Vágólapra másolva!
Április 21-e és 24-e között zajlott le a földkerekség legnagyobb Star Wars-találkozója az amerikai Indianapolisban. A Celebration III nevű rendezvényen több ezer rajongó vett részt, rengeteg Star Wars-termékkel foglalkozó cég rendezett vásárt, és a filmekben szereplő relikviákból összeállított kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. Az autogramgyűjtők a színészekkel találkozhattak, és több olyan előadás is volt, ahol a készítők meséltek a kulisszatitkokról. A fő attrakció George Lucas előadása volt, aki 1987 óta most először válaszolt személyesen a rajongók kérdéseire. Ezen kívül levetítettek többpercnyi részletet a már befejezett harmadik részből is. A film trükkjeit készítő cég, az Industrial Light and Magic vezetője és A sithek bosszújának vizuáliseffekt-felelőse, John Knoll a C3-on sok érdekes történetet mesélt mind a régi, mind az új filmek készítésének hátteréről.
Vágólapra másolva!

Előadását azzal kezdte, hogy két hete befejezte munkálatait a III. részen. De nem ez volt az egyetlen dolog, ami lekötötte az utóbbi időben, hiszen A Star Wars világának teremtése: 365 nap címmel könyvet készített a munkafolyamatok bemutatásáról. A könyv készítése során a Lucasfilm és az Industrial Light and Magic archívumaiból előkerült sok régi fénykép és információ a régi trilógia készítéséről is. Knoll a következő érdekességeket emelte ki.

A Halálcsillag lézerágyújának csatornája egy miniatűr modell volt, és tükrökkel érték el, hogy nagyon hosszúnak tűnjön. A makett ráadásul annak a szellőzőjáratnak az átépített változata volt, amin keresztül Luke Skywalker a IV. rész végén beengedi a protontorpedókat, ezzel a támaszpont pusztulását idézve elő. Így ironikus helyzet állt elő: a Halálcsillag leghatékonyabb, végzetes fegyvere egyben az állomás Achilles-sarka is volt, persze erről csak a film készítői tudtak.

Mikor a Millennium Falcon belép a Halálcsillag dokkjába, csak a teherszállító hajó jobb oldala volt igazából elkészítve. A kamera-beállításból nézve, ami a bal oldal fele néz, a Halálcsillag fala valójában kettévágná a hajót a közepénél. Az optikai trükköt egy háttérfestmény segítségével oldották meg.

Knoll a háttéranyagok tanulmányozása közben egy folytonossági hibát is talált a yavini csatában. A lázadó pilótákról a közelik felvételéhez egy olyan pilótafülkét építettek az X-szárnyú vadászgépeknek, amik mögött a szárnyak már nyitva vannak a jellegzetes X-alakzatba. A megelőző jelenetekben, mikor még kívülről látjuk a vadászgépeket, épp elkezdik nyitni a szárnyakat, de a belső felvételeken már teljesen nyitva vannak, hiszen a díszleten nem lehetett mozgatni a szárnyakat. "Azt hiszem, az extra-speciális kiadásra ki tudjuk majd javítani a hibát" - humorizált Knoll.

Az Echo Base a Star Wars-saga egyik legnagyobb helyszíne. A birodalom visszavág elején látható hangár, ami a Hoth bolygó egyik jégbarlangjában kapott helyet, valóban nagy területű forgatási helyszínen lett felvéve, de egy trükkel még tágasabbá tették a készítők. "Egy ügyes geget alkalmaztak, hogy még nagyobbnak tűnjön, mint amekkora. A jelenet legvégén a lázadó tisztek és katonák valójában kosztümbe öltöztetett gyerekek." (Az Echo Base az angliai Elstree stúdióban lett felépítve, az úgynevezett Star Wars-műteremben, ami 76x37 méter alapterületű, és 14 méter magas, ami összességében 35 000 köbmétert jelent.)

A birodalom visszavág-ban Felhőváros hatalmas szellőzőaknája, ahol Darth Vader és Luke Skywalker kardpárbaja, és a legendás apa-fiú jelenet játszódik, egészen érdekes technikával lett felvéve. Itt nem használtak blue boxot, hogy aztán háttérfestménnyel egészítsék ki a híd mögötti területeket, hanem a helyszínen raktak be a szereplők és az előtérben levő díszletek mögé egy valódi festményt, amit egy óriási felületre festettek fel. Amikor a kamera nagyjából szemből veszi a szereplőket, egy sima festmény alkalmaztak. Mikor a kamera felülről nézett le, egy olyan festményre cserélték, ahol a megváltozott perspektíva szerint távolodtak a párhuzamos vonalak egymástól. A legviccesebb megoldást akkor alkalmazták, mikor alulról vette a jelenetet a kamera, ekkor ugyanis ugyanezt a festményt rakták be hátra, csak éppen fejjel lefele.

Forrás: InterCom

Knoll egy a Millennium Falcon makettjéről készült fotó alapján fejtett meg egy számára régi talányt is. "Emlékeztek arra a jelenetre a Falconon, A birodalom visszavág-ban, amikor Luke a Vaderrel való összecsapás után sebesülten fekszik egy ágyon? De hol lehet az az ágy? Ezt a helyiséget abból a térből alakították át, ahol a holografikus sakkjáték is folyik a IV. részben, de ott egy sima fal van a helyén. Szóval, hacsak nem ez is egy ilyen csempészésre használt rejtekhely, akkor ez egy álfal vagy valami toldalék" - fejtette ki viccelődve.