyanis egy westernbe összesűrítették a műfaj főbb témáit és archetipikus alakjait, illetve megidéztek annyit a kedvenc westernjeikből, amennyit csak tudtak.

Posztmodern leszámolás - Charles Bronson a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmben Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

A hommage-ok magas száma miatt a világ első posztmodern filmjének hívta Jean Baudrillard filozófus a Volt egyszer egy Vadnyugat-ot. 1969-ben még teljesen újszerű volt, amit Leone csinált, manapság viszont már bevett gyakorlatnak számít. Évtizedekkel később, az olasz rendező nagy rajongója, Quentin Tarantino járatta csúcsra a más filmekre való utalgatást, ma pedig ott tartunk, hogy már a fősodrú hollywoodi alkotások között is nagyítóval kell keresni azokat, amelyek nem idéznek meg játékból vagy tiszteletadás gyanánt egyetlen korábbi filmet sem.

A Volt egyszer egy Vadnyugat elfeledett hősei

Bernardo Bertolucci

Sergio Leone A jó, a rossz és a csúf-fal lezárta a trilógiáját. Következő westernjében a mítoszt akarta a történelmi valósággal ütköztetni, és ehhez új hangon megszólaló írókat keresett.

A friss látásmódot két fiatal, baloldali értelmiségiben találta meg, akik az amerikai eredetmítoszt a kapitalista világrend győzelmeként értékelték.

Az akkoriban a francia újhullám hatása alatt alkotó Bertolucciban (A megalkuvó, Utolsó tangó Párizsban) és a még filmkritikusként dolgozó Dario Argentóban (Mélyvörös, Suspiria) közös volt, hogy rajongtak Leone filmjeiért, és amerikai westerneken nőttek fel.

Leone sokáig nem akart női főszereplőt - Claudia Cardinale a Volt egyszer egy Vadnyugatban Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Hamarosan Leone házában találták magukat, ahol hónapokon keresztül ötletekkel bombázták egymást. Kezdetben csak a cím és az alaptéma volt meg, ezeken a beszélgetéseken dőlt el, hogy kedvenc westernjeiket összesűrítve a Volt egyszer egy Vadnyugat egy idézetgyűjtemény lesz, és ekkor beszélte rá Bertolucci Leonét, hogy itt az idő, hogy a női szereplőktől eddig ódzkodó rendező egy nő köré építse fel a filmjét. Bertolucci szerint a McBain-család lemészárlása is alig változott ahhoz képest, ahogyan azt ő elképzelte.

Sergio Donati

A több hónapon át tartó brainstorming eredménye egy kétszáz oldalas, más visszaemlékezések szerint nyolcvan oldalas treatment (történetvázlat) volt, ami azonban még nem volt forgatókönyv. Leone Sergio Donatit hívta segítségül, aki már A jó, a rossz és a csúf írásában is részt vett, de nevét nem tüntették fel a stáblistán.

Pimasz léggyel hadakozik a bandita - Jack Elam a Volt egyszer egy Vadnyugatban Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Két héten át jelenetről jelenetre átbeszélték a filmet, aztán pedig huszonöt nap megfeszített munkájával - alig kelt fel a székből - megírta a forgatókönyvet. Neki köszönhetjük a csontrákban elsorvadó, a keleti partot a nyugatival összekötő vasútvonalról álmodozó Mr. Morton karakterét, és ő találta ki azt a jelenetsort is, melyben egy pimasz léggyel hadakozik a bandita.

Mickey Knox

A forgatókönyv készen volt, benne a mára már tömegek által kívülről fújt mondatokkal, szóváltásokkal, de csak olasz nyelvű verzió létezett belőle, azzal meg nehéz lett volna az amerikai sztárokat megnyerni. Sergio Leonét azzal kecsegtették a Paramountnál, hogy Henry Fondával forgathat, ő azonban a forgatókönyv első angol nyelvű változatát visszadobta, és csak a Mickey Knox által újból lefordított második változatra bólintott rá.

Tolmács kellett, hogy megértesse magát - Sergio Leone és a főszereplők a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmben Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Knox színészként kezdte a pályáját a negyvenes években Amerikában, de feketelistára került, és Európában volt kénytelen munkát keresni. Már A jó, a rossz és a csúf utómunkájában is részt vett, majd ő ültette át a Volt egyszer egy Vadnyugat olasz szövegét angolra.

Nehéz munka volt, sok olasz kifejezés helyett kellett újat kitalálnia, mivel ha szó szerint fordítja le őket, úgy értelmüket vesztették volna.

A forgatáson az angolul nem tudó Leone tolmácsaként dolgozott. Neki köszönhetjük, hogy a Volt egyszer egy Vadnyugat a legelterjedtebb világnyelven is hátborzongatóan hatásos, mitikus tömörséggel szólal meg. (Mickey Knox neve különben onnan lehet ismerős, hogy így hívták Woody Harrelson figuráját a Tarantino által írt Született gyilkosok-ban.)

Carlo Simi

A Volt egyszer egy Vadnyugat-nak három fő épített helyszíne volt (Flagstone, McBain farmja, a vasútállomás) - mindhárom Carlo Simi tervei alapján nőtt ki a földből. Az építészként végzett Simi a kezdetektől fogva együtt dolgozott Leonéval, ő alakította át egy Zorro-film düledező díszleteit az Egy maroknyi dollárért westernvárosává, később pedig,

ahogy nőtt a filmekre szánt költségvetés, úgy lettek egyre lélegzetelállítóbbak az általa megtervezett díszletek.

Leonéval egyetértésben a minél nagyobb fokú hitelességre törekedett, El Paso korabeli képei alapján tervezte meg Flagstone városát, bankkal, szalonnal, a gyors terjeszkedést jelző, építés alatt álló házakkal.

Egy hetvenöt másodperces snittért építették fel - Flagstone a Volt egyszer egy Vadnyugatban Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Flagstone-t egyszer látjuk teljes egészében a filmben, de már azért a hetvenöt másodperces snittért megérte felépíteni, melyben felemelkedik a kamera, és láthatjuk Cardinalét besétálni a nyüzsgő forgatagba. Orson Welles Falstaff című filmjéből megmaradt hatalmas szálfákból húzták fel McBain farmját, amely a névadó ír gazda makacsságát és a nagy álmát tükrözi, ezért lett olyan valószínűtlenül nagy az épületegyüttes. A recsegő, összeomlás szélén álló vasútállomás pedig a zenévé összeálló hangjai miatt vált felejthetetlenné.

A barázdált arcú haramiák

Sergio Leone mocskos vadnyugata a halál közelségéről szólt, és ezt többek között úgy érzékeltette, hogy csupa barázdált arcú, rémisztő kinézetű fickóval népesítette be a westernjeit. Ezek az emberek - már a puszta jelenlétük folytán - ugyanolyan hangulatfokozó elemként működtek, mint a porlepte, sivár táj, ha pedig a kamera ráközelített az arcukra, azok szavak nélkül is borzasztó történeteket meséltek el.

Kellemetlen közelségből - Al Mulock a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmben Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

A Volt egyszer egy Vadnyugat elején - a nemes arcélű Woody Strode kivételével – is ilyen csapzott külsejű fickók várakoztak Charles Bronsonra. A léggyel hadakozó Jack Elam térképszerű arcát, egymástól függetlenül mozgó szemeit hosszú percekig bámulhattuk, és a forgatáson később öngyilkos Al Mulock is kellemetlen közelségből néz ránk. Egy másik közismert anekdota szerint Leone Clint Eastwooddal, Eli Wallachhal és Lee Van Cleeffel akarta eljátszatni a három haramiát, hogy aztán a nézők legnagyobb megdöbbenésére Charles Bronson lepuffantsa őket.

Öt western, amelyet megidéz a Volt egyszer egy Vadnyugat

Délidő (High Noon, 1952)

A vonatra várnak, de jegyet nem vesznek - képkocka a Délidő című filmből Forrás: Mokép

A Volt egyszer egy Vadnyugat nyitójelenetét a Délidő ihlette meg, amelyben három haramia a vasútállomáson várakozik. De míg Gary Cooper westernjében a börtönből szabadult főnökükre várnak, addig Leone csavart egyet a felálláson, és a három fickó már meg akarja ölni a vonattal érkező utast. A Délidő banditái tényleg mély benyomást tehettek Leonéra, ugyanis az egyiket, név szerint Lee Van Cleefet később két filmjében is szerepeltette.

Idegen a vadnyugaton (Shane, 1953)

Temetés - képkocka az Idegen a vadnyugaton című filmből Forrás: Mokép

Ez az egyik legmitikusabb hangulatú klasszikus amerikai western – talán ez tetszhetett benne Leonénak, konkrétan pedig a kisfiú vadászszenvedélyét, illetve a McBain-család temetését megörökítő beállításokat vette át belőle. Mindkét westernben egy magaslaton állják körbe a sírhelyet, a háttérben pedig épületek, majd hegyek látszódnak. A későbbiekben az olasz rendező felfedezettjét, Clint Eastwoodot is megihlette az Idegen a vadnyugaton, olyannyira, hogy kétszer is feldolgozta. Először Fennsíkok csavargója, majd Fakó lovas címen.

Johnny Guitar (1954)

A vasútra váró nő és a hangszert cipelő férfi - képkocka a Johnny Guitar című filmből Forrás: Mokép

Nicholas Ray pszichológiai westernjének egy önálló, erős akaratú nő (Joan Crawford) a főszereplője, aki egy szalont igazgat, és várja a vasút megérkezését, hogy köré egy várost építsen fel. A nőt egy hangszert cipelő, titokzatos alak (Sterling Hayden) védelmezi. Ismerős a történet, ugye? Számos westernfilmet megidézett a Volt egyszer egy Vadnyugat, közülük a Johnny Guitar-hoz való hasonlóság a legszembetűnőbb.

Az üldözők (The Searchers, 1956)

Riadtan kémleli a bozótost - képkocka Az üldözők című filmből Forrás: Mokép

Leone a kabócák zizegésének megszűnésével, a látóhatár riadt kémlelelésével fokozza a feszültséget, mielőtt Frank és emberei lemészárolják McBain családját. John Ford hasonló módszerekkel ülteti el bennünk a veszélyérzetet, csak Az üldözők-ben indiánok támadják meg a pusztaság közepén élő családot. Leone amúgy Ford előtt tisztelgett azzal, hogy az amerikai rendező kedvenc forgatási helyszínén, a Monument Valleyben forgatott.

Az utolsó napnyugta (The Last Sunset, 1961)

Kirk Douglas és Rock Hudson mindjárt pisztolyt ránt - képkocka Az utolsó napnyugta című filmből Forrás: Mokép

A Volt egyszer egy Vadnyugat végső párbajának is megvan a maga konkrét filmes előképe. Az utolsó napnyugtá-ban a seriffet játszó Rock Hudson és a törvény elől menekülő Kirk Douglas dönt úgy, hogy pisztolyt rántanak. A két férfi egymás felé tett elszánt lépteit lassította le és tette még táncszerűbbé Leone, és többek között azt a snittet is átvette, amikor az aggódó nő kinéz az ablakon.

Öt film, amelyre hatott a Volt egyszer egy Vadnyugat

A hatalom ára (Il prezzo del potere, 1969)

Mr. Morton luxusvonata az amerikai elnök koporsóját is szállította - képkocka A hatalom ára című filmből Forrás: Mokép

Ez a kevésbé ismert, a Kennedy-gyilkosságot vadnyugati környezetbe helyező olasz western az első film, ami bizonyíthatóan sokat köszönhet Leone remekművének – a Volt egyszer egy Vadnyugat díszleteit használta ugyanis. Felbukkan benne a farmépület, a felépített város ezúttal a merénylet színhelyét, Dallast helyettesíti, a luxusvonattal pedig az amerikai elnök érkezik meg. Tonino Valerii kétszer is Leone rendezőasszisztenseként dolgozott, egészen közelről leshette el a spagettiwestern készítésének titkait.

Vissza a jövőbe 3 (Back to the Future Part III, 1990)

Michael J. Fox is megcsinálta Claudia Cardinale sétáját - képkocka a Vissza a jövőbe 3 című filmből Forrás: Mokép

Robert Zemeckis rendező nagy rajongója lehet Sergio Leone westernjeinek. A Vissza a jövőbe második részében az Egy maréknyi dollárért megy Biff tévéjén, a harmadik részben pedig nem elég, hogy Michael J. Fox Clint Eastwoodnak hívatja magát, megérkezését Hill Valleybe ugyanaz a bravúros beállítás örökíti meg, mint amilyenen Cardinalét láttuk besétálni a vadnyugati városba. Csak most rövidebb ideig tart, és Morricone zenéje is hiányzik.

New York bandái (Gangs of New York, 2002)

Sergio Leone hozta divatba - képkocka a New York bandái című filmből Forrás: Budapest Film

Martin Scorsese véres történelmi eposza szokatlan módon egy Liam Neeson szemeit mutató szuperközeli snittel kezdődik. Ez a beállítás kedvelt stíluseleme volt Leonénak, akinek a New York bandái-ra gyakorolt hatását maga Scorsese is elismerte egy interjúban. Ahogy a Volt egyszer egy Vadnyugat és a Volt egyszer egy Amerika, úgy ez a film is Amerika születéséről szól, illetve a főszereplő most is gyerekként kénytelen végignézni apja halálát, amiért aztán felnőttként áll bosszút.

Becstelen Brigantyk (Inglorious Basterds, 2009)

A McBain-család lemészárlásának szószátyár változata - képkocka a Becstelen Brigantyk című filmből Forrás: UIP-Duna Film

Quentin Tarantino Leone-rajongása rögtön a film első fejezetcímében megnyilvánul: „Volt egyszer egy… nácik által elfoglalt Franciaország”. Ami utána következik, az a McBain-család lemészárlásának elnyújtott, szószátyár változata. Míg Frank (Henry Fonda) és emberei egy-egy golyóval intézték el a farm lakóit, addig Hans Landa (Christoph Waltz) a véget nem érő fecsegésével kínozza, hajszolja árulásba a zsidókat rejtegető családfőt.

A magányos lovas (The Lone Ranger, 2013)

Ebben a nagyot bukó westernben nehéz kibogozni, hogy tulajdonképpen melyik filmet is akarta megidézni a rendező. A vonatra várakozó rosszarcú fickókról egyaránt eszünkbe juthat a Délidő és a Volt egyszer egy Vadnyugat, a pusztában álló farmépület megtámadásakor pedig Az üldözők mellett Leone filmje is bevillanhat.

Riadtan kémleli a bozótost - képkocka A magányos lovas című filmből Forrás: Fórum Hungary

A magányos lovas nemcsak arra példa, hogy ez a posztmodern, megidézős játék ma már ott tart, hogy az agyunkat a múltba visszavezető szálak menthetetlenül összekuszálódtak, hanem arra is, hogy mára ez egy lusta, kiüresedett mutatvánnyá vált. Ennek az egésznek úgy van értelme, ahogyan azt Leone vagy Tarantino csinálta:

nemcsak tisztelgett kedvenc filmjei előtt, hanem új értelmet adott az átvett jeleneteknek, meglepő, új irányokba vitte el azokat.

---

Az információk jelentős része Christopher Frayling Something to Do with Death című Sergio Leone-életrajzából származnak. Aki kicsit is Leone-rajongó, annak letehetetlen olvasmány ez a könyv. A Volt egyszer egy Vadnyugatot Budapesten a Puskinban vetítik, illetve számos vidéki város mozija is műsorára tűzte.