Ilyen különös óriásmelleket még nem látott a világ

Superbia
Vágólapra másolva!
A nők nem mások, mint a kezük helyett is a gigantikus melleiket használó ősanyák, akik hol férfiakat üldöznek, hol pedig őket üldözik férfiak – legalábbis így történik Tóth Luca animációs rövidfilmjében, a Superbiában, ami kedden koradélután debütált a cannes-i filmfesztivál Kritikusok hete mellékszekciójának versenyprogramjában. Kritika.
Vágólapra másolva!

Riasztó és különös emberfigurák Tóth Luca animációs filmjének szereplői, ezek az ormótlan, meztelen, eltúlzott nemi jellegüket himbáló figurák, ezek az ősiséget sugárzó, testükben élő lények. A tizenöt perces Superbia egyfajta (anti?)utópisztikus és szürreális társadalmat mutat be, vagy egy ilyen társadalom életének egy sorsdöntő eseményét. Vagy ezt is, azt is: Tóth Luca nem a cselekményre koncentrál, a film egyszerre teremtéstörténet, szatirikus társadalomrajz és felnőttmese.

Superbia Forrás: Boddah

Ebben az élénk színek által dominált világban nincs egyetlen egyenes vonal vagy hegyesszög sem, és minden forma terebélyes, mintha szét készülne folyni éppen, az emberek pedig olyanok, mint amilyenek a legdurvább nemi sztereotípiák szerint lehetnek. Ehhez az ironikus, karikatúraszerű gondolkodásmódhoz jól illenek a sarkított testek, hiszen a nők itt valóban a termékenység, a szexualitás szimbólumai, ahogyan a dagadó rajzpénisz végül maga lesz a szeretkezés attribútuma.

Mert a cselekmény kézzel foghatóbb részében ez a tét, eljutni férfi és nő egyesüléséig, azaz megbontani a fennálló, matriarchális rendet, és (testméretben is, de persze metaforikusabban is) egyenlőséget teremteni a pöttöm férfiak és a nőmonstrumok között. Tóth Luca tehát – legalábbis a Superbia egyik lehetséges, de korántsem egyértelmű olvasata szerint – a flm végére szimbolikusan kibékíti egymással a két nemet, és leszámol a sztereotípiákkal.

Riasztónak ugyanakkor nemcsak a szinte fetisizált meztelen testeket és azok bumfordi megjelenését lehet nevezni, hanem a tökéletesen öntörvényű dramaturgiát is. Első nézésre ugyanis még nemigen áll össze a negyedórás film sem primer, sem szimbolikusabb síkon, és még nem érthető, mit is látunk tulajdonképpen. Ami persze nevezhető a Superbia erényének is, hiszen elsőre az bénítja meg a racionális gondolkodást, hogy a szokatlanul erős audiovizuális ingerek belénk fojtják a szuszt.

Ennyiben, meg valamelyest a férfiak és nők közötti vonzalom sajátos ábrázolásában hasonlít Bucsi Réka LOVE című, sokszorosan díjazott animációs filmjére a Superbia. Ahhoz hasonlóan itt is egy saját, semmi másra nem hasonlító világ felépítése-megrajzolása a tét, amelyet különleges lények laknak be: tejükkel (vagy spermájukkal?) tengereket tápláló csodaszarvasok, csökevényes karú, a mellükön fekvőtámaszozó nők, feminin formákat idéző hangszereken pánsípoló, fenékriszáló férfiak, hímnős alakok, és így tovább.

Superbia Forrás: Boddah

A remek hangkulissza is segít a néző elvarázsolásában, úgy a zörejek, mint a legkülönfélébb kultúrákból táplálkozó zenék tekintetében. És ez a saját világ vitathatatlanul létrejön – ez még akkor is biztos, ha a cselekményvezetés vagy a metaforák kifejtése lehetne kiérleltebb.

Nehezen befogadható, viszont aztán nehezen is felejthető, egyedi alkotás Tóth Luca kisfilmje, amelynek nemcsak történetében, de ábrázolásmódjában is megvan a világteremtő erő: az istenanyák hatalmas melleinek tejéből végül valóban feltáplálja magát egy esetlen, mégis tündöklő sztereotípiagyilkos társadalom.

A Superbia plakátja Forrás: Boddha