A Saul fia tavalyi sikeréhez mérhető világszenzáció nem várható az idén, nem válogattak be ugyanis magyar nagyjátékfilmet a hivatalos versenyprogramba. Búslakodni azonban nincs okunk, mivel most sem marad magyar jelenlét nélkül Cannes. Két rendezőnő animációs rövidfilmjének is szurkolhatunk: a filmes egyetemek legjobb alkotásait felvonultató Cinéfondation programban versenyzik Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotásával, Tóth Luca Superbia című 15 perces munkáját pedig a Kritikusok hete nevű párhuzamos szekció versenyprogramjába válogatták be.
Közös a két alkotóban, hogy mindketten először járnak Cannes-ban, felnőtteknek szóló, hagyományos módon rajzolt rövidfilmet készítettek, és mindkettejük alkotásában erős a szexuális töltet. A nyalintás nesze valóság és képzelet között észrevétlenül áramolva avat be egy macska, egy magányos nő és szexuálisan túlfűtött szobanövényei szürreális kapcsolatába, a Superbia a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel úgy, hogy többek között egy óriáspéniszre felkapaszkodó nő is szerepel benne.
Szép váltás lenne, ha egy férfi által jegyzett nagyjátékfilm után egy animációs kisfilmmel induló rendezőnő térne haza díjjal Cannes-ból, ezzel is bizonyítva a magyar filmművészet sokszínűségben rejlő erejét.
Negyvenöt évvel a cannes-i bemutató után visszatér a világ legrangosabb fesztiváljára Makk Károly mesterműve, az 1956 utáni Magyarország hazug világát finom utalásokkal bemutató Szerelem, amelyben Darvas Iván, aki a forradalom után maga is 22 hónapot ült börtönben, tulajdonképpen a saját szabadulását játszotta el. A film annak idején elnyerte a zsűri díját, többek között Sergio Leone tartotta arra érdemesnek, hogy elismerésben részesítsék.
Irigyeljük azokat, akik ideális körülmények között, nagyvásznon és felújított kópiáról nézve láthatják először Makk Károly filmjét, amely egyszerre volt bátor politikai állásfoglalás és katartikus, az újhullám filmes eszközeivel dolgozó gyönyörű dráma három ember kapcsolatáról. A kilencvenéves rendező elkíséri alkotását Cannes-ba, Törőcsik Marinak viszont megtiltották az orvosai, hogy repülőre üljön.
Makk mellett egy másik legendás magyar filmművészt is ünnepelni fognak a fesztiválon, szintén a Cannes Classics program keretében mutatják be a Harmadik típusú találkozások Oscar-díjas operatőréről szóló Close Encounters with Vilmos Zsigmond című dokumentumfilmet. Meghökkentően sok neves rendező, színész és a kolléga képeiért lelkesedő operatőr szólal majd meg a filmben, többek között a Halál a hídon két főszereplője, John Travolta és Nancy Allen, a Maverick rendezője, Richard Donner és A mennyország kapujá-ban prostituáltat játszó Isabelle Huppert emlékezik a januárban meghalt Zsigmond Vilmosra.
Cannes az istennők színpada, nem csoda, hogy a legtöbb évben a fesztivál plakátján is csak egy-egy színésznő arcképe látható (idén éppen nem, bár a Kritikusok hete szekció arca az öt éve Cannes-ban feltűnt Jessica Chastain). Volt már a hivatalos program poszterarca Juliette Binoche, aki most a Slack Bay-jel van újra versenyben, Isabelle Huppert-t pedig zsűrielnöknek hívták meg az egyetlen olyan évben, amikor épp nem volt filmje versenyben – idén Paul Verhoeven (Elemi ösztön) visszatérő filmjének, az Elle-nek a főszereplője.
Negyedik éve zsinórban szerepel Léa Seydoux is versenyprogramban, idén Xavier Dolan Juste la fin du monde-jében, de ő legalább három éve nyert Arany Pálmát, közösen az Adèle élete rendezőjével, nem úgy, mint mostani szereplőtársa, Marion Cotillard, akinek mindig pechje van a cannes-i díjakkal. Ötödjére van filmje versenyben, idén ráadásul kettő is (a Mal de pierres-nek is ő a főszereplője), de eddig még egyik zsűri sem volt képes odaítélni neki a legjobb színésznő díját a Két nap, egy éjszaká-ért, a Macbeth-ért vagy a Rozsda és csont-ért sem.
A francia istennők mellett persze ne feledkezzünk meg a napjaink legizgalmasabb karrier-újrapozicionálásán munkálkodó Kristen Stewartról sem. Aki még mindig ott tart, hogy ő a tátott szájú, citromba harapott tinilány az Alkonyat-sorozatból, gyorsan pótolja be a Sils Maria felhői című remekművet, ami két éve ugyan nem nyert semmit Cannes-ban, de fél évvel később legjobb női mellékszereplői César-díjat hozott Stewartnak. Ő az első amerikai színésznő, aki elnyerte a rangos francia kitüntetést.
Nem csoda, hogy a Sils Maria felhői rendezője, a magyar származású Olivier Assayas újra vele akart dolgozni, és a Personal Shopper-ben már ő a főszereplő. Pár napon belül így kétszer is Kristen Stewart lesz a cannes-i vörös szőnyeg sztárja, hiszen az idei nyitófilmben, a Café Society-ben is szerepel.
Nem újdonság, hogy az amerikai újdonságokból is bő merítést kapunk Cannes-ban, tavaly itt debütált például az Agymanók című zseniális Pixar-mese és a szintén zseniális Mad Max: A harag útja. Ilyen kaliberű nagyágyúk az idén ugyan nem lesznek, de fogadni mernénk rá, hogy a Rendes fickók című akcióvígjátékon hülyére fogjuk röhögni magunkat, a Cannes-ba szinte hazajáró Woody Allen harmincas években játszódó komédiája, a Café Society nyitófilmként remélhetőleg nem lesz akkora üres fiaskó, mint a tavalyi Abszurd alak.
A legnagyobb sztárparádét a George Clooney-val és Julia Robertsszel érkező Pénzes cápa ígéri, amelyet Jodie Foster rendezett, a gyermeki lelkünket pedig Steven Spielberg ébreszti majd fel A barátságos óriás című fantasyvel, amelyben a címszereplő lényt a rendező legújabb múzsája, a Kémek hídjá-ban nyújtott alakításáért Oscar-díjat nyert Mark Rylance alakítja.
Érdekes módon ezek a filmek mind versenyen kívül mutatkoznak be Cannes-ban, és Hollywood becsületét díjak terén csak az új Spielbergként emlegetett, pimaszul fiatal Jeff Nichols mentheti meg, aki négy hónapon belül már a második új filmjét prezentálja A-listás fesztivál versenyprogramjában. A Berlinalén a Midnight Special című sci-fijén izgulhatott a közönség, most Cannes-ban pedig az igazságérzetünket fogja felborzolni az ötvenes években játszódó Loving című drámával, amelyben egy fehér és afroamerikai vegyes párt (Joel Edgerton és Ruth Negga) azért ítélnek börtönbüntetésre Virginia államban, mert össze mertek házasodni.
A cannes-i filmfesztivál díjairól minden évben más összetételű zsűri dönt (idén Nemes Jeles László is a zsűri tagja), így nem lehet olyan elméleteket felállítani, mint az Oscar esetében, hogy X. Y.-t kárpótolni szeretnék, vagy kifejezetten a történelmi/életrajzi/stb. filmekre buknának. Ez a kiszámíthatatlanság izgalmas, de egyben unfair, hiszen a Dardenne testvéreknek, Hanekének vagy Kusturicának már két Arany Pálmájuk is van, míg Almodóvar vagy Jim Jarmusch eddig hoppon maradt.
Most mind a ketten újra versenyben lesznek, sőt, ott van Bruno Dumont is, aki kétszer nyerte el eddig a zsűri nagydíját (ami lényegében az ezüstéremnek felel meg, ezt kapta tavaly Nemes Jeles is), így ha a zsűri kárpótolni akar valakit a fődíjjal, akkor ők hárman a legesélyesebbek rá. Jarmusch szinte sose rendez rossz filmet, bár a verseket író buszsofőr története (Paterson) nem sejtet egy grandiózus alkotást, Dumont pedig a Slack Bay-ben a komédia műfajával kísérletezik, így a fogadóirodáknál egyelőre Almodóvart tartják a tuti tippnek a Julietá-val.
A spanyol mesternek eddig nem volt szerencséje a cannes-i díjakkal; bár a Mindent anyámról vagy a Volver is fődíjat érdemelt volna, mindkettő „csak” rendezői és színészi díjat kapott. A Julietá-t már bemutatták Spanyolországban, és a kritikák vegyesek, de önmagában a visszatérés a drámai műfajhoz és az életmű elég lehet egy Arany Pálmához.
Sokat kritizált, de elfogadott tény, hogy a legendás korábbi Arany Pálma-nyertes nagy öregek, mint a Dardenne testvérek (La fille inconnu) vagy Ken Loach (I, Daniel Blake) automatikusan meghívást kapnak a versenyprogramba még akkor is, ha új filmjük nem éri el a korábbiak színvonalát, de érdemes mindig odafigyelni az ismeretlennek csengő nevekre is a hivatalos programban, elvégre egy évvel ezelőtt a Saul fia rendezőjéről is csak annyit tudott a filmvilág, hogy dolgozott már Tarr Bélával.
Idén a német Maren Ade az egyik izgalmas fiatal rendező a versenyprogramban, akitől a majd’ háromórás apa-lánya drámát, a Toni Erdmann-t nyilván nem véletlenül válogatták be, és kíváncsian várjuk a provokatív Idegen a tónál rendezőjének, Alain Guiraudie-nak az újdonságát, a Staying Vertical-t is, csakúgy, mint az Aquarius-t a brazil Kleber Mendonça Filhótól.
A legfiatalabb rendező a versenyprogramban viszont a kanadai Xavier Dolan, aki 27 éves létére Cannes-ban már veteránnak számít, hiszen öt eddigi nagyjátékfilmjéből négy itt mutatkozott be, és a Mommy után a Juste la fin du monde a második, ami a versenyprogramban. A Mommy két éve a zsűri díját nyerte el, kíváncsian várjuk, hogy George Miller zsűrijétől valami még rangosabb kitüntetést kap-e.
A versenyprogramba beválogatott három női rendező közül a brit Andrea Arnold az egyetlen visszatérő név, ő az American Honey-val esélyes valami fontosabb díjra, és bízunk abban, hogy főszereplője, a polgárpukkasztásban élen járó Shia LaBeouf is hozza majd a szokásos őrült formáját.
Cannes nem létezhet szélsőséges reakciókat kiváltó, sokkoló képsorokat tartalmazó botrányfilm nélkül. Tavaly Gaspar Noé 3D-s Love-ja okozott vitákat. Idén Nicolas Winding Refn rendező Neon démon-ja keltheti a leghevesebb indulatokat. A dán rendező előbb megjárta a mennyországot a Cannes-ban bemutatott Drive-val, a kifütyült és jobbára borzasztó kritikákat kapott Csak Isten bocsáthat meg cannes-i premierje idején viszont már a pokolban érezhette magát.
Ezek után mit várhatunk a szépségipar kulisszái között játszódó Neon démon című horrorról? Vérben és neonfényekben úszó gyönyörűséges képeket, elborult agyú, egymást gyilkoló szupermodelleket és egy teljesen új oldalát felvillantó Elle Fanningot, aki most kibújik a mesebeli hercegnő szerepéből, és életében először ő is megmártózik a mocsokban.
A Drive-hoz hasonlóan vajon ez is a filmbolondok megvalósult álma lesz? Vagy ismét egy hatalmas csalódás? Vagy valami teljesen új agyeldobós élményt tartogat számunkra Refn? Többek között ezért az érzésért éri meg Cannes-ba járni: a világpremier egyben azt is jelenti, hogy a vetítés kezdetén még bármi elképzelhető, és annak az ellenkezője is.
A cannes-i filmfesztivál szerdán kezdődik, a Filmklub stábja mindennap helyszíni tudósítással jelentkezik.