Látta már valaki az év legjobb filmjét?

Joy, Láttuk már az év legjobb filmjét?
Vágólapra másolva!
Az előző években szeptember végéig mindig mozikba került a legjobb filmnek járó Oscar nyertese, most viszont még csak annyit tudunk, hogy Michael Keaton és Eddie Redmayne újra Oscar-jelölt lehet, Cate Blanchettnek saját magával kell megküzdenie, Johnny Deppet ismét komolyan lehet venni, a Steve Jobs-film pedig még sincs elátkozva. Áttekintjük, hogy néz ki a jövő évi Oscar-verseny a legfontosabb őszi fesztiválok után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai mozikban hagyományosan az év utolsó hónapjai számítanak az Oscar-szezonnak; az űrlények és dinoszauruszok erre az időszakra átadják a helyüket fogyatékossággal küzdő zseniknek, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő családanyáknak, valamint híres uralkodóknak vagy politikusoknak maszkírozott színészeknek. Az utóbbi években viszont mintha visszaszorulóban lenne az Oscar-megrendelésre készült, tipikus díjvadász dráma műfaja, és az akadémia hajlamos az év első felében bemutatott rizikósabb filmek közül is mazsolázni, így lehetett Oscar-jelölt tavaly A Grand Budapest Hotel, a Sráckor vagy a Whiplash.

Tarantinót szinte minden filmjéért jelölik - Samuel L. Jackson a The Hateful Eightben / Leonardo DiCaprio A visszatérőben Forrás: Fórum Hungary / InterCom

A legtöbb Oscar-jelöltet persze még így is az év második felére időzítik, de statisztikailag egyre kisebb a valószínűsége, hogy október után mutassák be az év legjobb filmjét. Az utóbbi tíz évben minden olyan filmnek, ami megnyerte a legjobb film Oscarját, megtartották a premierjét szeptember végéig, és egészen 2005-ig kell visszamennünk, hogy egy olyan filmet találjunk (Millió dolláros bébi), ami december végén rendezte át az erőviszonyokat.

Idén mégis az utolsó pillanatra tartogatják a nagyágyúkat,

és még karácsonykor sem lehetünk benne biztosak, hogy a szinte minden filmjéért jelölt Quentin Tarantino (The Hateful Eight), a tavalyi nyertes Alejandro González Iñárritu (A visszatérő) vagy az utóbbi három filmjéért zsinórban jelölt David O. Russell (Joy) kenterbe veri-e a teljes idei felhozatalt.

25 éves, már háromszor jelölték Oscarra, egyszer nyert is - Jennifer Lawrence a Joy című filmben Forrás: InterCom

Addig viszont könnyen beállhat az Oscar-mezőny, és ha egy mostanában bemutatott filmről elkezdik azt hangoztatni, hogy márpedig az az év legjobb filmje, év végéig elég sok idő van, hogy az akadémia szavazóinak nagy része ezt el is higgye. Az előző évektől eltérően mindenesetre most sokkal nyitottabbnak tűnik a mezőny, bár a telluride-i, a velencei és a torontói filmfesztivál után van pár film, ami bebetonozta a helyét az Oscar-hajrában.

Spotlight

Tom McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató) filmje arról, hogy a Boston Globe napilap oknyomozó újságírói hogyan leplezték le a katolikus egyház pedofilügyeinek elkendőzését, egyrészt rendkívül aktuális, másrészt viszont pont ahhoz a klasszikus amerikai műfajhoz nyúl vissza, amit Az elnök emberei óta csak párszor sikerült kellően magas színvonalon feléleszteni.

Michael Keaton, Liev Schreiber, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, John Slattery és Billy Crudup a Spotlight című filmben Forrás: Open Road Films

A szereposztás parádés, bár a velencei, telluride-i és torontói kritikák is megemlítették, hogy nehéz kiemelni bárkit is a Mark Ruffalót, Michael Keatont, Rachel McAdamst, Liev Schreibert, John Slatteryt, Billy Crudupot és Stanley Tuccit is felvonultató gárdából. A tavalyelőtt a 12 év rabszolgaság-ot szeptemberben éllovassá kikiáltó Vulture szerint idén a már bemutatott filmek közül egyelőre a Spotlight-ra érdemes fogadni.

És az Oscart kapja: A Vulture hangzatos kijelentése óta egyre többen emlegetik fődíjvárományosként a Spotlight-ot, de mi inkább arra fogadnánk, hogy az előző ceremónián a legjobb férfi főszereplőnek járó szoborról hajszál híján lemaradt Michael Keatont (Birdman) kárpótolják a mellékszereplői kategóriában.

A dán lány (The Danish Girl)

Velencében vegyes, Torontóban viszont inkább pozitív volt Tom Hooper (A király beszéde, Nyomorultak) új életrajzi filmjének a fogadtatása az egyik első ismert transznemű művészről, Lili Elbéről, született Einar Wegenerről (Eddie Redmayne).

Alicia Vikander és Eddie Redmayne A dán lány című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Hooper és Redmayne is nemrég nyertek Oscart, így automatikusan nagy figyelem övezi együttműködésüket, de az olimpikon Caitlyn (eredetileg Bruce) Jenner nagy publicitást kapott nemváltó műtétjének köszönhetően a téma most nagyon foglalkoztatja az amerikai közvéleményt, és a Transparent című remek tévésorozat, valamint a Tangerine című iPhone-nal felvett független film után A dán lány Oscar-közelbe kerülése lehet a következő lépés a transzneműek széles körű társadalmi elfogadása felé.

És az Oscart kapja: Ha Eddie Redmayne nem nyer tavaly A mindenség elméleté-ért (akkor Michael Keaton se szorulna most kárpótlásra), nagyon komoly tényező lehetne idén a férfi főszereplők mezőnyében, így viszont inkább az idén hét(!) filmben is feltűnő Alicia Vikander lehet a film legjobb esélye, új felfedezett lévén valószínűleg a női mellékszereplők közé száműzve.

Magyarországi mozibemutató: 2016. január 28.

Steve Jobs

Négy éve halt meg az Apple vezérigazgatója, de ez már a harmadik mozifilm az életéről. Az Ashton Kutcher főszereplésével készült Jobs gyorsan eltűnt a süllyesztőben, a Steve Jobs: The Man in the Machine viszont dokumentumfilm létére jól teljesít, de a nagy dobás, amit minden film- és Apple-rajongó vár, mégis az Aaron Sorkin (A közösségi háló, A pénzcsináló) forgatókönyvéből készült Steve Jobs kell, hogy legyen.

Michael Fassbender a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Az előjelek azonban igen baljósak voltak: a tökéletes főszereplőnek tűnő Christian Bale kétszer hagyta ott a produkciót, Leonardo DiCapriót hiába kérlelték, nem vállalta, és A közösségi háló miatt logikus választásnak tűnt David Fincher is bedobta végül a törölközőt. Jött viszont egy másik kiváló rendező Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos), valamint a Jobsra ugyan egyáltalán nem hasonlító, de egyértelműen napjaink egyik legjobb színészének számító Michael Fassbender, és az első kritikák alapján úgy tűnik, megmentették az elátkozottnak tűnt produkciót.

És az Oscart kapja: Kevés forgatókönyvíróról mondható el, hogy dominánsabb tud lenni a rendezőnél, de a Steve Jobs-ról eddig szinte minden kritikus azt írta, hogy sokkal inkább Sorkin filmje, mint Boyle-é, így elképzelhető, hogy a Facebook után az Apple is Oscart hoz Sorkinnak. Fassbender is biztos jelöltnek tűnik a férfi főszereplők mezőnyében, és minden jel arra mutat, hogy női mellékszereplőként Kate Winslet is begyűjti hetedik Oscar-jelölését, bár nyerni valószínűleg egyikük sem fog.

Magyarországi mozibemutató: 2016. január 14.

Room

Emma Donoghue briliáns regényének megfilmesítését óriási várakozás övezte, bár egyik szerzőnk például kijelentette, hogy esze ágában sincs elrontani a könyvtől kapott tökéletes élményt egy lebutított filmadaptáció megnézésével.

Brie Larson és Jacob Tremblay a Room című filmben Forrás: A24

Az első kritikák Telluride-ból szerencsére azt sugallják, hogy szó sincs lebutításról, még ha Lenny Abrahamson (Frank) adaptációja az egy szobában fogva tartott anyáról és fiáról nagyon szorosan követi is a regény cselekményét.

És az Oscart kapja: Az első reakciók alapján annyi tűnt biztosnak, hogy az évek óta áttörésre váró Brie Larson végre megkapja azt az Oscar-jelölést, ami már két éve az Átmeneti állomás-ért járt volna neki, de a film időközben megnyerte a torontói filmfesztivál közönségdíját, ami óriási teljesítmény, tekintve, hogy az Oscar-szezon színe-java felvonult azon a fesztiválon. Az utóbbi években szinte minden torontói közönségdíjas biztosan elmenetelt a legjobb film Oscar-jelölésig, sőt, a 12 év rabszolgaság, A király beszéde és a Gettómilliomos nyert is, így hirtelen megugrottak az elvárások ezzel az apró független filmmel kapcsolatban.

Fekete mise (Black Mass)

Az nem kérdés, hogy Johnny Depp képes jó színészi alakítást nyújtani, csak az utóbbi években arról nem voltunk meggyőződve, hogy akar-e még valaha. Whitey Bulger, az FBI-besúgó, agresszív, maffiózó paraarc szerepe viszont úgy tűnik, végre egy méltó visszatérési lehetőség a szebb napokat látott színésznek, ráadásul a Jeff Bridgest is Oscarhoz segítő Scott Cooper kamerája előtt.

Joel Edgerton és Johnny Depp a Fekete mise című filmben Forrás: InterCom

Az első kritikák vegyesek, de Deppet méltatják, és időközben az amerikai mozinézők a kasszáknál is bizalmat szavaztak a filmnek.

És az Oscart kapja: A legjobb film mezőnybe nem valószínű, hogy beleszólhat ez az akadémia ízlésének kissé túl kommersz film, de a nagy visszatérés narratívát imádják Hollywoodban, és az, hogy Johnny Depp végre nem idétlen jelmezben (bár a sminkesnek volt munkája itt is!) bohóckodik, elég lehet egy jelölésre, még ha egy McConaughey-féle reneszánszhoz nem is. Sokan említették, hogy Joel Edgertonnak is befigyelhet egy legjobb férfi mellékszereplői jelölés.

Magyarországi mozibemutató: november 12.

A szüfrazsett (Suffragette)

A nők választójogáért folytatott feminista harc ma is aktuális téma, és rá is fér egy ilyen film a nem éppen egyenjogúság-párti Hollywoodra (Patricia Arquette pont az idei Oscar-átadón követelt egyenlő fizetést a színésznőknek).

Carey Mulligan A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Telluride-ban viszont inkább csendes tisztelettel fogadták, mintsem kitörő lelkesedéssel, noha a mindössze egy jelenetben feltűnő Meryl Streep (ennyi játékidőért valószínűleg még ő sem kaphat Oscar-jelölést) személyesen is kampányol a filmért.

És az Oscart kapja: Az akadémia számos brit szavazójának a támogatására biztosan számíthat a film, de kétséges, hogy ez elég lesz-e egy legjobbfilm-jelölésre. Carey Mulligan viszont biztos befutónak számít a női főszereplők mezőnyében, és tekintve, hogy legnagyobb konkurensei mind nemrég nyertek, akár győzhet is.

Magyarországi mozibemutató: november 26.

Beasts of No Nation

A törvény nevében (True Detective) briliáns első évadja után Cary Fukunaga jó érzékkel nem szerződött le a rémes második szezonra, hanem inkább újra egész estés filmet rendezett, mégpedig a televíziózást forradalmasító Netflix támogatásával.

Idris Elba a Beasts of No Nation című filmben Forrás: Netflix

Az együttműködés azért meglepő, mert az afrikai gyermekkatonákról szóló Beasts of No Nation túl sokkoló és erőszakos az otthoni tévézéshez, ráadásul eléggé hatásos és látványos ahhoz, hogy az ember inkább moziban akarja megnézni. A Netflix mindenesetre mozibemutatót is tervez, nem utolsósorban azért, hogy a film jelölhető legyen Oscarra.

És az Oscart kapja: Velencében és Telluride-ban is repkedtek a remekművet kiáltó szuperlatívuszok, de abban szinte mindenki egyetértett, hogy a film túl brutális az akadémia ízlésének, és várható némi ellenállás a Netflixszel szemben is, lehet, hogy tévéfilmnek bélyegzik a Beasts of No Nation-t. Egy Idris Elba-mellékszereplői kampány viszont sikerrel járhat, még ha ő is a legismertebb szereplő a filmből.

Truth

A mostani díjszezon slágertémája lehet az oknyomozó újságírás, bár egyelőre úgy tűnik, hogy a Truth húzhatja a rövidebbet a fentebb már említett Spotlight-tal szemben.

Elisabeth Moss, Cate Blanchett, Topher Grace és Dennis Quaid a Truth című filmben Forrás: Sony Pictures Classics

A CBS 2004-es balhés ügyének (George W. Bush katonai múltját firtatták egyre nagyobb ellenszélben) igaz története nagyon izgalmas és valóban filmre kívánkozó téma, bár az elsőfilmes rendező és a reklámkampány szinte teljes hiánya miatt sokan buktát sejtettek. Torontóban kiderült, hogy erről szó sincs, és ha egy filmet Michael Mann A bennfentes-éhez hasonlítgatnak, az nagyon is biztató jel.

És az Oscart kapja: Egész szezon alatt a Spotlight-tal kell majd küzdenie, de ettől még nem kizárt, hogy mindkét filmet jelölik a fődíjra. A legfőbb különbség viszont, hogy a Spotlight csapatmunka, míg a Truth egyértelműen Cate Blanchett showja és a két éve második Oscarját elnyerő színésznő saját maga ellen küzdhet az újabb jelölésért, hiszen a Cannes-ban bemutatott Carol-ért is éllovasnak számít a női főszereplők kategóriájában. Nem csoda, hogy a Variety szóvá tette, hogy miatta kellene az akadémiának megváltoztatnia az elavult szabályt, hogy egy színész egy kategóriában csak egy filmmel lehet jelölt.

Our Brand is Crisis

Apropó női főszereplők, tavaly lasszóval kellett összeszedni öt díjra érdemes női alakítást, idén viszont máris két kategóriát meg lehetne tölteni Oscart érdemlő színésznőkkel: Cate Blanchett (Carol, Truth), Brie Larson (Room), Carey Mulligan (A szüfrazsett), Charlotte Rampling (45 év), Saoirse Ronan (Brooklyn), Rooney Mara (Carol), Emily Blunt (Sicario), Charlize Theron (Mad Max - A harag útja), Alicia Vikander (A dán lány), Lily Tomlin (Grandma).

Sandra Bullock és Anthony Mackie az Our Brand is Crisis című filmben Forrás: Warner Bros.

Erre jön a megkerülhetetlen Sandra Bullock egy olyan szereppel, amit eredetileg egy férfi színész számára írtak (ez kezd tendenciává válni Hollywoodban; a Gravitáció után Emily Blunt Sicario-beli szerepét is átírták női főszereppé), és persze mindenki imádja. Egy minden hájjal megkent politikai kampánystratégát formál meg, aki Bolíviában próbálja megfordítani az elnökválasztás várt eredményét.

És az Oscart kapja: A rendező, David Gordon Green (Ananász expressz, All the Real Girls) nem tartozik éppenséggel az akadémia kedvencei közé, de Bullockkal és a produceri teendőket ellátó (eredetileg rendezni is ő akarta) George Clooneyval felvértezve már egész más megítélés alá eshet. A film legjobb esélye mégis Sandra Bullock, ő viszont nem olyan rég nyert, így nem valószínű, hogy új köszönőbeszéddel kell készülnie februárra.

Akik elvéreztek

A torontói reakciók alapján viszont végleg letehetnek az Oscar-reményekről a Freeheld és a Stonewall alkotói, mindkét melegjogi dráma sikertelenül próbálja meglovagolni a zeitgeistot, ráadásul a Carol és A dán lány árnyékában eleve nem lett volna könnyű dolguk.

Julianne Moore a Freeheldben / Stonewall Forrás: Lionsgate / Roadside Attractions

Szerencse, hogy Kate Winsletnek a Steve Jobs mellékszerepével már biztosnak tűnik a hetedik Oscar-jelölése, mert a másik idei filmje, a The Dressmaker biztos nem fog díjközelbe kerülni a torontói fogadtatás alapján. Aki pedig abban reménykedett, hogy Bryan Cranston a Breaking Bad-ért nyert Emmy-díjai után nem sokkal Oscart is rakhat a vitrinbe, csalódni fog; a Trumbo állítólag inkább csak egy korrekt tévéfilm színvonalát hozza.

Liam Hemsworth és Kate Winslet a The Dressmakerben / Bryan Cranston a Trumbóban Forrás: Universal Pictures / Universal Pictures Home Entertainment

Az "Adjatok már egy Oscart Jake Gyllenhaalnak!" mozgalomnak a színész hiperaktivitása ellenére sem ez lesz a nagy éve (inkább beállhatnak ők is az "Adjatok már egy Oscart Leonardo DiCapriónak!" zászló alá), ugyanis az Everest-ről kiderült, hogy inkább közönségfilm, mintsem díjvadász dráma, a Demolition-t pedig a viszonylag pozitív torontói kritikák ellenére is áttolták jövő tavaszra.

Akik szívósan tartják magukat

Az első fél év bemutatói közül az Agymanók-nak és a Mad Max - A harag útjá-nak, valamint talán a színészi kategóriákban a Love & Mercy-nek van esélye arra, hogy labdába rúgjon az Oscar-jelölésekért.

John Cusack és Elizabeth Banks a Love & Mercy-ben / Emily Blunt a Sicarióban Forrás: Roadside Attractions / Freeman Film

A Sundance-en ajnározott Brooklyn és a Berlinben körülrajongott 45 év is szépen tartja magát, de leginkább a következő cannes-i nagyágyúkról fogunk még sokat hallani még a díjszezonban: Carol, Ifjúság, Sicario és persze a remélhetőleg 35 év után újra magyar Oscart hozó Saul fia, amit a legtöbb amerikai Oscar-jós nemcsak a legjobb külföldi film, hanem a még fontosabb legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő és legjobb film kategóriákban is esélyesnek lát.

A Saul fia oda juthat, ahova magyar film még soha

Nagyravágyóbbak lehetünk, mint gondoltuk eddig. Külföldi újságírók már nemcsak a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára tartják esélyesnek a Saul fiát, hanem egyenesen a legjobb filmére. Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, a film 38 éves rendezője hirtelen oda kerülhet, ahova csak Ingmar Bergman és Michael Haneke. Nemes Jeles László történelmet írhat.