Vágólapra másolva!
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Mátyássy Bence ismerős lehet a színművészetis osztálytársaival alapított HOPPart Társulat előadásaiból és a Nemzeti Színházból is, ahol többek közt Kukorica Jancsiként fakad dalra. Izgalmasan kétértelmű kisugárzása egyformán alkalmassá tenné romantikus-szépfiús és hidegrázós patkányszerepek megformálására. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)
Vágólapra másolva!

#17 - Mátyássy Bence

Született: 1981. február 19.

Ő lehetne a magyar... James Franco.

Hol figyeltünk fel rá? Ha aktívabban frekventálnánk a Nemzeti előadásait, korábban is megismerhettük volna Mátyássyt, de így egy kellemes nyáresti napon tűnt fel nekünk az Alföldi Róbert rendezte Bánk bán - junior Ottójaként. Lényegében mindegyik fiatal színész klassz volt a darabban, de különösen nagy hatást gyakorolt ránk a gerinctelen csábító figuráját remekül hozó Mátyássy, aki a kulcspillanatokban általában a színpad előtt húzódó medencében feszített-feszengett fehér izompólójában.

- Miket csináltál eddig?

- 2007-ben végeztem a Színművészeti Egyetem zenés-színész szakán, ahol Novák Eszter és Ascher Tamás voltak az osztályfőnökeim. Végzős osztályommal megalapítottuk a HOPPart Társulatot. Még ebben az évben Halálkemény - a mi dájhárdunk címmel színpadra állítottuk John McTiernan és Bruce Willis 1988-as Die Hard című klasszikusát. (Filmrajongóknak kötelező!) 2008 augusztusában a Nemzeti Színházhoz szerződtem. Itt több darabban szerepelek, pl: János vitéz, Tovább is van..., A kivétel és a szabály. Zenés-énekes szerepeket is játszom, és a színházon kívül is fontos számomra a zene. Kiskorom óta zenélek, gitározni és dobolni gimnáziumban kezdtem. Klasszikus oktatást kaptam, de aztán ráálltam a rockra. 2007-ben alakult a Sharon Stones zenekar, zúzós alter-rockot játszunk, a Tomprincz & the Ex zenekarban pedig a színműs osztálytársaimmal és a bátyámmal feldolgozásokat játszunk. Az előadásainkban is mi zenélünk, pl. a K. mamá-ban, a Varázsfuvolá-ban és a Herrmann csatájá-ban. Játszottam már néhány filmben: a Rinaldó-ban én voltam Aladár, a Kontroll-ban pedig Gyalogkakukk. Más vizsgafilmekben, kisfilmekben, reklámokban is szerepeltem.


- Miben láthatunk legközelebb?

- A HOPPart Társulattal ősztől játszom a Kis vakond, akinek a fejére csináltak című darabban, az eddigi előadásainkat pedig (a Varázsfuvola kivételével) tovább játsszuk. Tavasszal jön a Chicago Zsótér Sándor rendezésében, amivel szerintem még többet tudunk majd fejlődni mind énekesen, mind hangszeresen. A Nemzeti következő évadjában a Berzsián és Dideki című Lázár Ervin-mesében repülő kutyaként leszek látható, majd George Tabori Mein Kampf című darabjában mint Hitler. Márciusban leszek még a Lear király-ban, és persze itt is tovább mennek a korábbi előadások. Film egyelőre nincs a láthatáron, de reméljük, annak is eljön az ideje!

- Mi az, amit te tudsz a legjobban a magyar színészek közül?

- Kifelé kancsalítani és háttérben horgászni (ezzel kapcsolatban lásd a cikk végi keretes írást! - a szerk.) biztosan. Valamint - nem én tudom a legjobban, de - filmben és színházban is szeretem magam csinálni a veszélyes (olykor kaszkadőrt igénylő) helyzeteket. És persze egy zúzós akciófilmet minden további nélkül elviszek a vállamon!

- Mit mutatnál meg munkáidból egy olyan rendezőnek, aki színészt keres a filmjébe?

- HOPPartos előadásból bármit, a Kontroll-t és Rinaldó-t biztosan, esetleg reklámokat. De úgyis az adott pillanat számít, nem az, hogy milyen voltam tíz éve.


- Mondj három filmrendezőt, akivel szívesen dolgoznál együtt!

- Nem az a kérdés, én kivel akarok dolgozni, hanem hogy velem ki akar. De Antal Nimróddal, Pálfi Györggyel, Goda Krisztinával, Gigor Attilával, stb... persze. Külföldiek közül: Alfonso Cuarón, Clint Eastwood, Farrelly tesvérek, Tarsem Singh, Nick Cassevetes stb.

- Melyik színészt/színésznőt látnád többet szívesen a vásznon?

- Jó filmekben szívesen látnám magamat is, de természetesen Bánfalvi Esztert, Kiss Diána Magdolnát, Roszik Hellát, Herczeg Tamást, Vári-Kovács Pétert, Szilágyi Katalint, Takács Nóra Diánát, Radnay Csillát, Szabó Kimmel Tamást, Tarjányi Tamást, Polgár Csabát, Friedenthal Zoltánt, vagyis a HOPPart Társulat többi tagját. Sokan méltatlankodnak, hogy mindig ugyanazt a 20 arcot látni magyar filmekben. Én őket is szívesen nézem, csak ne ugyanolyan szerepeket kapnának mindig.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Nagyon sok filmet nézek mostanában, az elmúlt héten ezeket láttam:

  • klasszikus kategória: Ádám almái, Tenacious D, Golyózápor, Zuhanás
  • meglepően jó kategória: Csoda Krakkóban, Dagon, Martyrs, Megtorló 2
  • Zs kategória: Kraken: A mélység csápjai, Megtorló, Kincsvadászok
  • igazságtalanul mellőzött kategória: 11:14

- Láttál valami jó darabot mostanában?

- Az Avenue Q-t a Centrál Színházban és a Pánik-ot (felolvasószínházként) a Nemzetiben. Mindenkinek ajánlom.

- Mi a véleményed James Francóról?

- Tök jó! Alkata a hős-nyálas-romantikus szépfiú szerepekre predesztinálja, de ő nem csak ezt tudja. A Pókember-(ek)ben semmivel nem volt rosszabb mint Tobey és a többiek, sőt. A Trisztán és Izoldá-ban nyálas, de az Ananász Expressz-ben frenetikus volt! Sajnos csak ezeket láttam tőle.

Mátyássy Bence a háttérben horgászásról:

A Háttérhorgász Szövetség 2009 februárjában alakult. Alapító tagok: én és Földi Ádám kollegám. Az ötlet jó 10 éve ötlött fel bennem.

Mi is ez? Szeretünk horgászni és filmezni. A kettő ötvözete pedig: ha egy filmben vízparti jelenet van, miért ne ülhetnének a háttérben horgászok, ahogy azt látni is néha. Ezek a horgászok természetesen mi akarunk lenni. Tanulmányozzuk a horgászati-halászati technikákat, hogy ezek az apró momentumok minél hitelesebben jelenjenek meg a filmben. Valamint különböző történelmi korok horgászmódszereit, hogy ne okozzon problémát, ha esetleg pár év múlva a Liliomfi remake-jében (nagyon remélem, hogy soha nem érkezik el az a pillanat) balatoni halászokat kell alakítani.

Most nyáron már három filmben szerepeltünk és több másik is folyamatban van. Célunk, hogy pár év múlva, ha valaki vízparti jelenetet álmodik filmjébe, automatikusan a Háttérhorgász Szövetséget tárcsázza. Tehát kedves filmkészítők! Várjuk jelentkezéseteket a [email protected] címen.