Vágólapra másolva!
Egy rezzenéstelen arcú titkosügynök, egy hiú sztriptíztáncos, egy szívszorító szexfüggő és két különböző tesztoszteronbomba az év legszuperebb férfi alakításai közt.
Vágólapra másolva!

5. Tom Hardy (Fékezhetetlen, Warrior)

Forrás: AFP
Tom Hardy a Fékezhetetlen-ben

Idén két filmbe is Tom Hardy szállította a tesztoszteront. Fizikai felépítése, fizimiskája és temperamentuma olyan szerepekre predesztinálja, ahol a figurából előtörő állati ösztönöket és agresszivitást kell megjeleníteni, és ezt nála jelenleg talán senki sem csinálja jobban. (Amikor megpróbálták belepasszírozni egy romantikus komédiába, nevetségessé vált, igaz, erről nem annyira ő tehet, inkább az iszonyú béna Kémes hármas alkotói.) Szuper volt a Warrior-ban is mint a rengeteg haragot magával cipelő, a ringben a fivérével szembekerülő Tommy, de még jobban bírtuk a Fékezhetetlen Forrest Bondurantjaként. A senki előtt meg nem hajló és gyakorlatilag golyóálló alkoholcsempész szerepében komikumba hajlóan kemény volt, inkább dörmögött, mint beszélt, akkor viszont megszeppent, amikor Jessica Chastain meztelenül megjelent a szobájában.

* * *

4. Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém)

Forrás: AFP
Gary Oldman a Suszter, szabó, baka, kém-ben

Gary Oldman hihetetlenül visszafogott alakítást nyújt egy hihetetlenül visszafogott filmben, és mégis hat. A brit titkosszolgálatba beépült kettős ügynök után nyomozó George Smiley vastag szemüveg mögé rejtőzik, nemhogy az érzéseit nem mutatja ki, de általában teljesen rezzenéstelen arccal jön-megy, legfeljebb szája sarkának apró rándulásából, vagy egy hunyorításából következtethetünk arra, hogy éppen mire gondol. Ahogy Oldman az [origo]-nak elmondta, itt olyan apróságokkal kellett játszania, mint hogy "az ember ráérez, hogy most egy kicsit lassabbra kell venni a tempót, hogy érzékeltetni kell, hogy amikor Smiley felkel a székből, akkor kicsit fáj a háta, kicsit le kell ereszteni a vállat". A végletes minimalizmus bejött.

* * *

3. Matthew McConaughey (Magic Mike)

Forrás: Big Bang Media
Matthew McConaughey a Magic Mike-ban

Miután Matthew McConaughey hosszú éveken keresztül abból élt, hogy mindenféle limonádékban ledobálta magáról az ingét, Steven Soderberghtől megkapta az álomszerepet a Magic Mike-ban, ahol szinte mindent ledobálhatott magáról úgy, hogy közben még isteni jófejnek is tűnt, hiszen ezzel saját korábbi szerepeire is reflektált önironikusan. Dallasnak, a férfi sztriptízbár tulajdonosának éppen hervadásnak indulnak a bájai, és a forgatás idején 41 éves McConaughey ezt is, és a végtelenül hiú, nem éppen okos, de annál talpraesettebb fickó minden vonását teljes erőbedobással, jóleső ripacskodással adja. Nem fogjuk egyhamar elfelejteni a jelenetet, amiben az izompólós Dallas egy egészfalas tükör előtt mutatja be új védencének a női közönség elbűvöléséhez szükséges csípőmozgást.

* * *

2. Matthias Schoenaerts (Bikanyak)

Forrás: Mozinet
Matthias Schoenaerts a Bikanyak-ban

A belga színésznek nem volt könnyű dolga: a Bikanyak-ban egy olyan figurát kellett megformálnia, aki egy szörnyű gyerekkori trauma miatt egészen mélyre temette saját emberi mivoltát, és úgy funkcionál, mint egy állat: az első a fizikai biztonság. Ezt úgy teremti meg maga számára, hogy izmait illegális cuccokkal óriásira pumpálja, homályos szobákban, leszegett fejjel fújtat magában, mint egy szűk ketrecbe zárt vadállat, és amikor szükségét érzi, keményen odacsap, ő a domináns hím, efelől nem támadhat kétség. A brutális tettek mögött viszont egy kisfiúkorban megrekedt, sérült lélek rejlik, ami teljesen alkalmatlanná teszi őt arra, hogy felnőttként funkcionáljon a világban. Schoenaerts egy félig leeresztett szemhéjjal és egy horkantással többet kifejez, mint mások egy egész monológgal.

* * *

1. Michael Fassbender (Shame)

Forrás: AFP
Michael Fassbender a Shame-ben

Michael Fassbender a Shame szexfüggő, szeretni képtelen Brandonjaként valami olyan zseniálisat hoz létre a vásznon, amihez foghatót nagyon ritkán látni a moziban. Főleg a tekintetével játszik, koncentráltan kell csüggenünk az arcán ahhoz, hogy semmit se szalasszunk el ebből a frenetikus alakításból. A világ egyik legjóképűbb férfijának legdöbbenetesebb átlényegülése, amikor ocsmány óriáskígyóvá változva kiüresedett, kétségbeesett függőként vadász le nőket pusztán a pillantásával. Aztán, amikor Brandon húga (Carey Mulligan) felrobbantja a férfi körül felépített falat, és jön az összeomlás, úgy érezzük, mintha gyomorszájon rugdosnának minket és valaki a tüdőnkbe taposna. Fassbender halálosan precíz és érzékeny, súlyosan felkavaró élményt nyújt.

----

Olvasd el a többi év végi toplistánkat is!