A legmenőbb arcok itt nyomulnak Cannes-ban

Juliette Binoche
Vágólapra másolva!
A cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának kihirdetése után egy héttel a legizgalmasabb párhuzamos szekció, a Rendezők kéthete is ismertette az idei programját, és az igazi filmőrülteket ez a szelekció legalább annyira lázba hozza, mint a versenyprogram. A szekció Juliette Binoche és Gérard Dépardieu komédiázásával nyit, majd lesz a briliáns Tangerine rendezőjének új filmje, Bruno Dumont Jeanne D'arc elektropop musicalje és a Sundance filmfesztivál hiphopszenzációja, a Patti Cake$.
Vágólapra másolva!

A cannes-i filmfesztivál nemcsak a kikötő melletti fesztiválpalota-monstrumban helyet kapó hivatalos programból és filmvásárból áll, hanem három párhuzamos program is zajlik időközben a tengerparti városkában. A Kritikusok hete (Semaine de la critique) és az ACID programját ma jelentették be, de a legizgalmasabb párhuzamos szekció, a Rendezők kéthete (Quinzaine des réalisateurs) szervezői csütörtökön ismertették idei választottjaikat.

A Rendezők kéthete szekció idei plakátja Forrás: Quinzaine des réalisateurs

A hivatalos program múlt heti bejelentése után azonnal megindult a spekuláció, hogy a kimaradt filmek közül melyekre csapott le a Rendezők kéthete, de hiba lenne másod- vagy harmadrendűként kezelni ezt a szelekciót, hiszen a Quinzaine rengeteg briliáns filmet és rendezőt fedezett fel az elmúlt 48 évben. A két Arany Pálmát is nyert rendezők szűk listájáról Michael Haneke, Ken Loach és a Dardenne testvérek is ebben a szekcióban kezdték cannes-i pályafutásukat.

Éppen ezért a Quinzaine programja a versenyprogram után a legfontosabb cannes-i szekciónak tekinthető, és a pletykák úgy tartják, hogy sok rendező, ha csak versenyen kívüli hivatalos vetítést vagy az Un certain regard szekciót ajánlják fel neki, inkább a Quinzaine-t választja. Másrészről pedig, akit felfedez a Rendezők kéthete, az pár évvel később már könnyedén a versenyprogramban találhatja magát.

Tavaly a Divines, a Rég nem szerelem, az Őrült boldogság, a Neruda és az Életem cukkiniként voltak a kedvenceink a Rendezők kéthetén, a korábbi években pedig a Mustang-ot, a Csajkor-t, a Whiplash-t, A kígyó ölelésé-t, A legújabb testamentum-ot, a Fiatal éveim-et és a Play - Gyerekjáték?-ot is ebben a szekcióban fedeztük fel.

Mustang Forrás: Mozinet

Idén három olyan nagy francia művész is a Quinzaine-ben mutatja be új filmjét, akit a hivatalos program gyakran mostohán kezel; Philippe Garrel (L'amant d'un jour), Bruno Dumont (Jeanette) és Claire Denis (Un beau soleil intérieur) újdonsága a versenyprogramban is eseményszámba menne. Dumont tavaly versenyben is volt az elképesztően vicces A sors kegyeltjei…meg a többiek-kel, és idén is halad tovább a meglepően kattant úton: a Jeanette egy elektropop musical Jeanne D'Arc életéről.

Claire Denis-t pedig hiába tartja egy kincsnek a filmvilág, az 1988-as Csokoládé óta nem került be a versenyszekcióba. Juliette Binoche és Gérard Dépardieu főszereplésével készült új filmje viszont a Rendezők kéthetének a nyitófilmje lesz, és biztos, hogy tömegeket csábít majd át a fesztivál első napján a Croisette másik végére, főleg, hogy meglepetésre Dumont-hoz hasonlóan ő is a komédia műfajára próbál áttérni.

Juliette Binoche az Un beau soleil intérieur című filmben Forrás: Juliette Binoche Instagram

Az, hogy Claire Denis-t nem hívták meg a versenybe, annak fényében is furcsa, hogy a cannes-i hivatalos program minden évben küszködik, hogy felmutasson pár női rendezőt is (idén hárman kerültek be).

Bezzeg a Quinzaine hét női rendezőt válogatott be idén, ami tizenkilenc filmből nem rossz arány.

Van köztük zambiai származású brit (Rungano Nyoni – I Am Not A Witch), Amerikában élő kínai (Chloé Zhao – The Rider), indonéz (Surya Mouly - Marlina The Murderer In Four Acts) és francia dokumentumfilmes (Sonia Kronlund – Nothingwood).

I Am Not A Witch Forrás: Quinzaine des réalisateurs

A hivatalos programmal ellentétben (hiába táncikál Claudia Cardinale a fesztivál plakátján) a Rendezők kéthetén erős az olasz jelenlét is. A három beválogatott olasz film közül egyelőre Jonas Carpiagno új filmjét várjuk a legjobban (A ciambra), mivel előző filmje, a Mediterranea a menekültválságról eddig (idén Haneke és Mundruczó is menekülttémájú filmmel készül Cannes-ba) készült filmek egyik legerőteljesebb darabja volt.

Szintén az előző filmje miatt érdemes nagy reményeket fűzni Sean Baker újdonságához, hiszen az iPhone-nal forgatott Tangerine az utóbbi évek amerikai független filmes termésének egyik gyöngyszeme volt. A The Florida Project-ben Willem Defoe alakítja az egyik főszerepet, bár a sztori inkább pár gyerekre fókuszál, akik életük egyik legvarázslatosabb nyarát élik át a floridai Disneyland szomszédságában, miközben a körülöttük lévő felnőttek szenvednek a való élet nyomorúságától.

Willem Dafoe a The Florida Project című filmben Forrás: Quinzaine des réalisateurs

Az amerikai független filmeseket két, a Sundance-en már bemutatott alkotás is képviseli; a második amerikai polgárháborút vizionáló Bushwick (rendezők: Cary Murnion és Jonathan Milot) című akcióthriller a meglepőbb választás, a zárófilmnek választott hiphop csoda Patti Cake$-ről (rendező: Geremy Jasper) viszont már lehetett hallani, hogy feltűnik majd a Riviérán.

Patti Cake$ Forrás: Quinzaine des réalisateurs

Magyar film sajnos nem került be idén a Quinzaine-be, pedig jó pár filmet neveztek, és Antal Nimród A Viszkis-éért az utolsó pillanatig szorítottunk. Érdekes egyébként, hogy míg a hivatalos programban átlag minden második évben van magyar nagyjátékfilm, addig a Quinzaine utoljára tizenegy éve válogatott be magyar rendezőt (Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér) a nagyjátékfilmes programjába.

Hajdu Zoltán Miklós a Fehér tenyér című filmben Forrás: Budapest Film

A Rendezők kéthete május 18-tól 28-ig kerül megrendezésre Cannes-ban, és fontos információ a filmőrültek számára, hogy a hivatalos programmal ellentétben a közönség számára is látogatható; tízes gyűjtőjegy vásárlásával bárki bejuthat a vetítésekre.

A cannes-i Rendezők kéthete 2017-es programja

Nagyjátékfilmek

Nyitófilm: Un beau soleil intérieur (Claire Denis)

Zárófilm: Patti Cake$ (Geremy Jasper)

  • The Florida Project (Sean Baker)
  • Frost (Sharunas Bartas)
  • A Ciambra (Jonas Carpignano)
  • Mobile Homes (Vladimir de Fontenay)
  • Cuori Puri (Roberto De Paolis)
  • L'intrusa (Leonardo Di Costanzo)
  • Jeannette (Bruno Dumont)
  • Alive in France (Abel Ferrara)
  • L'amant d'un jour (Philippe Garrel)
  • West of the Jordan River (Field Diary Revisited) (Amos Gitai)
  • Nothingwood (Sonia Kronlund)
  • Bushwick (Cary Murnion és Jonathan Milott)
  • I Am Not a Witch (Rungano Nyoni)
  • La defensa del dragón (Natalia Santa)
  • Marlina si pembunuh dalam empat babak (Mouly Surya)
  • Ôtez-moi d'un doute (Carine Tardieu)
  • The Rider (Chloé Zhao)

Rövidfilmek

  • Água Mole (Laura Goncalves & Alexandra Ramires)
  • La bouche (Camilo Restrepo)
  • Copa-loca (Christos Massalas)
  • Crème de menthe (David Philippe Gagne & Jean-Marc E. Roy)
  • Farpões, Baldios (Marta Matheus)
  • Min Börda (Niki Lindroth von Bahr)
  • Nada (Gabriel Martins)
  • Retour à Genoa City (Benoit Grimalt)
  • Tijuana Tales (Jean-Charles Hue)
  • Trešnje (Dubravka Turic)