Románok mutatják meg a mai magyar valóságot

Miért válogatnak be a cannes-i filmfesztivál programjába sokkal több román filmet, mint magyart? Valószínűleg azért, mert keleti szomszédaink nem rettennek vissza attól, hogy szembenézzenek a társadalmi problémáikkal, amelyekkel az egész világon tudnak azonosulni. Intolerancia, képmutatás, korrupció és mindennapi mutyi – két román remekmű is ezeket a témákat dolgozza fel, a Sieranevada és az Érettségi óriási siker a Riviérán.

A húsz körüli (idén huszonegy) cannes-i versenyfilmből jó, ha kétévente jut egy hely Kelet-Európának. Az ezredforduló óta ez lényegében Magyarországot vagy Romániát jelentette, illetve Roman Polanskit, aki lengyel származású ugyan, de jó ideje főleg francia produkciókat forgat. Csehek, szlovákok, baltiak sehol nincsenek, és mostanra Kusturica is kikopott (egyes vélekedések szerint Putyin-szimpátiája miatt) az automatikusan meghívottak közül.

A románoknak viszont az idén összejött a bravúr, hogy két rendezőjük is versenghet az Arany Pálmáért, ráadásul a mezőny legjobbjának bizonyult német versenyfilm, a Toni Erdmann is Romániában játszódik. Arról nem is beszélve, hogy Xavier Dolan nem túl jól fogadott versenyfilmjének, a Juste la fin du monde-nak az egyik legemlékezetesebb jelenetében Léa Seydoux táncikál az egyetlen román világslágerre (Dragostea din tei). Szóval ez egy igazi román év Cannes-ban.

Peter Simonischek egy bukaresti tetőn a Toni Erdmann című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Kicsit több, mint egy évtizede kezdődött a román újhullámnak elnevezett virágkor itt, Cannes-ban a Lazarescu úr halála és a Hogyan éltem túl a világvégét fődíjaival az Un certain regard szekcióban és a Forradalmárok – Volt, vagy nem volt? Arany Kamera-díjával, amit hamarosan még nagyobb kitüntetés, egy Arany Pálma követett a 4 hónap, 3 hét, 2 nap-nak köszönhetően, amit máig az új évezred egyik legjobb cannes-i fődíjasának szokás tartani. A filmvilág gyorsan reagált, és megszaporodtak a román versenyfilmek a többi A listás fesztiválon, a filmeket pedig az kötötte össze, hogy szenvtelen realizmussal mutatták be a román mindennapokat.

Jane Fonda adja át Cristian Mungiunak az Arany Pálmát a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmért a 2007-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Francois Guillot

A 4 hónap, 3 hét, 2 nap és a Forradalmárok – Volt, vagy nem volt? esetében nem lehetett elvonatkoztatni a Ceaușescu-érától, de olyan későbbi gyöngyszemek, mint az Ünnepek után, a Rendészet, nyelvészet vagy az Anyai szív már a mai Romániában játszódtak, és egyáltalán nem csak a nyomort és a szegénységet mutatták, sőt. A román realizmus persze nem bizonyult megunhatatlannak, főleg, amikor a sikertől megrészegült rendezők némelyike azt gondolta, hogy azt is zabálni fogják a nemzetközi filmfesztiválokon, ha tíz percig mutatja a kamera, hogy egy hapsi vakarja a tökét.

Háromórás film egy halotti torról

Utóbbit konkrétan Cristi Puiu sütötte el az Aurora cimű filmjében, így nem csoda, hogy riasztónak tűnt új filmje, a Sieranevada szinopszisa, miszerint valós időben (három órán keresztül!) követhetjük egy román család halotti torát. A program összeállítói annyiban megkönyörültek a cannes-i közönségen, hogy az első napra időzítették a Sieranevadá-t, így még viszonylag kipihenten, minden művészi kísérletezésre éhesen ültünk be a vetítésre. Mondhatnám, hogy repült az idő, de ez nem igaz, a Sieranevada nehéz film, és utólag sokkal jobban értékeli az ember, mint közben.

Sieranevada Forrás: Cannes Film Festival

A kamera ugyanis tényleg alig mozdul ki a halotti tor helyszínéről, és néha az előszobából kukkant be a különböző helyiségekbe, belehallgatva a népes rokonsereg különböző beszélgetéseibe. Beszélgetésekből pedig akad sok cifra: a fején folyamatosan egy szőrös kucsmát hordó nagynéni véres szájjal sírja vissza a kommunizmust, egy fiatal fiú nemzetközi összeesküvést sejt szeptember 11. és a Charlie Hebdo-merényletek mögött, egy depressziós asszony magából kikelve vallatja a férjét a szeretőjével megélt orális szexről, a háttérben pedig halljuk, amint ketten megtárgyalják, hogy már ez a lépcsőház sem az igazi, amióta négerek is laknak benne, hozzátéve, hogy nem cigányok, hanem igazi négerek.

A kínosság gyakran fekete humorba csap át, de világos, hogy mi a célja Puiunak ezzel a rendkívül részletes tablóval: egy intoleráns, egymás problémái iránt minimális megértést sem tanúsító társadalom portréját látjuk egy családra leképezve. A klausztrofobikus érzés ráadásul nem lesz jobb akkor sem, amikor két szereplő végre elhagyja a lakást: az utcán majdnem meglincselik őket, amiért elfoglalták valakinek a parkolóhelyét.

Megoldják okosba’

Ez a motívum visszaköszön a másik román versenyfilmben, Cristian Mungiu Érettségi-jében is; ott a rendőrfőnök mondja teljes közönnyel, hogy nyilván azért verték be kővel a főhős ablakát, mert rossz helyre parkolt. A mindennapi pocsék hangulat és agresszió mellett az Érettségi fő fókusza azonban sokkal inkább a mindennapi mutyi, és Puiu szenvtelen szemlélő megközelítésével ellentétben Mungiu bátran mer moralizálni. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap-hoz hasonlóan azonban ő nem játszik a néző türelmével, tudja, hogyan kell a feszültséget fenntartani és a drámát izgalommal feltölteni.

Érettségi Forrás: Cannes Film Festival

Orvos főhőse nem fogad el paraszolvenciát, és többször is leszögezi, hogy távol áll tőle a korrupció, éppen csak annyit szeretne elérni, hogy lánya a lehető legjobb eredményt érje el az érettségin, hogy utána Angliában tanulhasson tovább. "Miért nem hagyod, hogy inkább itt maradjon? Nekik kell ezt az országot megváltoztatni" – mondja a nagymama, mire a válasz: "Mi itt maradtunk, és mégsem változtattunk meg semmit."

Ez a dialógus persze Magyarországon is elhangozhat nap mint nap, de semmiképp sem egy magyar filmben. A magyar filmek megelégszenek a fiktív helyszínekkel, fiktív kisebbségekkel és fiktív problémákkal. Christi Puiu azt nyilatkozta, hogy voltak olyan reakciók a román politikai vezetés részéről, hogy pozitívabb országimázst is próbálhatna sugallni, de filmes szempontból annál kevés pozitívabb van, amikor egy rendező releváns társadalmi problémákat tud feldolgozni, a világ bármely pontján átérezhető és átélhető módon.