A Saul fián kívül is szurkolhatunk még magyaroknak az Oscaron

Carol
Vágólapra másolva!
Remélhetőleg rengetegen lesznek olyanok, akik a tévé előtt virrasztják át a vasárnap éjszakát, és drukkolnak a Saul fia Oscar-győzelmének. És ez még korántsem minden: Nemes Jeles László és stábja mellett más magyar, illetve magyar származású emberekért is szoríthatunk majd az idei gálán. Cate Blanchett és Rooney Mara leszbikus románcának írója a humorérzékét és az eszét tartja magyar adománynak, A Mentőexpedíció hangmérnöke pedig annyira megszerette hazánkat, hogy már lassan húsz éve nálunk él. 
Vágólapra másolva!

Phyllis Nagy

Legjobb adaptált forgatókönyv: Carol

Cate Blanchett és Rooney Mara leszbikus románcának az írója a Borsnak számolt be magyar gyökereiről. Nagyapja egy Budapest melletti faluban született, a második világháború elől menekültek Amerikába, az apja már a tengerentúlon született.

A Golden Globe-gálán Nemes Jeles László mellé ültették, aki azzal heccelte, hogy vajon ki tudja-e mondani a vezetéknevét.

Cate Blanchett, Rooney Mara, Todd Haynes és Phyllis Nagy a Carol egyik holywoodi vetítésén 2016 januárban Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

Nagy a nyolcvanas években szoros baráti viszonyba került Patricia Highsmith-szel, a Carol című regény írójával, miután együtt dolgoztak egy brooklyni temetőről szóló cikken. Highsmith visszatért Svájcba, de hetente írtak egymásnak, telefonon tartották a kapcsolatot, és meg is látogatták egymást. Rooney Mara karakterében tulajdonképpen a fiatalkori Highsmith-t teremtette újra Nagy. A színésznő mozgása, macskaszerűsége, a belőle áradó nyugalom az elhunyt barátnőjére emlékeztette.

Közel húsz éven át küzdött azért, hogy Highsmith történetéből film készülhessen. Forgatókönyve Kenneth Brannagh és Stephen Frears rendezők kezét is megjárta, akik eljátszottak az ötlettel, majd továbbálltak. Cate Blanchett érdeklődése adott új lendületet a projektnek, Mia Wasikowska játszotta volna el a bolti eladót, de az akkor felfogadott rendező, John Crowley átpártolt a Brooklyn című filmhez, amely most szintén ott van az Oscar-gálán. A hosszú, rázós út végén végül Todd Haynes rendezővel karöltve valósította meg az álmát Nagy.

Milyen filmek vannak még versenyben a díjért? A nagy dobás, A szoba, Brooklyn, Mentőexpedíció

Mac Ruth

A legjobb hangkeverés: Mentőexpedíció

A marsi sci-fi hangkeverése miatt három embert jelöltek Oscarra: Paul Massey-t, Mark Taylor-t és Mac Ruth-t. A nevük alapján egyikük sem tűnik magyarnak, ám Ruth több szálon is kötődik hazánkhoz.

Közel húsz éve itt él, kiválóan beszél magyarul, a felesége magyar, és az állampolgárságot is felvette.

A helyszíni hang rögzítése volt a feladata - mesélte az Indexnek, ami nagy kihívás volt, hiszen a közeljövő technológiájáról kellett elhihetni, hogy tényleg működik. Meg kellett például oldania, hogy „a színészek tényleg hallják az űrruhájukban azt, amit a másik színész mond nekik az adott jelenetben, és életszerűen tudjanak reagálni”.

Matt Damon a Mentőexpedíció forgatásán Forrás: Peter Mountain/TM & © 2014 Twentieth Century Fox Film Corporation. All rights reserved.

B kategóriás akciófilmekkel kezdte a karrierjét a kilencvenes években, olyan beszédes című alkotásokban működött közre, mint a Cyborg 3: A teremtő, Ghoulies 4 vagy A Bucket of Blood. Első nálunk forgatott filmje az 1995-ös Veszélyes zóna volt Kaszás Gézával. Annyira megszerette Magyarországot, hogy két év múlva letelepedett nálunk, és azóta a nálunk forgatott hollywoodi produkcióknak dolgozik.

Ruth állhat majd ott a pódiumon szoborral a kezében, de a Mentőexpedíció magyarországi forgatásán dolgozó hazai szakembergárda nélkül nem jött volna össze neki az Oscar-jelölés. Ruth nem feledkezett meg róluk, név szerint sorolta fel a technikuscsapata tagjait az interjúban.

Milyen filmek vannak még versenyben a díjért? Kémek hídja, Mad Max: A harag útja, A visszatérő, Star Wars: Az ébredő Erő

Horváth Zoltán

A legjobb látványterv: Mentőexpedíció

Arthur Max látványtervezővel és Celia Bobak külföldi berendezővel szemben Horváth Zoltán neve ugyan nem szerepel a jelöltek között az Oscar hivatalos honlapján, de ő volt Max jobbkeze a magyarországi forgatáson, ő rendezte be az etyeki és budapesti díszleteket, és ezzel oroszlánrészt vállalt a jelöléssel díjazott látványtervek megvalósításában. „Életre kelteni tárgyakkal a terveket” – foglalta össze munkája lényegét az Indexnek.

Matt Damon az etyeki stúdióban felépített Mars-bázison a Mentőexpedíció forgatásán Forrás: InterCom

A díszlettervek alapján ő rendezte be az etyeki filmstúdióban felhúzott Mars-bázist, és a Bálnában felépített NASA-központtal is sok munkája volt. Az 1985-ös, Dennis Quad főszereplésével készült Kedves ellenségem volt az első munkája, majd az utóbbi pár évtized Magyarországra jött amerikai produkciók szinte mindegyikében dolgozott. Az elmúlt pár évben A sas, A holló és a Die Hard 5 stáblistáján is megtalálhattuk a nevét. Ő is kiemelte, hogy „nagyon sok ember munkája áll” mögötte.

Milyen filmek vannak még versenyben a díjért? Kémek hídja, A dán lány, Mad Max: A harag útja, A visszatérő

Rácz Erzsébet, Kozma Éva és Mogony Brigitta

Legjobb smink és frizura: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

A felerészben nálunk forgatott svéd film forgatásán Rácz Erzsébet fodrászként, Kozma Éva a sminkes csapat magyarországi főnökeként, Mogony Brigitta pedig sminkesasszisztensként dolgozott. A három magyar szakember Eva Von Bahr és Love Larson alá volt beosztva, amennyiben a svéd Forrest Gump-nak is nevezett vígjáték díjat kap, azt a két külföldi sminkmester veheti majd át (akik amúgy egy házaspárt alkotnak). Ettől még persze Rácz, Mogony és Kozma érdeme is a jelölés. Az ötvenéves Robert Gustafsson színészt kellett úgy megöregíteni, hogy hitelesnek tűnjön egy százéves ember szerepében.

Rácz magyar filmek mellett (Csinibaba, Werckmeister harmóniák, Liza, a rókatündér) számos nemzetközi produkcióban is dolgozott, ő felelt a frizurákért többek között a Hazudós Jakab-ban, A napfény ízé-ben és A csíkos pizsamás fiú-ban. Kozma is régóta dolgozik a filmiparban, sminkes volt többek között az Eszkimó asszony fázik, a Taxidermia vagy a Köntörfalak forgatásán.

Milyen filmek vannak még versenyben a díjért? A visszatérő és a Mad Max: A harag útja