Mit rejt az izomagy?

Vágólapra másolva!
Channing Tatumot jelenleg a beszédes című Bunyóban láthatjuk a moziban, jövő héten pedig a G. I. Joe-ban keménykedik tovább. Mi most megmutatjuk, hogy a huszonkilenc éves színész nem csak verekedni tud, hanem adott esetben érzékeny drámai hős, sőt, hajlandó arra is, hogy totál hülyét csináljon magából egy jó poén kedvéért.
Vágólapra másolva!

1. Az 1980-as születésű Channing Tatumot kezdettől a sportok fontosságára nevelték: kis korától baseballozott, futballozott, távol-keleti küzdősportokat tanult. Mint ebben a videointerjúban is elmondta, a tánccal először Floridában került kapcsolatba, ahol gyerekkora egy részét töltötte. Az itt élő latin-amerikaiak körében (is) szokás, hogy a lánygyerekek tizenötödik születésnapján nagy, táncos ünnepségeket rendeznek, így tanult meg Channing néhány latinos alapot, de rendes táncos képzésben soha nem részesült.

2. Tizenéves korában fogalma sem volt, hogy mit akar kezdeni magával, de belesodródott a modellkedésbe, amiben elég sikeres lett. Játszott jó néhány reklámban, itt például egy sportkocsiban vagánykodva népszerűsíti a Mountain Dew-t, itt pedig DJ-skedik a Pepsi kedvéért. Amikor a modellkedés kezdett kicsit uncsivá válni számára, rájött, hogy a színészkedés a következő logikus lépés. Az utat Ricky Martin She Bangs című videoklipje nyitotta meg számára, amiben ő volt az egyik táncos négyszáz dolláros fizetségért. Első filmszerepét a Samuel L. Jackson főszereplésével készült Carter edző-ben játszotta, aztán jött egy epizódszerep az Ámok-ban. A kritikusok Dito Montiel első filmjében, az Őrangyallal, védtelenül-ben figyeltek fel rá, amelyben Antoniót játszotta, Robert Downey Jr. figurájának egyik gyerekkori barátját, egy lobbanékony természetű srácot, akit életfogytiglanra ítélnek, mert barátja védelmében megöl egy fickót.

ForrA!s: [origo]
Channing Tatum az Őrangyallal, védtelenül-ben

3. A 2006-os volt az áttörés éve Channing számára: az Őrangyallal, védtelenül kedvező Sundance-es fogadtatását követte tavasszal a Micsoda srác ez a lány! című romantikus komédia, ami ugyan nem különösebben épületes, de Channing első főszerepe volt, augusztusban pedig mozikba került a Step Up című táncos film, amelyben egy utcai táncost alakít, aki véletlenül belecsöppen a balett-táncosok életébe, és egy fontos előadásra készülő táncoslány partnere lesz. Channing nem csak az ismertséget nyerte el a filmmel, hanem megtalálta a párját is, filmbeli partnerével, Jenna Dewannel ebben a hónapban házasodtak össze.

ForrA!s: [origo]
Jenna Dewan és Channing Tatum a Step Up-ban

4. A főszerepet játszó Ryan Phillippe katonatársát formálta meg A sereg nem enged-ben, de az iraki háborús film szinte észrevétlenül tűnt el a mozikból. A Közellenségek-ben meg Channing maradt szinte észrevétlen: ő alakítja Pretty Boy Floydot, akinek csak egy rövid futás jut az almásban, mielőtt Christian Bale figurája lepuffantja. Az idei nyár Magyarországon mégis Channingé: Dito Montiel második filmjében, a héten mozikba került Bunyó-ban elsősorban megint az izmaira volt szükség, de némiképp meglepő módon figurájának lelke is van, és simán meg lehet szeretni. A kritikusok így hát megint szeretik Channinget, aki nem megy sehova: jövő héttől a G.I. Joe Duke-jaként kommandírozza csapatát a mozikban.

ForrA!s: [origo]
Channing Tatum a Bunyó-ban

5. Legközelebb Lasse Hallström Dear John című érzelmes drámájában szerepel majd, ahol ismét katona lesz, de egy nagyon szerelmes katona, aki Amanda Seyfried (Mamma Mia!) figurájáért él-hal. Montiellel sem válnak meg egymástól, már készülnek a The Brotherhood of the Rose című filmre, amelyben ismét Channingé az egyik főszerep.

ForrA!s: [origo]
Channing Tatum a G.I. Joe-ban

+1 A fentiekből remélhetőleg kiderült, hogy Channing egyformán jó az izmos és kemény és az izmos és érzékeny fiúk megformálásában, ám hogy vicces is tud lenni, azt az alábbi videó fogja mindjárt bebizonyítani. Channing Charlyne Yivel (a Felkoppintva beszívott kiscsaja) adja elő a Dirty Dancing egyik kulcsjelentét.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6A8zQgzS5y1F3uuj