Kristen Stewart mellre rakta a zsebét

Kristen Stewart
Vágólapra másolva!
A tavalyi párizsi események miatt Cannes-ban teljes a terrorkészültség, ráadásul Franciaország sztrájklázban ég, és a Riviérán egész nap szemerkélt az eső. Hogy mégis belerázódjunk a fesztiválhangulatba és megfeledkezzünk arról, hogy a világ nem tökéletes, nézegessünk sztárokat, mustráljunk, finnyáskodjunk és lelkendezzünk, vagyis kezdődjön szokásos tudósítássorozatunk a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegéről. A szerda esti nyitógálán sárgában pávázott Jessica Chastain és Anna Kendrick, Victoria Beckham a nadrágja szárát taposta, Blake Livelyról pedig nehéz volt eldönteni, hogy van-e rajta bugyi. Nemes Jeles László azonban olyan fess volt, mint egy herceg.
Vágólapra másolva!

Julianne Moore, Susan Sarandon és Naomi Watts

Egy istennő unalmas feketében, egy másik szomorú szürkében, és köztük egy örök lázadó, aki úgy tűnik, hogy a nagy port kavart tűsarkú-gate után egy évvel a lázadás netovábbjaként lapos balerinában tapossa a vörös szőnyeget.

Julianne Moore, Susan Sarandon és Naomi Watts a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Eva Longoria

Ki hitte volna, hogy valaha is egy mondatba kerülhet Eva Longoria neve a visszafogottság szóval?!

Eva Longoria a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Catherine Deneuve

Változtat az égvilágon bármit az a ványadt piros anyag, amit odavarrtak ennek a szimpla fekete estélyinek a hátuljára?

Catherine Deneuve a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Jessica Chastain

Lehet próbálkozni különböző színekkel, például hófehér bőréhez és halványvörös hajához fakó sárgával, de ő még abban is gyönyörű, ami iszonyú rosszul áll neki.

Vincent Lindon és Jessica Chastain a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Anna Kendrick

Gesztenyebarna hajjal mindjárt máshogy mutat ugyanez a sárga.

Anna Kendrick a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Valery Hache

Victoria Beckham

Számomra jó ideje felfoghatatlan, hogyan tud Victoria Beckham a divattervezésből megélni. Egy divattervezőnek nem kellene tudnia, milyen hosszú legyen egy nadrág?

Victoria Beckham a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Kristen Stewart és Blake Lively

Ha mindenképpen ki akarja rakni az ember azt, amije van, akkor csinálhatja úgy, mint Blake Lively, és egy pajkosan közönséges ruhát húz, amit sokáig kell vizsgálni, hogy megállapítsuk, van-e ott bugyi vagy nincs. Vagy lehet Kristen Stewartot követni: nincs rajta melltartó, de ez a zsebes cucc olyan furcsa, hogy ezzel senki nem foglalkozik. Woody mester mindenesetre nyugodt közönnyel viseltetik a kérdés iránt.

Woody Allen, Jesse Eisenberg, Kristen Stewart és Blake Lively a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Kirsten Dunst, Valeria Golino, Nemes Jeles László és Vanessa Paradis

A három színésznő a zsűriből mintha összebeszélt volna: mindannyian érdekes derékmegoldású darabot választottak az első estére: Kirsten ruhájáról nehéz megállapítani, hogy ráfestették vagy rákötötték azt a fekete pertlit, Valeria estélyijére elfelejtettek derékrészt tervezni, és ezt utólag egy szalaggal pótolták, Vanessa pedig azt a tanácsot kapta egy tehetségtelen stylisttól, hogy nem létező derékvonalát még tovább karcsúsítandó, egy óriási krizantémot biggyesszen a vállára.

Kirsten Dunst, Valeria Golino, Nemes Jeles László és Vanessa Paradis a 2016-os cannes-i filmfesztivál nyitógáláján Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A három színésznő körében üdítő látványt nyújt a szintén zsűritag Nemes Jeles László, akit a fesztivál alatt estéről-estére különböző szmokingokban láthatunk majd. Ma este választása erre a klasszikusan egyszerű Ermenegildo Zegna darabra esett. Izgatottan várjuk, holnap mivel rukkol elő. A képen ugyan nem látszik, de a luxusórákat gyártó Chaumet a hivatalos Twitter-csatornáján tudatta, hogy Nemes Jeles a ceremóniára a The Dandy Slim fantázianevű órájukat viselte. Ha valakinek megtetszik ez az óra, 6000 euróért, azaz 1.9 millió forintért meg is tudja vásárolni.