A szemét nem kellék, hanem valóság

csak a szél, fliegauf bence
Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: Fliegauf nemcsak a magyar újságírók, de a külföldi nézők egybehangzó véleménye szerint is visszafogott, de velejéig sokkoló filmet rendezett. Bár a sajtótájékoztatón nem telt meg a terem, a kérdések csak úgy potyogtak a stábra. Két újságíró összeveszett a mikrofonon, és borzolta a kedélyeket a magyar kormány propagandaanyaga is.
Vágólapra másolva!

Fliegauf Bence (a rendező nemrég átkeresztelte magát Benedekről Bencére) már a film elején jelzi, hogy bár történetét a 2008-2009-es magyarországi cigánygyilkosságok inspirálták, célja nem az események tényszerű rekonstruálása. Őt ugyanis inkább a szörnyű tettek megtörténtét lehetővé tevő légkör és mentalitás érdekli. Kiválaszt tehát egy családot, amelynek tagjait egyetlen hosszú nyári napon át követve mutatja meg a környezetükben láthatatlanul lappangó félelmet és előítéleteket.

Nagyon nehéz dolga van annak, aki romatémában akar magyar filmet forgatni. Egyszerre kell bemutatni a cigányok nyomorúságos sorsát, megjeleníteni a mély előítéletekben gyökerező ideológiai hátteret és rávilágítani a cigányság szemléletmódjában jelen lévő problémákra is. Fliegauf elkerüli a szegénység ábrázolásában rejlő csapdát.

Filmjében csöppnyi szenzációhajhászás vagy dokumentumfilmes allűr sincsen: a vízvezeték nélküli ütött-kopott házak, a közmunka, a szemétdombok a szereplők teljesen természetes életkörülményeikként jelennek meg. Egyszerűen ezek között kell élniük. Azért egy újságíró a sajtótájékoztatón megkérdezi: "A filmben látható szemét a magyar valóság része?" Mire Fliegauf biztosítja a kollégát arról, hogy igen, szemét valóban előfordul a magyar tanyavilágban, és nem szimbolikus kellékként használták annak jelzésére, hogyan bánik Magyarország a cigányokkal.

A Csak a szél (a zseniális cím értelme csak a film legvégén derül ki) legizgalmasabb részei azok, ahol apró, mindennapi szófordulatokból és gesztusokból kirajzolódnak az előítéletek. Végig görcsben a gyomor: a láthatatlan, de mindenütt sejthető veszély minden lépésüknél végigkíséri a szereplőket, nem tudjuk, végül megesik-e még egy tragédia, vagy sem.

Forrás: The Match Factory
Sárkány Lajos a Csak a szél című filmben

Két helyen bicsaklik csak meg a film: a rendőrök párbeszédénél és a kocsma előtti agresszív cigányok jeleneténél érződik a didaktikusság, az, hogy itt most Fliegauf mindkét oldal "objektív" bemutatását erőlteti. Ha ráadásul a film két jelenettel hamarabb fejeződött volna be, most remekműről beszélnénk. A zsigeri félelem viszont így is sokáig velünk marad a film után, visszük ki magunkkal a teremből, ki az utcára. Káprázatosan visszafogott, felszínes látványosságoktól tartózkodó, újra korábbi munkáitól teljesen eltérő filmet rendezett Fliegauf.

Fegyverek torkolattüzéről álmodott Fliegauf

"Ez egy művészi reflexió arra, hogy mi történik a magyar cigánysággal" - mutatta be a filmjét Fliegauf Bence csütörtökön délelőtt a Berlinalén az után, hogy a Csak a szél világpremierjét ünnepelte a versenyfilmek között. "Vannak benne fiktív elemek is, de olyan filmet próbáltunk csinálni, amely követi a merényletek eseményeit."

Az újságírókat láthatóan nagyon érdekelte a magyar romák helyzete: bár csak félig telt meg a terem, folyamatosan záporoztak a kérdések. "Pontosan nem emlékszem, hogy jutott eszembe a film ötlete, de annyi biztos, hogy többször felébredtem arra, hogy fegyverek torkolattüze villog, és emberek sikoltoznak. Akkor erős érzelmi hullámzás alakult ki bennem." Fliegauf hozzátette, jó olyan országban élni, ahol "ilyen társadalmi taburól lehet filmet csinálni és az ország píárjának is jó, hogy tudunk ilyen filmeket prezentálni. Egy társadalom akkor érett, ha fel tud dolgozni ilyen eseményeket" - mondja.

Forrás: AFP
Fliegauf Bence a Csak a szél berlini sajtótájékoztatóján

A terem érdeklődve figyel. A kérdésekre jobbára Fliegauf Bence válaszol, hol magyarul, hol angolul. Később két újságíró összevész azon, melyiküknek kellett volna előbb megkapnia a mikrofont. Az [origo] jelen levő újságírója hiába nyújtózkodik kitartóan, túl sok a kíváncsi külföldi kolléga, így végül nem tudja feltenni az ún. magyar szemszögből megfogalmazott kérdését.

Az újságírók láthatóan odavannak a főszerepet játszó gyerekekért (Lendvai Gyöngyi és Sárkány Lajos), később kikövetelik, hogy őket is felhívják a pulpitusra a stáb felnőtt tagjai mellé. Fliegauf elmeséli, nagyon jó volt a gyerekekkel dolgozni, "nem hisztiztek, nem primadonnáskodtak, nagyon precízek". Szó esik Lovasi Zoltán kiváló operatőri munkájáról, hogy "nagy érzéke van a spontán helyzetek megörökítéséhez". Fliegauf csak közeli képeket akart tőle, így lett minimalista a látványvilág.

Forrás: AFP
Toldi Katalin, Fliegauf Bence, Sárkány Lajos és Lendvai Gyöngyi a berlini sajtótájékoztató előtt

A film felnőtt főszereplője Toldi Katalin, aki véletlenül került a filmbe: először csak a castingnál segített a stábnak, de aztán Fliegauf "beleszeretett". Az újságírók őt kérdezik még arról, találkozott-e nyílt rasszizmussal Magyarországon. Toldi Katalin elmeséli, hogy mikor három évvel ezelőtt Csobánkára költözött, azért nem alkalmazták egy üzletben, mert cigány. De olyan is előfordul, hogy telefonon azt mondják, minden rendben, ám amikor megjelenik, elnézést kérnek, mondván, már betöltötték az állást.

Fliegauf pár szóban összefoglalja a magyarországi cigányság rendszerváltás utáni történetét, majd éppen úgy, mint a tavalyi Tarr Béla-sajtótájékoztatón ugyanebben a teremben, kultúrpolitikai kérdésekről is szó esik. Mécs Mónika producer a forgatás nehézségeiről beszél, hogy amikor majdnem elkezdtek forgatni 2010-ben, éppen leállt a Magyar Mozgókép Alapítvány, de még nem volt meg a Nemzeti Filmalap, így egy légüres térben találták magukat. Ekkor jöttek mentőövként a németek és franciák, és lett a filmből kooprodukció (megköszönik nekik).

Mit keresnek a KIM papírjai a székeken?

Emlékezetes marad a tekintélyes konzervatív német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírójának kérdése, amelyet többen is megtapsoltak a teremben. Ő azt szerette volna megtudni, miért tapétázta ki a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háromoldalnyi német nyelvű anyaggal a terem valamennyi székét. "Azért osztották ki ezeket a papírokat, mert az állam is támogatta a film létrejöttét, vagy egy ügyetlen politikai píár-kísérletről van szó?" - kérdezte a szigorú úr.

Forrás: AFP
Toldi Katalin, Fliegauf Bence, Sárkány Lajos és Lendvai Gyöngyi a berlini sajtótájékoztató előtt

Az alkotók szabadkoznak, a papírokat nem ők rakták ki, nem is tudtak róla, viszont a kormány valóban támogatta a filmet. A szöveg a romagyilkosságok áttekintése után méltatja a 2010-ben helyére lépő kormány romastratégiáját és a szegénység felszámolása érdekében tett erőfeszítéseit.

"Az új kormány (...) a magyar demokrácia életében először alapított szociális integrációt segítő különálló szakállamtitkárságot. Ennek küldetése az, hogy komplex programok keretében támogassa a roma lakosságot és emelje a mélyszegénységben élők életminőségét" - üzente a KIM a nemzetközi filmes újságíróknak. Szó esik arról is, a magyar kormány mindent megtesz, hogy újraintegrálja a romákat. Befejezésképp kijelenti, a romaintegrációban és a szegénység elleni küzdelemben "országunk - szemben azzal, amit néhány kormányellenes politikus és közéleti ember terjeszt a nemzetközi médiában - prioritást lát".

Kár, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium píár-felelősei a német mellé nem mellékeltek angol fordítást - a Berlinale a német fővárosban zajlik ugyan, de a részt vevő újságírók legalább fele más országból érkezik, és nem tud németül.

- - -

"Nagyon örülnék, ha kapna valamilyen medvét" - berlini vélemények a Csak a szél-ről

Helyszíni gyorstesztünk alapján az emberek többsége - az európaiak legalábbis - hallottak már a magyarországi romagyilkosságokról a sajtóból. Egy nő kivételével mindenki készségesen elmondta a véleményét, ő zavarodott tekintettel arra kért, ne kelljen most rögtön elmondania, mit gondol, mert még mindig a látottak hatása alatt áll.

Forrás: The Match Factory

"Nagyon tisztán meg lehetett érteni, mi történt Magyarországon, és a film nagyon egyenletes dokumentarista stílusban számolt be mindezekről, és remekül követi a család egy napját. Nagyon erős film, ami nagyon veled marad az után is, hogy kijössz a moziból." (Középkorú görög nő)

"Nagyon érdekes volt, az egész film a vihar előtti nyugalmat mutatja be; a végső történés előttin helyzetet, ami majd mindent megváltoztat. Megmutatja egyrészt a romák általános helyzetét, másrészt az egyes szereplők speciális helyzetét is; úgyhogy látszik a mikro- és a makrovilág is." (Guido - Argentína)

"Nagyon tetszett, nagyon intenzív és személyes volt. A színészek is jók voltak, utána is akartam nézni a neten, hogy valódi színészek-e, mert nagyon autentikusnak hatottak. Szerintem mindenképp jó, hogy nem dokumentumfilmet csinált a történetből a rendező, mert így érzelmileg közelebb került az emberhez a történet. Nagyon örülnék, ha kapna valamilyen medvét, mert bár lehetett hallani a témáról a sajtóban, annyira azért nem ismert." (Julia - Németország)

Forrás: The Match Factory

"A téma a legfontosabb eleme a filmnek, számomra kicsit kényelmetlen volt ez a sok közeli kép és a mozgó kamera. Jó hogy nem doku lett, mert a játékfilmek az érzelmek miatt több embert meg tudnak érinteni, az pedig külön jó a filmnek, hogy a versenyfilmek között indult a Berlinalén. Szerintem biztos induló a zsűri nagydíjáért." (Fiatal cseh nő)

"Elképesztően jól fel volt építve a hangulat és a feszültség. Végig lekötötte a figyelmemet, végig tudtam koncentrálni, és kicsit sem volt patetikus. Voltak benne jó rendezői ötletek is, úgyhogy nagyon tetszett. A történtekről egyébként tudtam az újságokból." (Középkorú német férfi)

"Nagyon precíz és lassú film volt, de minden nagyon jól összeállt benne: a történet, a tempó, a karakterek. A vége is nagyon tetszett: egészen az utolsó pillanatig érdekelt, hogy ez a folyamatosan jelen lévő feszültség tényleg ahhoz vezet-e, amire végig kicsit számít az ember, vagy valami egészen más jön. (...) Nehéz megítélni, hogy kap-e majd valamilyen díjat, ha igen, akkor én a színészeknek adnám." (Másik középkorú német férfi)